2020. november 30., hétfő

2020. november 29. Soroksár SC - Pécsi MFC 2-2 (0-1)

Soroksár SC - Pécsi MFC 2-2 (0-1)
2020. november 29. Budapest, Szamosi M. Sporttelep (Haraszti út), NB II, 19. forduló. Zárt kapuk mögött.

Vezette: Molnár Attila (Varga Gábor, Vörös Dániel - Rúsz Márton).
Vas Lászlót is kiállították

Góllövő: Gárdos 73', Derekas 86' illetve Futó 2', Kónya D. (11-esből) 67'.
Sárga lap: Gárdos 94' illetve Bajner 81'.
Kiállítva: Gengeliczki 66', ill. Rácz L. 20', Vas L. 47' – a kispadról.

Soroksár: Varga Á. – Bene (Tóth D., 75.), Gengeliczki, Valencsik, Pászka – Huszák (Gárdos, 64.), Derekas – Szerető (Hudák M., 64.), Orosz M., Csernik – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter.

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz L., Preklet, Katona L. – Tölgyesi (Bajner, 77.), Futó Zs. – Kónya D., Bartha L. (Grabant, 57.), Hegedűs M. (Németh M., a szünetben) – Óvári Zs. (Sági, a szünetben). Vezetőedző: Vas László.

Pontszerzés vagy pontvesztés?


Rémálomszerűen indult a mérkőzés a Soroksár számára, hiszen a Pécs már a 2. percben megszerezte a vezetést Futó Zsombor fejesével, 0–1. A 20. percben ismét a hazaiak kapusa, Varga Ádám szedhette ki a hálóból a labdát, de Rácz gólját kezezés miatt érvénytelenítette a játékvezető. A mozdulatot ráadásul szándékosnak minősítette Molnár Attila játékvezető, ezért a vendégek védőjének másodszor is felmutatta a sárga lapot, így a pécsiek 10 főre fogyatkoztak. A folytatásban az emberelőny ellenére a Soroksár nem tudott a vendégek fölé kerekedni, bár Orosz Márk a 39. percben a kapuba juttatta a labdát, a találat les miatt érvénytelen volt.

A második játékrész elején Vas László, a vendégek vezetőedzője is a kiállítás sorsára jutott, miután folyamatosan reklamált a játékvezető általa tévesnek vélt ítéletei miatt. A hazaiak óriási erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy egyenlítsenek, de a soroksári fölény ellenére a Pécs szerzett újabb gólt. A 67. percben Kónya értékesítette az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt, 0–2. Ennél az esetnél a hazai csapat is megfogyatkozott, miután a szabálytalankodó Gengeliczkit kiállította a játékvezető. A hajrára fordulva aztán góllá érett a hazai fölény, a 73. percben Gárdos fejesével szépített a Soroksár, 1–2.

A gól akkora lendületet adott a hazaiaknak, hogy az utolsó percekben az egyenlítés is sikerült nekik. A főszereplő ezúttal is Gárdos volt, a jobb oldali szögletét követően Derekas állította be a 2–2–es végeredményt. (NS Online)

MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Nagyon jó csapat ellen léptünk pályára, de csalódott vagyok. Pozitívum, hogy kétgólos hátrányból talpra álltunk, ugyanakkor nagy kérdés, hogy ha ilyen jól futballozunk az utolsó fél órában, miért nem tudtunk hasonlóan teljesíteni az első hatvan percben. Tanultunk kell ebből és a hátralévő két mérkőzést le kell hozni becsülettel.
Vas László: – Jól kezdtünk, a gyors vezetés lökést adott, nem is láttam problémákat, de a kiállítás áthúzta a számításainkat. Ezt követően a hazaiak futballoztak fölényben. A második gólunk után, amikor tíz emberrel folytatták a hazaiak, azt hittük, megnyertük a meccset. Ezt követően sokat hibáztunk, és azt kell mondjam, megérdemelten egyenlített a Soroksár.
(NS Online)

2020. november 27., péntek

Ellenfelünk: Debreceni Egyetemi AC

Debreceni Egyetemi AC

Alapítva: 1919. augusztus 1.
Színe: fekete-fehér.

Mérkőzéseink:

2020. november 25. Pécsi MFC - DEAC 2-1 (0-0) - NB II.
2021. május 9. DEAC - Pécsi MFC 2-2 (2-1) - NB II.

Pécsi gólszerzők:

1 gólos: Preklet Csaba, Grabant Bence, Rácz László, Óvári Zsolt.


2020. november 26., csütörtök

2020. november 25. Pécsi MFC - Debreceni Egyetemi AC 2-1 (0-0)

Pécsi MFC - Debreceni Egyetemi AC 2-1 (0-0)
2020. november 25. Pécs, PMFC-stadion. NB II. 18. forduló, zárt kapuk mögött.

Grabant gólja döntött
(forrás: pmfc.hu)
Vezette: Káprály Mihály (Farkas Balázs, Kiss Balázs - Barna Gábor).
Góllövők: Preklet 59', Grabant 90' illetve Kertész 88'.
Sárga lap: Rácz L. 38', Helesfay 58', Grabant 80' illetve Székely 40', Belényesi 53', Papp F. 74'.

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz, Preklet, Katona L. – Óvári (Bohata, 75.), Futó, Bartha (Tölgyesi, 65.), Hegedűs (Grabant, 65.) – Kónya (Németh, 93.), Geiger (Batizi-Pócsi, 65.). Vezetőedző: Vas László.

DEAC: Szabados – Soltész, Belényesi, Papp, Orosz – Nikitscher, Spitzmüller (Urbin, 83.), Nagy (Katona Z., 91.) – Székely (Rezes, 83.), Burai, Damásdi (Kertész, 75.). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Nehéz szülés volt

Először csapott össze a PMFC a cívisváros egyetemi csapatával, s a találkozó pécsi győzelmet hozott. Látva a pécsi egylet formáját és a két gárda bajnoki tabellán elfoglalt helyezését,  magabiztosabb győzelemre számítottunk.

A járvány miatt zárva tartott stadionba nem jutottunk be, így a szöveges tudósítás követésével figyeltük a meccset. Örömünkre szolgált, hogy Bajner Bálint végre legalább a kispadra leülhetett, de pályára ezúttal sem léphetett. A legnevesebb sportember azonban a vendégek kispadján ült, Sándor Tamás, ez egykori válogatott középpályás személyében.

Nehéz győzelem vol- írtuk. A csapat "csak" az 56.percben szerezte meg a vezetést Preklet révén (1-0),a tudósítás szerint három méterről fejelt a hálóba. Már-már elkönyveltük az egygólos győzelmet , amikor Kertész gurította a labdát a kapunkba, s így egyenlített a vendégcsapat (1-1). 

Fogtuk a fejünket az elveszett pontok miatt, már-már hallani véltük a hármas sípszót, amikor Grabant villant egyet, s máris pécsi vezetést mutatott az eredményjelző. (2-1). Ne feledkezzünk meg Helesfayról sem, aki az utolsó percben kétszer is gólveszélyt hárított el, ezzel járulva hozzá a három pont megszerzéséhez.

Szép volt fiúk, Csak a Munkás!

Mestermérleg (NS Online):
Vas László: – Órási lelkierőről tett tanúbizonyságot csapatom. Saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, de óriási lelkesedéssel sikerült begyűjteni a három pontot. Tabellán elfoglalt helyezése nem tükrözi hűen, de a DEAC egy nagyon szervezett, jó csapat. Türelmetlenek voltunk, és az első gólunk után nem hittük el, hogy egyenlíthet az ellenfél.
Sándor Tamás: – Az első félidőben kicsit gyengén, de mégis stabilan játszottunk, inkább támadásban akadtak hiányosságaink. A szünetben kértem, hogy bátrabban játsszunk előre, és a végén másodszor is egyenlíthettünk volna.

2020. november 22., vasárnap

2020. november 22. Pécsi MFC - Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (játék nélkül)

Pécsi MFC - Kaposvári Rákóczi FC 3-0 (játék nélkül)
2020. november 22. Pécs, PMFC-stadion. NB II. 17. forduló.

Koronás győzelem


Nehéz a statisztikus dolga, aki azért, hogy számítási minél pontosabbak legyenek, mindenféle ellenőrző funkciót épít az eljárásrendjébe. Az egyik ilyen, hogy a csapat rúgott gólok száma meg kell hogy egyezzen az egyes játékosok összesített gólszámaival, hozzá adva az ellenfelek által vétett öngólokat. Na most, kinek adjuk a három gólt, amelyet senki sem rúgott?

De ne szaladjunk ennyire előre...

Történt, hogy a koronavírus-járvány által megtizedelt kaposvári egylet a hétvégi bajnoki halasztását kérte, ám a PMFC - szánva-bánva a helyzetet - nem egyezett bele a későbbi játékba.

Kulcsár Árpád sportigazgató a sűrű versenynaptárral indokolta a döntést. Nos, a PMFC az idei évet 2020. december 14-én fejezi be a Nyíregyháza elleni bajnokival, előtte 6-án játszik. Szerintünk akár a két meccs között, 9-én vagy 10-én, akár 19-én is pótolható lenne a meccs. Sportszerűségből. Ugyanakkor az MLSZ ide vonatkozó irányelvét sem értjük, amely szerint legkésőbb január 31-ig pótolni kell az őszi idényből elhalasztott meccseket. Miért is nem lehet akár márciusban vagy áprilisban - valamelyik válogatott szünet alatt - pótolni a járvány miatt elhalasztott találkozókat?

Sajnos, a járvány sokkal jobban megtizedelte a somogyi csapatot, mint előzetesen hittük, hiszen a meccs napjára még több pozitív mintát jelzett a teszt. A Rákóczi kénytelen-kelletlen lemondta a találkozót, az MLSZ pedig a három pontot a pécsiek javára igazolta.

S meg is van a válasz a statisztikus problémájára. Góllövő: MLSZ...

Csak a Munkás!

2020. november 9., hétfő

2020. november 8. FC Ajka - Pécsi MFC 0-3 (0-1)

FC Ajka - Pécsi MFC 0-3 (0-1)
2020. november 8. Ajka, Városi Stadion. NB II. 16. forduló. 500 néző.

Vezette: Kovács Gergely (Bede Tamás, Bertalan Dávid - Kovács Imre).
Góllövők: Geiger 26', Óvári 62', Keresztes B. 86'.
Sárga lap: Nagy M. 35', Irimiás 60', Tar 81' ill. Geiger 58', Keresztes B. 60'.

Kimaszkoltuk :)
(foto: pmfc.hu)
Ajka: Horváth D. – Görgényi (Stoiacovici, 77.), Kenderes, Tar, Présinger – Szekér – Csizmadia (Lakatos, 77.), Irimiás (Nagy I., 62.), Tóth G. (Szűcs K., 62.), Rétyi (Zamostny, 46.) – Nagy K. Vezetőedző: Kis Károly

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz, Preklet, Németh – Kónya (Hegedűs, 81,), Futó, Bartha (Tölgyesi, 46.), Óvári – Keresztes (Archie, 87.), Geiger (Adamcsek, 76.). Vezetőedző: Vas László.

Kimaszkolt győzelem


NB II-es labdarúgócsapatunk 549 perce nem kapott gólt a bajnokságban, ajkai sikerünkkel továbbra is a 4. helyen állunk.

A másodosztályú mezőny harmadik legtöbb gólját (27-et) szerző, 11. helyen álló FC Ajka vendégeként lépett pályára a Merkantil Bank Liga 16. fordulójában Vas László vezette újonc labdarúgócsapatunk, amely pedig 4. pozíciója mellett ez idáig a legkevesebb kapott (8) góllal is büszkélkedhet. Együttesünk kilenc esztendő után látogatott ismét a Veszprém megyei zöld-fehérek otthonába, ahol korábbi fellépéseink során sosem szenvedtünk vereséget, s mint kiderült, az ajkaiak elleni remek szériánk ezúttal sem szakadt meg.

A vasárnap esti találkozó első helyzete csapatunk előtt adódott, a 6. percben Óvári szögletét követően Preklet fejelte közelről a kapu mellé a labdát. A 18. minutumban ismét Preklet bólinthatott kapura, a középre tartó játékszert azonban megfogta Horváth. Nem sokkal ezután viszont már sikerült betalálni, a 25. percben Geiger lépett ki remek ütemben a leshatáron, majd balról kilőtte az ajkai kapu közepét, 0-1! A 31. percben Nagy közeli lövését testtel hárította Rácz, míg a 43. percben Présinger 18-ról elvégett szabadrúgását bravúrosan hárította Helesfay.

A fordulást követően Németh életerős átlövését Horváth tolta ki vetődve a bal alsó elől. A hazaiak kapusának a továbbiakban is volt védenivalója, az 57. minutumban Futó bedobását Preklet vette le az ötös magasságában, majd kapura is fordult vele, ám lövését Horváth szépen védte. A 63. percben azonban már ő is kevésnek bizonyult, Óvári használta ki az ajkai védelem határozatlanságát és támadónk szépen kilőtte a bal alsót, 0-2! Rácz fejesét és Kónya átlövését követően Helesfay hibáját Nagy nem tudta megbüntetni, aki az üres kapu helyett a felső lécet találta el.

Csapatunk viszont nem kegyelmezett, a 86. percben a 19 éves Keresztes 5. NB II-es mérkőzésén megszerezte pályafutása első másodosztályú gólját, 0-3. A hosszabbításban némileg korrigálhattak volna a házigazdák, de Helesfay egymást követően kétszer is hatalmast védett, így maradt a 0-3-as végeredmény Ajkán. Csapatunk megérdemelten hozta haza a három pontot ráadásul, már 549 perce nem vették be a hálónkat, míg az ajkaival együtt 12 bajnokin nem kaptunk gólt a szezonban. Sikeres szereplésünkkel továbbra is a 4. helyen állunk a táblázaton. (pmfc.hu)

MESTERMÉRLEG (NS Online):
Kis Károly: – Nem játszottunk jól, megérdemelten nyertek a vendégek. Nem szeretném erre fogni, de folyamatosan vannak hiányzóink, ennek ellenére próbálunk minél több pontot gyűjteni. Lesz két hetünk, hogy rendezzük a sorokat, de az is benne van, hogy több hiányzónk lesz, mint eddig…
Vas László: – Erőltetett menet volt ez, de az utolsó állomáshoz érkeztünk. Elégedett vagyok a csapattal, ami bennünk volt, azt kiadtuk magunkból.

2020. november 8., vasárnap

Bemelegítés: FC Ajka - Pécsi MFC (2020. november 8.)

Megőrizni a veretlenséget

Kilencedik alkalommal állnak föl a félvonalnál a csapatok, s az eddigi nyolc mérkőzésen hatszor a pécsiek diadalmaskodtak, míg kétszer döntetlen született az egymás elleni találkozókon. Az összesített gólkülönbség is imponáló: 19-4.

Legutóbb 2011. április 16-án találkoztak a felek, s az ajkai bajnokin 1-0-ra a baranyai csapat nyert. Pécsett legutóbb 2010. szeptember 25-én mérték össze erejüket az egyletek, s 2-0-ás hazai győzelem született. 

A bakonyi gárda viszont eddig soha nem tudta legyőzni a pécsi klub reprezentánsait, a Mecsek lábainál tehát nem is lehet más a minimális cél, mint megőrizni a veretlenséget. 

S lássuk be, erre jó esély van. A most futó bajnokságban öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre a PMFC, s ez idő alatt gólt sem kapott. Bajnoki mérkőzésen utoljára a Debreceni VSC talált be Helesfay Donát kapujába, s az még szeptemberben volt. 

Ugyanakkor meg kell jegyeznünk a vészes góliszonyt a támadószekcióban: öt meccs, mindössze négy gól. A Vasas-meccs alapján úgy tűnik, a szakvezetés számára a biztos és stabil védekezés fontosabb a támadások hatékonyságánál, s be kell vallanunk, érteni véljük Vas mester logikáját: újonc csapatként cél a bentmaradás, amelyhez először a védelmet kell rendbe rakni.

S mi a helyzet Ajkán? A házigazda csapat a tabella 11. helyén áll. 27 lőtt gólja - egy híján - kétszer annyi,  mint a mieink találatainak száma (14), ám védelmük sebezhetőségét a 23 bekapott találat bizonyítja. Keretüket böngészve feltúnik Zamostny Balázs neve, aki Pécsett ismerkedett a labdarúgás alapjaival. A klubhonlap terjedelmes riportot is készített a spílerrel, s így nyilatkozott:

- A Pécs elleni mérkőzés számomra nagyon fontos, hiszen pécsi vagyok, ott él a családom, ott nevelkedtem, és szeretem mind a várost, mind a csapatot, szurkoltam nekik, hogy visszajussanak a másodosztályba. Nagyon várom a mérkőzést, várom, hogy a nevelő egyesületem ellen léphessek pályára, és bár Pécs a szülővárosom, most természetesen az Ajka sikere a legfontosabb, és mindent meg fogok tenni a győzelemért!

A nyilatkozat profi mentalitásra vall, de talán nem veszi tőlünk zokon a jelenleg zöld-fehér mezben küzdő támadó, hogy megítélésünk szerint ezen a meccsen nem sok babér fog számára teremni.

Ezt a meccset ugyanis nem nyerheti más,

Csak a Munkás!

Tippünk: FC Ajka - PMFC 0-1

2020. november 5., csütörtök

2020. november 4. Pécsi MFC - Vasas FC 0-0

Pécsi MFC - Vasas FC 0-0
2020. november 4. Pécs, PMFC-stadion. NB II., 15. forduló. 1.120 néző.

Vezette: Oláh Gábor (Becséri Gergely, Kovács II. Gábor - Jakab Árpád).
Sárga lap: Króner 88' illetve Kovács M. 55'.

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz., Preklet, Németh – Kónya, Tölgyesi (Geiger, 56.), Futó, Óvári (Hegedűs, 56.) – Keresztes, Bartha (Adamcsek, 64.). Vezetőedző: Vas László.

Vasas: Jova – Terbe, Viczián, Szilágyi, Silye – Pátkai, Hidi, Kovács M. – Pekár (Szatmári, 62.), Feczesin, Radó (Balajti, 81.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Értékes döntetlen


2012. októberében Ligakupa mérkőzésen fogadta az akkor első osztályú PMFC az NB II-ben vitézkedő fővárosi piros-kék csapatot, s annak idején hazai győzelem született (2-1). Azóta nem találkozott egymással a két csapat. A Vasas azóta megjárta az NB I-et, ki is pottyant onnan, a pécsiek pedig a megyebajnokságot - meg is nyerték azt.

Nyolc év után bajnoki mérkőzésen sorakoztak fel tehát a régi ellenfelek. A Vasas soraiban egykori pécsieket fedeztünk fel: a cserepadon Szatmári Lóránd várt bevetésre, míg a szakmai munka irányítójaként Schindler Szabolcsot tisztelhetjük, aki védőként erősítette egykor a Munkást.

Ahogy beharangozónkban írtuk, mindkét csapat négy, zsinórban elért győzelem után futott ki a pályára, így igazán jó meccsre volt kilátás. Első látásra meglepő, hogy ennek ellenére "csak" 1.120 néző látogatott ki a találkozóra, ám a csekély nézőszám a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségszerű korlátozások miatt volt.

Ez a valamivel több mint egyezer néző a hatodik percben szisszent fel először, amikor Futó bedobását Rácz próbálta fejjel Jova kapujába továbbítani, ám a rutinos fővárosi hálóőr útját állta a labdának. 

Nem volt ok sok izgalomra, hiszen a küzdelem a kapuk veszélyeztetése nélkül zajlott. Helesfaynak - csakúgy, mint budapesti kollégájának - csak elvétve kellett játékba avatkozni. Meg is jegyeztük a szünetben, hogy úgy tűnik, mindkét félnek jó az iksz.

Sajnos, a kockázatkerülő játék a második félidőben is folytatódott. Néhány helyzetet ugyan feljegyeztünk - Helesfay egy szabadrúgást hárított, illetve a 75. perc tájékán egy igazán életveszélyes Vasas-helyzetet semlegesített - de összességében az volt az érzésünk, hogy ha járvány végéig játszanak a csapatok, ezen a meccsen akkor sem fog gól esni.

Nem is esett. Maradt a döntetlen, maradt a 0-0. A csapat pedig maradt a negyedik helyen.

Csak a Munkás!

Mestermérleg (NS Online):
Vas László: – Vereség vagy döntetlen után ritkán dicsérem a csapatot, de most nagyon elégedett vagyok. Amit tudtunk, a nehézségeink ellenére megtettük, hogy eltüntessük a különbséget a két csapat között. Komoly sorozatterhelésben vagyunk, ráadásul hat koronavírusosunk is van a csapatban, de az elvégzett munka látszódik a kereten, illetve, hogy működik a kidolgozott rendszerünk.
Schindler Szabolcs: – Az idén másodszor játszom Pécsett edzőként nulla-nullás mérkőzést. Szervezett csapat ellen léptünk ismét pályára, és a második félidőben volt ugyan meccslabdánk, de a döntetlent igazságosnak érzem. Gólt nem sikerült szereznünk, de az agresszívan futballozó Pécs ellen ez nem is könnyű. Sok csapat nem nyer ebben a stadionban.

2020. november 4., szerda

Bemelegítés: Pécsi MFC - Vasas FC (2020. november 4.)

Rangadó a javából!

Debrecen - Győri ETO, Vasas - Békéscsaba, Haladás - Kaposvár, Nyíregyháza - Szeged, s lehetne folytatni a sort azon párosításoknak, amelyek - tradícióik alapján - akár az élvonalban is megállnák a helyét. Ebbe a sorba tökéletesen passzol a mai PMFC - Vasas meccs. Nem kis túlzással lehetne mondani, hogy megszámlálhatatlanul sok első osztályú meccs után először találkozik az NB II-ben a két csapat, csakhogy ennek az állításnak az egyik fele sem igaz. Mert igenis megszámlálható az élvonalbeli meccsek száma: a nela.hu adatai szerint pécsi pályaválasztás mellett 44, összesen pedig 89 alkalommal vonultak ki a csapatok a küzdőtérre a bajnoki pontokért. Utoljára 2011. november 26-án, Bajzát Peti emlékezetes meccsén, amikor öt gólt lőve tízes érdemjegyet kapott a Nemzeti Sporttól. Azt hiszem, ezt még sokszor le fogjuk írni a Vasas-meccsek kapcsán.

Azt írtuk, hogy a másodosztályban sem először találkozik a két csapat. Nos, ez annak a bizonyos lónak az esete, amely, ha akarjuk vemhes, he nem akarjuk, nem vemhes. Hogyan lehetséges ez? 

2002. október 26-án a sorsolás Pécsre szólította a Vasast. Emlékezetes, akkor az NB I/B-nek nevezett másodosztályban szerepelt mindkét együttes, s a bajnoki szezon végén a PMFC aranyéremmel került vissza az első vonalba. Azon az októberi napon Horváth Gyula, Sipos János és Pest Krisztián góljaival 3-1-re győztük le a fővárosi piros-kék egylet képviselőit, csakhogy a téli szünetben a Vasast kizárták a bajnokságból, eredményeit törölték. Volt győzelem, nincs győzelem... Ettől nagyobb fájdalom érte a Fáy utcai szurkolókat, hiszen félévig nem láthattak meccseket a stadionjukban. Később a Kecskemét csapata költözött Budapestre, s vette föl a Vasas nevet, újraélesztve a tradicionális klub futballéletét.

A múlt után, nézzük a jelent. A jelenleg futó pontvadászat kapcsán mindkét csapatról elmondható, hogy nem az előzetes várakozásoknak megfelelően teljesít. Míg a pécsiek - harmadosztályból feljutó újonc csapatként - a várakozások felett teljesítve a tabella negyedik helyét foglalják el, az angyalföldiek alaposan megerősített és bajnokesélyesnek kikiáltott gárdája a tervektől jócskán elmaradva, a táblázat hetedik során szerepel. Igaz, a mai ellenfelek között mindössze két pont az eltérés...

Rangadó lesz tehát a javából a PMFC-pályán. A mieink négyes győzelmi szériával a tarsolyukban érkeznek a meccsre, és az utóbbi hetekben a Vasas is kezd magára találni, amely szintén 12 pontot szerzett az elmúlt négy fordulóban.

Nehéz, nagyon nehéz esélyt latolgatni a meccs előtt. A Vasas támadói meg fogják nehezíteni a védőink dolgát, azt pedig hetek óta látjuk, hogy támadásban akadozik a mieink szekere.

Adamcsek frissességére, Kónya Dávid gyorsaságára óriási szükség lesz, s erősítést jelent Futó Zsombor visszatérése is, aki letöltötte sárgalapos eltiltását, így ismét a szakvezetés rendelkezésére állhat.

És szükség lesz a csodálatos szurkolótáborra, amely nem hagyhatja magára a fiúkat.

És hogy ki nyerheti a mai meccset?

Csak a Munkás!

Tippünk: PMFC - Vasas FC 2-1

2020. november 3., kedd

2020. november 1. Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Pécsi MFC 0-1 (0-1)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Pécsi MFC 0-1 (0-1)
2020. november 1. Szeged, Szent Gellért Fórum, NB II. 14. forduló. 900 néző.

Vezette: Nazsa Tamás (Bornemissza Norbert, Kis Zoltán - Veizer Roland).
Góllövő: Rácz L. 32'.
Sárga lap: Simon Á. 59', Jovanovic 70', Grumic 83' ill. Preklet 17', Németh M. 39', Helesfay 78'.

Góllövő: Rácz László
(foto: Kurdi József)
Szeged-Csanád: Varga B. – Kárász, Moga, Deák, Pejovic – Jovanovic, Simon (Gajdos, 60.), Varga Sz. (Gréczi, 89.) – Kóródi (Grumic, 46.), Dobos, Dobronoky (Bojtos, 46.). Vezetőedző: Dobos Barna.

PMFC: Helesfay – Króner, Rácz, Preklet, Németh – Kónya, Tölgyesi, Bartha (Batizi-Pócsi, 90.), Hegedűs (Óvári, 46.) – Keresztes (Archie, 75.), Geiger (Adamcsek, 61.). Vezetőedző: Vas László.

Zsinórban

Blogunk szerint harmadszor találkozott egymással a két csapat. A korábbi mérkőzések során, a két évvel ezelőtti NB III-ban mindkétszer a szegediek nyertek, így bőven volt okunk revansra. 

Ettől nemesebb visszavágást elképzelni sem tudtunk volna: a szegediek impozáns stadionjából került Pécsre a három pont.

De ne szaladjunk ennyire előre!

A meccs előtt - szokásunk szerint - átböngésztük az ellenfél összeállítását, s örömmel fedeztük fel Grumic Miroslav nevét a cseresorban. Az egykor szerb, ma már magyar csatár 40 NB I-es mérkőzésen viselte a PMFC mezét.

Közel húsz percnyi óvatoskodás után a hazaiak kapuja került először veszélybe, amikor Bartha László lövését hárította a szegedi kapus, majd Németh löketét a léc mentette. Fel is hördült a szépszámú vendégsereg - s említsük meg, hogy a gyönyörű hazai stadion sokkal több nézőt érdemelne. A hivatalos statisztikák szerint 900 néző látogatott ki a meccsre - nekünk úgy tűnt, nem voltunk ennyien a lelátón.

Mezőnyfölényben játszott az együttesünk, de a valódi gólveszély hiányzott a játékból. Most már elmondhatjuk, leírhatjuk: együttesünkön látszik a Vas-stílus, a Vas-marok pedig szorosan fogja az ellenfelet, amely nem igazán tud kibontakozni, s a saját játékát játszani.

A presszingnek (ahogy a letámadást divatosan írják a szerkesztők) a 33. percben lett meg az eredménye. Egy jobb oldali szabadrúgást Bartha ívelt középre, s egy kisebb kavarodás után a középhátvéd (s)Rácz lőtt a csanádi kapuba (0-1).

Gyönyörű Szent Gellért Fórum
(foto: Kurdi József)
A játék képe a második félidőben sem változott meg. Csapatunk uralta a játékot, Helesfaynak csak elvétve akadt dolga. Talán nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, hogy nem igazán kellett NB I-es képességeit megmutatnia. Grumic becserélésével ugyan valamivel veszélyesebbekké váltak a hazai támadások, ám igazi gólhelyzet nem alakult ki a PMFC kapuja előtt.

Újabb gól nem esett, a szegedi kapu előtt viszont ezen a meccsen is több lehetőség bizonyult meddőnek, amin el kell gondolkoznia a Vas László által vezetett szakmai stábnak. Összességében azonban nyugodt szívvel írhatjuk: megérdemelten hoztuk haza a három pontot a gyönyörű stadionból.

Zsinórban negyedik győzelmével a csapatunk a tabella negyedik helyére lépett.

Csak a Munkás!

Mestermérleg (NS Online):
Dobos Barnabás: – A PMFC-é az NB II legmasszívabb védelme, amelyet egyebek mellett az is bizonyít, hogy az eddigi tizennégy fordulóban mindössze nyolc gólt kapott. Sok a beteg és sérült labdarúgónk, ennek ellenére nagy szívvel küzdöttek a fiúk, és csupán nüanszon múlt a pontszerzésünk.
Vas László: – Boldog vagyok, mert jól játszó Szegedet sikerült legyőznünk. Elsősorban annak köszönhetően, hogy amit elterveztünk, azt maradéktalanul sikerült megvalósítanunk.

2020. november 1., vasárnap

Ellenfelek: Dunaszekcsői SE

Dunaszekcsői SE

Alapítva: 1961.

Színe: zöld-fehér.

Névváltozások:
- Dunaszekcsői TSZ SE (1961-1996).
- Dunaszekcső SE (1996-2020),
- Dunaszekcsői SE 2020 (2020-tól).

Mérkőzéseink:
1996. július 13. Dunaszekcsői SE - Pécsi MFC 2-0 (1-0) - Magyar Kupa
1997. március 19. Dunaszekcsői SE - Pécsi MFC 0-4 (0-2) - edzőmérkőzés

Mérleg:
Magyar Kupa:     1   0 0 1   0-2
Edzőmérkőzés     1   1 0 0   4-0

Összesen:           2     1 0 1   4-2

Pécsi góllövők:
1 gólos: Schneider Tamás, Pest Roland, Ulrich Roland, Kocsis István.

Bemelegítés: Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Pécsi MFC (2020. november 1.)

Lesz-e null-null?

Ember legyen a talpán, aki a szövevényes, fúziókkal és szétválásokkal tarkított, névváltoztatásokkal bonyolított szegedi futballtörténelmet tekintve megmondja, hányadszor találkozik egymással a két együttes.

A 121 éves múltra visszatekintő szegedi futballmúlt során ugyanis több klub, többféle gyökérrel jutott el országos ismertségig és NB-s szereplésig, és előbb-utóbb mindegyikük az 1899-ben alapított Szegedi AK-t ismerte el jogelődnek.

Így van ezzel a 2010-ben alapított vasárnapi ellenfelünk is, amely a Kisteleki TE jogán indult az NB III-ban, KITE-Szeged néven, majd rá egy évvel a Makó FC-vel egyesülve, nevét Szeged 2011-re változtatva a kisváros csapatának jogán a másodosztályban állhatott rajthoz. Jogelődnek természetesen a SZAK-ot ismerve el, s mezüket a szegedi kék-fekete színekben pompáztatva.

A futballtörténettel foglalkozó szakportálok is megoszlanak a tekintetben, hogy a jelenleg másodosztályban küzdő szegedi klubot a legendás SZAK utódjának tekinthetjük-e, vagy új alapítású egyletként kell-e tekinteni reá. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia honlapja is csupán 2011-től taglalja a klub történelmét, ugyanakkor a mértékadó magyarfutball.hu folyamatosnak tekinti a klub történetét egészen 1899-től napjainkig.

Blogunk - nem meggyőződve igazáról, ámde mégis csak valamerre hajlani kell alapon - ez utóbbi mellett tette le a garast, fenntartva a jogot arra, hogy később ezen véleményen változtasson. 

Így tekintve a történelemre, mindössze harmadszor találkozik egymással a két egyesület csapata. Korábban a harmadosztályban mérkőztek meg a felek a 2018/19-es szezonban, s mindkétszer a csongrádi csapat diadalmaskodott: Pécsett 2-1-re, Szegeden 1-0-ra nyerte meg a meccseket. Az egyetlen pécsi gólt Fujsz Richárd szerezte.

A vasárnapi találkozót mindkét csapat kiváló formában várja, bár talán a pécsiek szájíze kellemesebb. A bajnokságban győzelmet győzelemre halmoznak az együttesek - a pécsiek három, a szegediek két győzelemnél járnak zsinórban -, ám a hétközi kupameccsen a hazaiak kiestek a harmadosztályú ellenfelükkel szemben a további versengésből, míg a baranyaiak magabiztosan léptek a versenysorozat következő fordulójába.

A kedélyek tehát Újmecsekalján lehetnek jobbak, s úgy véljük, ez az esélyekben is megmutatkozik. A mieink stabil védekezése jó alapot jelenthet az idegenbeli pontszerzésre, s ha ehhez a támadószekció is hozzáteszi a maga feladatát, akár bravúrt is elérhet a csapat.

Csak az a baj, hogy Salgótarjánban marékszámra maradtak ki a lehetőségek...

Csak a Munkás!

Tippünk: 0-0.