2024. április 30., kedd

Spílerek: Mojzer György - 1990. 04. 30.

Mojzer (piros mezben) a Mórahalom ellen

Mojzer György

Született: 1990. 04. 30.
Mérkőzéseinek száma: 43.
Góljainak száma: 18.

Előző klubja: Szigetszentmiklósi TK.

A csatár 2017. nyarán érkezett klubunkhoz, s nem csak azért, mert az előző szezonban gólkirály lett az NB III. Középcsoportjában, hanem azért is, mert szentmiklósi színekben éppen a mi orrunk alá tört nem egyszer borsot: a hivatkozott gólkirályi címhez az is hozzá járul, hogy a két csapat egymás elleni mérkőzésein mindkétszer eredményes volt.

Pécsre igazolása után, már rögtön az első mérkőzésén gólt szerzett: a Veszprém elleni edzőmérkőzés 56. percében volt először eredményes piros-fekete dresszben. Ezt a találatot még további négy követte, így a felkészülés során szerzett öt gól után joggal bízott mindenki abban, hogy a bajnokságban is a góllövő cipőjét hordja majd. Nos, az őszi szezonban szerzett három gólja nem feltétlenül erről tanúskodik akkor sem, ha csupán nyolc alkalommal szerepelt a kezdő csapatban, s ugyanennyiszer volt lehetősége csereként beállva pályára lépni.

Önkritikusan meg is jegyezte az őszi szezonnal kapcsolatban:
- Finoman fogalmazva nem úgy sikerült az őszi szezonom, ahogy azt vártam volna. Tavasszal ennél jó pár góllal többet szeretnék rúgni, ugyanakkor nem személyes célok vezérelnek, hanem a csapat sikerét helyezem előtérbe, vagyis, hogy feljussunk a másodosztályba. Igyekszem ehhez gólokkal hozzájárulni, emiatt kellően motiváltnak érzem magam. (pmfc.hu, 2018. 01. 19)

Mojzer György
A téli alapozó időszakban újra öt gólig jutott a támadó. A bajnokság tavaszi idényében a szakmai stáb rotációs elvei miatt hol kezdőként, hol cserejátékosként volt alkalma pályára lépni, s a 13 tavaszi fellépésén ötször talált utat az ellenfelek hálójába, a Mórahalom VSE ellen kétszer is.

Sajnos, a legfontosabb összecsapásokon számára sem, ahogy a csapatnak sem jött ki a lépés, s a szezon végén nyakába került bajnoki ezüstérem számára sem jelentett kárpótlást az elmaradt gólokért.

A szezon után távozott Pécsről, s az Érdi VSE hívását fogadta el. Az új csapata honlapján nyilatkozott a pécsi időszakáról is:

"Szerkesztő: Pécsen tizenöt meccsen voltál kezdő. Igaz, sokszor csereként léptél a pályára, de – ha meg nem sértelek – nem voltál a csapat olyan meghatározó tagja, mint az azt megelőző években korábbi csapataidnál.
MGy: Ez így van. Nagyon furcsa helyzet volt ez számomra, mert akárhol játszottam eddig, mindig meghatározó játékos voltam, ezért is gondolkoztam a váltásban és hogy egy olyan helyre jöjjek, ahol normális a közeg, kulturáltak a körülmények és minél több időt tölthetek a pályán." (erdivse.hu, 2018. július 13.)

Összességében Mojzer György, bár nem váltotta be teljes egészében a hozzá fűzött reményeket, személyében egy csupaszív, a győzelemért végsőkig küzdő, önzetlen csapatembert ismertünk meg, akinek sok sikert kívánunk további pályafutásához.

Távozott: Érdi VSE (2018. június).

Első mérkőzése a PMFC-ben:

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben: 

Mojzer György statisztikája:
NB III: 29 mérkőzés, 8 gól.
Edzőmérkőzés: 14 mérkőzés, 10gól.

Összesen: 43 mérkőzés, 18 gól.

Dicsőségtabló:
NB III. Középcsoport, második helyezett (2017/18).

Spílerek: Gőcze Gergő - 1990. 04. 30.

Gőcze Gergő

Gőcze Gergő

Született: 1990. 04. 30.
Posztja: kapus.
Mérkőzéseinek száma: 93.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: Szombathelyi Haladás (2013. július)

Akkor érkezett Pécsre, mikor a fél ország Dibusz Dénes távozásáról beszélt. Aztán Dibusz maradt, s egycsapásra versenyhelyzet alakult ki az 1-es számú mezért. Persze, tudjuk, hogy Geri védett az 1-esben, Dini pedig a 12-esben, de azok, akik hozzám hasonlóan még az állandó mezszámozás előtti időszakban szerettek bele e labdarúgásba, azok pontosan tudják, hogy miként értettem az előző mondatot.

Szóval a 2013/14-es bajnokságban Dibusz kezdett, s egészen addig védte a kaput, míg negyedik fordulóban ki nem állították. Ekkor Gőcze került a helyére, s stabilan meg is tartotta azt.

Rossz nyelvek szerint maga a tulajdonos szólt az akkori szakvezetőnek, Márton Gábornak, hogy legyen kedves a klub legértékesebb játékosát játszatni. Gergő újra cseresorba szorult. Nem tudjuk, hogy így van-e, a lelátón ez így terjedt. Szájról szájra, mint a népmese.
A Fradi elleni edzőmérkőzésen
Dibusz távozása miatt 2014. év elején megszűnt a rivalizálás, s Gőcze lett az első számú kapus a csapatban. Jól is teljesített, ám a következő szezonban ismét riválist kapott: ezúttal a montenegrói válogatott kapus, Vukasin Polekszics személyében. Kettejük közül az idegenlégiós játékos kapott több bizalmat. A szezon vége felé már az addig harmadik számú portás, Helesfay Donát is többet védte a kaput, mint Gőcze, aki a Nyíregyháza elleni utolsó NB I-es bajnoki mérkőzésünkön csak a kispadon ült.

Távozott: FC Ajka (2015. július)

Ajkai és felcsúti kitérő után Márton Gábor hívta vissza az NB III-as csapatunkhoz, s első számú kapusként kezdte a szezont.

Érkezett: Kaposvári Rákóczi FC (2017. július).

A bajnoki  címet, s ezzel a másodosztályú szereplést célul kitűző együttesünknek szüksége volt egy tapasztalt hálóőrre, s Gőcze örömmel tért vissza Újmecsekaljára, ahol azzal a trénerrel dolgozhatott együtt, akivel már Kozármislenyben és Pécsett is: Márton Gáborral. Stabil, első számú kapusként védte végig az őszi szezon nagy részét s a téli felkészülési időszakot. Tavasszal azonban csak négy lehetőséget kapott, s akkor sem került vissza a kapuba, amikor vetélytársa, Sólyom Csaba egy kiállítást követően három mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Bár az MLSZ Adatbankja szerint 2019. februárjában hagyta el a PMFC-t, 2018. őszétől már nem tartozott a csapathoz.

Távozott: SV Marsch Neuberg (osztrák, 2019. február).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2013. június 26. NK Osijek - PMFC-Matias 1-0 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2018. április 7. Vecsési FC - Pécsi MFC 1-0 (1-0) - NB III.

Gőcze Gergő statisztikája:
NB I.: 31 mérkőzés, 0 gól.
NB III.: 16 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 7 mérkőzés, 0 gól.
Ligakupa: 7 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 31 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 93 mérkőzésen védte a PMFC kapuját, gólt nem szerzett.

Dicsőségtábla:
NB III. Középcsoport második helyezett (2017/18).

Spílerek: Toldi Gábor - 1976. 04. 30.


Toldi Gábor

Toldi Gábor 

Született: Székesfehérvár, 1976. 04. 30.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 141.
Góljainak száma: 22.

Érkezett: Gázszer FC (1999. január).

A Videotonban nevelkedett középpályás 23 éves korában szerződött Pécsre. A korábban 4 NB I-es mérkőzésen is szereplő sportoló a kevesellt játéklehetőség miatt érkezett a másodosztályban bennmaradásért küzdő PMFC-hez, amely egyre szorosabb kapcsolatot ápolt a labdarúgó klubjával, a Gázszer FC-vel. Ennek a kapcsolatnak a gyümölcse a fehérvári spíler Pécsre szerződése, amely első körben kölcsönjáték, később valós átigazolás keretében valósult meg.

A középpályás számítása bevált: egy jó szellemű, fiatal csapatban kapott rendszeres játéklehetőséget Bozai Gyula vezetőedzőtől, aki több poszton is számított a futballista játékára: leginkább középpályán, de ha kellett a védelemben, vagy a támadószekció tagjaként erősítette a Munkást. Az első fél évben 16 bajnoki mérkőzésen kétszer volt eredményes, góljait a Salgótarján és a Tiszavasvári szurkolói bánták.

A huszáros hajrával a másodosztályú tagságát meghosszabbító PMFC az új bajnoki szezonban is számított a spíler játékára, aki még eredményesebb játékkal hálálta meg a bizalmat. Hat góllal igen jelentős szerepe van abban, hogy a csapat a közvetlen élmezőny mögött fejezte be 1999. őszén a másodosztályú szereplést. Nem elírás az előző mondat, hiszen a futballtörténelemben páratlan módon a PMFC a félszezon után beállt bajnoki szünetben jutott fel az élvonalba, annak a Gázszer FC-nek az örököseként, ahonnan Toldi Gábor Pécsre szerződött. 

Toldi Gábor
Az időközben vezetőedzőt váltó klub az élvonalnak számító Professzionális Nemzeti Bajnokságban is alkalmazta a jó formában futballozó labdarúgót. Megbízható játékkal mondott köszönetet Szapor Gábor vezetőedzőnek s a lelkes pécsi közönségnek. A fél évvel korábbi sorozathoz hasonló káprázatos futást produkáló PMFC tagjaként olyan ellenfelek legyőzéséből vette ki a részét, mint az Nyírség, a Diósgyőr vagy az Újpest. Ez utóbbinak gólt is lőtt.

Optimista hangulatban telt a nyár a Stadion utcában, a veretlenségi sorozattal lezárt bajnokság okot is adott a bizakodásra. Senki sem, maga Toldi Gábor sem gondolhatta, hogy az elkövetkező hónapok mind a csapat, mind a játékos számára milyen vesszőfutásokat tartogat. A kvalifikációs, 2000. őszén rendezett bajnoki kiírás a csapat kiesését hozta, s hősünk is egyre kevesebbszer jutott szóhoz a pályán, s az a csúfság is megesett vele, hogy közel fél éven át gólképtelen volt a csapatban. Szaport még a bajnokság lezárása előtt Toma Árpád váltotta a kispadon, aki újra bizalmat szavazott a középpályásnak. Hogy az edzőváltásnak köszönhetően-e, azt nem tudjuk, de a téli szünet előtti utolsó bajnoki mérkőzésen ismét gólt szerzett, amely egy pontot ért a Hévíz elleni másodosztályú találkozón.

Hiába a megerősített keret  - ekkor már Horváth Gyula és Sitku Illés is Pécsett játszott -, a csapat a második vonalban sem szárnyalt. A feljutás egyre messzebb került, s Toldi - részben a sérülése, részben pedig a formahanyatlás miatt - egyre ritkábban jutott játéklehetőséghez. A Tomát váltó Róth Antal ugyan néhány meccsen becserélte a labdarúgót, mindent elmond erről az időszakról, hogy a futballista egyetlen mérkőzésen tudott gólt szerezni: a Hetvehely elleni megyei Magyar Kupa-selejtezőn.

2001. nyarán jött azonban egy új bajnokság, s hozta magával az új reményeket. Róth vezetésével kimondva a feljutás kivívása volt a csapat célja. Toldi, régi önmagát idézte az edzőmérkőzéseken: ragyogó forma és gól a Baja ellen, amely a kezdőcsapatot jelentette számára a Hévíz elleni idénynyitó mérkőzésen. Egy újabb sérülés azonban újra harcképtelenné tette, s csak az ősz végi hajrában tudott ismét pályára lépni: hatszor is a cserepadról beállva próbált lendíteni a PMFC játékán.

A téli szünetben Róth az utánpótlás-válogatott kispadjára cserélte fel a Stadion utcai kispadot, Pécsre pedig Tóth Bálint került. Tóth már egyetlen mérkőzésen sem számíthatott a fehérvári sportolóra, hiszen a klub és a játékos szakított egymással, s Toldi elhagyta az egyesületet.

Távozott: Békéscsabai Előre FC (2001. december).

Első mérkőzése a PMFC-ben: 
1999. január 16. Videoton FC Fehérvár - Pécsi MFC 3-3 (2-2) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2001. december 1. Pécsi MFC - Büki TK Bükfürdő 1-2 (1-1) - NB I/B.

Toldi Gábor statisztikája a PMFC-ben:
PNB, NB I. (első osztály): 23 mérkőzés, 2 gól.
NB I., NB I/B. (másodosztály): 49 mérkőzés, 10 gól.
Magyar Kupa: 8 mérkőzés, 1 gól.
Dunántúli Napló: 17 mérkőzés, 2 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 5 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 39 mérkőzés: 7 gól.

Összesen: 141 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 22 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB I/B. Nyugati csoport bronzérmese (2000/01).

Munkásnapló: Április 30.

Ezen a napon született:

1976. Toldi Gábor
1990. Gőcze Gergő
1990. Mojzer György

Ezen a napon játszották:

1911. Pécsi AC - Terézvárosi TC "old boys" 7:0 (6:0) - barátságos mérkőzés

2024. április 29., hétfő

Spílerek: Ato, Samuel Ellis

Samuel Ellis Ato

Ato, Samuel Ellis

Született: 1989. 04. 29.
Nemzetisége: ghánai.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 14.
Góljainak száma: 2.

Érkezett: Kaposvölgye VSC (2011. február).

A ghánai középpályás mintegy másfél esztendőt töltött a PMFC-nél, miközben fél évet a szomszédos kozármislenyi csapatban is szerepelt, kölcsönjátékosként.

A 2011-es naptári év első mérkőzésén mutatkozott be a csapatban a Zalaegerszegi TE elleni edzőmérkőzésen. Debütálása nem volt rossz, hiszen gólt szerzett ezen a találkozón. 

A tavasszal induló szezonban bajnoki mérkőzéseken is lehetőséget kapott, igaz, mindkét fellépésén cserejátékosként léphetett a zöld gyepre.

Majdnem egy esztendő és egy kozármislenyi kitérő után ölthetett újra piros-fekete szerelést magára, s ismét edzőmérkőzéseken lépett pályára: 2012. telén a felkészülési szezon elején tért vissza a csapathoz. Második gólját is ekkor szerezte: a Baja elleni tréningmeccsen talált az ellenfél kapujába.

Egyetlen NB I-es találkozón jutott szóhoz a ghánai: 2012. április 28-án a Kaposvári Rákóczi FC elleni bajnoki találkozó 71. percében küldte őt pályára Mink Olivér vezetőedző.

Ez volt a légiós utolsó mérkőzése a PMFC mezében, a nyáron alapos átalakuláson áteső Munkásnál nem számítottak további szolgálataira.

Távozott: Dunaújváros Pálhalma ASE (2012. augusztus).

Első mérkőzése a PMFC-ben: 
2011. január 27. Zalaegerszegi TE FC - PMFC 1-2 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben: 
2012. április 28. Kaposvári Rákóczi FC - PMFC-Matias 1-0 (0-0) - NB I.

Samuel Ellis Ato statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 1 mérkőzés, 0 gól.
NB II.: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 11 mérkőzés, 2 gól.

Összesen: 14 mérkőzés a PMFC-ben, 2 gólt szerzett.

Dicsőségtábla:
NB II. Nyugati csoport bajnoka (2010/11).

Ellenfelünk: Szombathelyi Haladás

Szombathelyi Haladás

Alapítva: 1919.
Színe: zöld-fehér.
Névváltozások:
1919 – 1926 Szombathelyi Haladás Vasutas Sport Egyesület
1926 – 1936 Szombathelyi MÁV
1936 – 1948 Szombathelyi Haladás VSE
1948 – 1951 Szombathelyi VSE
1951 – 1954 Szombathelyi Lokomotív Sportegyesület
1954 – 1956 Szombathelyi Törekvés
1956 – 1995 Szombathelyi Haladás VSE
1995 – 1997 Haladás VFC
1997 – 1999 Haladás-Milos
2000 – 2001 Haladás
2001 – 2002 s.Oliver-Haladás
2002 – 2004 Lombard FC Haladás
2004 – Szombathelyi Haladás.

Mérkőzéseink:
  1. 1991. október 26. Szombathelyi Haladás VSE - Pécsi MSC 0-0 - NB I.
  2. 1992. május 8. Pécsi MSC - Szombathelyi Haladás VSE 1-1 (0-0) - NB I.
  3. 1993. november 6. Pécsi MSC-Fordan - Szombathelyi Haladás VSE 2-0 (1-0) - NB I.
  4. 1994. május 28. Szombathelyi Haladás VSE - Pécsi MSC-Fordan 0-0 - NB I.
  5. 1995. szeptember 23. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás VSE 0-1 (0-0) - NB I.
  6. 1996. május 4. Szombathelyi Haladás VFC - Pécsi MFC 0-1 (0-1) - NB I.
  7. 1996. szeptember 28. Szombathelyi Haladás VFC - PMFC-Titán 6-0 (2-0) - NB I.
  8. 1997. április 16. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás VSE 1-0 (1-0) - NB I.
  9. 2000. március 18. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 1-2 (0-0) - PNB.
  10. 2000. november 4. Szombathelyi Haladás FC - Pécsi MFC 3-1 (1-0) - NB I/B.
  11. 2001. április 21. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás FC 3-0 (1-0) - NB I/B.
  12. 2002. november 30. Lombard FC Haladás - Pécsi MFC 1-1 (0-0) - NB I/B.
  13. 2003. június 21. Pécsi MFC - Lombard FC Haladás 2-2 (0-0) - NB I/B.
  14. 2003. október 19. Lombard FC Haladás - Pécsi MFC 0-0 - NB I.
  15. 2004. április 3. Pécsi MFC - Lombard FC Haladás 1-1 (0-1) - NB I.
  16. 2004. április 21. Pécsi MFC - Lombard FC Haladás 2-0 (1-0) - NB I.
  17. 2004. május 19. Lombard FC Haladás -Pécsi MFC 1-1 (0-0) - NB I.
  18. 2005. szeptember 21. Szh. Haladás - PMFC 2-2 (0-1, 1-1, 2-2) - Magyar Kupa
  19. 2006. július 15. Szh. Haladás - PMFC 1-0 (0-0) - Rádió Szombathely-Kupa
  20. 2007. október 6. PMFC-Pécs Pláza - Szombathelyi Haladás 2-1 (2-1) - NB II.
  21. 2008. április 26. Szombathelyi Haladás -PMFC-Pécs Pláza 1-0 (0-0) - NB II.
  22. 2009. március 4. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 3-2 (0-1) - Ligakupa.
  23. 2009. március 17. Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 1-4 (0-2) - Ligakupa.
  24. 2011. július 16. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0) - NB I.
  25. 2011. november 19. Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 0-0 - NB I.
  26. 2012. január 25. Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 1-1 (1-1) - edzőmérkőzés
  27. 2012. okt. 27. Szombathelyi Haladás - PMFC-Matias 1-1 (0-0) - NB I.
  28. 2013. május 11. PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás 0-2 (0-0) - NB I.
  29. 2013. november 23. Szombathelyi Haladás - PMFC-Matias 1-3 (1-1) - NB I.
  30. 2014. május 30. PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1) - NB I.
  31. 2014. augusztus 17. Szombathelyi Haladás - PMFC-Matias 1-1 (0-0) - NB I.
  32. 2014. december 2. PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás 0-0 - Ligakupa
  33. 2014. december 9. Szombathelyi Haladás - PMFC-Matias 1-2 (1-2) - Ligakupa
  34. 2015. március 7. PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás 2-1 (1-0) - NB I.
  35. 2020. július 8. Szombathelyi Haladás - PMFC 2-0 - Siófoki felkészülési torna
  36. 2020. szeptember 13. Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 0-0 - NB II.
  37. 2021. február 10. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 0-1 (0-0) - Magyar Kupa
  38. 2021. március 3. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 0-0 - NB II.
  39. 2021. augusztus 2. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 0-1 (0-1) - NB II.
  40. 2021. december 12. Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 0-1 (0-1) - NB II.
  41. 2022. október 2. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0) - NB II.
  42. 2023. március 19. Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 1-1 (0-0) - NB II.
  43. 2023. október 29. Szombathelyi Haladás - Pécsi MFC 0-1 (0-0) - NB II.
  44. 2024. április 28. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1) - NB II.

Mérleg
NB I., PNB         21    7 10 4  19-19
NB II, NB I/B     14    5 6 3  14-11
Magyar Kupa       2    0 1 1   2-3
Ligakupa              4    3 1 0   9-4
Egyéb díjmérk.     2    0 0 2  0-3
Edzőmérkőzés:     1    0 1 0  1-1

Összesen:            44  15 19 10   45-41

Pécsi gólszerző: 
4 gólos: Kulcsár Árpád.
3 gólos: Horváth Gyula,
2 gólos: Márton Gábor, Horváth Zsolt, Wittrédi Dávid
, Harsányi István.
1 gólos: Belansky Attila, Rózsa László, Ulveczki Zoltán, Kovács Zoltán, Schneider Tamás, Varga Endre, Sitku Illés, Horváth Sándor, Király Péter, Kerekes Zsombor, Koltai Tamás, Montvai Tibor, Mile Krisztián, Kovács Gábor, Berdó Balázs, Nagy Olivér, Szalai Tamás, Lovrencsics Gergő, Regedei Csaba, Andrej Causic, Danijel Romic, Szatmári Lóránd, Koller Krisztián, Pölöskey Péter, Heffler Norbert, Eke Uzoma, Branko Pauljevic, Bíró Bence, Kesztyűs Barna, Svedyuk Alex

Összesen: 45 gól.

Munkásnapló: Április 29.

Ezen a napon született:

1989. Samuel Ellis Ato

2024. április 28., vasárnap

Spílerek: Rácz Ervin - 1998. 04. 28.

Rácz Ervin

Született: 1998.04.28.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

2018. nyarán egyetlen mérkőzésen kapott lehetőséget a nagyatádi csatár. A próbajáték nem hozta meg a várt eredményt, s a meccset nem követte átigazolás.

Egyetlen mérkőzése a PMFC-ben:
2018. július 28. Kozármisleny FC - Pécsi MFC 5-0 (3-0) - edzőmérkőzés.

Rácz Ervin statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 1 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: Április 28.

Ezen a napon született:

1998. Rácz Ervin

Ezen a napon játszották:

1999. Lánycsóki SE - PMFC 3-3 (1-2, 3-3, 3-3). tizenegyes: 4-5 - Magyar Kupa
2007. PMFC-Pécs Pláza - Bp. Honvéd FC 1-1 (0-0) - NB I.
2012. Kaposvári Rákóczi FC - PMFC-Matias 1-0 (0-0) - NB I.
2013. PMFC-Matias - Bp. Honvéd FC 0-3 (0-1) - NB I.
2018. Pécsi MFC - Makó FC 6-1 (4-1) - NB III.
2019. Pécsi MFC - Taksony SE 3-0 (0-0) - NB III.

2024. április 28. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)

Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)
Harsányi szerzett vezetést
(fotó: pmfc.hu)
2024. április 28. Pécs, PMFC-stadion. NB II., 30. forduló. 500 néző.

Vezette: Jakab Árpád (Baghy Csaba, Kiss Balázs - Szommer Attila).
Gólszerző: Harsányi (19.), ill. Katona I. (41.).
Sárga lap: Szekszárdi 27' Krausz 43' Pejovic 88', Majnovic 94' ill. Jancsó 39', Bosnjak 43', Nyíri 56'.

PMFC: Helesfay – Szekszárdi T., Pejovics, Hadaró – Harsányi, Krausz, Terbe (Szeles, a szünetben), Hudák M. (Bachesz, 62.), Majnovics – Tóth-Gábor, Rácz Balázs (Szabó Máté, 62.). Vezetőedző: Mátyus János.

Haladás: Pálfi – Nyíri, Jagodics M., Ene, Bolla G. – Szakály A., Jancsó (Vanja, 81.) – Horváth R. (Bosnjak, 89.), Rácz Barnabás (Beronja, 89.), Mohos (Csernik, 65.) – Katona I. (Pintér F., 81.). Vezetőedző: Alekszandar Jovics.

Irány a harmadosztály

Két olyan csapat ütközött meg a Mecsekalján, amelyeknek kiemelten fontos volt a pontok megszerzése, ennek ellenére sokáig nem forogtak veszélybe a kapuk. Az utolsó passzok nem ültek egyik oldalon sem. Ezzel a tendenciával a PMFC szakított egy villámgyors támadással. Helesfay a 18. percben a saját ötösén belülről indított a bal szélen beinduló Majnovicsot, aki a hosszún érkező Harsányi István elé tálalt. A támadó húzott egyet befelé a labdán, majd ballal a bal alsóba lőtt 7-8 méterről.

Nem tartott ki viszont a Pécs előnye a szünetig. Az első félidő második felében megtalálta ritmusát a Szombathely is, s ez a 41. percben érett góllá. Egy jobb oldali beadásba lépett bele reflexből Hadaró, így viszont nem tudta fogni a labdát Helesfay, ami Katona István elé pattant. A csatár habozás nélkül a léc alá bombázott 6-7 méterről.

A fordulást követően tovább próbálkozott mindkét együttes, talán a Pécsnek volt több lehetősége, de Pálfi Donát és védői kiválóan őrizték az állást. Bolla a gólvonalon is blokkolt. Így viszont maradt a mérkőzés végére a pontosztozkodás, amivel a PMFC visszacsúszott a kiesőzónába.

MESTERMÉRLEG
Mátyus János: – Jól küzdöttünk, de sajnos rosszul sáfárkodtunk a helyzeteinkkel. Hazai pályán azért már megszerezzük a pontokat. Minden erőnkkel harcolunk a bennmaradásért.
Alekszandar Jovics: – A látottak alapján a döntetlent igazságosnak tartom. Fontos mérkőzések várnak még ránk.

(szöveg: NS Online)

2024. április 27., szombat

Munkásnapló: Április 27.

Ezen a napon született:

1970. Braun Károly
1971. Szabó Zsolt
1982. Bodor Boldizsár

Spílerek: Hermány Bence (kapus) - 1990. 04. 27.

Hermány Bence
(foto: pmfc.hu)
Hermány Bence

Született: 1990. 04. 27.
Posztja: kapus.
Mérkőzéseinek száma: 10.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: Aqvital FC Csákvár (2020. július).

Mit lehet mondani arról a kapusról, aki eleve második számú portásnak érkezett a csapathoz Helesfay Donát mögé? Szerepe az volt, hogy fenntartsa a  nem is olyan éles versenyhelyzetet a két hálóőr között.

Hermány megtette kötelességét. Némi rosszmájúsággal mondhatnánk azt is, hogy melegen tartotta a kispadot - amit értsünk inkább átvitt, mint a szó szoros értelmében: amikor lehetőséget kapott akkor megmutatta képességeit, csalódást nem okozott, ahogy különösebb bravúr sem maradt meg az emlékezetünkben. 

Mindössze egyetlen bajnoki mérkőzésen léphetett pályára: a bajnokság 20. fordulójában, a tavaszi szezon ETO FC Győr elleni nyitómérkőzésén, továbbá ő védte a kapunkat mindhárom Magyar Kupa-találkozónkon, amelyeken sorrendben a Makó, a Salgótarján és a Haladás volt az ellenfelünk.

E négy meccset a felkészülési időszakban vívott találkozók egészítik ki, amelyekkel együtt összesen tíz alkalommal jegyezhettük fel nevét a csapatösszeállítások során.

Nem volt meglepetés a távozása, hiszen érthető, hogy egy 31 éves kapus nem kispadozni, hanem védeni szeretne elsősorban.

Távozott: FC Dabas (2021. június.)

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2020. július 11. Soroksár SC - Pécsi MFC 2-2 (2-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2021. február 10. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 0-1 (0-0) - Magyar Kupa.

Hermány Bence statisztikája a PMFC-ben: 
NB II.: 1 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 3 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 5 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 10 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Spílerek: Bodor Boldizsár - 1982. 04. 27.

Bodor Boldizsár
Bodor Boldizsár válogatott mezben

Született: 1982. 04. 27., Pécs
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 11.
Góljainak száma: 1.

Érkezett: saját nevelésű játékos.

A pécsi gyökerekkel rendelkező labdarúgó még nem volt 17 éves, amikor bemutatkozhatott a PMFC felnőtt csapatában. Bozai Gyula vezetőedző egy Magyar Kupa-mérkőzésen szavazott bizalmat a sportolónak, aki élt is a lehetőséggel, hiszen ettől kezdve első számú jelölt volt a csapat balhátvéd posztján.

Már amikor éppen itthon volt. Bodornak ugyanis nem volt profi szerződése a klubbal, így eshetett meg, hogy a versenyidény közben - nyelvtanulás indokával - hetekre kiutazott az Egyesült Államokba. Lett is ebből perpatvar a Stadion utca környékén, de a klubvezetők csak egyet tehettek: várták vissza a sportolót.

Talán nagyobb megbecsülést kellett volna adni egy ifjúsági válogatott reménységnek, különösen az után, hogy a Tiszaújváros ellen, a mérkőzés 26. percében, győztes gólt szerzett. Idézzük fel egyetlen pécsi találatának körülményeit:

Bodor a PMFC mezében
"Sipos passzolt a bal oldalon Bodorhoz, aki betört a tizenhatoson belülre, majd nyolc méterről laposan a rövid sarokba lőtt."

Látható volt, hogy Bodor tehetsége sokkal többre jogosítja fel, mint a másodosztályú PMFC-ben való szereplés, mégsem kapta meg a tehetségéhez méltó támogatást. Így viszont nem lehetett más útja, mint amelyet ifjabb Dárdai Pál, Tököli Attila és Fehér Csaba is tett: elhagyta a klubot azért, hogy fejlődése töretlen maradhasson.

Az élet a sportolót igazolta. Később 24 alkalommal játszott a nemzeti tizenegyben, ahol gólt nem szerzett.

Távozott: KFC Germinal Beerschot (belga, 1999. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1999. április 7. Kozármislenyi SE - Pécsi MFC 0-3 (0-1) - Magyar Kupa.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1999. június 12. Nagykanizsai Olajb. FC - PMFC 1-2 (0-2) - NB I. (másodosztály).

Bodor Boldizsár statisztikája a PMFC-ben:
NB I. (másodosztály): 9 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 11 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 1 gólt szerzett.

2024. április 26., péntek

Spílerek: Szabó Richárd - 1995. 04. 26.

Szabó Richárd

Született: 1995. 04. 26.
Mérkőzéseinek száma: 59.
Góljainak száma: 1.

Érkezett: Rákosmente KSK (2016. július)

2016. nyarán érkezett a frissen NB III-ba került csapatunkhoz a védelem több posztján is bevethető hórihorgas játékos. A Tiszafüreden született, de Debrecenben nevelkedett hátvéd így nyilatkozott első benyomásairól:

– Az elején természetesen furcsa volt az új környezet és a csapat, de jól érzem magam. Ezen a mérkőzésen már remekül megértettük egymást a társakkal. Az együttes kiváló állapotban van. Ami a mostani találkozót illeti, volt egy holtpont a második sor pályára lépése előtt, utána viszont ismét domináltunk, megmutattuk, hogy jobb csapat vagyunk. Szerintem ilyen teljesítménnyel a bajnokságban versenyben leszünk az első helyért – mondta el a védő, aki kérdésünkre arra is kitért, melyik poszton érzi magát jobban. – Inkább belső védőként szeretek játszani, de úgy látom, hogy többször számolnak majd velem a baloldalon, ami nem gond, akkor majd ott kell teljesítenem. (pmfc.hu, 2016. augusztus 2.)

Biztos pont volt a védelemben. Kiváló teljesítményével, meggyőző védőmunkájával és remek felfutásaival a PMFC egyik üde színfoltja volt a labdarúgó. Egy szeptemberi edzésen azonban komoly sérülést szenvedett, amely miatt 2016. őszén már nem számíthat rá a szakvezetés.

– Az edzés utolsó percében egy szerencsétlen szituációban ért a sérülés. Szerelni akartam, de nem tudtam rendesen kitámasztani, így aláfordult a bokám és egy nagy reccsenést hallottam. Mondták rögtön, ezt látnia kell orvosnak is, a röntgen pedig azt mutatta, hogy külső- és belső bokatörésem van. A szalagjaim szerencsére nem sérültek – mesélt az esetről a védő. (pmfc.hu, 2016. szeptember 28.)

Labdarúgónk 2017 januárjáig volt harcképtelen, s ezalatt az idő alatt Varga Tamás kiválóan helyettesítette. Oly kiválóan, hogy Szabó csak a bajnokság hajrájában szerezte vissza helyét a kezdőcsapatban. 

Egyetlen találatát a 2017/18-as bajnokság 16. fordulójában, a SZEOL SC ellen szerezte: a hazai mérkőzés első félidejében az ötös bal sarkáról lőtt az ellenfél hálójába, s ezzel a góllal szereztük meg a vezetést.

A tavaszi szezon első felében minden mérkőzésen pályán volt, ám a hajrára egy újabb sérülés miatt újra a kispadra szorult, még csereként sem játszhatott az addig megbízható játékos.

A bajnokság után az FC Ajka csapatához, majd még a következő bajnoki idény kezdete előtt a Szolnoki MÁV FC együtteséhez igazolt.

Távozott: FC Ajka (2018. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2016. július 23. SNK Visnjevac - PMFC 1-3 (0-1).

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:

Szabó Richárd statisztikája:
NB III.: 36 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 23 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 59 mérkőzés, 1 gól.

Dicsőségtábla:
NB III. Középcsoport, 2. helyezett (2016/17, 2017/18.)

(képek forrása: pmfc.hu)

Spílerek: Faller András - 1992. 04. 26.

Faller András

Született: 1992. 04. 26.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

Az utánpótláshoz tartozó labdarúgó egyetlen téli edzőmérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget Kiss László vezetőedzőtől. A saját nevelésű játékos a nyári átigazolási szezonban a megyei rivális klubhoz távozott.

Távozott: Kozármisleny FC (2011. július).

Egyetlen mérkőzése a PMFC-ben:
2011. február 19. Pécsi MFC - Mohácsi TE 5-0 (2-0) - edzőmérkőzés.

Faller András statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 1 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: Április 26.

Ezen a napon született:

1992. Faller András
1995. Szabó Richárd
1995. Rácz László
1997. Harsányi István

Ezen a napon játszották:

1997. Pécsi MFC - Villány TC 7-0 (3-0) - edzőmérkőzés
2008. Szombathelyi Haladás - PMFC-Pécs Pláza 1-0 (0-0) - NB II.

2024. április 25., csütörtök

Spílerek: Preklet Csaba - 1991. 04. 25.

Preklet Csaba
(fotó: pmfc.hu)
Preklet Csaba 

Született: 1991. 04. 25.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 78.
Góljainak száma: 7.

Érkezett: Duna Aszfalt Tiszakécskei LC (2020. július).

A spíler személyében egy olasz bajnokságot és NB I-es is megjárt védő érkezett Pécsre. S bizony, a rutinjára nagy szüksége volt a fiatal, s ráadásul a másodosztályban újonc PMFC-nek. 

Az első szezonban 35 bajnoki találkozón lépett pályára, s csak kétszer hiányzott (a 38. meccs három pontját játék nélkül kapta meg a Munkás a Kaposvár ellen). Bár egy védőtől nem elvárás, mégis szerzett három gólt: A Szolnok, a DEAC és a Kazincbarcika ellen. Nagy szerepe volt abban, hogy a csapat végül a negyedik helyen zárt, így mindenki elégedett volt, amikor bejelentették szerződésének meghosszabbítását.

– Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnom a klubbal, és hogy továbbra is a PMFC-hez tartozhatok, amit szeretnék a pályán meghálálni. Úgy gondolom, jó évet zártunk, s összességében azt tudom mondani az egész csapat nevében, hogy ez visz minket előre. Rengeteg munka vár ránk, játékosokra és persze a vezetőségre is, de biztos vagyok benne, hogy újabb szép sikerek elé nézhetünk – fogadkozott Preklet Csaba. (pmfc.hu).

A 2021/22-es jelzetű évad - ahogy a csapatnak sem - nem hozott sok sikert a védőnek. Jóval kevesebb mérkőzésen léphetett csak pályára, mindössze 21 bajnoki találkozón számított, számíthatott rá Vas mester. A védő többször a kispadon kezdte a találkozót, amelynek tavaszi sérülése lehetett az oka.

Két gólt így is szerzett ebben az idényben: a Csákvár és a Nyíregyháza ellen volt eredményes.

A rutinos labdarúgó játékára nagy szükség lett volna a továbbiakban is. Sérüléséből teljesen felépülve még néhány évig vezére lehetett volna a Munkás védelmének.

Távozott: III. Kerületi TVE (2022. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2020. július 4. Budafoki MTE - Pécsi MFC 2-0 (1-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2022. május 22. Pécsi MFC - Tiszakécskei LC 1-1 (1-0) - NB II.

Preklet Csaba statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 56 mérkőzés, 5 gól.
Magyar Kupa: 4 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 16 mérkőzés, 2 gól.

Összesen: 78 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 7 gólt szerzett.

Spílerek: Stettner Zoltán - 1973. 04. 25.

Stettner Zoltán

Született: 1973. 04. 25.
Posztja: kapus.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

A fiatal kapus egyetlen nyári felkészülési mérkőzésen állt a gólvonal előtt. 1994. júliusában - hivatalosan - a PMSC vegyes csapata játszott, blogunk ezt a mérkőzést is a felnőttek eredményeinél tartja nyilván.

Egyetlen mérkőzése a PMSC-ben:
1994. július 30. Pécsi MSC-Fordan - Pécsi VSK 3-2 (0-2) - edzőmérkőzés.

Stettner Zoltán statisztikája a PMSC-ben:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 1 mérkőzést játszott a PMSC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: Április 25.

Ezen a napon született:


Ezen a napon játszották:

1998. Pécsi MFC - FC Tiszaújváros 3-0 (1-0) - NB I/B.
2001. Gyódi SK - Pécsi MFC 0-10 (0-6) - Magyar Kupa
2009. Kaposvölgye VSC - Pécsi MFC 1-1 (0-1) - NB II.
2015. Videoton FC - PMFC-Matias 4-0 (2-0) - NB I.

2024. április 24., szerda

Spílerek: Novakovic, Borko - 1981. 04. 24.

Borko Novakovic

Novakovic, Borko

Született: 1981.04.24.
Nemzetisége: szerb.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

A szerb hátvéd próbajátékon vett részt az élvonalba frissen feljutott PMFC-nél. A tesztelés során egyetlen mérkőzésen kapott lehetőséget a szakvezető Mészáros Ferenctől.

Többször nem találkoztunk a labdarúgó nevével a csapat összeállításában.

Egyetlen mérkőzése a PMFC-ben:
2011. június 30. HIT Gorica - PMFC 0-1 (0-0) - edzőmérkőzés.

Borko Novakovic statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 1 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: Április 24.

Ezen a napon született:

1981. Borko Novakovic

Ezen a napon játszották:

1999. Kaposvári Rákóczi FC - Pécsi MFC 4-2 (1-1) - NB I. (másodosztály)
2002. Sellye VSK - Pécsi MFC 0-4 (0-1) - Magyar Kupa
2010. FC Ajka - Pécsi MFC 2-2 (0-0) - NB II.

2024. április 23., kedd

Spílerek: Kocsis Bence Máté - 2001. 04. 23.

Kocsis Bence 
(forrás: pmfc.hu)
Kocsis Bence Máté

Született: 2001. április 23., Marosvásárhely
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 38.
Góljainak száma: 6.

Érkezett: Paksi FC (2022. augusztus, kölcsönszerződéssel)

A korábbi utánpótlás-válogatott spíler 2022. augusztusában, kölcsönszerződéssel csatlakozott a kerethez. Mégsem csak kiegészítő emberként számított rá a szakvezetés, s ezt a játékos székfoglalója is előre vetítette.

- Örömmel fogadtam el a Pécs ajánlatát, amire úgy érzem, szükségem van a több játéklehetőség érdekében – nyilatkozta a klubhonlapnak Kocsis. – Bízom a sikeres időszakban, már csak amiatt is, mert a csapat játékstílusa passzol hozzám. Szeretnék az együttes erőssége lenni és hozzájárulni az eredményes szerepléshez.

Kétségtelen, hogy a vendégjátékos oszlopos tagja és erőssége volt a 2022/23 évad PMFC-jének. Bemutatkozására a Diósgyőr elleni tévés meccsen került sor, s bár a cserepadról állt játékba, két fordulóval később már a kezdő csapatban találta magát. 

A bajnokságban összesen 33 mérkőzésen lépett pályára, amelyet egy Paks ellen elveszített (0-1) Magyar Kupa-találkozó egészít ki. Összesen négy gólt szerzett? az Ajka és a Békéscsaba elleni találata győzelmet ért (mindkétszer 1-0), de eredményes volt a DVTK ellen elveszített tavaszi mérkőzésen (2-3) és a Dorog elleni szezonzárón is (3-0).

A tétmérkőzések sorát négy edzőmérkőzés egészíti ki 2023. teléről, s a Majos és a Paks ellen gólt is szerzett. 

Bár tudtuk, hogy csak kölcsönbe szerepelt Pécsett, mégis reménykedtünk a spíler maradásában. Csakhogy a jó teljesítmény nem kerülte el a paksi vezetők figyelmét sem, s 2023. júniusának utolsó napjaiban visszatért a Tolna megyei csapathoz.

Távozott: Paksi FC (2023. június).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2022. augusztus 22. Pécsi MFC - Diósgyőri VTK 4-3 (3-2) - NB II.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2023. május 21. Pécsi MFC - Dorogi FC 3-0 (1-0) - NB II.

Kocsis Bence statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 33 mérkőzés, 4 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 4 mérkőzés, 2 gól.

Összesen: 38 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 6 gólt szerzett.

Munkásnapló: Április 23.

Ezen a napon született:

Ezen a napon játszották:

1911. Pécsi AC - Nemzeti SC 2:9 (0:5) - barátságos mérkőzés

2024. április 22., hétfő

Ellenfelünk: Budapest Honvéd FC

Budapest Honvéd FC

Alapítva: 1909.
Színe: piros-fekete.

Névváltozások:
Kispesti Athlétikai Club (1909 -1925)
Kispest FC (profi csapat, 1926 - 1944)
Kispesti AC (1944 - 1949)
Bp. Honvéd SE (1949 - 1991)
Kispest-Honvéd FC (1991 - 2003)
Budapest Honvéd Futball Club (2003-tól)

Mérkőzéseink:

1991. július 24. Pécsi MSC - Kispest-Honvéd FC 2-1 (0-0) - jótékonysági (egyéb díj)mérkőzés
1992. március 4. Kispest-Honvéd FC - Pécsi MSC 1-0 (1-0) - Magyar Kupa
1992. március 18. Pécsi MSC - Kispest-Honvéd FC 0-1 (0-1) - Magyar Kupa
1992. szeptember 26. Kispest-Honvéd FC - Pécsi MSC 3-1 (1-0) - NB I.
1993. augusztus 21. PMSC-Fordan - Kispest-Honvéd FC 1-4 (1-1) - NB I.
1994. augusztus 19. Kispest-Honvéd FC - PMSC-Fordan 0-0 - NB I.
1995. szeptember 16. Kispest-Honvéd FC - Pécsi MFC 2-2 (2-0) - NB I.
1996. augusztus 25. Kispest-Honvéd FC - Pécsi MFC 3-1 (0-0) - NB I.
2000. március 7. PMFC - Kispest-Honvéd FC 1-2 (0-1) - PNB.
2004. július 9. Bp. Honvéd - PMFC 0-0 - Sport Hotel-kupa
2004. augusztus 15. PMFC - Bp. Honvéd 3-1 (0-1) - NB I.
2005. március 16. Bp. Honvéd - Pécsi MFC 2-1 (2-0) - NB I.
2005. július 16. Bp. Honvéd - PMFC 3-3 (2-2) 11-esekkel: 4-3. - Sport Hotel-kupa.
2005. november 26. Bp. Honvéd - PMFC 1-1 (0-0) - NB I.
2006. május 20. Pécsi MFC - Bp. Honvéd 1-0 (1-0) - NB I.
2006. július 8. Bp. Honvéd FC - Pécsi MFC 0-2 (0-2) - edzőmérkőzés.
2006. október 28. Bp. Honvéd FC - PMFC-Pécs Pláza 0-1 (0-0) - NB I.
2007. április 28. PMFC-Pécs Pláza - Bp. Honvéd FC 1-1 (0-0) - NB I.
2009. március 30. Bp. Honvéd - PMFC 0-1 (0-0) - Ligakupa.
2009. április 9. Pécsi MFC - Bp. Honvéd 1-0 (0-0) - Ligakupa.
2011. november 5. Bp. Honvéd - Pécsi MFC 1-1 (0-1) - NB I.
2012. január 28. Bp. Honvéd - PMFC 0-1 (0-1) - edzőmérkőzés.
2012. május 26. PMFC-Matias - Bp. Honvéd 3-4 (2-1) - NB I.
2012. október 5. Bp. Honvéd - PMFC-Matias 0-1 (0-1) - NB I.
2013. február 20. PMFC-Matias - Bp. Honvéd 3-2 (1-1) - Ligakupa
2013. március 6. Bp. Honvéd - PMFC-Matias 3-3 (2-1) - Ligakupa
2013.április 28. PMFC-Matias - Bp. Honvéd 0-3 (0-1) - NB I.
2013. október 19. Bp. Honvéd - PMFC-Matias 3-1 (0-1) - NB I.
2013. november 26. Bp. Honvéd - PMFC-Matias 1-1 (0-0) - Magyar Kupa
2013. december 4. PMFC-Matias - Bp. Honvéd 1-0 (0-0) - Magyar Kupa
2014. április 27. PMFC-Matias - Bp. Honvéd 1-0 (1-0) - NB I.
2014. szeptember 26. Budapest Honvéd FC - PMFC-Matias 1-2 (0-0) - NB I.
2015. április 18. PMFC-Matias - Bp. Honvéd FC 2-1 (0-0) - NB I.
2017. szeptember 20. Pécsi MFC - Bp. Honvéd 0-1 (0-1) - Magyar Kupa.
2023. október 22. Pécsi MFC - Bp. Honvéd FC 0-0 - NB II.
2024. április 21. Bp. Honvéd FC - Pécsi MFC 4-0 (2-0) - NB II.

Mérleg:
NB I.                            26  8 6 12   34-43
NB II.                            2    0 1 1     0-4
Magyar Kupa                5    1 1 3     2-4
Ligakupa                       4    3 1 0     8-5
egyéb díjmérkőzés        3    1 2 0     5-4
edzőmérkőzés               2    2 0 0     3-0
Összesen:                  42  15 11 16   52-60

Pécsi gólszerzők: 
3 gólos: 
Tököli Attila, Miroslav Grumic.
2 gólos: Jenei Sándor, Ulveczki Zoltán, Bajzát Péter, Okoronkwo, Wittrédi Dávid, Szatmári Lóránd, Kővári Róbert.
1 gólos: Túri Zsolt, Medgyes Péter, Magyar Zsolt, Babatunde Fatusi, Eszenyi Dénes, Fehér Csaba, Roman Bujdak, Catalin Azoitei, Dragan Puskas, Montvai Tibor, Pest Krisztián, Szabados József, Sztipánovics Barnabás, Berdó Balázs, Tarcsa Bence, Horváth Gyula, Ulrich Roland, Csedomir Pavicsevics, Kulcsár Árpád, Horváth Péter (1984), Győri János, Finta Zoltán, Lukács Tihamér, Gyánó Szabolcs, Fröhlich Roland, Zoran Zeljkovic, Koller Krisztián, Dr. Horváth Zsolt, Mohl Dávid, Branko Ojdanic, Dimitar Makriev, öngól