2019. július 29., hétfő

2019. július 28. MOL Fehérvár FC II. - Pécsi MFC 1-6 (1-3)

MOL Fehérvár FC II. - Pécsi MFC 1-6 (1-3)
2019. július 28. Székesfehérvár, MOL Aréna, edzőközpont. Edzőmérkőzés.

Gólszerzők: Vágó, ill. Koller, Rácz, Bohata (2), Grabant, Tihanyi.

Bohata Ádám duplázott
MOL Fehérvár FC II.: Kovács – Rádai, Tóth, Vágó, Gajda, Lipóth, Lengyel, Szalai, Pápai, Gyürki, Horváth. Cserék: Németh B., Németh A., Marton, Pető, Kojnok, Molnár, Tajti, Kecskés, Ódor. Vezetőedző: Tímár Krisztián.

PMFC: Helesfay – Sági, Gajág, Rácz, Németh, Szabó, Futó, Bohata, Grabant, Geiger, Koller. Cserék: Kovács, Oliveira, Tihanyi, Kiss, Nikic, Máté, Katona. Vezetőedző: Vas László.

Kiváló főpróba


"Egy héttel az NB III Közép-csoport 2019/2020-as nyitánya előtt a MOL Fehérvár FC II. vendégeként játszotta felkészülési főpróbáját a PMFC labdarúgócsapata. Vas László tanítványai már az első perctől kezdve nagyon motiváltan és jól futballoztak, Koller Krisztián, Rácz László és Bohata Ádám góljára fehérvári részről csupán Vágó Gábor tudott válaszolni az első félidőben.

A szünetet követően változatlanul a piros-feketék akarata szerint alakult az összecsapás, ráadásul Bohata Ádám duplázni tudott, de rajta kívül betalált még Grabant Bence, valamint Tihanyi Olivér, beállítva ezzel a 6-1-es végeredményt. A PMFC legközelebb már tétmérkőzésen lép pályára, a pécsiek augusztus 4-én, vasárnap 17:00 órakor a Szekszárdot fogadják a Stadion utcában.

Mérkőzés után Vas László azt is megemlítette, hogy nincs könnyű dolguk, mert 14 játékos érkezett hozzájuk a nyáron, "eleve nem könnyű hamar és megfelelően minőségi csapatot összerakni." - mondta. (nb3.hu)

Mestermérleg:
Vas László: mind a teljesítménnyel, mind az eredménnyel elégedett vagyok. A felkészülés alatt 14  új játékos érkezett, eleve nem könnyű hamar és megfelelően minőségi csapatot összerakni. Úgy gondolom, jó úton haladunk, a fiúk vevők a munkára.

(Az nb3.hu és a pmfc.hu oldalán megjelent cikkek alapján.)

2019. július 24., szerda

Ellenfelünk: Puskás Akadémia FC

Puskás Akadémia FC 

Alapítva: 2005.
Jogelődök:
Felcsút SE
Felcsút FC,
Videoton-Puskás Akadémia FC (a Videoton FC második csapataként)

Színe: kék-sárga.

Mérkőzések:
2006. szeptember 20. Felcsút SE - PMFC-Pécs Pláza 0-2 (0-1) - Magyar Kupa.
2007. október 14. FC Felcsút - PMFC-Pécs Pláza 1-0 (1-0) - NB II.
2008. április 30. PMFC-Pécs Pláza - FC Felcsút 1-1 (0-0) - NB II. 
2008. október 25. Felcsút FC - PMFC 1-1 (0-1) - NB II.
2009. május 23. Pécsi MFC - Felcsút FC 5-0 (2-0) - NB II.
2009. augusztus 15. Videoton-Puskás AFC - PMFC 1-2 (0-0) - NB II.
2010. április 14. PMFC - Videoton-Puskás AFC 4-1 (3-0) - NB II.
2010. szeptember 4. Videoton-Puskás AFC - PMFC 2-1 (2-1) - NB II.
2011. március 26. PMFC - Videoton-Puskás AFC 0-1 (0-0) - NB II.
2013. október 5. PMFC-Matias - Puskás AFC 1-2 (0-2) - NB I.
2014. április 18. Puskás AFC - PMFC-Matias 1-1 (1-1) - NB I.
2014. aug. 1. Puskás AFC - PMFC-Matias 2-2 (1-1) - NB I.
2014. október 7. PMFC-Matias - Puskás AFC 0-0 - Ligakupa.
2014. október 15. Puskás AFC - PMFC-Matias 3-2 (1-2) - Ligakupa.
2014. december 6. PMFC-Matias - Puskás AFC 0-1 (0-0) - NB I.
2019. július 20. Pécsi MFC - Puskás Akadémia FC II. 6-1 (5-0) - edzőmérkőzés

Mérleg:
NB I:        4     0 2 2    4-6
NB II.       8     3 2 3   14-8
Magyar K. 1   1 0 0     2-0
Ligakupa  2     0 1 1    2-3
Edzőmérk.  1  1 0 0     6-1
Összesen: 16   5 5 6   28-18.

Pécsi gólszerzők:
4 gólos: Gyánó Szabolcs
2 gólos: Berdó Balázs, Horváth Zsolt, Máté János, Grabant Bence,
1 gólos:  Dienes András, Szatmári Lóránd, Fónai Balázs, Lovrencsics Gergő, Kulcsár Árpád, Stark Péter, Nagy Olivér, Nenad Todorovics, Frőhlich Roland, Pölöskey Péter, Márkvárt Dávid, Kővári Róbert, Danijel Romic, Frank Richárd, Geiger Norbert, Gellén Dávid.

2019. július 21., vasárnap

2019. július 20. Pécsi MFC - Puskás Akadémia FC II. 6-1 (5-0)

Pécsi MFC - Puskás Akadémia FC II. 6-1 (5-0)
2019. július 20. Pécs, PMFC-stadion, edzőmérkőzés. 100 néző.

Gól: Máté (7., 31.), Grabant (11., 14.), Geiger (36), Gellén (56.), ill. Komáromi (84.)
Geiger Norbert gólt szerzett

PMFC: Helesfay – Sági, Rácz, Gajág, Németh, Szabó, Futó, Bohata, Grabant, Máté, Geiger. Cserék: Kovács (kapus), Oliveira, Katona, Nikic, Koller, Kiss, Tihanyi, Gellén, Horváth, Koronics. Vezetőedző: Vas László.

Puskás AFC: Vaits - Szabó P., Papp M., Kovács T., Posztobányi, László - Ominger, Ganbayar, Magyar - Komáromi, Kiszely. Cserék: Papp Zs., Sipos G., Vörös, Koch, Körmendi, Vizler, Vita. Vezetőedző: Szélesi Zoltán.

Gólparédé

2006. és 2014. között 15 alkalommal találkoztunk a Puskás Akadémia csapatával, amelyet kezdetben még Felcsút SE-nek, később a Videoton második csapatának hívtak, a legújabb korban pedig önálló klubként jegyeznek. Az összesített mérleg pécsi szempontból kedvezőtlen, hiszen csupán négyszer győztünk, míg ellenfelünk hatszor örülhetett a meccsek végén. 

Edzőmérkőzésen még sosem találkozott egymással a két gárda, ahogy a Puskás AFC második csapata is most először sorakozott fel a pálya másik térfelén a mieinkkel szemben.

Az első félidőben futószalagon termelték a gólokat a pécsiek: Máté János és Grabant Bence is duplázott, mellettük még Geiger Norbert volt eredményes. Ötgólos előnnyel mentek pihenni a csapatok. A szünetben alapos fejmosást kaphattak a vendégek, akik szerkezetet is váltottak, így jóval kiegyenlítettebb lett a játék a második félidőben. 

Ekkor már kevesebb helyzetet láttunk, és gól is csak kettő esett: egy itt, egy ott. Pécsi oldalról Gellén Dávid lőtt gólt, míg az ultimó a Puskásnak jutott: a hajrában Komáromi György révén szerezték meg a becsületgólt.

Mestermérleg:
Vas László: Bátor játékunknak köszönhető az első félidei teljesítményünk. A második félidő visszafogottsága rávilágított néhány dologra amelyeket még rendbe kell tennünk. A hátra lévő két hétben a frissítésen és a taktikai elemek gyakorlásán lesz a hangsúly, a keretet illető kérdéseket pedig, remélem, mielőbb le tudjuk zárni.
Szélesi Zoltán: Az első meccsünkhöz képest most egy új játékrendszert próbáltunk ki. Öt védővel kezdtünk, de nem vált be, borult a pálya. Ez azért hónapokig fog tartani. Viszont voltak, akik fent maradtak a buszon, ezért a szünetben elmondtam a srácoknak, hogy mi a minimum, amit elvárok tőlük. Rutinos, tapasztalt játékosokkal találták szembe magukat, a fiatalabb játékosok egy részének pedig még fel kell készülnie arra, hogy mire számíthat az ellenfelektől. A második félidőben visszatértünk a négyvédős felállásra, rögtön stabilabbá is váltunk, kevésbé találtak fogást rajtunk.

(Cikkünk a pmfc.hu és a Puskás Akadémia honlapján közzétett anyagok segítségével készült.)

2019. július 19., péntek

Ellenfelünk: Balatonlelle SE

Balatonlelle SE

Alapítva: 1924.
Színe: sárga-kék.


Mérkőzéseink:

2019. július 17. PMFC - Balatonlelle SE 4-0 (3-0) - edzőmérkőzés.

Pécsi góllövők:

1 gólos: Godzsajev, Gajág Gergő, Máté János, Koller Krisztián.

2019. július 18., csütörtök

2019. július 17. Pécsi MFC - Balatonlelle SE 4-0 (3-0)

Pécsi MFC - Balatonlelle SE 4-0 (3-0)
2019. július 17. Pécs, PMFC-stadion, edzőmérkőzés. 100 néző.

Vezette: Zierkelbach Péter.
Góllövők: Godzsajev (21.), Gajág (30.), Máté (39.), Koller (59.)

Csak a Munkás!
PMFC: Kovács – Sági, Rácz, Gajág, Németh - Godzsajev, Szabó, Bohata, Tihanyi - Grabant, Máté. 
Cserék: Oliveira, Széles, Futó, Koronics, Katona, Kiss, Koller, Geiger, Gellén, Horváth. Vezetőedző: Vas László.

Hiányérzet

Néztük, néztük a PMFC összeállítását és komoly hiányérzetünk támadt. A tavalyi csapatból gyakorlatilag egyedül a kapus, Kovács Benedek maradt hírmondónak, nem véletlen, hogy a csapatkapitányt megillető karszalagot is a karján viselte. Bár a szegedi kitérőből visszatérő Gajág Gergő több meccset játszott, mint a fiatal kapus (26:24 volt az állás a felkészülési időszak előtt), a folyamatosság miatt érthető Vas mester döntése.

S ha már megjegyeztük a csapat cserélődését, érdemes szót ejteni azokról, akikről nem sokat tudunk. A nyilvánosságra került hírek szerint már elhagyta a csapatot Ulakity Márk, Dienes Ádám, Somogyi Máté, Csernik Zsombor, Kondor Kristóf, Hanol Milán, Győrfi Dominik, Péter Bence, Romic Danijel és Kálmán Szilárd is, de van néhány spíler a tavalyi csapatból, akik úgy hiányoznak az edzőmérkőzéseken szereplő csapatokból, hogy közben nem tudunk róluk semmit.

Mi lehet Valkovszki Péterrel, aki beszáguldozta a pálya szélét az előző bajnokságban? 
Hova tűnt a csak egy edzőmérkőzésen szerepet kapó Kesztyűs Máté?
Miért nem játszik Erdős Gábor, aki oly' bizakodó volt a PMFC TV-ben még a felkészülés elején? 
Miért nem találkoztunk még Keresztes Barna nevével a felkészülési találkozókon?
Mi történt Varga Tamással, akit még Márton Gábor fedezett fel a védelemnek?

Összeszámolva ez 15 név. Pont egy csapat, kispaddal együtt.

Sajnos, a klubtól továbbra sem érkeznek információk, s miközben a fenti kérdéseken elmélkedtünk, az új fiúk elkezdték termelni a gólokat. Előbb Godzsajev talált a hálóba, megszerezve első, PMFC-s találatát, majd Gajág Gergő volt eredményes. A 39. percben egy szélről beívelt labdát Máté János csúsztatott közelről a balatonlellei kapuba (3-0), s ezzel mentek pihenőre a csapatok.

A rövid szünetben rátekeredtünk a netre, s az nb3foci.hu információi szerint Erdős Gabi Bicskére igazol(t), az MLSZ Adatbankja szerint Kesztyűs pedig már a Szekszárdi UFC játékosa. A többiekről, sajnos, nem találtunk információt.

A második játékrészre egy teljesen megváltozott összetételű PMFC futott ki a gyepre. Látszott is, hogy az összeszokottsággal problémák vannak, ami nem csoda, hiszen a 15 távozó helyén legalább ennyi érkezőt és próbajátékost tudunk felsorolni. 

Miközben összeírtuk az új fiúk neveit is, Koller Krisztián is szerzett egy gólt, így már 4-0 volt az állás ide.

A szép csendben csordogáló meccs nem adott különösebb beszédtémát, így arról szólt a diskurzus, hogy vajon, mire juthat ez a csapat az új bajnokságban? Titkon minden szurkoló aranyérmet vár az együttestől. Mivel a Szeged-Grosics feljutott, a SZEOL megszűnt, a Szentlőrinc kipukkadt, talán a Dunaújváros és a Monor lehet ebben nagy ellenfelünk.

Ha az új együttes képes elérni a bajnoki címet, nem bánjuk, hogy ezen a nyáron is új játékosokkal kell ismerkednünk a PMFC-mezekben.

Csak a Munkás!

Mestermérleg:
Vas László: Úgy gondolom, hogy a mérkőzés elérte célját. A felkészülés ezen szakaszához viszonyítva jó teljesítményt nyújtottunk.
Kenéz Szabolcs: Örülünk, hogy ismét a Nemzeti Bajnokság harmadik vonalában szerepelhetünk, ahol más céljaink vannak, mint aktuális ellenfelünknek. Ez a találkozó egy jó erőfelmérő volt ahhoz, hogy hol is tartunk. Elmondtam a játékosoknak is, hogy nem lógatjuk a buksit, hanem készülünk a bajnokságra.

2019. július 15., hétfő

2019. július 13. HNK Cibalia Vinkovci - Pécsi MFC 2-0 (0-0)

HNK Cibalia Vinkovci - Pécsi MFC 2-0 (0-0)
2019. július 13. Vinkovci (Horvátország), edzőmérkőzés. 100 néző.

Cibalia Vinkovci - PMFC
(forrás: pmfc.hu)
Góllövők: Stupar (65.), Vincetić (86.)

HNK Cibalia: Marijanović – Hajnal, Karaula, Džijan, Salapić, Šarić, Oršolić, Galić, Bajić, Dejanović, Dogan. Cserék: Lešić, Adam Nikolić, Tadić, Kiš, Janović, Pierobon, Vincetić, Tustonjić, Dijanežević, Stupar, Kerić.

PMFC: Helesfay – Sági, Rácz, Nikic, Németh, Szabó, Futó, Godzsajev, Tihanyi, Bohata, Geiger. Cserék: Oliveira, Koller, Kiss, Gellén, Horváth, Juhász. Vezetőedző: Vas László.

Találkozó négy év után


2015. februárjában járt utoljára a PMFC a kedves, kis horvátországi városban. Az akkor Robert Jarni által vezetett baranyai csapat Márkvárt és Weitzer góljaival győzte le a házigazdát, s nyert 2:1 arányban.

Igen kíváncsiak voltunk, hogy négy év után mire lesz képes az azóta harmadosztályba zuhant pécsi gárda a horvát második vonalban szereplő ellenfele otthonában.

A pécsiek középpályás sorában feltűnt egy eddig ismeretlen arc, Godzsajev, akiről szinte semmit sem sikerült megtudnunk. Bár a Kaposvári Rákóczi tavalyi együttesében szerepelt egy ugyanilyen nevű futballista, nem tudjuk, csak névazonosságról van-e szó, vagy a frissen élvonalba jutott együttes lemondott esetleg a középpályás további szolgálatáról. Továbbra is hiányoljuk, hogy a próbajátékosokról legalább néhány szó erejéig tájékoztatást adjon a klub.

A meccsről csak annyit, hogy igazi edzőmérkőzés volt. Az első félidőben egyenrangúnak tűnt a két csapat, s ha Geiger nem hibázza el a büntetőjét, akkor pécsi előnnyel mehettek volna pihenőre a felek.

A fordulást követően egy sokkal erősebb horvát csapat szerepelt, amely ki is használta a gyengébb pécsiek hibáit. Előbb Stupar, majd a meccs hajrájában Vincetić vette be a PMFC kapuját.

Sajnáljuk ezt a vereséget. Tudjuk, hogy Vas mester nem az eredményt figyeli, és nyilván ez a mérkőzés is csak egy állomás volt a felkészülésben, ha a tesztmérkőzéseken nem várunk teljes koncentrációt a fiúktól, akkor a tétre menő találkozókon sem fognak összpontosítani, s a horvátországi meccsen tapasztalt buta hibák miatt fogunk értékes pontokat veszteni.

Csak a Munkás!

Mestermérleg:
Vas László: Jó mérkőzést játszottunk egy szervezett, kemény, erős ellenféllel szemben. Az első félidőben egyértelműen domináltunk, helyzeteink voltak, kapufát lőttünk, tizenegyest hagytunk ki. A második félidőben már előjöttek azok a hibák, amelyeket a folytatásban ki kell javítanunk.

(A cikk a pmfc.hu és a bama.hu oldalán megjelent írások felhasználásával készült.)

2019. július 12., péntek

2019. július 10. Pécsi MFC - Szekszárdi Utánpótlás-nevelő FC 8-1 (4-1)

Pécsi MFC - Szekszárdi Utánpótlás-nevelő FC 8-1 (4-1)
2019. július 10., Pécs, Várkői-stadion, edzőmérkőzés, 150 néző.

Vezette: Zierkelbach Péter.
Góllövők: Kertész Attila, Szabó, Horváth, Gellén, Kiss, Tihanyi, Nikic, Bohata, ill. Fejes (büntetőből).
Kiállítva: Rácz F., Márton E. (mindkettő Szekszárd).

Nyolcszor pacsizhattak a gól után a pécsiek
(fotó: Laufer László, DN)
PMFC: Helesfay – Széles, Horváth, Katona, Kónya – Szabó, Futó, Koronics, Bischoff – Juhász, Gellén. Cserék: Kovács (kapus), Sági, Rácz, Gajág, Németh, Koller, Geiger, Kiss, Tihanyi, Bohata, Kertész, Nikic, Hegedűs. Vezetőedző: Vas László.

Szekszárdi UFC: Szűcs (Mityók) – Kvanduk (Béla), Márton, Dudás, Füredi – Budai – Rácz F., Juhász M. (Dombi), Lékó (Béla), Királyházi (Vituska) – Fejes (Péter). Vezetőedző: Dienes Pál.

Gólzáporos edzőmeccs

Nagyon megszórta ellenfelét, a szintén NB III.-as Szekszárdot a formálódó PMFC. Bár a piros-feketéknél sok az új futballista, ami látszott is az összjátékon, az is hamar kiderült, hogy van potenciál ebben az együttesben. Vas László együttese sokkal gyorsabban, pörgősebben játszott, mint a Tolna megyeiek, nem csoda, hogy hamar vezetést szerzett. A vendégek még képesek voltak az egyenlítésre, a folytatásban azonban a pécsiek egyértelműen föléjük nőttek, nagyon sok helyzetet dolgoztak ki, s további hét gólt lőttek. (bama.hu)

Mestermérleg:
Vas László: Ennek a mérkőzésnek az volt a lényege, hogy a keret meccsterhelést kapjon. Nem vagyunk még összeszokott csapat, ennek megfelelően több hiba is volt, de a felkészülés ezen szakaszában elfogadható teljesítményt nyújtottunk.

2019. július 8., hétfő

2019. július 6. Paksi FC - Pécsi MFC 2-0 (1-0)

Paksi FC - Pécsi MFC 2-0 (1-0)
2019. július 6., Paks, edzőmérkőzés, 100 néző.

Gólszerző: Hahn (20.), Böde D. (86.). 
Kiállítva: Osváth (54.).

Kovács Benedek nem tudta hárítani Böde lövését
(forrás: paksifc.hu)
Paks, 1. félidő: Rácz G. – Kővári, Zachán, Gévay, Bobál D. – Egerszegi, Molnár D., Báló – Fejős (Kesztyűs B., 29.), Pál, Hahn. 
2. félidő: Nagy G. – Osváth, Lenzsér, Fejes A., Bor D. – Windecker, Papp K., Cseke – Bartha, Böde D., Remili. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics.

PMFC: Helesfay – Kónya, Rácz L., Koronics, Németh – Szabó, Geiger, Nikic, Kesztyűs – Juhász, Hegedűs. 
2. félidő: Kovács – Sági, Horváth, Gajág, Katona – Bailo, Koller, Bohata, Tihanyi – Lemac, Gellén. Vezetőedző: Vas László.

Irigykedve

Irigykedve figyeltük az NB I-es paksi csapat otthonát, amelyben a harmadik vonalra készülő PMFC vívott edzőmérkőzést. Bizony, nagyot fordult a világ: nem kell sokat visszalapozni az évkönyvekben, amikor a hazai csapat az NB III. Dráva csoportjára, a PMFC pedig az élvonalra gyűjtött erőt. Néhány liter víz lefolyt a kék Dunán azóta...

Május 11. után játszott meccset újfent a Fehérvári úti stadionban a paksi együttes. Ebben a közel két hónapos holtidőben nemcsak a csapatnál történtek változások (a kispadon Tomiszlav Szivics váltotta Csertői Aurélt, többen távoztak és érkeztek a csapathoz), de a stadion is szemmel látható fejlődésen ment keresztül. Az A-lelátó vaspillérjei és maga a lelátó már szinte kész van, mindössze a zöld székek és a szektorok alatti öltözők kialakítása van hátra.

Fejlődésen a paksi csapat is átmegy, amely a harmadik felkészülési mérkőzését is kapott gól nélkül nyerte meg. Tomiszlav Szivics ezúttal is két csapatnyi játékost próbált ki, akik nem könnyítették meg a dolgát abban, hogy kikre számíthat majd a bajnokság során. Ha a tervben nem is volt benne, de Osváth Attila kiállításával az emberhátrányos szituációkat is gyakorolhatták az atomvárosiak.

A PMFC-ben több visszatérőt is köszönthettünk: Helesfay Donát 2015., Bailo Dávid 2014. után húzott újra PMFC-mezt. Új fiúk is akadtak szép számmal, akiknek neveivel még ismerkedünk de ezúton is sok Munkás-sikert kívánunk nekik - és magunknak!

A Vas László vezette piros-feketék lendületesen kezdték az összecsapást, többször is eljutottak a tolnaiak tizenhatosáig, ám a vezetést a házigazdák szerezték meg a 20. percben. Ekkor Fejős kapott egy pontos keresztlabdát, majd a balról érkező Hahn elé tálalt, a támadó pedig a hálóba vágta a játékszert. A pécsiek ezzel szemben csak helyzetekig, illetve kapufáig jutottak a nagy melegben megrendezett edzőmeccs első félidejében.

A fordulást követően mindkét vezetőedző alaposan átszervezte csapatát, majd a szürke mezes paksiak az 54. minutumban létszámhátrányba kerültek. Osváth kapott piros lapot a játékvezetőtől a gólra törő játékos visszarántásáért. A baranyaiak a folytatásban többször is jó helyzetbe kerültek, igaz a próbálkozásokat nem tudták gólra váltani. Ellenben Tomiszlav Szivics együttesének sikerült megdupláznia vezetését a hajrába. A 85. percben Böde kapott egy pontos keresztlabdát, majd erejét kihasználva betört a tizenhatosra jobbról és szorongatott helyzetből a kapuba vágta a játékszert.

Mestermérleg:
Tomiszlav Szivics: Először azzal kezdeném, hogy óriási gratuláció illeti az összes játékosom, mind a 35 labdarúgót, hiszen a tréningeken keményen odateszik magukat. Ez nagyban hozzájárul a csapat jó hangulatához, és abban is szerepe van, hogy eddig így sikerültek a felkészülési mérkőzéseink. Igazi csapatmunka van, ami mindig és mindenhol visszaköszön, szép érzés ez – mondta a mérkőzés után a paksiak vezetőedzője a klub hivatalos oldalának. – Ebben az időszakban továbbra is az a fontos, hogy senki nem sérült meg. Nem kaptunk gólt, valamint sajnos azt is kipróbálhattuk, hogy az emberhátrányos játékot hogyan tudjuk megoldani. Megoldottuk, szóval csupa jó érzésem van.

Vas László: Nehéz héten vagyunk túl, amely során nagyon intenzíven dolgozott a csapat. Éppen emiatt sem várható el, hogy rögtön az első felkészülési mérkőzésen olyan játékot nyújtson a gárda, amelyre a bajnokságban szükség lesz. Ettől függetlenül abszolút elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. A célját elérte az összecsapás, próbálkoztunk különböző játékelemekkel, voltak újonnan érkezett játékosok. Próbáljuk levonni a megfelelő konzekvenciákat és csináljuk tovább az alapozást heti két edzőmeccsel. Azért dolgozunk, hogy a bajnokságra ütőképes csapatunk lehessen.

(forrás: bama.hu, teol.hu, pmfc.hu, paksifc.hu)