2021. március 28., vasárnap

2021. március 28. Pécsi MFC - Szentlőrinc SE 1-0 (1-0)

Pécsi MFC - Szentlőrinc SE 1-0 (1-0)
2021. március 28. Szederkény, edzőmérkőzés. Zárt kapuk mögött.

Adamcsek, az ügyeletes góllövő
Góllövő: Adamcsek 29'.

PMFC: 1. félidő: Helesfay – Gajág, Rácz, Katona, Króner, Futó, Bartha, Óvári, Hegedűs, Geiger, Adamcsek. 
2. félidő: Helesfay (Vukman, 60.) – Batizi-Pócsi, Katona (Archie, 60.), Németh, Preklet, Keresztes, Tölgyesi, Bohata, Grabant, Bajner, Tihanyi (Szabó, 75.). Vezetőedző: Vas László.

Győztes, csendes edzőmeccs

Sok hír nem jelent meg a szederkényi találkozóról - előzetesen semmi -, így mi sem tudunk részletes beszámolóval szolgálni. Örülünk minden győzelemnek, így az edzőmeccsen elért diadalnak is, amelyet Adamcsek találatával sikerült megnyerni.

S ha már Adamcsek: a támadó 2020. januárja óta koptatja a Stadion utcai öltöző padjait, s - minden mérkőzést egybe vetve - ez volt a 14. gólja a Munkás mezében, s másodszor talált be a lőrinciek kapujába.

Ebben a szezonban negyedszer találkoztunk a baranyai kisváros együttesével, két-két edzőmeccs és bajnoki találkozó során veretlenek maradtunk ellenük szemben. Az egyenleg nem rossz: két-két győzelem és döntetlen került az örökmérleg serpenyőibe. az összesített gólkülönbség pedig 4-1 ide.

Húsvét vasárnap folytatódik a bajnokság, amelynek során a PMFC a feljutásért, a lőrinci csapat pedig a bentmaradásért küzd. A magunk részéről mindkét egyletnek szurkolunk, hogy elérjék céljaikat.

Csak a Munkás!

2021. március 15., hétfő

Ellenfelünk: Debreceni Vasutas SC

Debreceni Vasutas SC

Alapítva: 1902.
Székhelye: Debrecen.
Színe: piros-fehér.

Mérkőzéseink:
1994. szeptember 21. Debreceni VSC - PMSC-Fordan 0-0 - NB I.
1995. április 29. PMSC-Fordan - Debreceni VSC 2-1 (1-1) - NB I.
1995. augusztus 26. Pécsi MFC - DVSC-Epona 1-0 (0-0) - NB I.
1996. április 6. DVSC-Epona - Pécsi MFC 1-0 (1-0) - NB I.
1996. november 16. PMFC-Titán - DVSC-Epona 1-1 (1-0) - NB I.
1997. május 17. DVSC-Epona - Pécsi MFC 3-1 (2-0) - NB I.
2000. május 13. PMFC - Debreceni VSC 2-0 (2-0) - PNB.
2000. augusztus 5. Debreceni VSC - Pécsi MFC 2-0 (2-0) - NB I.
2000. szeptember 23. Pécsi MFC - Debreceni VSC 1-0 (1-0) - NB I.
2003. szeptember 19. Debreceni VSC - Pécsi MFC 1-0 (1-0) - NB I.
2004. március 13. Pécsi MFC - DVSC-Megaforce 0-0 - NB I.
2004. november 20. Pécsi MFC - Debreceni VSC 1-1 (1-1) - NB I.
2005. május 21. Debreceni VSC-AVE - Pécsi MFC 3-1 (2-0) - NB I.
2005. október 23. Debreceni VSC - Pécsi MFC 3-1 (2-0) - NB I.
2006. április 22. Pécsi MFC - Debreceni VSC 0-2 (0-1) - NB I.
2006. július 30. DVSC-TEVA - PMFC-Pécs Pláza 2-1 (1-1) - NB I.
2006. december 2. PMFC-Pécs Pláza - DVSC-Teva 0-2 (0-1) - NB I.
2011. október 23. Pécsi MFC - Debreceni VSC 0-0 - NB I.
2012. május 12. Debreceni VSC - PMFC-Matias 4-0 (3-0) - NB I.
2012. augusztus 18. PMFC-Matias - DVSC-Teva 2-3 (0-0) - NB I.
2013. március 10. DVSC-Teva - PMFC-Matias 4-1 (1-1) - NB I.
2013. szeptember 1. PMFC-Matias - DVSC-Teva 2-1 (1-1) - NB I.
2014. március 22. DVSC-Teva - PMFC-Matias 1-0 (0-0) - NB I.
2014. szeptember 13. DVSC-Teva - PMFC-Matias 0-2 (0-0) - NB I.
2014. október 29. PMFC-Matias - DVSC-TEVA 1-0 (0-0) - Magyar Kupa
2015. április 4. PMFC-Matias - DVSC-Teva 0-0 - NB I.
2020. szeptember 28. Debreceni VSC - Pécsi MFC 3-1 (1-0) - NB II.
2021, március 14. Pécsi MFC - Debreceni VSC 0-2 (0-1) - NB II.

Mérleg:


NB I.               27    7 7 13   22-37
NB II.                2    0 0 2    1-5
Magyar Kupa:   1    1 0 0   1-0
Összesen        30     8 7 15   24-42.

Pécsi góllövők:
2 gólos: Catalin Azoitei, Tököli Attila, Koller Krisztián.
1 gólos: Rózsa László, Robert Warzycha, Richard Niederbacher, Győri János, Király Péter, Fónai Balázs, Berdó Balázs, Montvai Tibor, Horváth Gyula, Szögedi Szilárd, Pest Krisztián, Okoronkwo, Jiri Krejci, Miroslav Grumic, Mohl Dávid, Pölöskey Péter, Danijel Romic, Adamcsek Máté

2021. március 14. Pécsi MFC - Debreceni VSC 0-2 (0-1)

Pécsi MFC - Debreceni VSC 0-2 (0-1)
2021. március 14. Pécs, PMFC-stadion. NB II., 29. forduló. Zárt kapuk mögött.

Vezette: Bognár Tamás (Király Zsolt, Ország Péter - Derdák Marcell).
Vas László
(forrás: pmfc.hu)
Góllövők: Szécsi M. 6', Bényei 95'.
Sárga lap: Kónya D. 66', Preklet 93', illetve Ugrai 93'.
Kiállítva: Baráth 87'.

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona – Grabant, Futó, Geiger (Bartha, 60.), Óvári (Hegedűs, 65.) – Kónya (Keresztes, 76.), Adamcsek (Bajner, 60.). Vezetőedző: Vas László.

Debrecen: Gróf – Bévárdi, Pávkovics, Kinyik, Korhut – Bódi (Bényei, 89.), Pintér (Baráth, 86.), Varga, Dzsudzsák – Szécsi, Bárány (Ugrai, 72.). Vezetőedző: Toldi Gábor.

Sztárparádé a képernyőn

Ikonikus nevek tulajdonosai sorakoztak mindkét oldalon a kezdéshez: Helesfay Donát, Preklet Csaba, Kónya Dávid, Bajner Bálint az egyik, Gróf Dávid, Dzsudzsák Balázs, Korhut Mihály, Bódi Ádám a másik oldalon. No és Huszti Szabolcs, a közelmúlt egyik legjobb magyar futballistája, aki a Loki stábjában kapott helyet. S a csapatokat egy FIFA-kerettag játékvezető, Bognár Tamás vezette fel a középkezdéshez.

A hazai csapat a megszokott bátor, kellemetlen letámadással fűszerezett támadójátékkal nyitották a mérkőzést, azonban Gróf hatékonyan irányította a Loki védelmét. Gyorsan meg is bosszulta magát a pécsiek vakmerősége: Bárány vezette végig a labdát, majd Szécsihez passzolt, aki rutinosan használta ki a helyzetet. Korán, már a hatodik percben megszerezte a vezetést a vendég csapat, s csak az jelentett némi gyógyírt, hogy még legalább nyolcvannégy perc maradt az egyenlítésre. (0-1)

Nem mondhatjuk, hogy a PMFC nem tett meg mindent a saját találatáért. Űzte, hajtotta a játékszert, préselte az ellent a saját kapuja elé, de a rutinos vendégvédelem jól állta a sarat. Nem mintha, a piros-fekete hátvédeknek szégyenkeznie kellene, hiszen jól verték vissza Dzsudzsákék kontráit. A gond ezzel csak az volt, hogy a percek egyre fogytak, az eredmény pedig a képernyő bal felső sarkában nem változott.

Az M4Sport közvetítésének köszönhetően ország-világ látta, hogy a másodosztályú mérkőzésen NB I-es színvonal volt. Meg kell hagyni, a Loki is rohamozott, ha tudott, érezhető volt, hogy mielőbb döntésre akarja vinni a dolgot a második találat elérésével.

A hajrában egy kiállítás borzolta a kedélyeket - Baráth talpalta le Grabantot, amiért villant a piros lap -, de igazán a hosszabbítás perceiben esett debreceni gól zárta le a meccset. Kitámadt a PMFC, s egy előre adott labdával már csak Bényei állt Helesfayval szemben, a vasutascsapat csatára pedig könnyedén passzolta a kapuba a játékszert. (0-2)

Van-e szurkoló, aki boldog egy vereség után? Minden bizonnyal nincs. Ám mégsem vagyunk bosszúsak, hiszen a csapat tényleg mindent megtett, hogy legalább egy pontot itthon tartson. A nagyobb rutin, a vastagabb költségvetés, az erősebb ambíció (bentmaradás kontra feljutás) azonban a cívisváros csapata felé billentette a mérleg nyelvét.

Szép volt, fiúk! Csak a Munkás!

Mestermérleg (NS Online):
Vas László: – Próbáltuk nyomás alá helyezni a Debrecent, igyekeztünk nekik kellemetlen stílusban futballozni, de az első támadásból gólt kaptunk, és hiába tudtuk megvalósítani az elképzelteket, a Debrecen túl rutinos játékosokból áll ahhoz, hogy ne találja meg ennek az ellenszerét.
Toldi Gábor: – Jó mérkőzést játszottunk, az elején vezetést szereztünk, és végig kontrolláltuk is a találkozót, de nem sikerült lezárnunk, csak az utolsó percben.

2021. március 7., vasárnap

2021. március 7. Budaörsi SC - Pécsi MFC 0-1 (0-1)

Budaörsi SC - Pécsi MFC 0-1 (0-1)
2021. március 7. Tatabánya, Grosics-stadion. NB II., 28. forduló. Zárt kapuk mögött.

A szünet előtt szerzett góllal nyertünk
(foto: 24 Óra/Hagymási Bence)
Vezette: Lovas László (Bede Tamás, Belicza Bence Péter - Takács Tamás).
Góllövő: Adamcsek 45'.
Sárga lap: Petró 68', Molnár Cs. 77' illetve Geiger 2', Sági 16', Futó 50'.

Budaörs: Kovács P. – Menyhárt, Zsidai, Kékesi, Marques-Airosa (Gyurácz, 70.) – Halmai Á. (Halácsi, 78.), Molnár Cs., Petneházi, Sajbán Miklós (Pethő, a szünetben) – Petró, Molnár T. (Csiki, 61.) Vezetőedző: Márkus Tibor.

PMFC: Helesfay – Sági (Króner, 55.), Rácz L., Preklet, Katona L. – Futó – Grabant (Németh M., 73.), Bartha (Óvári, a szünetben), Kónya D. – Adamcsek (Bajner, 65.), Geiger. Vezetőedző: Vas László.

Az esélyeknek megfelelően

Nem csak a három pontnak örül a krónikás, hanem annak is, hogy száz százalékig bejött a tipp: Adamcsek Máté góljával 1-0-ra nyert a PMFC a Budaörs vendégeként.

Az előzmények is a baranyaiak mellett szóltak, hiszen egyszerűen jobb formában vannak. Míg a vendéglátók csak néhány döntetlent tudtak az idei évben felmutatni, míg a pécsiek öt meccsen tíz pontot szereztek, így a látogatókat éreztük előzetesen esélyesebbnek. Na, de az esélyek azok, amelyek nem lépnek pályára és időnként felborulnak.

Most nem ez történt. Már az első percben nyomatékot adhattunk volna a sanszoknak, de Geiger hiába tört be a büntetőterületre, kimaradt a gyors helyzet. A játékvezető szerint azért, mert szabályosan szerelték csatárunkat. Nem telt el még negyed óra a találkozóból, amikor Adamcsek szögletből ívelhette középre a labdát, a játékszert azonban Rácz mellé bólintotta. Micsoda helyzet volt! Illetve micsoda helyzetet lehetett, hiszen a meccset ezúttal csak szöveges tudósítás segítségével követhettük.

Némileg kiegyenlítődött a játék, már ami a helyzetek számát illeti, hiszen két budaörsi helyzetről jött a tudósítás: előbb Molnár lövése került szögletre egy pécsi bokáról, majd Petneházi szabadrúgását hárította Helesfay. Meleg pillanatok lehettek! 

Ahogy felváltva forogtak veszélyben a ka b puk, érezhető volt, hogy hamarosan megszerzi a vezetést - valamelyik csapat. A 45. perc hozta el az első találatot, s tényleg nem sokon múlt, hogy ezt a gólt a hazaiak szerezzék. Történt, hogy Helesfay rosszul ítélte meg egy előreívelt labda ívét, mellé nyúlt, amely majdnem átcsorgott a gólvonalon, de visszavetődve még hárítani tudott. Az ellentámadásból azonban a mieink szerezték meg a vezetést azzal, hogy Adamcsek három méterről a kapuba lőtt (0-1).

Az biztos, hogy a szünet perceiben a pécsi öltözőben volt optimistább a légkör.

A folytatásban is a mieink dominálhattak, hiszen a beszámolók szerint ismét helyzetbe kerültünk. Előbb Adamcsek próbálkozott, majd egy szögletet követően Rácz és Preklet is gólt szerezhetett volna, ám elhalt a kísérlet. 

A folytatásban inkább a küzdelem dominált, hiszen bárhogy hegyeztük a ceruzánkat, nem jegyezhettünk fel újabb helyzetet. 

A hajrában aztán újra megélénkült a mérkőzés, hiszen Bajner is helyzetbe került, az éles szögből leadott lövését azonban hárította a hazai kapus. Az eredmény nem változott, maradt az 1-0. Ide.

Szép volt fiúk, Csak a Munkás!

Mestermérleg (NS Online):
Márkus Tibor: – Mindent megtettünk a győzelemért, főleg a második félidőben helyeztük nagy nyomás alá a Pécset. Ám ameddig nem rúgjuk be a helyzeteinket, nem nyerünk.
Vas László: – Nagyon értékes három pontot szereztünk egy küzdelmes mérkőzésen. Jól kezdtünk, de később sokat hibáztunk, nem tudtuk szinten tartani az addigi játékunkat. Az első félidő végén megszereztük a vezetést, amelyet nagy szívvel tartottunk meg.

2021. március 6., szombat

Ellenfelünk: FC Dunaszerdahelyi AC 1904

 FC Dunaszerdahelyi AC 1904

Alapítva: 1904.
Nemzetisége: szlovákiai (korábban: magyar).
Színe: sárga-kék.

Mérkőzéseink:

1991. augusztus 9. DAC Dunajska Streda - Pécsi MSC 1-0 (0-0) - edzőmérkőzés
1992. augusztus 1. Pécsi MSC - DAC Dunajska Streda 3-2 (3-0) - PMSC Nemzetközi Tornája
1992. augusztus 5. DAC Dunajska Streda - Pécsi MSC 2-0 (2-0) - edzőmérkőzés
1993. február 2. DAC Dunajska Streda - Pécsi MSC 2-2 (2-1) - edzőmérkőzés
1994. február 8. DAC Dunajska Streda - Pécsi MSC-Fordan 0-0 - edzőmérkőzés
1997. február 19. Pécsi MFC - 1. FC Dunaszerdahelyi AC 1-2 (1-1) - edzőmérkőzés.


Mérleg:
Egyéb díjmérkőzés    1   1  0  0    3-2
Edzőmérkőzés           5   0  2  3    3-7

Összesen:                   6   1  2  3   6-9

Pécsi góllövők:
2 gólos: Lengyel Ferenc, 
1 gólos: Dusan Masik, Rózsa László, Medgyes Péter, Pest Roland.

Összesen: 6 gól.

Bemelegítés: Budaörsi SC - Pécsi MFC (2021. 03. 07.)

Visszavágunk! 

A jelenleg futó bajnokság keretein belül tizedszer feszül egymásnak a budaörsi és a pécsi egylet. Hogy mit hoz a vasárnapi ütközet, nem tudhatjuk, de körbejártuk a meccs előzményeit.

A hazai pálya előnyét Tatabányán élvező budaörsi csapat 1924-ben alakult, s történetének nagy részében körzeti illetve megyei bajnokságokban szerepelt. Az áttörést a 2002/03-as jelzetű évad hozta el, amikor megnyerték Pest megye pontvadászatát, s feljutott az NB III-ba.

Csupán három bajnoki kiírásban küzdöttek a Duna-csoportban, hiszen a 2006-ban bajnoki címmel a tarsolyban léptek feljebb, a második vonalba, ahol a 2011/12-es szezonig szerepeltek. Három újabb NB III-as év kellett, hogy visszaküzdjék magukat a másodosztályba, ahol azóta is szerepelnek. Legnagyobb bajnoki sikerüket is ebben az időszakban érték el: 2018-ban épphogy lemaradva a dobogóról a végelszámolás során a negyedik helyen zártak.

Az első Budaörs-PMFC meccset 2007. novemberében jegyezte fel a krónikás, amikor a hazai csapat 1-0-ra diadalmaskodott a Pécs Pláza által szponzorált baranyai egylet felett. Mivel a tavaszi visszavágón is örsi győzelem született (3-2 oda), így az első eredmények nem voltak kedvezőek a mieinkre nézve. Szerencsére a folytatás már jobban sikerült: mind az őszi, mid a tavaszi meccsen 2-1-es pécsi győzelem született, így a negyedik találkozó után két-kétpécsi és budaörsi győzelem állt az örökmérleg serpenyőiben.

A folytatás már egyértelmű pécsi dominanciát hozott a párharc históriájában: az elkövetkező négy mérkőzésen két-két győzelem és döntetlen került a Munkás neve mellé, s mindkét győzelem során négy gólt lőttek a fiúk.

Legutóbb 2011. májusában voltunk a budaörsi csapat vendégei, s akkor 4-0 lett a meccs végeredménye. Természetesen abból a csapatból már senki sem tagja a mai keretnek, s egyszersmind az is elmondható, hogy a jelenlegi gárdából még senki sem szerzett gólt PMFC-mezben a zöld-fehérek ellen.

Merthogy az őszi, 2020. szeptemberében rendezett találkozón 1-0-ra a budaörsiek nyertek, keretbe foglalva az eddigi kilenc találkozót.

A tizediket vasárnap Tatabányán, a Grosics-stadionban rendezik, amely előtt a pályaválasztó csapat van nehezebb helyzetben. Nem csak a bajnoki helyezések miatt, hanem az idei forma alapján is ezt gondoljuk, ugyanis a zöld-fehér csapat idén még nem nyert mérkőzést. Legutóbb Kaposvárott játszottak 1-1-es döntetlent, egy fordulóval korábban viszont hazai pályán hétgólt kaptak az ajkai csapattól.

A mieink eredményei sem pompásak, de jobbak az e heti ellenfelünknél, hiszen kétszer már bezsebeltük a három pontot, s noha a támadójátékunk nem mondható fergetegesnek, a védelmünknek nem szokása hét gólt beszedni. 

Nem is attól tartunk, hogy átjáróház lesz a hátsó vonal, hanem attól, hogy a gólszerzésért felelős szekció továbbra sem találja meg a góllövő cipőjét. Várjuk, hogy Bartha megcsillantja végre a tehetségét, vagy Bajner megmutatja klasszisát. Látjuk Adamcsek góléhségét, de mintha nem találná az étlapot. Érezzük, hogy Geiger lábában ott van a bugi, de nem találja a ritmust a zenéhez.

Abban bízunk, hogy támadóink legalább egyszer beveszik a hazaiak kapuját, s a védelem pedig ezúttal is magabiztosan védi a várat, s ezzel visszavágunk az őszi vereségért.

Csak a Munkás!

Tippünk: Budaörsi SC - Pécsi MFC 0-1

2021. március 3., szerda

2021. március 3. Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 0-0

Pécsi MFC - Szombathelyi Haladás 0-0
2021. március 3. Pécs, PMFC-stadion. NB II., 27. forduló. Zárt kapuk mögött.

Újabb nullnull
Vezette: Molnár Attila (Kis Zoltán, Kiss Balázs - Kovács Imre).
Sárga lap: Grabant 28' illetve Kállai 43', Dragóner 71', Verpecz 84', Holdampf 93'.

PMFC: Helesfay – Króner (Sági, 83.), Rácz L., Preklet, Németh Márk – Grabant (Hegedűs, a szünetben), Futó, Geiger (Bartha, 61.), Kónya (Bajner, 61.) – Keresztes B. (Szabó Z., 72.),Óvári. Vezetőedző: Vas László.

Haladás: Verpecz – Schimmer, Mocsi, Németh Mi., Debreceni (Doktorics, 89.) – Kállai (Tóth D., 82.), Kiss B., Holdampf, Bosnjak – Tóth M. (Németh Márió, a szünetben), Dragóner (Rácz F., 74.). Vezetőedző: Mátyus János.

Újabb nullnull


Egy éven belül negyedszer csaptak össze egymással a pécsi és a szombathelyi egylet legjobb labdarúgói. Tavaly júliusban Siófokon, a nyári felkészülés jegyében aratott kétgólos győzelmet a vasi csapat. A bajnokságban döntetlen eredmény született Szombathelyen, a Kupában pedig néhány héttel ezelőtt a zöld-fehérek diadalmaskodtak egy, a végjátékban szerzett góllal.

Ilyen előzmények után nem csak gólt, hanem győzelmet és visszavágást vártunk a mieinktől, hiszen három mérkőzés óta bevenni sem tudtuk szerdai ellenfelünk kapuját. S ha ehhez hozzá tesszük azt a tényt, hogy támadójátékban mostanában nem jeleskedünk... nos, akkor nem igazán tudjuk mire vélni saját, három pont megszerzésébe vetett várakozásainkat.

Azt vártuk, hogy letámadunk, hogy zavarba hozzuk a vendégek védelmét, hogy érvényesül Kónya Dávid gyorsasága, Geiger kiváló hekyzetfelismerése, s hogy végre talán Bajner is megmutatja, miért hívják őt a pécsi Dzsudzsáknak... Sajnos, ebből semmit sem láttunk, és nem azért, mert zártkapus volt a találkozó, hanem mert a YT-csatornán közvetített mérkőzés teljesen másról szólt.

Harcolt, küzdött a két csapat, s igazán nem mondhatjuk, hogy eseménytelenül teltek a percek. Hol egyik, hol másik kapu került veszélybe, mindkét hálóőrnek több alkalma is volt bizonyítania képességét. Verpecz előbb Geiger lövését hatástalanította, majd jó fertályórával később Preklet fejesét kotorta ki a kapu torkából az egyik szombathelyi védő. 

Fél óra után engedett a szorításból a Pamacs, és Helesfay percei következtek: előbb Dragóner labdáját fogta, majd alig valamivel később Tóth fejesét hárította igen nagy bravúrral. Hiába, a mi kapusunk különleges reflexekkel rendelkezik.

A szünetben - talán a közelmúlt emlékéből felderengő kupavereség hatására - erősebb volt bennünk a vereségtől való félelem, mint a győzelembe vetett hitünk. Hiszen amit az első játékrészben láttunk azt mutatta, hogy ez a Haladás bizony hátul masszív, elöl pedig veszélyes. Fanatikus edzője pedig űzi, hajtja a tanítványait.

A második félidőben ugyanazt az egysíkú küzdelmet láttuk, mint az elsőben, de a játék képe szemernyit sem változott. Pedig nem volt igazi futballidő, már csak azért is érdemes lett volna többet futni, hogy ne fázzanak meg a spílerek. Mondhatjuk, hogy mindkét csapat pontosan betartotta az edzők taktikai utasításait, ám ugyanez miatt volt kiszámítható a játék. Most jobbra, most középre - szinte előre lehetett látni, merre fog fordulni vagy passzolni labdát birtokló játékos. Értjük, hogy a kongó stadionban nehezebb minőségi focit játszani, de lassan fél éve tart a zárt kapuk korszaka - volt is megszokni és felkészülni rá.

Igen, elégedetlenek vagyunk a játékkal, s ebben az elégedetlenkedésben csak némi gyógyír, hogy a tabella negyedik helyén áll a csapat. Legalább azt elmondhatjuk, hogy gyűjtögeti a pontokat a csapat - tíz bajnoki döntetlennél járunk ebben a szezonban -, s biztosan kijelenthető, hogy nem lesznek kiesési gondjaink. 

Egy újonc csapattól ne is várjunk többet. A krónikás helyzete pedig roppant könnyű, mert a múlt heti borítóképet most is felhasználhatja.

Csak a Munkás!

Mestermérleg (NS Online):
Vas László: – Szerintem a döntetlen egyik csapatnak sem igazán kedvező, de az egy megszerzett ponttal ennek ellenére sem lehetek elégedetlen. Játékunkból azonban hiányoztak azok a megoldások, pluszok, amelyek a sportágra annyira jellemzőek, de ebben a kilencven percben nem sok akadt.
Mátyus János: – A két csapat utóbbi meccseire inkább a küzdelem jellemző, mint a jó játék. Talán közelebb álltunk a három pont megszerzéséhez de a tizenegyest is kihagytuk, ezért aztán nem lehetek boldog, mégsem vagyok szomorú.