2024. május 23., csütörtök

Spílerek: Pavicevic, Cedomir - 1978. 05. 23.

Pavicsevics

Pavicevic, Cedomir 

Született: 1978.05.23., Szabadka.
Nemzetisége: szerb.
Posztja: védekező középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 151.
Góljainak száma: 6.

Érkezett: OFK Beograd (szerb, 2003. július).

A szerb középpályás 2003. nyarán került az élvonalba frissen felkerült pécsi csapathoz. Négy évadon keresztül szolgálta a mecsekaljai klubhoz, ahol alázatos játékával, profi mentalitásával hamar a közönség kedvence lett.

Bár a játékos elsősorban a védekezés területén szolgálta az együttest, így is dicsekedhet három bajnoki góllal. Az első találatra majd' másfél évet kellett várni, ám ekkor a bajnoki hajrában, a Vasasnak lőtt 22 méterről három pontot érő hatalmas gólt. Egyszer talált be a REAC kapujába Keszei Ferenc debütáló meccsén (4-0), majd a Honvédnak lőtt bombája ismét pontot ért (1-1).

Pavicsevics (j) a Honvéd ellen
A 2006/07-es, kieséssel végződött szezon lezárásáig szerepelt Pécsett. Ez idő alatt 90 NB I-es, és 8 Magyar Kupa-meccsen szerepelt. Teljesítményéről elmondható, hogy egyáltalán nem okozott csalódást, sőt, az akkori PMFC motorja, nélkülözhetetlen játékosa volt.

Nagy Tamás után számított a játékára Ott József is, majd a kispadon őt követő Keszei Ferenc is. Az egymeccses megbízáshoz jutó Schneider Gábor is a kezdőcsapatba jelölte őt a bajnokság zárófordulójában.

Az élvonalból történő búcsú után elhagyta a klubot és a fővárosba igazolt.

Távozott: Vasas SC (2007. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2003. július 12. Pécsi MFC - Dunaújváros FC 3-0 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:

Csedomir Pavicsevics statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 90 mérkőzés, 3 gól.
Magyar Kupa: 8 mérkőzés, 0 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 2 mérkőzés, 1 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 7 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 44 mérkőzés, 1 gól.

Összesen: 151 mérkőzést játszott a PMFC-ben, s ezeken 6 gólt szerzett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése