Megőrizni a veretlenséget
Kilencedik alkalommal állnak föl a félvonalnál a csapatok, s az eddigi nyolc mérkőzésen hatszor a pécsiek diadalmaskodtak, míg kétszer döntetlen született az egymás elleni találkozókon. Az összesített gólkülönbség is imponáló: 19-4.
Legutóbb 2011. április 16-án találkoztak a felek, s az ajkai bajnokin 1-0-ra a baranyai csapat nyert. Pécsett legutóbb 2010. szeptember 25-én mérték össze erejüket az egyletek, s 2-0-ás hazai győzelem született.
A bakonyi gárda viszont eddig soha nem tudta legyőzni a pécsi klub reprezentánsait, a Mecsek lábainál tehát nem is lehet más a minimális cél, mint megőrizni a veretlenséget.
S lássuk be, erre jó esély van. A most futó bajnokságban öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre a PMFC, s ez idő alatt gólt sem kapott. Bajnoki mérkőzésen utoljára a Debreceni VSC talált be Helesfay Donát kapujába, s az még szeptemberben volt.
Ugyanakkor meg kell jegyeznünk a vészes góliszonyt a támadószekcióban: öt meccs, mindössze négy gól. A Vasas-meccs alapján úgy tűnik, a szakvezetés számára a biztos és stabil védekezés fontosabb a támadások hatékonyságánál, s be kell vallanunk, érteni véljük Vas mester logikáját: újonc csapatként cél a bentmaradás, amelyhez először a védelmet kell rendbe rakni.
S mi a helyzet Ajkán? A házigazda csapat a tabella 11. helyén áll. 27 lőtt gólja - egy híján - kétszer annyi, mint a mieink találatainak száma (14), ám védelmük sebezhetőségét a 23 bekapott találat bizonyítja. Keretüket böngészve feltúnik Zamostny Balázs neve, aki Pécsett ismerkedett a labdarúgás alapjaival. A klubhonlap terjedelmes riportot is készített a spílerrel, s így nyilatkozott:
- A Pécs elleni mérkőzés számomra nagyon fontos, hiszen pécsi vagyok, ott él a családom, ott nevelkedtem, és szeretem mind a várost, mind a csapatot, szurkoltam nekik, hogy visszajussanak a másodosztályba. Nagyon várom a mérkőzést, várom, hogy a nevelő egyesületem ellen léphessek pályára, és bár Pécs a szülővárosom, most természetesen az Ajka sikere a legfontosabb, és mindent meg fogok tenni a győzelemért!
A nyilatkozat profi mentalitásra vall, de talán nem veszi tőlünk zokon a jelenleg zöld-fehér mezben küzdő támadó, hogy megítélésünk szerint ezen a meccsen nem sok babér fog számára teremni.
Ezt a meccset ugyanis nem nyerheti más,
Csak a Munkás!
Tippünk: FC Ajka - PMFC 0-1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése