2024. november 27., szerda

Spílerek: Szamosi Tamás - 1974. 11. 27.

Szamosi Tamás
(forrás: Cimpa)

Szamosi Tamás

Született: 1974. 11. 27., Budapest.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 39.
Góljainak száma: 0.
Válogatott mérkőzéseinek száma: 3.
(PMFC-ből: 0.)
Válogatott góljainak száma: 0.

Érkezett: Zalaegerszegi TE FC (2009. július).

Igen, ő az a Szamosi Tamás, aki a gólpasszt adta Koplárovics Bélának a Manchester elleni meccsen. Persze, akkor még mindketten a ZTE játékosai voltak, s csak évekkel később igazoltak Pécsre.

A hátvéd bőven túl volt a válogatott karrieren, amikor Újmecsekaljára szerződött. Ahogy fogalmazott, azért tette, mert az akkori pécsi vezetők a tárgyalások alatt komolyan éreztették vele, hogy nagy szükségük van rá és rutinjára. Botos Antal edzősége idején a csapatkapitányi karszalagot is viselte.

Sajnos, az áhított feljutást ekkor nem vívta ki a csapat. Amikor ez véglegesen elúszott, akkor is űzte-hajtotta a csapattársait:
- Miközben az már nyilvánvaló, hogy a feljutás erre az idényre elúszott, a visszalévő hat meccs már csak azért is kiemelt jelentőségű, mert annak, aki eddig nem ezt tette, ez lesz az utolsó lehetősége bebizonyítani, hogy jövőre is érdemes lesz a PMFC mezére.

A sors fintora, hogy pont ő lett az, aki a következő szezonban már nem viselte azt a mezt, amelyről beszélt.

Távozott: Szigetszentmiklósi TK (2010. augusztus),

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2009. július 18. PMFC - HNK Cibalia Vinkovci 1-2 (1-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben: 

Szamosi Tamás statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 24 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 14 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 39 mérkőzés a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Dicsőségtabló:
NB II. Nyugati csoport bronzérmese (2009/10).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése