Pest Roland |
Született: 1975. szeptember 11.
Posztja: támadó.
Mérkőzéseinek száma: 97.
Góljainak száma: 24.
Érkezett: saját nevelés.
A saját nevelésű játékos egy NB I-es mérkőzésen mutatkozott be a PMFC-ben, egy félidőt játszva a Debrecen ellen. Róth Antal vezetőedző bízott a fiatal játékosban, mert kisvártatva újabb lehetőséget adott neki, s a III. Kerület elleni kupameccsen Pest az első gólját is megszerezte. 1993. őszét mutatták ekkor a naptárak.
Bár 1994. telén végigdolgozta a felkészülési időszakot a csapattal, több edzőmérkőzésen is pályára lépett, tavasszal mégsem találkoztunk a támadó nevével a PMSC összeállításában.
Legközelebb 1994. nyarán kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa magát a PMSC drukkereinek, Eich László vezetőedző több NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésen is bizonyítási lehetőséget adott a fiatal spílernek. Mivel utóbbi sorozatban a csapat az elődöntőig jutott, Pest Rolandot is a négy közé jutott együttes tagjának tekintjük.
Mint minden tehetséges fiatalt, őt is elérte a - nem feltétlenül indokolt - kölcsönadás. Pest a PVSK-hoz került. Nézőpont kérdése, hogy hosszú távon jó vagy rossz döntés-e. Mi a jobb egy fiatalnak? Rendszeres játéklehetőség alacsonyabb osztályú, következésképpen gyengébb csapatban gyengébb ellenfelekkel szemben, vagy folyamatos erőfeszítést generáló verseny a csapatba kerülésért válogatott spílerekkel szemben?
A kérdést nem tisztünk megválaszolni. Tény, 1995. nyarától újra Újmecsekalján látogatta az edzéseket, s az NB I-es csapatban a játékára is számítottak. Az 1995/96-os idényben - Dárdai Pál és Herke Imre irányítása alatt - 14 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, s két gólt szerzett. Ősszel a Békéscsaba, tavasszal pedig a Zalaegerszeg kapuját vette be.
Egy bajnoki évvel később már a csapat alapembereként számított rá a kispadra került Gelei József. Ő és a télen kinevezett Kiss László együtt 22 NB I-es mérkőzésre nevezte a spílert, ezeken négyszer volt eredményes.
Sajnos, a csapat vele együtt is kiesett az élvonalból, s a még mindig csak 22 éves támadó elhagyta a Stadion utcát.
Ha csak az összes mérkőzésre számított statisztikáját nézzük a játékosnak, akkor gyönyörű fejlődési ívet látunk: 93/94-es szezon: 9 mérkőzésen 1 gólt szerzett; 94/95-ben 12/2; 95/96-ban 35/8; és 96/97-ben 41/13.
Talán más is egyetért velünk abban, hogy ígéretes labdarúgót veszített el a klub a kieséssel.
Távozott: Siófoki Bányász FC (1997. július).
Első mérkőzése a PMSC-ben:
1993. október 23. Pécsi MSC-Fordan - Debreceni VSC 2-1 (0-0) - NB I.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1997. május 28. III. Kerületi TVE - Pécsi MFC 3-1 (1-1) - NB I.
NB I.: 41 mérkőzés, 6 gól.
Osztályozó: 2 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 9 mérkőzés, 4 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 6 mérkőzés, 4 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 38 mérkőzés, 10 gól.
Összesen: 97 mérkőzést játszott a PMSC/PMFC-ben, ezeken 24 gólt szerzett.
Dicsőségtabló:
Magyar Kupa elődöntős (1994/95).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése