Pikáns mérkőzés
Ahogy a pmfc.hu fogalmazott, a meccs pikantériáját az adja, hogy a PMFC-nek ez lesz az első, a Mislenynek pedig az utolsó felkészülési mérkőzése. Számunkra más különlegessége is lesz a találkozónak: a kedvenc csapatunk piros-fekete mezben (vagy legalábbis PMFC-címeres dresszben) játszik majd, de kedvenc játékosaink az ellenfélnél fogják bűvölni a labdát. Wittrédi, Rácz Áron, Beke Péter a legutóbbi bajnokságban a mi csapatunkat erősítették, de Racskó Roland, Molnár Péter, Lantos Levente, Turi Tamás, Grabarics Máté szintén játszott nálunk.
Nehéz bármit is írni a találkozóról, hiszen fogalmunk sincs, kik játszanak majd a PMFC-ben. A közzétett fényképek alapján felismertük Somogyit és Koller Krisztiánt, mint akik részt vettek az edzéseken, az internet hálójában pedig Juhász György neve került a köztudatba, mint lehetséges pécsi igazolás.
Statisztikáink szerint Kollernek ez lehet 145. mérkőzése a pécsi csapatban, s ha gólt szerez, az lesz a 63. találata a Munkásban. Somogyi pedig 13. fellépésére vár.
A többiekről, így a csapatról, sajnos, nem tudunk semmit...
Ennek hiányában felcsaptuk a históriás könyvet, és régi edzőmérkőzésekből szemezgettünk.
Bizony, rég volt már, a mikor a megyei napilapról elnevezett téli sorozatban találkoztunk a mislenyiekkel. Pedig volt ilyen randevú a 2000-es évek elején... Ahogy az is rég volt, hogy egy, a szomszédban vívott edzőmérkőzés végeredménye 14-2 legyen, ide. Márton Gábor, a nemrég elköszönt szakvezetőnk ekkor még játékosként vezette a PMFC-t, és két gólt lőtt a hazaiak kapujába. Rég volt, szép volt...
Később is rendszeresek voltak a találkozók. 2007. nyarán például mindkét gárda az NB II-re készült, s kilenc góllal voltak jobbak a megyeszékhelyet képviselő futballisták. Racskó, Lantos és Wittrédi akkor még a mieinket erősítették, utóbbi gólt is szerzett azon a találkozón.
2010. februárjában hat nap különbséggel kétszer is találkoztunk egymással, s mindkétszer a piros-fekete együttes szurkolói lehettek elégedettebbek (2-1, 2-0).
A legutóbbi, Kozármislenyben megvívott edzőmérkőzésünk tavaly nyáron vihar miatt félbeszakadt ugyan, de Frank Richárd góljával a mieink nyerték a mérkőzést (1-0).
Mindent egybevetve pedig ez év márciusában Mislenyben feszült egymásnak a két csapat, s a találkozó pécsi győzelemmel ért véget (2-1). Ez a találkozó azonban már bajnoki pontokért ment.
Ezzel az eredménnyel most is megelégednénk, ám azt kell, hogy mondjuk, az esélyek ezúttal a szomszédok mellett szólnak.
Csak a Munkás!
Ui: A Kozármisleny FC ellen vívott mérkőzése statisztikáit ezen a linken érhetik el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése