Talács Zsolt Zsombor (fotó: pmfc.hu) |
Takács Zsolt Zsombor
Született: 1999. február 22., Budapest.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 52.
Góljainak száma: 0.
Érkezett: BVSC-Zugló (2022. július).
A középhátvéd 23 évesen, nagy reményekkel érkezett Pécsre. A fővárosban az NB III-ban játszott, alapembernek számított a BVSC-ben, így fejlődése szempontjából éppen kapóra jött a másodosztályú PMFC megkeresése. A klubhonlapnak adott nyilatkozatában is ezt emelte ki:
– Fejlődésem szempontjából mindenképpen az NB II-ben kívántam folytatni, ekkor jött a PMFC megkeresése és nagy örömömre sikerült megállapodnunk. Bízom benne, hogy segíteni tudom a csapatot és idővel a védelem meghatározó tagjává tudok válni. Tetszik a vezetőedzőnk elképzelése, szeretném megállni a helyem – mondta. (pmfc.hu, 2022. július 12.)
A védelemben ekkor Rácz László, Katona Levente vagy Svedyuk Alex jelentette a riválist, nem volt egyszerű dolga a csapatba kerülésért folytatott csaták során. Az első pécsi évében ezzel együtt tízszer lépett pályára a pontvadászat során, s további 22 alkalommal ülte végig a kispadon a mérkőzést. Gólt nem szerzett, de egy epizódszerepre kárhoztatott védőnek ezt nem is róhatjuk fel.
Egy évvel később valamivel markánsabb szerepet kapott a PMFC-ben, legalábbis 21 fellépéséből erre lehet következtetni. Csakhogy ez sem volt ilyen egyértelmű. A bajnokság első harmadában csupán a kispadról beállva kapott némi lehetőséget, majd az eltiltások és a serülések után került a kezdő csapatba. Na meg persze a támadójáték impotenciája miatt, amely miatt az egymást váltó vezetőedzők keresték a megoldást arra a kihívásra, hogy az előrejáték ne menjen a védekezés rovására. Nos, a tények makacs dolgok: amikor Weitner mester a védelmet kényszerűségből megbontotta, s Takács került annak tengelyébe, rögtön gólt is kapott a csapat, s elszenvedte első vereségét. Nem akarjuk a védő nyakába varrni a sikertelenséget, de a bajnokság során úgy éreztük, csak akkor kerül a csapatba, ha más lehetőség nincs.
Nagyjából ez a bizonytalanság jellemezte az egész idényt. Ahogy csúszott egyre lejjebb a tabellán a csapat, úgy vált egyre fontosabb a három pont megszerzéséhez szükséges gólszerzés. Mindez a hátsó alakzat stabilitásának feladását jelentette. Sajnos, nem billent át a mérleg, csak nagyon ritkán sikerült több gólt lőni mint kapni, s ennek a végeredménye mindenki előtt ismert. Véleményünk szerint túl hamar szakadt a felelősség a spíler nyakába, s nem ugrotta meg a másodosztály szintjét.
A kieséssel végződött idény után a védő is alászállt, a szintén harmadosztályú Tiszakécskéhez igazolt.
Távozott: Tiszakécske LC (2024. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2022. július 2. Pécsi MFC - Szekszárdi UFC 3-1 (1-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2024. május 26. Pécsi MFC - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (1-0) - NB II.
Takács Zsolt Zsombor statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 31 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 19 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 52 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése