Gera Zoltán a PMFC mezében |
Gera Zoltán
Született: 1979. 04. 22.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 130.
Góljainak száma: 36.
Érkezett: Harkányi SE (1997. július).
Bár a Videoton is hívta, mégis a PMFC-hez igazolt át a középpályás. Saját bevallása szerint ennek oka az volt, hogy Pécsett jobban befogadta a társaság. Milyen apróságokon múlik egy-egy átigazolás!
A történetet innen kezdve mindenki ismeri: a korábban kallódó tehetség első szárnypróbálgatásaira a másodosztályú PMFC-ben került sor. Egy Tamási Futball Juniális nevű eseményen került sor a bemutatkozására, ahol rögtön gólt is lőtt az ellenfélnek.
Róth Antal vezetőedző fokozatosan építette be a technikás játékost a csapatba, s cseleinek köszönhetően hamar közönsségkedvenccé vált Újmecsekalján. Előbb csak csereként, majd rendre a kezdőcsapat tagjaként léphetett pályára, s az első bajnoki gól is csakhamar megszületett: 1997. novemberében a Szeged-Dorozsma elleni találkozó 64. percében talált az ellenfél kapujába (4-1). Idézzük fel a történelmi találat körülményeit: Romanek-Dienes szép bal oldali kombináció után, a labdát Gera kapta, és 14 méterről hatalmas gólt lőtt. A spíler ezzel nem csak a gólszerzők közé iratkozott fel, hanem a mezőny legjobbjának is bizonyult.
A téli szünetben Róthot Glázer Róbert váltotta a kispadon, s a győri mesternél is kiharcolta a csapattagságot. Tavaszi gólját a Csepel ellen szerezte (4-0), bár ekkor már Herke Imre ült a kispadon, aki három mérkőzésre és a bentmaradás kivívására vette át a csapat irányítását.
A következő, 1998/99-es szezonban előbb Réfi Gábor, majd Bozai Gyula irányította a csapatot, s az egyre erősebb középpályás is markánsabb játékkal rukkolt elő: 31 bajnokin lőtt 8 góljával a csapat vezéregyéniségévé vált. Mindenki (szakma és a szurkolók is) szép jövőt jósoltak a fiatal játékosnak, s az MLSZ-ből egyre gyakrabban hozott levelet a postás, amely a korosztályos válogatottak meghívóit tartalmazta.
Több mint egy tehetség |
Nem csak a szövetségben, nagyobb csapatoknál is felfigyeltek a tehetséges játékosra: A Debrecen, a Videoton és a Ferencváros nevei szerepeltek a kérők között. S milyen jó, hogy maradt, így tagja lehetett annak a csapatnak, amely a Gázszer FC örököseként a téli szünetben lépett egy osztállyal feljebb.
A PNB-ben is megállta a helyét: 15 élvonalbeli mérkőzésen négy gólt lőtt, találatait a Győr, a Vác, a Nyíregyháza és a Nagykanizsa szurkolói bánták.
A futballsikereit Jézus Krisztusnak ajánló sportoló karrierje meredeken ívelt fölfelé, s 2000. nyarán igent mondott a Ferencváros hívó szavára.
Az igazi sikertörténet csak ekkor kezdődött: válogatottság, nemzetközi karrier, hogy csak címszavakat írjunk. Gera, a pécsi-kertvárosi suhanc nemzetközileg ismert, európai kupadöntős labdarúgóvá nőtte ki magát. A kétezres évek első húsz esztendejének legnagyobb formátumú magyar labdarúgójává.
Távozott: Ferencvárosi TC (2000. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
1997. július 5. Tamási SE - Pécsi MFC 1-3 - Tamási Futball Juniális.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2000. május 27. Nagykanizsa-LinAir FC - Pécsi MFC 1-1 (1-0) - PNB.
Gera Zoltán statisztikája a PMFC-ben:
PNB. (első osztály): 15 mérkőzés, 4 gól.
NB I. (másodosztály): 73 mérkőzés, 15 gól.
Magyar Kupa: 6 mérkőzés, 1 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 3 mérkőzés, 3 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 6 mérkőzés, 2 gól.
Edzőmérkőzés: 27 mérkőzés, 11 gól.
Összesen: 130 mérkőzés, 36 gól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése