2026. június 9., kedd

Spílerek: Knézics Barnabás - 1972. 05. 01.

Knézics Barnabás
Knézics Barnabás

Született: 1972. május 1.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 11.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: saját nevelés.

Bár a transfermarkt.com védőként jelöli a spíler posztját, amikor Pécsett játszott, Garami mester rendre a csatársorban küldte pályára. Így volt ez '89 novemberében is, amikor az akkor 17 éves labdarúgó Csoboth helyén debütált egy sajóbábonyi kupamérkőzésen. Ebben a sorozatban ez volt az egyetlen mérkőzése, de elég volt ahhoz, hogy a későbbi kupagyőztes csapat tagjának tekintsük.

Legközelebb az 1991/92-es szezonban találkozhattunk a nevével. Néhány edzőmérkőzés mellett egy újabb kupamérkőzés következett a sportoló pályafutása során. Knézics 1992. tavaszán az NB I-ben is bemutatkozhatott, három élvonalbeli mérkőzésen próbálta őt Garami mester. Az Újpest ellen kezdőként, az MTK ellen csereként, majd a Veszprém ellen újra kezdőként léphetett pályára.

Sajnos, ennyi volt az NB I-es karrier. A következő időszakban a PVSK és a Sellye mezét viselte. 1994. nyarán Eich László még bevetette őt egy nyári edzőmérkőzésen, amikor inkább egy vegyes csapat játszott a PVSK ellen, és később már egyáltalán nem találtuk a nevét a Munkás összeállításában.

Távozott: Beremendi Építők SK (1996. július).

Első mérkőzése a PMSC-ben:
1989. november 21. Sajóbábonyi Vegyész SE - Pécsi MSC 0-1 (0-0, 0-0, 0-1) - Magyar Kupa.

Utolsó mérkőzése a PMSC-ben:
1994. július 30. Pécsi MSC-Fordan - Pécsi VSK 3-2 (0-2) - edzőmérkőzés.

Knézics Barnabás statisztikája a PMSC-ben:
NB I.: 3 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 5 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 11 mérkőzést játszott a PMSC-ben, gólt nem szerzett.

Dicsőségtabló:
Magyar Kupa győztese (1989/90).

Spílerek: Csovics, Mladen - 1986. 06. 09.

Mladen Csovics

Csovics, Mladen

Született: 1986. június 9,, Szabadka.
Posztja: csatár.
Nemzetisége: szerb.
Mérkőzéseinek száma: 18.
Góljainak száma: 8.

Érkezett: Hévíz SK (2010. július).

Jött, látott, és... első mérkőzésén három gólt lőtt a Baja elleni felkészülési mérkőzésen. Kár, hogy a bajnoki mérkőzéseken ugyanezt a produkciót már nem tudta megismételni, hiszen a pontvadászatban csak egyetlen gólt lőtt (az Ajka ellen), amelyet egy Magyar Kupa-találkozón elért találattal toldott még meg (a  Nagykanizsai TE ellen).

Hiába lőtt a téli felkészülési időszakban újabb három gólt (kettőt a Baja, egyet pedig a Mohácsi TE ellen), a folytatásban a bajnokságban alig-alig lépett már pályára, s nem volt meglepő, hogy távozott az edzőváltáson is átesett PMFC-től. A hírek szerint a bérezési rendszer átalakítása miatt történt a szakítás.

Ez a kevés szereplés is elég azonban ahhoz, hogy a bajnokcsapat tagjának vallhassa magát.

Távozott: Klub nélkül (2011. április,), majd Kecskeméti TE (2011. augusztus).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2010. július 21. Bajai LSE - Pécsi MFC 0-3 (0-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2011. március 26. PMFC - Videoton-Puskás Akadémia 0-1 (0-0) - NB II.

Mladen Csovics statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 11 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 5 mérkőzés, 6 gól.

Összesen: 18 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 8 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB II. Nyugati csoport bajnoka (2010/11).

Spílerek: Kozmer, Ladislav - 1979. 06. 09.

Ladislav Kozmer

Kozmer, Ladislav

Született: 1979. 06. 09., Győr.
Nemzetisége: szlovák.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

Az NB I-be frissen feljutott PMFC sok-sok játékosnak adott bizonyítási lehetőséget. Közöttük volt a győri születésű, ámde szlovák nemzetiségű védő is, aki egyetlen alkalommal húzhatta magára klubunk piros-fekete mezét.

Egyetlen mérkőzése a PMFC-ben:
2003. július 12. Pécsi MFC - Dunaújváros FC 3-0 (0-0) - edzőmérkőzés.

Ladislav Kozmer statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 1 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Spílerek: Kun György - 1976.06.09

Kun György
(forrás: Tempó, Fradi!)

Kun György

Született: 1976. júniua 09.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 2.
Góljainak száma: 0.

Az egykori ferencvárosi és újpesti spíler 2002. nyarán vett részt próbajátékon Pécsett. Két meccsnél több lehetőséget nem kapott...

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2002. július 2. Siófok FC - Pécsi MFC 5-1 (2-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2002. július 6. Pécsi MFC - FK Mladost Backi Jarak 11-3 (3-0) - edzőmérkőzés.

Kun György statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 2 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Spílerek: Regős Sándor - 1969. 06. 09.

Regős Sándor
Regős Sándor 

Született: 1969. június 9., Miskolc.
Posztja: kapus.
Mérkőzéseinek száma: 34.
Góljainak száma: 1 (!).

Érkezett: Szerencs-Hegyalja SE (1992. július).

Bogyay és Kovácsevics kapusok sérülése miatt került előtérbe a harmadik számú kapusnak igazolt Regős. Az 1992/93-as bajnoki szezon első három fordulójában a miskolci születésű hálóőr nevével kezdődött a PMSC összeállítása. A Videoton és a Nyíregyháza ellen nem volt különösebb gond, ám a Csepel ellen négy gólt kapott, s többször tűnt bizonytalannak. 

- Szépreményű kapusként érkeztél Borsodból Baranyába. Az előkészületi mérkőzéseken nem is volt baj, csakhogy, akkor jött az a villanyfényes csepeli 1-4. Nem ragozom a szót! Ott voltam: láttam e nagyarányú vereséget. Akkor mindenki neked tulajdonította a történteket. 

- Tudom és nagyon rosszul esett. Azt állították, hogy még soha nem voltam villanyfényes meccsen. Ez igaz, hiszen Szerencsen, ahol előzőleg az NB Ill-ban védtem, nem volt villanyfényes pálya. Mégsem ez volt a döntő tényező. Otthon heti háromszor edzettünk, itt ennek több mint a kétszeresét. Ezt nem lehet két hónap alatt megszokni. Fájó számomra is az a csepeli meccs - mondta a megyei napilapnak a kapus több, mint egy évvel az eset után. (Dunántúli Napló, 1994. május 22.)

A klubvezetők léptek, villámigazolással érkezett Pécsre Horváth Győző, s Regős onnan már csak negyedik számú kapusnak számított. Nem is tudott megélni abból a keresetből, amit a tartalékcsapat kispadjáért kapott.

- Miskolcon a vendéglátóipari szakközépiskolában végeztem. Igaz, szakmai gyakorlatom szinte egyenlő volt a nullával, mindez azonban nem gátolhat meg abban, hogy most 25 évesen az iskolában tanultakat nem kamatoztathatom. A szükség vitt erre a lépésre, de nem bántam meg - mondotta a fent idézett cikkben.

Koller Nándor, a PMSC-Fordan vezetőedzője elmondta, hogy rendes, szorgalmas embernek ismeri a sportolót, akinek mint kapusnak, azonban vannak hiányosságai.

Egy valamit azonban mindenképpen meg kell említenünk, amikor Regős pályafutását összegezzük. Azon kevés kapusok közé tartozik, akiket gólszerzőként is jegyzünk. Egy Patapoklosiban játszott pályaavató mérkőzésen (10-1) tizenegyesből talált az ellenfél hálójába.

Regős 1994/95. szezon végéig maradt a PMSC labdarúgója. Bár a 34 fellépés akár szépnek is tekinthető, ebből mindössze 6 NB I-es találkozót számoltunk, amelyet 7 Magyar Kupa-mérkőzés egészít ki. Tagja volt az 1994/95-ös szezonban Magyar Kupa-elődöntős csapatnak (bár az elődöntőben nem lépett pályára).

A kapus előbb kettős igazolással, majd végleg Sellyére került.

Távozott: Sellyei VSK (1995. június).

Első mérkőzése a PMSC-ben:
1992. augusztus 1. Pécsi MSC - DAC Dunajska Streda 3-2 (3-0) - PMSC nemzetközi tornája.

Utolsó mérkőzése a PMSC-ben:

Regős Sándor statisztikája a PMSC-ben:
NB I.: 6 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 7 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 6 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 15 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 34 mérkőzést játszott a PMSC-ben, 1 gólt lőtt.

Dicsőségtabló:
Magyar Kupa elődöntős (1994/95).

Munkásnapló: Június 9.

Ezen a napon született:

1976. Kun György
1979. Kozmer, Ladislav
1986. Csovics, Mladen

Ezen a napon játszották:

2026. június 8., hétfő

Spílerek: Nagy Ervin - 1969. 10. 18.

Nagy Ervin  
Nagy Ervin

Született: 1969. 10. 18.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 22.
Góljainak száma: 2.

Érkezett: saját nevelés.

1988. őszén végigsöpört az országon a bundabotrány, amelynek következtében egy csapatnyi PMSC-labdarúgó lett hosszabb-rövidebb időre eltiltva a labdarúgástól. Ennek következményeként került előtérbe a tartalék- és ificsapat tagjainak játéka. Egy siófoki kupamérkőzésen az akkor 19 esztendős Nagy Ervin is pályára léphetett Garami mester csapatában. A spíler a meccs hajrájában, Szabó Zsolt helyén kapott lehetőséget.

Távozott: ?

Érkezett: Pécs '96 FC (1997. július).

1997. nyarán érkezett Újmecsekaljára a középpályás. Mindössze fél évet töltött a PMFC-nél, amely 14 bajnoki mérkőzésre, s egy gólra volt elég. Azt az egy találatot a Paksi Atomerőmű SE ellen szerezte:

Az 54. percben Nagy E. kapott labdát középen, lövésre szánta el magát, a labda a jobb alsó sarok felé tartott, Kovácsevics rossz ütemben mozdult a nem túl erős próbálkozásra, a kapufa is besegített, a labda pedig a hálóba csorgott (1-1). (Dunántúli Napló)

1997/98. telén a költségvetés karcsúsítását határozta el a klubvezetés, amelynek Nagy is áldozatául esett, s a tavaszi idényt már Pakson játszotta végig.

Távozott: Paksi Atomerőmű SE (1997. december).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1988. november 30. Siófoki Bányász SE - Pécsi MSC 3-0 (1-0) - Magyar Kupa.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1997. november 29. Kecskeméti TE - Pécsi MFC 1-0 (1-0) - NB I/B.

Nagy Ervin statisztikája a PMFC-ben:
NB I/B.: 14 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 7 mérkőzés, 1 gól.

Összesen: 22 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 2 gólt szerzett.

Spílerek: Lőrinc Antal - 1971. 12. 26.

Lőrinc Antal
Lőrinc Antal

Született: 1971. december 26., Pécs.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 70.
Góljainak száma: 1.

Érkezett: saját nevelés.

1990. nyarán egy tehetséges védő tűnt fel az első csapat keretében, amikor Garami mester Lőrincet próbálgatta a védelem tengelyében. A mohácsi bemutatkozásról annyit írt a megyei napilap, hogy a védő nagyon jó benyomást tett a szakvezetőre. A nyári kísérletezést NB I-es premier követte, Lőrinc a bajnokság második fordulójában, Győrben esett át a tűzkeresztségen (1-2).

Lőrinc nevével egy ideig nem találkoztunk a csapat összeállítását bogarászva, de a téli edzőmérkőzések során a spíler ismét feltűnt Kónyáék között. Annyira, hogy egyre több szerepet osztott rá a mester, a tavaszi félév során öt tétmérkőzésen is pályára küldte (három bajnoki- és egy kupatalálkozón). Ebben az időszakben szerezte egyetlen gólját a felnőttek között, egy Szentlőrincen rendezett jótékonysági mérkőzésen volt eredményes. Teljes joggal akasztották a nyakába a bajnoki bronzérmet.
Lőrinc a Fradi mezében

Az igazi áttörés azonban egy évvel később érkezett: 1992. tavaszára elképzelhetetlen lett nélküle a P?SC összeállítása. Ebben az időszakban valamennyi NB I-es találkozón pályára lépett, s ezt a teljesítményt három Magyar Kupa-meccsel is megfejelte. Nem volt meglepetés a fehérvári érdeklődés a még mindig csak 21 éves játékos iránt, és az évről évre egyre nehezebb anyagi helyzetben lévő Munkás kénytelen volt elengedni az egyik legígéretesebb játékosát.

Távozott: Videoton-Waltham FC (1992. július).

Székesfehérvár, Fradi, Finnország, Kispest-Honvéd, Lombard FC Haladás voltak a spíler állomásai, mielőtt visszatért Újmecsekaljára.

Érkezett: Lombard FC Haladás (2004. augusztus).

A védő 2004. nyarán NB I-es pécsi csapathoz tért vissza. Érett játékosként, túl 250 élvonalbeli találkozón. Azt vártuk, hogy a védelem és a csapat egyik vezére lesz. Sajnos, nem így lett. Mindössze három bajnoki- és két kupamérkőzés jutott a spílernek az ősszel. A téli felkészülést még végigdolgozta a csapattal, de csakhamar elköszöntek egymástól a felek. A hátvéd Izlandra szerződött...

Távozott: KA Akureyri FC (izlandi, 2005. május).
A fiatal titán

Első mérkőzése a PMSC-ben:
1990. augusztus 2. Mohácsi Új Barázda TSz SE - Pécsi MSC 0-6 (0-2) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2005. február 25. Paksi SE - Pécsi MFC 1-1 (1-1) - edzőmérkőzés.

Lőrinc Antal statisztikája a PMSC/PMFC-ben:
NB I.: 22 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 7 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 2 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 39 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 70 mérkőzést játszott a PMSC/PMFC-ben és egy gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB I. bronzérmese (1990/91.)

Spílerek: Hadaró Valentin - 1995. 06. 08.

Hadaró Valentin a PMFC-ben
(fotó: pmfc.hu)
Hadaró Valentin

Született: 1995. június 8., Kaposvár.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 45.
Góljainak száma: 1.

Érkezett: Kecskeméti TE (2022. június, kölcsönszerződéssel)

A klubhonlap 2022. június 30-án öles betűkkel hirdette, hogy NB I-et megjárt védő érkezett Pécsre, aki a 2013/14-es szezonban három alkalommal léphetett pályára az élvonalban a Kaposvári Rákóczi színeiben. Ezt követően alsóbb osztályú évek következtek, s a pécsi kitérő előtt a Kecskeméttel a másodosztályban játszott.

Pécsett rögtön alapember lett. Weitner Ádám vezetőedző az első nyári edzőmérkőzéstől kezdve a kezdő csapatban számított a védőre, s csupán három őszi bajnokiról hiányzott egy sérülés következtében.

Ebben az időszakban a spíler egyetlen alkalommal volt eredményes a PMFC színeiben: a bajnokság 17. fordulójában Budapesten az MTK kapuját vette be, amikor irgalmatlan erővel meglőtt labdával szerzett gólt.

A hátvéd kölcsönszerződése ugyan egy évre szólt, de a kecskeméti együttes élt a szerződésben foglalt jogával, s már fél év után visszarendelte a labdarúgót.

Gólöröm az MTK ellen
(forrás: NS Online)
Távozott: Kecskeméti TE (2023. január, kölcsönszerződésből vissza)

A kitűnő védő nem sokat szerepelt lila-fehérben, mert fél év után visszatért Pécsre, igaz egy bajnoki ezüstéremmel a tarsolyában. Kellett is a védelembe, mert Katona Levente éppen Kecskemétre szerződött.

Érkezett: Kecskeméti TE (2023. június).

Második pécsi időszakában már nem kölcsönszerződéssel,  hanem végleges kontraktussal öltötte magár a világ legszebb mezét.

– Tavaly nagyon sikeres őszt tudhattam magam mögött a Péccsel, igaz, akkor még csupán a Kecskemét kölcsönjátékosaként szerepeltem itt, ám ezúttal a legnagyobb örömömre már a PMFC játékosaként tértem vissza – nyilatkozta a klubhonlapnak. – Bízom benne, hogy ismét sok szép győzelemnek lehetek a részese a pályán. Pécsett különösen jó futballistának lenni. A szurkolók szeretik a csapatot és támogatnak minket a lelátóról, még akár nagyszámban idegenben is – folytatta. – Hosszútávra tervezek a klubnál, mindent megteszek az edzéseken és a felkészülési mérkőzésen, hogy a kezdőben legyen a helyem. Szeretném kiérdemelni a folyamatosan játéklehetőséget, bizakodó vagyok a jövőt illetően.

Ahhoz képest, hogy 2022. őszén fél év alatt 17 bajnokin lépett pályára, kevésnek tűnik a teljes szezon alatt elért 18 fellépés. Igaz, a felkészülés során megsérült, s csak a pontvadászat 12. játéknapján, a Bp. Honvéd ellen (0-0) léphetett pályára. 

(forrás: pmfc.hu)
Ezt követően a félszezonban minden mérkőzésen labdába rúgott, de a felkészülési időszak újabb sérülést, és több hetes kihagyást hozott. S bár a Siófok elleni szezonnyitón (2-2) csereként pályára lépett, a kiállítása miatt négy meccses eltiltást kapott.  Nem ez volt az egyetlen piros lapja a szezonban, hiszen az utolsó előtti fordulóban is idő előtt ment zuhanyozni. Ezért két meccs pihenő járt, de más csak egy volt hátra a kieséssel végződött bajnokságból.

Távozott: Kaposvári Rákóczi FC (2024. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2022. július 2. Pécsi MFC - Szekszárdi UFC 3-1 (1-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2024. május 19. Budafoki MTE - Pécsi MFC 2-0 (0-0) - NB II.

Hadaró Valentin statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 35 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 9 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 45 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 1 gólt szerzett.

Spílerek: Győri Zoltán - 1976. 06. 08.

(forrás: Dunántúli Napló)

Győri Zoltán

Született: 1976.06.08., Szeged.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 9.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: Nyíregyházi Spartacus FC (2003. július).

Első ízben 1999. nyarán húzhatta magára a Munkás mezét az akkor még igen fiatal labdarúgó. Egyetlen edzőmérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget a csatár, majd jó ideig nem találkozhattunk nevével a PMFC összeállításában.

A 2003. nyarán élvonalba jutott PMFC támadószekcióját volt hivatott erősíteni a Nyíregyházáról igazolt labdarúgó. Mindezt négy első osztályú mérkőzésen tehette meg, amelyhez egy, a Kupáért vívott találkozó adódik.

Fél évet töltött Pécsett a szépreményű játékos, majd a kevés játéklehetőség miatt távozott Újmecsekaljáról.

Távozott: Nyíregyháza Spartacus FC (2004. január).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1999. augusztus 25. Pécsi MFC - Pécsi Postás SE 2-0 (2-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2003. október 25. Pécsi MFC - Balaton FC 0-2 (0-1) - NB I.

Győri Zoltán statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 4 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 4 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 9 mérkőzést játszott a PMFC-ben. gólt nem szerzett.

Munkásnapló: Június 8.

Ezen a napon született:

1976. Győri Zoltán
1995. Hadaró Valentin

Ezen a napon hunyt el:

2015. Rapp Imre

Ezen a napon játszották:

2026. június 7., vasárnap

Spílerek: Senija, Jurica - 1983. 06. 07.

Senija, Jurica

Született: 1983.06.07.
Nemzetisége: horvát.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

Egyetlen edzőmérkőzésen kapott lehetőséget a horvát csatár: 2005. nyarán a Barcsi SC ellen vívott találkozó második harmdában léphetett pályára.

Egyetlen mérkőzése a PMFC-ben:
2005. július 9. Pécsi MFC - Barcsi SC 3-0 (1-0, 0-0, 2-0) - edzőmérkőzés.

Jurica Senija statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 1 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Spílerek: Koplárovics Béla - 1981. 06. 07.

Koplárovics a válogatott mezében

Koplárovics Béla

Született: 1981. június 7., Barcs.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 36.
Góljainak száma: 7.
Válogatottságainak száma: 2. (PMFC-ből: 0.)
Válogatott góljainak száma: 0.

Érkezett: Zalaegerszegi TE FC (2008. július).

Nevét a Manchester Unitednek lőtt gólja tette országszerte ismertté, amikor Szamosi Tamás beadásából talált az angol sztárcsapat kapujába. Igaz, Zalaegerszegen ekkor még csak peremember volt, mégis ő lett egycsapásra a zalai klub legismertebb futballistája. Később, Lothar Matthäus idején kétszer a válogatottban is játszhatott, de gólt nem szerzett.

2008. nyarán került Pécsre a válogatott labdarúgó. Nagy reményekkel fogadta őt a pécsi közönség, bár a csatár akkor már túl volt egy súlyos keresztszalag-szakadáson. Talán ezért volt annyira óvatos a játéka abban az egy szezonban, amelyet Újmecsekalján töltött.

Mivel a Zalaegerszegtől igazolt játékos nem sok lehetőséget kapott Pécsett, ezért kölcsönbe a szlovén élvonalbeli Nafta Lendvához került. Miután ott szerződést bontott, ismét a PMFC keretéhez tartozott, ám nem tartottak rá igényt.
"Mint a sirály..."
Gólöröm a United ellen

Távozott: NK Nafta Lendava (szlovén, 2009. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2008. augusztus 2. Barcsi SC - Pécsi MFC 0-2 (0-2) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2009. június 13. Zalaegerszegi TE FC II. - PMFC 1-4 (1-1) - NB II.

Koplárovics Béla statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 22 mérkőzés, 3 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.
Ligakupa: 5 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 6 mérkőzés, 3 gól.

Összesen: 36 mérkőzésen játszott a PMFC-ben, 7 gólt szerzett.

Dicsőségtábla: 
NB II. Nyugati csoport bronzérmese (2008/09).
Ligakupa ezüstérmese (2008/09).

Spílerek: Halász Gábor - 1975. 06. 07.

Halász Gábor

Halász Gábor

Született: 1975. 06. 07.
Posztja: védő.
Mérkőzéseinek száma: 121.
Góljainak száma: 8.

Érkezett: Komlói Bányász SK (2000. július).

A közgazdász végzettségű sportoló 2000. nyarán költözött a Stadion utcai pálya hazai öltözőjébe. Eredetileg emberfogó, de balhátvédként is bevethető sportoló a 2000. őszén lebonyolított kvalifikációs bajnokság során mutatkozott be az NB I-ben, ahol tíz mérkőzésen léphetett pályára. 

A pontvadászat sajnos, kiesést hozott, de ezt követően is maradt Pécsett a hátvéd, és egészen 2003. nyaráig szolgálta a Munkást. E közben játszott ötven másodosztályú bajnokit, illetve további tizenkilenc Magyar Kupa-mérkőzést is.

Amikor 2003. nyarán a csapat, megnyerve az NB I/B-t, visszakerült az élvonalba, a klubvezetők marasztalták Halászt, de a labdarúgó a futballpályákon kívül képzelte el a jövőjét, s amatőrként alacsonyabb osztályba igazolt.

Távozott: Kozármisleny SE (2003. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2000. június 24. Pécsi MFC - NK Osijek 0-3 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2003. június 21. Pécsi MFC - Lombard FC Haladás 2-2 (0-0) - NB I/B.

Halász Gábor statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 10 mérkőzés, 0 gól.
NB I/B.: 50 mérkőzés, 2 gól.
Magyar Kupa: 19 mérkőzés, 2 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 9 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 33 mérkőzés, 3 gól.

Összesen: 121 mérkőzést játszott a PMFC-ben, és 8 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB I/B. bajnoka (2002/03).
NB I/B. Nyugati csoport bronzérmese (2000/01).

Spílerek: Pest Krisztián - 1975. 06. 07.

Pest Krisztián

Pest Krisztián

Született: 1975. június 07., Mohács.
Posztja: támadó középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 171.
Góljainak száma: 46.
Válogatottságainak száma: 1.
Válogatott góljainak száma: 0.

Érkezett: Újpest FC (2002. július).

A baranyai származású labdarúgó az ország egyik legnépszerűbb csapatának mezét cserélte fel az akkor másodosztályú PMFC dresszére. Mindez 2002. nyarán történt, amikor Nagy Tamás vezetőedző irányítása alatt egész formás csapat alakulgatott Újmecsekalján.

Igen gyorsan kiderült, hogy a tréner elképzeléseiben fontos szerep jut az ereje teljében lévő labdarúgónak, hiszen a legtöbb bajnoki mérkőzésen a kezdőcsapat tagjaként futhatott ki a gyepre. A bizalmat látványos játékkal és gólokkal hálálta meg a középpályás: a bajnoki aranyérmet hozó idényben 33 bajnoki találkozón lépett pályára, amelyeken 15 gólt szerzett.

A gólerős támadó a válogatottba is bekerült
Támadónk egy szezonnal később, már az NB I-ben mutathatta meg kivételes képességeit. Nem is rosszul, hiszen teljesítményére az akkori szövetségi kapitány, Gellei Imre is felfigyelt, aki pályára küldte a lettek elleni barátságos mérkőzésen. (0-1) Bár fáj leírni, de a mai napig (a bejegyzés 2019. őszén íródik) ő az utolsó labdarúgó, aki a PMFC sportolójaként léphetett pályára a magyar válogatottban.

Egészen 2005. nyaráig szerepelt a PMFC-ben, amikor egy szezon erejéig légiósként kereste a kenyerét.

Távozott: APOP Kinyras Peyias (ciprusi, 2005. július).

Rövid ciprusi kaland után tért vissza a sportoló Pécsre, hogy újra a földkerekség legszebb mezét öltse magára.


Érkezett: APOP Kinyras Peyias (ciprusi, 2006. július).

A szerencsétlen, kieséssel végződött idényben korábbi önmagához képest halványabb teljesítményt nyújtott a válogatott spíler. Ahogy a csapatra, ugyanígy a középpályásra is elmondható, hogy többet vártunk tőle, s csalatkoznunk kellett reményeinkben.

A válogatott környékére többet nem került már, bár Pest nem merült a csapattal együtt alá a másodosztályba, hanem a szomszédos megyébe igazolt át.

Vezéregyéniség a pályán
Távozott: Kaposvári Rákóczi FC (2007. július).

Az egykori válogatott spíler Ausztriában telepedett le.

– Immár hatodik éve Felső-Ausztriában élünk – tudtuk meg a 42 éves Pest Krisztiántól. – A feleségem egy biztosítónál, én pedig egy lasergépeket gyártó és forgalmazó cégnél dolgozok. A futballtól sem szakadtam el, két amatőr csapatnál edzősködök: az egyiknél az utánpótlásban, a másiknál pedig a felnőtt együttest irányítom.

A házaspárnak két gyermeke van, Mira és Márkó, mindketten Ausztriában kezdték az iskolát. A kislány sportiskolás, ahol az úszástól a síelésig sokféle sporttal megismertetik őket, s még nem döntött arról, melyiket választja.

– A fiam három évig dzsúdózott, abszolút nem érdekelte a foci, én meg nem is erőltettem, mert nekem csak az a fontos, hogy sportoljon valamit. Aztán jött az Európa-bajnokság és az Ausztria–Magyarország meccs, ami az első mérkőzés volt az életében, amit megnézett, s ez mindent megváltoztatott, azóta a foci az élete! - nyilatkozta a pmfc.hu oldalán (2017. jún. 27.)

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2002. július 17. NK Osijek - Pécsi MFC 5-0 (3-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:

Pest Krisztián statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 75 mérkőzés, 15 gól.
NB I/B.: 33 mérkőzés, 15 gól.
Magyar Kupa: 6 mérkőzés, 3 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 2 mérkőzés, 1 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 4 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 51 mérkőzés, 12 gól.

Összesen: 171 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 46 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB I/B. bajnoka (2002/03).
Magyar válogatott (1)

Munkásnapló: Június 7.

Ezen a napon született:

1975. Pest Krisztián
1975. Halász Gábor
1981. Koplárovics Béla
1983. Senija, Jurica

Ezen a napon játszották:

2003. Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 1-3 (1-1) - NB I/B., bajnoki cím

2026. június 6., szombat

Spílerek: Takács Lajos - 1968. 04. 04.

Takács a PMFC pályaedzőjeként
Takács Lajos

Született: 1968. ápilis 4.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 30.
Góljainak száma: 5.

Érkezett: Kaposvári Honvéd Táncsics SE (1989. március).

Garami mester csapott le a sorkatonai szolgálatát töltő spílere, s már a leszerelése előtt megírta a Napló a PMFC-hez igazolását. A csapatban és az NB I-ben Békéscsabán mutatkozott be 1989. márciusában, Lehotát váltva a meccs hajrájában. A bajnokságban még kétszer léphetett pályára, sőt, a Dunaújváros ellen - a pontvadászat 29. fordulójában - akezdőcsapat tagjaként köszönzthette a közönséget. Közben az első gólját is megszerezte, igaz, felkészülési találkozón, de a Djurdjenovac elleni gólzápor (11-1) alkalmával Takács is eredményes tudott lenni.

Mindez nem lehetett elég meggyőző, mert nyáron Paksra költözött, ahogy mondani szokták, kölcsönjátékosként.

Takács, a spíler
Távozott: Paksi SE (1989. július, köcsönszerződéssel).

Egy évig tartott a paksi vendégjáték, majd visszatért pÉcsre. A lehető legjobbkor, hiszen egy friss kupagyőztes csapathoz érkezett.

Érkezett: Paksi SE (1990. július, kölcsönadásból vissza).

Jobb nem is lehett volna a visszatérés, hiszen az első hivatalos nyári mérkőzésen Felsőszentmártonban rögtön két gólt lőtt. Sajnos, csak az edzőmérkőzéseken villoghatott, 1990. őszén egyetlen bajnoki mérkőzésen sem lépett pályára, és Manchesterbe, KEK-mérkőzésre sem kellett útlevelet keresgélnie. A legenda szerint Takács rá is csapta ezért Garamira az ajtót... Legközelebb csak januárban találtuk meg a nevét a csapat összeállításánál - a téli edzőmérkőzések során gólt lőtt a Dunaferrnek -, s újra láthattuk őt NB I-es meccsen is. Igaz, egyetlen találkozót sem játszott végig, hol be-. hol pedig lecserélte őt Garami mester.

1991. nyarán még megkezdte a felkészülést, sőt, gőlt is szerzett egy hedrehelyi bemutató mérkőzésen, de újfent a távozás ösvényére került. Ezúttal Mohácsra vezetett a spíler útja.

Távozott: Mohácsi FC (1991. július).

Utoljára 2005. szeptemberében, egy kővágószőlősi pályaavtó mérkőzésen lépett pályra a PMFC-ben, Takács ekkor Ott József vezetőedző stábjának volt a tagja, s a második félidőben a pályaedző is labdába rúghatott. Gólt nem szerzett, és a vezetőedző nema személyében találta meg a hiányzó csatárt.

Takács Lajos ötvenévesként
Takács Lajos első mérkőzése a PMSC-ben:
1989. március 18. Békéscsabai Előre Spartacus SC - Pécsi MSC 1-2 (1-0) - NB I.

Takács Lajos utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2005. szeptember 2. Kővágószőlősi SE - Pécsi MFC 1-14 (0-6) - pályaavató mérkőzés.

Takács Lajos statisztikája a PMSC/PMFC-ben:
NB I.: 10 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 6 mérkőzés, 3 gól.
Edzőmérkőzés: 12 mérkőzés, 2 gól.

Összesen: 30 mérkőzést játszott a PMSC/PMFC-ben, 5 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB I. bronzétmese (1990/91).

Spílerek: Kása Benedek Zoltán - 2002. 06. 06.

Kása Benedek
Kása Benedek Zoltán 

Született: 2002. június 6.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 3.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: Pécsi VSK (2019. augusztus).

A fiatal spíler nem volt még 18 esztendős, amikor egy felkészülési időszakban játszott tesztmérkőzésen bemutatkozhatott a PMFC első csapatában. A tatabányi minitornán kapott lehetőséget egy újabb játék követte, ám valódi téttel bíró találkozón nem léphetett a zöld gyepre.

Persze, sosem tudjuk meg, mi történt volna, ha az MLSZ nem fújja le idő előtt az NB III-as bajnokságot a koronavírus-járvány miatt. Tény, hogy a középpályás focista nem lépett pályára a bajnokságban, így nem tudjuk őt a bajnokcsapat tagjának tekinteni.

2020. nyarán még egy lehetőséget kapott a szakvezetéstől: az első felkészülési találkozón csereként léphetett pályára, ám a nagycsapat összeállításában soha többet nem találkoztunk a nevével. 

A 2021/22-es szezont a PMFC megyebajnokságban szereplő második csapatában futballozta végig, majd távozott az egyesülettől.

Távozott: PTE-PEAC (2022. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2020. február 1. Tatabányai SC - Pécsi MFC 1-2 - Tatabányai minitorna.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2020. június 27. Pécsi MFC - Majosi SE 4-0 (2-0) - edzőmérkőzés.

Kása Benedek statisztikája a PMFC-ben:
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 3 mérkőzésen játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Spílerek: Mihalecz Péter - 1979. 06. 06.

Mihalecz Péter

Mihalecz Péter

Született: 1979.06.06.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 32.
Góljainak száma: 7.

Érkezett: Büki TK (2003. július).

A 2002/03-as, másodosztályban töltött szezon során figyeltek föl a pécsi vezetők a tehetséges csatárra, akit aztán át is igazoltak az újmecsekaljai csapathoz.

Szükség is volt az erősítésre, hiszen a PMFC ekkor került fel az élvonalba, ahol égető szükség volt a jó képességű támadókra.

A zalai gyökerekkel rendelkező támadó az NB I-es játékra kilenc lehetőséget kapott, s egy alkalommal gólt is szerzett, amelyet a MATÁV FC Sopron szurkolói bántak, amikor a hazaiak háromgólos vezetésénél cimbalomszögből szépített, s állította be a találkozó végeredményét (3-1).

Eredményes volt a Mátészalka FC elleni kupamérkőzésen is, ahol klasszis csatárokra emlékeztető megoldással szerezte meg a vezetést. A gólról így számolt be a sajtó: "Gaál indította Mihaleczet, aki kilépett a védők közül, elhúzta a labdát a kimozduló Oláh mellett, majd 8 méterről a bal alsó sarokba helyezett."

Sajnos, a puskapor elfogyott, még edzőmérkőzés során tudott gólt lőni, ám ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy hosszú távon is a PMFC futballistája maradjon.

2004. nyarán még megkezdte a felkészülést a pécsi csapattal - Mohácsi TE ellen duplázott is, ami a gólok számát illeti -, de csakhamar szerződést bontottak a felek.

Távozott: Szombathelyi Haladás (2004. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2003. július 12. Pécsi MFC - Dunaújváros FC 3-0 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2004. július 24. Pécsi MFC - FK Mladost Apatin 2-2 (1-0) - edzőmérkőzés.

Mihalecz Péter statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 9 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 3 mérkőzés, 1 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 17 mérkőzés, 5 gól.

Összesen: 32 mérkőzésen szerepelt a PMFC-ben, 7 gólt szerezve.

Munkásnapló: Június 6.

Ezen a napon született:

1979. Mihalecz Péter
2002. Kása Benedek

Ezen a napon játszották:

1990. Pécsi MSC - Bp. Honvéd SE 2-0 (0-0) - Magyar Kupa, döntő
1998. Pécsi MFC - Kecskeméti FC 0-0 - NB I/B.
1999. Pécsi MFC - Lombard FC Tatabánya 1-0 (0-0) - NB I. (másodosztály)
2009. Pécsi MFC - Győri ETO FC II. 2-0 (0-0) - NB II.
2010. Szigetszentmiklósi TK-Erima - Pécsi MFC 2-4 (2-2) - NB II.

2026. június 5., péntek

Spílerek: Daru Bence - 1994. 06. 05.

Daru Bence
(forrás: pmfc.hu)
Daru Bence

Született: 1994. június 5., Budapest.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 30.
Góljainak száma: 16.

Érkezett: HR Rent-Kozármisleny FC (2024. szeptember).

A csatár már futó bajnoki szezon közben érkezett a szomszéd város csapatától. Nem kellett sokat törődni a bemutatkozással, mert Aczél Zoltán vezetőedző más játékosokat is átcsábított Kozármislenyből Pécsre. Az ajánlólevele mindenesetre kiváló volt, hiszen a 2015/16-os szezon gólkirálya volt az NB II-ben. Nem lettünk volna elkeseredve, ha ezt a címet az NB III Dél-nyugati Csoportjában is elnyeri.

A Gárdony-Agárd elleni ősszi meccsen
A Honvéd akadémiáján nevelkedő támadó a célok és az összeszokottság fontosságát emelte ki székfoglaló mondataiban.

– Örülök, hogy itt lehetek. A korábbi években többször megkeresett a klub, az élet pedig most úgy adta, hogy a beszélgetés végén aláírásra is sor került. Könnyebbség, hogy a csapattársak zömével már játszottunk együtt, miként Aczél Zoltánnal is jól ismerjük egymást. Tudom, hogy mit követel meg és milyen módszerei vannak. Tisztában vagyok azzal is, hogy egy támadót a góljai minősítenek. Azon leszek, hogy a játékommal segítsem a PMFC-t, és közösen érjük el a szezon végére kitűzött célokat - nyilatkozta a klubhonlapnak a támadó. (pmfc.hu, 2024. szeptember 4.)

A debütálása nem is lehetett volna jobb, a negyedik hivatalos pécsi mérkőzése után már három gól állt a neve mellett. A Siófok és a Szentlőrinc (MK-meccs) ellen még nem, de a Majosnak egyet, a PEAC-nak pedig kettőt lőtt. Az őszi szezon végéig újabb két találatot szerzett, amelyeket a Gárdony-Agárd és a Bonyhád szurkolói bántak. Egy nem teljes fél szezon, tíz bajnoki és egy kupameccs után tehát öt gól állt a támadó neve mellett, ami nem rossz teljesítmény.

A téli felkészülés: öt gól
És a spíler ugyanígy folytatta az új naptári évebn is. Gólt szerzett az első téli edzőmérkőzésen az NK Djurdjevac ellen, s mire megkezdődött a versenyidény, öttel gyarapította góljainak számát. Jó formában várta tehát a bajnoki rajtot az edzhője által csak ToronyDarunak nevezett, egyébként 195 cm magas csatár, s elvárásaink nem is csalatkoztak. Az első öt meccs mindegyikén betalált az ellenfelek kapujába, zsinórban a Főnix, az FTC II, a Paksi FC II., a Dunaharaszti és a BFC Siófok kapusai szorultak vígasztalásra. 

– Örülök a góloknak, főleg, mert egy csatárt általában a találatok minősítik. Szeretnék további gólokat szerezni, úgyhogy remélem, nem szakadt meg ez a sorozat, hanem végig kitart a tavasz folyamán, és mérkőzésről mérkőzésre találatokkal tudom megszolgálni a játékperceket, ezzel segítve a csapatot. Szerencsére ilyen szempontból ez egy jó kezdés volt számomra, ugyanakkor főleg a Fradi II. elleni eredmény miatt azért van hiányérzetem, ahogy a saját játékommal is. Mindenki tisztában volt ennek a meccsnek a fontosságával, és sajnos ott hagytunk két pontot, viszont az a szép a bajnokságban, hogy a következő hétvégén mindig megvan egy új lehetőség javítani. (pmfc.hu, 2025.03.13)

Daru Bence légies játéka
Fájdalom, hogy ahogy a csapattal, úgy Daruval is megtorpant valami. Március végére már messzire került a bajnoki cím (s vele a feljutás), s úgy túnik, a gólgyár is bezárt. Írd és mondd, csak a bajnokság 29. fordulójában, a Gárdony-Agárd ellen tudott ismét eredményes lenni, igaz, ekkor már Jásper Péter vezette az edzéseket.

Az utolsó mozzanat pedig - ugyanezen a meccsen - egy kiállítás volt, egy rosszul sikerült becsúszás után jogosan mutatta fel a piros lapot a játékvezető, így a kimért eltiltás miatt az utolsó fordulóban már nem is léphetett pályára.

A bizonytalanság már tavasszal beköszönt a klubházba, majd onnan az öltözőbe. A csapat  a nyáron szétszéledt, s bár a PMFC-nek nem, Darunak mégis összejött a feljutás, mert egy bakjnoki osztállyal feljebb kapott szerződést.

ToronyDaru
Edzői: Aczél Zoltán és Jásper Péter.

Távozott: Békéscsaba Előre 1912 FC (2025. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2024. szeptember 8. BFC Siófok - Pécsi MFC 1-0 (0-0) - NB III.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2025. május 18. Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő SE - Pécsi MFC 0-4 (0-1) - NB III.

Daru Bence statisztikája a PMFC-ben:
NB III.: 21 mérkőzés, 11 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 8 mérkőzés, 5 gól.

Összesen: 30 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 16 góét szerzett.

Spílerek: Szabó Dominik - 1998. 06. 05.

Szabó Dominik
(forrás: pmfc.hu)

Szabó Dominik

Született: 1998. 06. 05.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 25.
Góljainak száma: 3.

Érkezett: Monori SE (2019. július).

A pécsi gyökerekkel rendelkező sportoló jókora fővárosi kitérő után, 2019. nyarán tért vissza a feljutási álmokat dédelgető csapathoz. A kiváló technikával és sebességgel megáldott középpályás örömmel tért vissza  nevelőegyesületéhez, amelyhez több szálon is kötődik.

Pécsen születtem, itt nőttem fel és kezdtem el focizni. Édesapám, Szabó Zsolt is PMSC-ben játszott, jelenleg pedig edzőként dolgozik a klubnál. Elképesztően boldog vagyok, hogy öt év után visszajöhettem a Pécshez. A bajnokságban végig oda kell tennünk magunkat a pályán, ám amennyiben mindenki koncentráltan és fegyelmezetten játszik, akkor nem érhet minket baj. Nekem is az a célom, hogy alapemberré váljak, a csapat számára pedig a feljutás kiharcolása a legfontosabb feladat – nyilatkozta Szabó Dominik a pmfc.hu oldalnak 2019. júliusában.

Mint ismert, a csapat kiharcolta a feljutást, hiszen az élen állt a bajnokság félbeszakadásakor, de a személyes célját nem sikerült teljesítenie. Mindössze kilenc bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz, s többnyire a kispadról beállva próbált segíteni a társainak. Egyszer volt eredményes, a Szabadkikötő SE kapuját vette be. 

A bajnokság mellett futó Magyar Kupában ötször léphetett pályára, ezeken gólt nem szerzett. 

Hogy meglepetés-e a távozása? A labdarúgó nem lett alapember a PMFC-ben, s ha az NB III-ban szereplő csapatban ez nem sikerül, vajon mennyi szerephez juthatott volna eggyel magasabb osztályban?

Távozott: Kozármisleny FC (2020. június).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2019. július 6. Paksi FC - Pécsi MFC 2-0 (1-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2020. március 1. Pécsi MFC - Érdi VSE 1-1 (1-1) - edzőmérkőzés.

Szabó Dominik statisztikája a PMFC-ben:
NB III.: 9 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 5 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 10 mérkőzés, 1 gól.

Összesen: 25 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 3 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB III. Középcsoport bajnoka (2019/20).

Spílerek: Gyurkits Gergő - 2002. június 5.

Gyurkits Gergő
(fotó: pmfc.hu)
Gyurkits Gergő

Született: 2002. június 5., Baja.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 23.
Góljainak száma: 2.

Érkezett: Paksi FC (2023. július, kölcsönszerződéssel).

A 21 esztendős, NB I-es tapasztalattal is rendelkező középpályás 2023. nyarán érkezett Újmecsekaljára. Bemutatásakor így fogalmazott a klubhonlapnak:

– Minden tekintetben pozitív az első benyomásom, befogadóak a társak, könnyen megy a beilleszkedés. A vezetőedző és a szakmai stáb által meghatározott munka igen kemény, de hiszem, hogy meglesz az eredménye. Szeretném a pályán megmutatni az erényeimet, valamint célom, hogy gólokkal és gólpasszokkal segítsem a csapatot! (pmfc.hu. 2023.07.10)

A Pécsett töltött fél évben meghatározó játékossá nőtte ki magát, ahogy betette a lábát az öltözőbe, nélkülözhetetlen láncszem lett a csapat összeállítása során. Valamennyi bajnoki mérkőzésen pályán volt, s az ősz egyetlen kupamérkőzésén is számított rá a szakmai stáb. Összesen két gólt lőtt: egyet a Majos elleni nyári edzőmérkőzésen, egyet pedig az Ajka kapujába a bajnokság során. Tekintve, hogy ezen az őszön nem volt gólszüret a Munkásnál. ez nem rossz teljesítmény.

A papírok szerint egy évre érkezett, ám ebből csak fél esztendő lett. A spíler távozását a téli felkészülési időszak kezdetén jelentették be - jellemző a klub kommunikációjára, hogy a szurkolók az NS Online felületéről értesültek erről először. Hogy miért bontottak szerződést a felek, csak találgatni tudjuk. Vélhetően nem a játékos teljesítményével volt baj, hiszen - mint fentebb írtuk - stabil kezdőjátékosként számítottak rá. Úgy gondoljuk, a kiesés ellen menekülő Siófoknál nagyobb szükség van rá.

Távozott: Paksi FC (2024. január, kölcsönből vissza, majd tovább Siófokra).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2023. július 8. Pécsi MFC - HR-Rent Kozármisleny FC 1-2 (0-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:

Gyurkits Gergő statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 18 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 4 mérkőzés, 1 gól.

Összesen: 23 mérkőzésen szerepelt a PMFC-ben, 2 gólt szerzett.