2024. november 19., kedd

Spílerek: Mörtel Béla - 1960. 10. 12.

Mörtel Béla
Mörtel Béla

Született: 1960. október 12., Budapest.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 18.
Góljainak száma: 4.

Érkezett: Rába ETO (1991. augusztus, kölcsönszerződéssel).

Akár kvízkérdés is lehetne: ki rúgta a PMSC utolsó gólját a nemzetközi kupákban? Igen, a válasz Mörtel Béla. A csatár, aki Pécsre igazolásakor már országoan ismert és elismert labdarúgó volt, kétszázat is meghaladó NB I-es mérkőzést játszott, a Fradival pedig magyar bajnoki címet szerzett. Győrött mégis átadólistára került.

- A fő érv az volt, hogy kevés gólt lőttem; hogy igazából miért nem kellettem, nem tudom. Mindenesetre örülök, hogy - a szerződés szerint egy évre - idekerültem Pécsre, mindig is tetszett ennek az együttesnek a játéka és a teljesitménye - mondta a megyei napilapnak Mörtel a szerződése aláírása után. - Az sem egy utolsó szempont, hogy a nemzetközi kupában is indul a csapat. A bajnoki rajtig most minden erőmmel a felkészülésre koncentrálok, és várom a családom érkezését. Feleségem, két kislányom és a kisliam akkor jön Pécsre, ha már sikerült lakást találnunk, addig is egy munkás- szállón lakunk majd. (Dunántúli Napló, 1991. aug. 13.)

Szemmel lárható volt, hogy nem a legmegfelelőbb erőállapotban érkezett Pécsre, s az első (edző)mérkőzéseken nem is bírt kilencven percnyi terhelést.

- Mivel a Rába ETO-nál a bajnokság vége felészabadlistára lettek, nem készültem teljes eröbedobással, és ez nagyon meglátszik a mostani erőállapotomon. Ezért készülök most még intenzivebben, hiszen a bajnoki rajtig mindenképpen szeretném visszanyerni korábbi formámat. 

Fél év pécsi szereplésbe 13 NB I-es mérkőzés fért bele. Első gólját nem is rúghatta volna jobbkor, épp a Rába ETO kapuját vette be egy 2-0-ra megynert bajnokin. Igazi klasszismegoldás volt, ahogy átemelte a labdát a védő felett, majd 14 méterről a bal alsó sarokba bombázott. A Nemzeti Sport is találó címmel jelent meg másnap: "Mörtel elégtételt vett a sérelmeiért", írta a lap.

Mörtel Béla a PMSC mezében
A második gólja sem volt piskóta, hiszen az a csukafejesből esett találat az Újpest legyőzését jelentette (1-0). A harmadik, tétmeccsen esett találata pedig a VfB Stuttgart ellen esett. Az utolsó UEFA Kupa-mérkőzésünk 84. percében "betört a tizenhatoson belülre, volt nyugalma egy cselt is megcsinálni, majd az ötösről a bal alsó sarokba helyezett". Ezzel a góllal lett 2-2 a mérkőzés állása, amely végeredmény is lett.

Éles szemű olvasóink biztos észrevették, hogy a csatár neve mellett négy PMSC-gól áll. A negyedik, egyben utolsó találatát Szulokon, egy jótékonysági mérkőzésen szerezte, amikor au NB I-es pécsi csapat hét góllal győzte le a helyi Petőfit.

Sajnos, a spíler nem érezte jól magát Pécsett, ennek okáról nem írtak a lapok. Szeretett volna külföldre, akár alacsonyabb osztályba szerződni, s ennek megfelelően volt egy pont a játékos szerződésében, amely szerint külföldi ajánlat esetén el kell engedni őt.

Jött a külföldi ajánlat. A svájci másodosztályból.

Távozott: Chatel St. Denis (svájci, 1991. december).

Első mérkőzése a PMSC-ben:
1991. augusztus 9. DAC Dunájska Streda - Pécsi MSC 1-0 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMSC-ben:

Mörtel Béla statisztikája a PMSC-ben:
UEFA Kupa: 1 mérkőzés, 1 gól.
NB I.: 13 mérkőzés, 2 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 18 mérkőzést játszott a PMSC-ben, 4 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
UEFA Kupa-résztvevő (1991/92).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése