2018. július 10., kedd

Merre tovább, PMFC?

Míg az ellenfeleink már edzőmérkőzéseket játszanak, nálunk nincs keret (sem játékoskeret sem anyagi), nincsenek edzések, még nem kezdődött el a felkészülés a következő szezonra... 

... nagy a baj, nagy a bizonytalanság mostanában kedvenc csapatunk körül. Megpróbáltuk egy pillanatképpel összefoglalni, mi a helyzet a Pamacs körül most, 2018. július 10-én.

Lesz NB III!

Úgy tűnik, az biztos, hogy a felnőtt csapat elindul a harmadosztályban. A csapat a nevezését leadta, s a hivatalos tájékoztatókban megjelent, hogy az MLSZ el is fogadta azt. Az újságok hasábjain megjelent hírek szerint a PSN Zrt. vezetése is kinyilvánította, lesz NB III. Hiába, az NB III-as indulási jog is kincs.
Mi tesszük hozzá: a várható költség- és játékoskerettel nagy bravúr lenne, ha egy év múlva is harmadosztályú tagsággal rendelkeznénk.

Kikkel?

Na, igen. Már télen tudtuk, hogy Nyárasdi Zsombor és Koval Viktor csak fél évre szerződik Pécsre. Azt is észrevettük, hogy Gőcze Gergő a bajnokság végén már a kispadon sem kapott lehetőséget. A nyári szezon kezdetén távozott a csapatkapitány Horváth Adrián, majd Nagy József is bejelentette költözését. A minap látott világot a hír, hogy Wittrédi Dávid és Beke Péter aláírt Kozármislenybe, s azt is tudjuk, hogy a Kónya-fivérek Zalaegerszegen vannak próbajátékon. Ez eddig 9 távozó.
Nem lennénk meglepve, ha Mojzer György és Károly Bálint növelné a távozók sorát, s máris egy komplett kezdőcsapat hiányáról beszélünk.
A mennyiségi pótlás a közvetlen utánpótlásból megoldott, s ha Márton Gábor és csapata fogja irányítani az együttest, akkor azt is mondhatjuk, hogy a szakmai stáb által ismert fiatalokkal lehet feltölteni a keretet.

Hol?

Kozármislenyben. Állítólag. Hiszen a pályánk nem felel meg a harmadosztály követelményeinek sem. A magunk részéről örömmel fogadtuk a Verseny utcai komplexum felújításáról szóló híreket, s abban bízunk, hogy ott - a munkák befejezte után -  akár a Munkás is tartós otthonra lelhet. Miért ne használhatná egyszerre a PVSK és a PMFC is ugyanazon létesítményt? Pécsett történelme van ennek a megoldásnak. 

Hív a Vasút!

Igen, nem elírás. Első olvasatra örömmel fogadtuk azt az együttműködési megállapodást, amely a városi riválissal köttetett, s amely szerint a vasutas csapat legtehetségesebb játékosai előtt megnyílik az út a PMFC akadémiája felé. Elgondolkodtunk egy picit a közeljövőről: egyrészt, szívből kívánjuk, hogy a PVSK megnyerje a megyei bajnokságot, s jusson fel az NB III-ba. A gond akkor kezdődik, ha a Pamacs viszont kiesik onnan, s a legjobb akademisták előtt az az út máris a Verseny utca irányába fog kanyarogni, a városnak pedig semmi érdeke sem fog fűződni ahhoz, hogy egy NB III-as PVSK mellett egy megyei osztályú PMFC-t tartson fenn. Jajj, ne legyen igazunk!

Egy esetleges fúzió is a PMFC végét jelentené: kétség se legyen: a PVSK  érthető módon ragaszkodni fog évszázados múltjához, nevéhez és színeihez.
(Csak halkan jegyezzük meg: annak idején a Pécsi Dózsa megalakulása a Pécsi Athletikai Club versenyzőire, létesítményeire és eredményeire épült - bár ezt a tényt abban a rendszerben el kellett felejteni. Ha így tekintjük, a mi hagyományaink régebbi időkre nyúlnak vissza.)

Merre tovább?

Nem kérdés: bent kell maradni az NB III-ban! Az őszi szezon már most elúszni látszik, szedett-vedett csapatunk még a felkészülést sem kezdte el. Talán a télen - ha erősíteni nem is tudunk - de lehet majd olyan felkészülést végezni, amely elég lesz a bentmaradáshoz.
Nyomatékosan ki kell jelenteni, hogy míg a PMFC egy nemzetközileg ismert brand, egy márka, addig a PVSK-ról ez nem mondható el.
Adu ász lehet az akadémia: a magasabb szintű szakmai munka a PMFC-ben zajlik, az ott pallérozódó gyerekek is a piros-fekete színekhez kötődnek, s a nem csekély támogatást is az újmecsekaljai klub kapja.
Nekünk, a lelátó népének pedig minden körülmények között ki kell állnunk a csapatért, mind a tribünön, mind a sajtóban.

Csak a Munkás!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése