2024. november 23., szombat

Spílerek: Montvai Tibor - 1978. 11. 23.

Montvai Tibor

Montvai Tibor 

Született: 1978. 11. 23.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 80.
Góljainak száma: 27.

Érkezett: Diósgyőri VTK (2003. július).

A frissen NB I-be jutott Pécsi MFC csapott le a másodosztály egyik legtehetségesebbnek mondott csatárára, Montvai Tiborra. Statisztikáink szerint 44 első osztályú meccsen szerepelt a baranyai csapatban, s ezeken 12 gólt szerzett. Pályára léphetett még további 5 Magyar Kupa-találkozón is, amelyeken háromszor volt eredményes.

2003. nyarán érkezett Pécsre, az akkor Nagy Tamás által irányított csapathoz, s a fiatal szakvezető bizalommal fogadta az új igazolást. Az újonc meg is hálálta a bizalmat, hiszen már második tétmérkőzésén gólt szerzett a Szekszárd elleni kupamérkőzésen, amelyet hamarosan bajnoki találattal is megtoldott: a ZTE FC ellen kapuba továbbított labdája három pontot ért.

Montvai gólöröme
A közönség máris vérbeli csatárnak könyvelte el az egri születésű sportolót, hiszen első góljait közvetlen közelről, néhány lépésről érte el. A kezdeti lendület azonban hamarosan megtört, hiszen egy váratlan sérülés hónapokra harcképtelenné tette a támadót. Legközelebb csak a téli felkészülési időszak végén léphetett pályára. 

A tavaszi bajnoki idény nagy része a formába lendüléssel telt, ám ez annyira jól sikerült, hogy a pontvadászat hajrájában öt gólt is lőtt, különösen a záróforduló sikerült emlékezetesre: a Győri ETO kapujába kétszer is betalált.

A következő szezonban hasonló ütemben termelte a gólokat, hiszen hat bajnoki találatához egyet tett hozzá a Magyar Kupában, s további kilencet edzőmérkőzésen. 2005. telén az UFC Wenigzell ellen elért három gólja egyéni csúcs: a PMFC-ben sem előtte, sem később nem jegyezték fel nevét háromszor a góllövők közé.

2005. nyarán még megkezdte a felkészülést Újmecsekalján, ám két edzőmérkőzés után összecsomagolt az öltözőben, s Zalaegerszegre költözött.
Montvai a PMFC mezében

Távozott: Zalaegerszegi TE FC (2005. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2003. július 16. NK Osijek - Pécsi MFC 5-0 (4-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2005. július 13. Paksi SE - Pécsi MFC 1-3 (1-1) - edzőmérkőzés.

Montvai Tibor statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 44 mérkőzés, 12 gól.
Magyar Kupa: 5 mérkőzés, 3 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 28 mérkőzés, 12 gól.

Összesen: 80 mérkőzést játszott a PMFC-ben, és 27 gólt szerzett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése