![]() |
| forrás: MLSZ Adatbank |
Horváth Gergő
Született: 1992. november 22.Mérkőzéseinek száma: 11.
Góljainak száma: 3.
Horváth Gergő statisztikája:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 11 mérkőzésen 3 gólt ért el a PMFC mezében.
![]() |
| forrás: MLSZ Adatbank |
| Horváth Adrián |
![]() |
| Horváth Adrián és Márton Gábor |
![]() |
| Bajner Bálint a leigazolásakor (forrás: pmfc.hu) |
![]() |
| Bajner nem volt erős ütőkártya (forrás: pmfc.hu) |
![]() |
| Babó Levente (foci-info.hu) |
A PMSC-Fordan az előtte álló szezonra elsőként Jäkl Antalt igazolta le. Az 1971-ben született játékos tíz éves korában kezdett el focizni, és az átigazolásig hű maradt első csapatához, a Beremendhez, ahol nagy szerepe volt abban, hogy a csapat az NB II-be került. Érett, jó felépítésű focistaként költözött Újmecsekaljára.
A sokat futó középpályást csábította a Nagykanizsai Olajbányász és a Dunaferr is, mégis a PMSC-hez került.
- Nehéz volt a beilleszkedés, kellett egy kis idő, amíg elfogadtattam magam, - mondta Jäkl Antal. - Nem tagadom, ebben közrejátszott az is, hogy volt némi kisebbségi érzésem is, hiszen az NB II-ből érkeztem, Beremendről.
Jäkl korábbi csapatában támadó középpályást játszott, Pécsett inkább védekező középpályásként szerepelt. Sőt, az néhány mérkőzésen - Márton kiválása miatt - söprögetőként is sikerrel játszott, s volt, hogy a csapat legjobbjának bizonyult.
![]() |
| Jäkl Antal |
Jäkl végül két évet töltött Pécsett, s a második szezonban a szerény, szorgos játékost csapatkapitánynak választották meg társai.
- Bevallom, megijedtem, amikor elment tíz játékos a csapattól. Akik, itt maradtak megpróbáltak bizonyítani. Szerintem a tudásunkhoz képest gyenge közepest produkáltunk ősszel. Csak jobb jöhet (Dunántúli Napló 1995. 12. 02).
Hogy jobb idők jöttek-e? 1996. tavaszán osztályozóval maradt bent a csapat, s mindenkinek emlékezetes volt a Tiszakécske elleni ütközet.
1996. nyarán a középpályás még megkezdte a felkészülést a Stadion utcában, sőt pályára lépett egy Magyar Kupa-mérkőzésen is, ám szerződése lejártával végül elhagyta a Stadion utcát.
Távozott: DDGáz SE (1996. július).
Jäkl Antal statisztikája a PMSC/PMFC-ben:
Összesen: 105 mérkőzést játszott, és 6 gólt szerzett.
Dicsőségtabló: Magyar Kupa elődöntős (1994/95).
![]() |
| Szentmártoni Csaba (foto: nela.hu) |
![]() |
| Dibusz Dénes |
![]() |
| Ifjoncként |
![]() |
| Dibusz elköszönt |
Paksi FC
![]() |
| Dragoner Attila |
![]() |
| Válogatott mezben - tíz évvel később |
![]() |
| Milos Ristanovic |
![]() |
| Rózsa László |