Orbán Kolos (forrás: pmfc.hu) |
Született: 2005. április 20., Pécs.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 14.
Góljainak száma: 4.
Érkezett: Puskás Akadémia FC (2022. szeptember).
A pécsi születésű csatár Baján kezdett ismerkedni a labdarúgással, majd egy felcsúti kitérő után került szülővárosa csapatához. A felnőttcsapatban 2023. januárjában a téli felkészülési mérkőzések idején debütált. Háromszor kapott lehetőséget, s egyszer, a Majos ellen gólt is szerzett.
Talán ez az eredményesség is kellett ahhoz, hogy profi szerződést kapjon, s három NB II-es bajnoki mérkőzésen is pályára léphessen. Sorrendben a Kozármisleny (0-0), a Csákvár (1-1) és az ETO FC Győr (0-1) elleni hazai találkozón kapott játéklehetőséget Weitner Ádám vezetőedzőtől. Orbán úgy érezte, bíznak benne Pécsett, legalábbis a klubhonlapnak tett nyilatkozatából ez derült ki:
– Nagyon boldog voltam, amikor a klub vezetősége felajánlotta nekem a profi szerződést. Fontos mérföldkő ez a pályafutásom szempontjából, hiszen gyerekkorom óta nagyon sok munkát tettem bele annak érdekében, hogy megvalósuljon az álmom. Örülök, hogy a PMFC is bízik bennem, mindez óriási visszaigazolást jelent számomra – fogalmazott Orbán Kolos. – A felnőtt csapat keretének tagjaként szeretnék minden lehetőséget megragadni. Célom, hogy hosszútávon minél jobban tudjak bizonyítani, idővel a lehető legtöbb játéklehetőséghez jussak, valamint szeretném jó játékkal és gólokkal segíteni a csapatot. A PMFC-nél már profi szerződéssel rendelkező játékosként azt tudom tanácsolni az utánpótlásban nevelkedők fiataloknak, hogy minden nap úgy menjenek le edzésre, hogy közben akarjanak tanulni és fejlődni, hiszen csak így válhatnak élsportolóvá. (pmfc.hu, 2023.03.06)
A február-márciusi bajnoki mérkőzések után nem kapott több lehetőséget a pontvadászatban, bár a jegyzőkönyvekben többször feltűnt a neve a tartalékok között. A nyári felkészülést még megkezdte a csapattal - gólt is szerzett a Majos illetve a Szentlőrinc ellenében - de a versenyszezont már a PEAC mezében kezdte meg.
Távozott: PTE-PEAC (2023. július, kölcsönszerződéssel).
A spíler egy évet töltött a harmadosztályú egyetemi csapatnál, s a huszonhat bajnoki meccsen szerzett hat gól elég ajánlólevél volt ahhoz, hogy Aczél mester katedráján szigorlatozhasson.
Érkezett: PTE-PEAC (2024. július, kölcsönből vissza).
2024. nyarán teljesen átalakult a PMFC. Aczél Zoltán személyében új vezetőedző érkezett, és gyakorlatilag alig akadt egy-két játékos az előző évi keretből. Orbán lehetőséget kapott az egykori válogatott játékostól, három nyári edzőmérkőzésen is bizonyíthatta képességeit. A háromból egyszer, épp a PEAC ellen volt eredményes, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy hosszabb távon is Pécsett maradhasson.
A bajnoki pontokért már egy rivális egyesület képviseletében jelentekezett játékra.
Távozott: Iváncsa KSE (2024. augusztus).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2023. január 7. Pécsi MFC - Kaposvári Rákóczi FC 0-2 (0-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2024. július 13. Kaposvári Rákóczi FC - Pécsi MFC 1-0 (1-0) - edzőmérkőzés.
Orbán Kolos statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 11 mérkőzés, 4 gól.
Összesen: 14 mérkőzést játszott a PMFC-ben, és négy gólt szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése