PMFC, 2017. július (forrás: kozarmislenyfc.hu) |
Van jó hírünk is
A jó hír pedig az, hogy volt meccs, van tehát csapat és lesz PMFC. Bár történelminek nevezhető vereséget szenvedtünk, hiszen öt góllal még soha, semmilyen mérkőzésen nem vert meg minket a Kozármisleny.
De valahogy nem bántuk. Az előzmények ismeretében örültünk annak is, hogy pályán volt tizenegy, PMFC-címeres mezes futballista. Míg a mislenyiek felkészülése teljes és zavartalan volt a jövő heti bajnoki rajtra, a mieink épp csak elkezdték azt, s a közös munka elején tartanak.
Ilyen szemüvegen keresztül semmi gondunk nincs a vereséggel, még akkor sem, ha nagy különbséggel győzött le ezúttal az ellenfél. S bár furcsa volt úgy nézni a találkozót, hogy az ellenfél szinte minden játékosát ismertük, a mieinktől meg csak alig egy-kettőt, szívünk csak megdobbant akkor, amikor a piros-feketék kerültek helyzetbe, és bosszankodtunk, amikor Wittrédi talált a kapuba - a mienkbe.
Szó, ami szó, ezúttal a lényeg tényleg azon volt, hogy volt meccs, van tehát csapat és lesz PMFC.
Csak a Munkás!
Kozármisleny FC -Pécsi MFC 5-0 (3-0)
2018. július 28. Kozármisleny, 450 néző. Edzőmérkőzés.
Vezette: Zierkelbach Péter.
Góllövők: Márkvárt ', Beke 30', Wittrédi 45', Udvardi 62', öngól, Nicsenko 75'.
Kozármisleny FC: Ipacs (Molnár P., 63.) – Kiss M. (Fiáth, 63.), Fekete, Racskó (Sarfenstein, 80.), Kocsis – Tóth Márk (Turi, 63., Menyhei, 69.), Rácz (Horvát G., 63.) – Beke (Tóth M., 39.), Wittrédi (Grabarics, 63.), Márkvárt (Kovács K., 80.) – Nicsenko. Vezetőedző: Németh Zsolt.
PMFC 1. félidő: Somogyi – Németh Á., Pinczés, Barjac, Juhász Gy. – Koller, Szellák – Kálmán Sz., Jerkovic, Fujsz – Péter B.
PMFC 2. félidő: Somogyi (Kovács B., 70.) – Valkovszki, Csendes, Győrfi, Bischoff – Varró (Kiss K., 70.), Mogyorósi – Kugli, Keresztes, Udvardi – Rácz E. Vezetőedző: Sárai György.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése