2023. december 31., vasárnap

Spílerek: Katona Levente - 2001. 12. 31.

Az újonc Katona
Katona Levente

Született: 2001. december 31.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 175.
Góljainak száma: 6.

Érkezett: Gold Sport-Kozármisleny SE (2014. augusztus).

A spíler még nem volt 13 éves amikor a PMFC-hez igazolt, s bár az egyesület rengeteg változáson átesett,  például Matiasból PSN lett, a védő szépen járta a neki kijelölt utat. A nagycsapat öltözőjét 2018. januárjában lépte át, Márton Gábor szavazott neki bizalmat először egy téli edzőmérkőzésen. S bár az ezüsttel végződő bajnokságban nem lépett pályára, a védő letette névjegyét.

A Mártont váltó Sárai Györgynél egyetlen találkozón kapott lehetőséget, igaz, az a Kazincbarcika elleni kupamérkőzés volt (1-2), s egyben ez volt a focista tétmeccsen történő bemutatkozása is, amikor a 76. percben Loch cseréjeként pályára lépett.

Stabil kezdőjátékossá Vas László edzősége idején vált: előbb a téli szünetben vált alapemberré - ekkor szerezte első gólját is az NK Borac ellen (9-0) - majd 2019. tavaszán 12 bajnoki mérkőzésen is pályára lépett, s ekkor már a pontvadászatban is betalált: gólját a taksonyi csapat bánta. Milyen érdekes, első bajnoki mérkőzését is a Kecskemét ellen játszotta.

Egy szezonnal később tagja volt a koronavírus miatt félbeszakadt bajnokságot élen zárt csapatnak. Bár csak négyszer léphetett pályára a bajnokságban, mindenképpen jár neki az aranyérem. Illetve járna, ha az MLSZ elismerné bajnoknak a csapatot. Blogunk, ahogy a klub is, elismeri.

Alapemberré igazából az NB II-ben vált. A 2020/21-es szezonban 33. egy évvel később 36, majd az utolsó, Pécsett töltött évadban 35 mérkőzésen lépett pályára a bajnokság során. Stabil védőjátékára az élvonalban is felfigyeltek, s Kecskeméten úgy döntöttek, kivásárolják a spílert a futó szerződéséből.

A klubhonlap így méltatta a búcsúzó játékost:

"Klubunkat óriási büszkeséggel tölti el, hogy Katona Levente személyében újabb labdarúgót adhatunk a magyar élvonalnak. Köszönjük Lecsó a PMFC-ért végzett tíz éves munkádat, egyúttal kívánjuk, hogy pályafutásod továbbra is töretlenül íveljen felfelé, s egy sérülésmentes, sikeres felkészülést követően pedig vidd ki az élvonalbeli pályákra a nálunk mutatott erényeidet és képességeidet, valamint érd el céljaidat és váljon valóra minden álmod. Ehhez kívánunk nagyon sok sikert és kitartást Kecskeméten!

– Lezárult egy meghatározó korszak az életemben, egyúttal egy új fejezet veszi kezdetét. Teljes szívemből köszönöm a PMFC-nek az elmúlt bő tíz évben belém fektetett bizalmat és energiát, aminek köszönhetően végigjártam az utánpótlást és profi labdarúgóvá váltam. Ezalatt az idő alatt próbáltam mindenből tanulni és fejlődni. Örökké hálás leszek a klubnak, miként a szurkolóknak is a rengeteg biztatásért és támogatásért. Kívánom, hogy rengeteg sikerélményben legyen részük. Hajrá, Munkás! – fogalmazott búcsúzóul Katona Levente."

Távozott: Kecskeméti TE (2023. június).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2018. január 26. Pécsi MFC - Kecskeméti LC 1-0 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2023. május 14. Szentlőrinc SE - Pécsi MFC 1-2 (1-2) - NB II.

Katona Levente statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 104 mérkőzés, 3 gól.
NB III.: 18 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 8 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 42 mérkőzés, 2 gól.

Összesen: 175 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 6 gólt szerzett.

Dicsőségtabló: 
NB III. Középcsoport bajnoka (2019/20).

Munkásnapló: December 31.

Ezen a napon született:

2001. Katona Levente

2023. december 30., szombat

Spílerek: Balogh Béla - 1984. 12. 30.

Balogh Béla
(forrás: bama.hu)

Balogh Béla

Született: 1984. 12. 30.
Mérkőzéseinek száma: 103.
Góljainak száma: 4.
Válogatottságainak száma: 9. (Ebből a PMFC-ből: 0.)
Válogatott góljainak száma: 0. (Ebből a PMFC-ből: 0.)

A PMFC előtt:

Junior éveit előbb a BVSC-ben, később az MTK-ban töltötte. 18 évesen került a másodosztályú Bodajk FC felnőtt csapatához kölcsönbe, ahol 20 mérkőzésen 1 gólt szerzett. Az első osztályban 2004-ben mutatkozott be az MTK színeiben, ahol három sikeres szezont futott be: az élvonalban 79 mérkőzésen 9 gólt szerzett.

2007-ben, miután klubjával, az MTK-val nem sikerült rendeznie az anyagi kérdéseket, Angliába utazott próbajátékra. Első állomás a másodosztályú Hull City gárdája volt, azonban az egyhetes próbajáték nem járt sikerrel, a klub egy 29 éves angol védőt igazolt helyette. A szigetországi körút újabb állomása - a klub invitálására - a Colchester United volt, amely később egyéves szerződésben vette kölcsönbe a magyar válogatott hátvédet.

A Colchester sikertelen másodosztályú szereplését követően Balogh hazatért az MTK-hoz, majd 2008. augusztus 12-én egyéves kölcsönszerződés keretében a spanyol Real Murciához igazolt. A Kecskemét színeiben 2011-ben Magyar Kupa győzelmet, 2012-ben Ligakupa-döntőt ünnepelhetett, egy időben csapatkapitány is volt. 2013 januárjában a Pécsi MFC-hez szerződött.
(szöveg forrása: wikipédia)

Érkezett: Kecskeméti TE (2013. január).

Márton Gábor invitálására érkezett Pécsre a magyar válogatottban kilenc alkalommal pályára lépő védő. A játékos Pécsre szerződéséről így írt a megyei hírportál: "A 187 centis védő megszerzése jó húzásnak tűnik, hiszen egyrészt végre tényleg magyar játékos érkezik a klubhoz, ám ennél sokkal fontosabb, hogy megfelelő színvonalon képes megoldani a rá bízott feladatokat." (bama.hu, 2013. 01. 14.)
Nagyon gyorsan, már a téli felkészülési mérkőzéseken is a formálódó csapat alapembere lett, melyet aztán a versenyszezonra is megőrzött. Mind a bajnokságban, mind pedig a Ligakupában élvezte a szakvezetés bizalmát. Ő maga így jellemezte saját játékát:
- Minden meccsen igyekszem magabiztos játékkal előrukkolni. Nagy százalékban ez össze is jön. Úgy érzem, keveset is szoktam hibázni. (bama.hu, 2013. 02. 25.)

Másfél évet játszott a Lőrincz Emil - Márton Gábor vezette PMFC-ben, majd az új edző, Véber György is őt favorizálta a védelem tengelyében. Míg az egykori újpesti kedvenc ült a pécsi kispadon (vagy éppen állt mellette...), addig Balogh valamennyi bajnoki mérkőzésen pályára léphetett. Véber menesztése után Kulcsár Árpád került megbízott szakvezetőként a kispadra. Ez időszak hozta meg Balogh számára az egyetlen pécsi bajnoki gólját: a Dunaújvárosi PASE ellen egy szögletet követően talált az ellenfél hálójába.

Jarni mester érkeztével sem szorult ki a kezdőcsapatból, s ez még akkor is igaz, ha az utolsó  NB I-es meccsen, a Nyíregyháza ellen győztesen megvívott találkozón nem léphetett már pályára.

Vele kapcsolatban elmondható, hogy pécsi szereplésének idején az egyik legstabilabb középhátvéd volt az NB I-ben, akinek helye az egyes edzőváltások alkalmával sem ingott meg a mindenkori kezdőcsapatban.

Élő szerződése a klub élvonalból történő kizárásával megszűnt.

Távozott: Gyirmót FC (2015. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2013. január 16. PMFC - Kozármisleny FC 3-0 (1-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben: 
2015. május 23. Győri ETO FC - PMFC-Matias 3-0 (1-0) - NB I.

Balogh Béla statisztikája:

NB I. 58 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 6 mérkőzés, 0 gól.
Ligakupa: 7 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 31 mérkőzés, 3 gól.

Összesen: 103 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 4 gólt szerzett.

Dicsőségtabló: Ligakupa elődöntős (2012/13).

Munkásnapló: December 30.

Ezen a napon született:

1984. Balogh Béla

2023. december 29., péntek

Spílerek: Vukomanovic, Branislav - 1981.12. 29.

Vukomanovic

Vukomanovic, Branislav

Született: 1981. 12. 29.
Nemzetisége: szerb.
Posztja: védő.
Mérkőzéseinek száma: 2.
Góljainak száma: 0.

A szerb hátvéd próbajátékon vett részt az élvonalba frissen feljutott PMFC-nél. A tesztelés során két mérkőzésen kapott lehetőséget a szakvezető Mészáros Ferenctől, de a Szolnoki MÁV FC-től éppen elköszönő labdarúgó nem tudta meggyőzni a vezetőedzőt.

Többször nem találkoztunk a labdarúgó nevével a csapat összeállításában, s ezzel magyarországi karrierje is lezárult.

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2011. június 30. HIT Gorica - Pécsi MFC 0-1 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2011. július 2. HNK Cibalia Vinkovci - Pécsi MFC 1-1 (0-0) - edzőmérkőzés.

Branislav Vukomanovic statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 2 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Spílerek: Szeibert György - 1960. 12. 29.

Szeibert György
(forrás: TempóFradi)
Szeibert György

Született: 1960. 12. 29.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 10.
Góljainak száma: 1.

Érkezett:  EPSV Gmünd (osztrák, 1997. április).

Szeibert György mögött gazdag pályafutás áll. Annak idején a Honvédban kezdett játszani, ott azonban nem került az első csapat keretébe, így átszállt a Volán-járatra, ott mutatkozott be az NB I-ben. Megjárta az MTK-t, a Ferencvárost, játszott Veszprémben, légióskodott Görögországban. Pécsre igazolása előtt az osztrák harmadosztályban szabott fazont a játéknak, amikor felcsillant előtte a lehetőség, újra a magyar NB I. Nem tartozott a fiatalok közé, hiszen 36 évesen szerződött Baranyába, mégis nekirugaszkodott a magyar élvonalnak. Korábban több, mint 200 NB I-es meccset játszott. Átigazolása előtt is edzésben volt, a III. kerületi TVE-nél Gergely Károly irányítása alatt rendszeresen tréningezett. 

Átigazolásának hetén hétfőn még éppen csak felmerült a neve, hogy leigazolják, kedden már Pécsett edzett, szerdán pedig végigjátszotta a 90 percet. 

Bemutatkozásáról így nyilatkozott a megyei napilapnak (Dunántúli Napló., 1997. április 20.):

- Szerdán a meccs előtt két hatalmas bőrönddel toporgott a klubházban, fogalma sem volt, hol fog lakni. 
- Az állomásról egyenesen az egyesülethez mentem, és csak a meccs után vittek át a közeli kollégiumba, ahol lakom. De azt hiszem, Pécsett többet leszek a pályán, mint a szállásomon. Egyébként maga a mérkőzés fantasztikus volt, hiszen győztes találkozón mutatkoztam be. Nem sokon múlott, hogy gólt szerezzek egy szabadrúgásból, az pedig a 100. gólom lett volna az NB I- ben. De nem baj, úgyis meglövöm még azt. A nyertes meccs után fantasztikus volt, ahogy a szurkolók ünnepeltek, meghatódtam azon, mennyire szeretik a focit az emberek. 

Meglett a századik találat is. A jubileumi gólt a Győri ETO ellen szerezte: a mérkőzés hajrájában  egy 22 méteres szabadrúgást csavart a kapuba. s ez volt egyetlen találata a piros-fekete dresszben.

A kieséssel végződött bajnokság után visszavonult az aktív játéktól.

Távozott: visszavonult.

Első mérkőzése a PMFC-ben:

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:

Szeibert György statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 8 mérkőzés, 1 gól.
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 10 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 1 gólt szerzett.

Munkásnapló: December 29.

Ezen a napon született:

1950. Botos Antal (+)

2023. december 28., csütörtök

Spílerek: Dani Péter - 1976. 12. 28.

Dani Péter
Dani Péter

Született: 1976. 12. 28.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 6.
Góljainak száma: 1.

Békéscsabáról Szentgotthárdra menet Pécsett játszott hat mérkőzést a roppant jó adottságokkal rendelkező csatár.

Egy Dunántúli Napló Kupa-mérkőzésen mutatkozott be a PMFC-ben, amelyen a csapat biztos győzelmet aratott a Beremend felett. A folytatás is hasonló lett, sőt, a támadó szempontjából még szebb, hiszen a városi riválist éppen Dani góljával sikerült legyűrni.

Már kész tényként kezelte a szurkolósereg, hogy egy tehetséges csatárral bővül a csapat kerete, amikor hirtelen az orosházi születésű támadó nélkül folytatódott a felkészülés.

A csatár végül a tavaszt a Szentgotthárd csapatában játszotta le.

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1999. január 19. PMFC - Beremendi ÉSK 5-1 (4-0) - Dunántúli Napló Kupa.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1999. január 30. Gázszer FC - Pécsi MFC 1-1 (0-1) - edzőmérkőzés.

Dani Péter statisztikája a PMFC-ben:
Dunántúli Napló Kupa: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 3 mérkőzés, 1 gól.

Összesen: 6 mérkőzést játszott a PMFC-ben és 1 gólt szerzett.

Spílerek: Sander, Marcelo - 1972. 12. 28.

Marcelo Sander
Sander, Marcelo

Született: 1972. december 28.
Nemzetisége: brazil.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

A Romariora csak külsőleg hasonlító brazil csatár egyetlen mérkőzésen szerepelt a PMFC-ben. Hiába érkezett két menedzserrel Pécsre az egykori Botafogo-játékos, szerződéskötésig így sem jutottak el a felek.

Egyetlen mérkőzése a PMSC-ben:
1994. július 30. Pécsi MSC-Fordan - Pécsi VSK 3-2 (0-2) - edzőmérkőzés.

Marcelo Sander statisztikája a PMSC-ben:
Edzőmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 1 mérkőzést játszott a PMSC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: December 28.

Ezen a napon született:

1973. Farkas Szilárd
1976. Dani Péter

2023. december 27., szerda

Munkásnapló: December 27.

 Ezen a napon született:

Spílerek: Brindas, Aurel - 1971. 12. 27.

Aurel Brindas
Brindas, Aurel

Született: 1971. 12. 27., Nagyvárad.
Nemzetisége: román.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 40.
Góljainak száma: 5.

Érkezett: FC Brasov (román, 1996. július).

Már a nyári edzőmérkőzéseken is jó benyomást keltett a román nemzetiségű futballista, így nem csoda, hogy a pécsi vezetőség minden követ megmozgatott a védő átigazolásáért.

A bajnokságban zsinórban volt kezdőjátékos, érezhető volt, hogy Gelei József vezetőedző bízik a légiós játékában. Különösen a védelem bal oldalán játszatta, de ha kellett, középre is húzódott, vagy a középpályán vetette be. Sőt, ha a játék megkívánta, olykor a kapu előtt is feltűnt.

Tapasztalták ezt Csepelen is, amikor '96 szeptemberében az NB I-es mérkőzés 61. percében pontot érő gólt fejelt. A téli felkészülés során is megmutatta csatárerényeit: két gólt lőtt a PEAC-nak egy Dunántúli Napló Kupáért vívott mérkőzésen, majd néhány nappal később a Bóly kapuját is bevette. 

Bár a felkészülési időszakban egy edzőváltáson is átesett a csapat - Gelei helyét Kiss László vette át -, ám Brindas továbbra is biztos pontja maradt a védelemnek, sőt, a Vác elleni győztes meccsen újabb gólt szerzett, s ezúttal is fejjel.

Sajnos, ezek a találatok nem segítették a csapatot abban, hogy elérje a minimálisan kitűzött célt, a bentmaradást. A kiesés után a nagyszerű védő távozott is a csapattól.

Távozott: 1997. június.

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1996. július 27. Pécsi MFC - DDGáz SC 0-1 (0-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1997. május 24. Pécsi MFC - Győri ETO FC 2-2 (1-2) - NB I.

Aurel Brindas statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 21 mérkőzés, 2 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 7 mérkőzés, 2 gól.
Edzőmérkőzés: 12 mérkőzés, 1 gól.

Összesen: 40 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 5 gólt szerzett.

2023. december 25., hétfő

Spílerek: Pataki Tamás - 1973. 12. 25.

Pataki Tamás

Született: 1973. 12 . 25.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 2.
Góljainak száma: 0.

A komlói illetőséggel rendelkező támadó korábbi edzőjének, Ott József hívására csatlakozott 2005. nyarán a PMFC-hez, A spíler részt vett néhány edzésen és két nyári felkészülési mérkőzésen, de tartósan nem maradt Újmecsekalján.

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2005. július 2. Kaposvári Rákóczi FC - Pécsi MFC 0-0 - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2005. július 9. Pécsi MFC - Barcsi SC 3-0 (1-0, 0-0, 2-0) - edzőmérkőzés.

Pataki Tamás statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 2 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Spílerek: Puskas, Dragan - 1965. 12. 25.

Dragan Puskas

Puskas, Dragan

Született: 1965. 12. 25., Zemun.
Posztja: támadó.
Nemzetisége: jugoszláv, szerb.
Mérkőzéseinek száma: 94.
Góljainak száma: 45.

Érkezett: Videoton FC Fehérvár (1999. január).

Az 1998. őszén pályára lépett PMFC-ből két dolog hiányzott nagyon: a gól és a rutin. Dragan Puskas érkezésével mindkét probléma orvoslásra került, s bizony a szerb csatárnak igen nagy szerepe volt a sikeres tavaszi szereplésben. 

S akkor álljunk is meg egy percre a "szerb" jelzőnél. Puskas (aki ékezet nélkül írja a nevét) nem rendelkezik magyar felmenőkkel, s bár az idők során elnyerte a magyar állampolgárságot és a nyelvet is megtanulta, ő maga is szerbnek tartja magát, s ennek megfelelően idegenlégiósnak tekintjük mi is.

A DVSC elleni NB I-es meccsen (pirosban)
(a háttérben Puhl Sándor követi az eseményeket)
Puskas 94 mérkőzésen viselte a PMFC mezét, amelyeken 45 gólt szerzett. Ha kizárólag a tétre menő mérkőzéseket nézzük, a szerb csatár mutatója akkor is imponáló: 58 bajnoki- és Magyar Kupa-mérkőzésen 28 alkalommal rezgette meg az ellenfél hálóját.

Szabadrúgásai életveszélyesek voltak, amelyről így vallott:

- A szabadrúgásoknál nálam nem az a lényeg, hogy erőből a kapu felé menjen a labda. Először meg kell nézni, hol áll a kapus, aztán megpróbálni azt, hogy megtréfáld. Nekem sokszor sikerülni szokott, mert bokából, ívelve lövöm ilyenkor a megítélt pontrúgást. (Dunántúli Napló, 1999. május 28.)

Puskas 1999. év elejétől 2000. őszéig segítette a PMFC-t. Rutinjára és profizmusára óriási szüksége volt az időközben NB I-be kerülő csapatnak. Az élvonalban azonban már csak ritkán kapott lehetőséget, s egy kölcsönadással teljesen lezárult pécsi karrierje. 

A PMFC után már csak alsóbb osztályú csapatokban lépett pályára.

Távozott: Marcali VFC (2000. november),

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1999. február 6. Szekszárdi UFC - Pécsi MFC 3-3 (1-2) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:

Dragan Puskas statisztikája a PMFC-ben:
PNB, NB I. (első osztály): 19 mérkőzés, 5 gól.
NB I. (másodosztály): 36 mérkőzés, 19 gól.
Magyar Kupa: 3 mérkőzés, 4 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 8 mérkőzés, 3 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 25 mérkőzés, 14 gól.

Összesen: 94 mérkőzést játszott a PMFC-ben, s 45 gólt szerzett.

Munkásnapló: December 25.

Ezen a napon született:

1965. Puskas, Dragan

2023. december 24., vasárnap

Spílerek: Kvassay Levente - 1985. 12. 24.

Kvassay Levente

Született: 1985. december 24.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 2.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: Százhalombattai LK (2003. augusztus).

Két mérkőzésen is pályára léphetett a felnőttek között az utánpótláshoz tartozó labdarúgó, ám a szezon végén mégis távozott Újmecsekaljáról.

Távozott: Beremendi Építők SK (2007. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2007. január 27. PMFC-Pécs Pláza - Barcsi SC 0-3 (0-2) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2007. február 10. PMFC-Pécs Pláza - Mohácsi TE 3-3 (1-2) - edzőmérkőzés.

Kvassay Levente statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 2 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: December 24.

Ezen a napon született:

1985. Kvassay Levente

2023. december 23., szombat

Spílerek: Fiáth Péter János

forrás: Kaposvári Rákóczi FC hivatalos oldala
Fiáth Péter János

Született: 1998. december 23.
Mérkőzéseinek száma: 1.
Góljainak száma: 0.

A középső védőként bevethető játékos próbajátékon járt Pécsett, s Márton Gábor vezetőedzőtől egyetlen mérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget. A Kaposvári Rákóczitól távozó hátvéd negyvenöt perc alatt meggyőzte a szakvezetést arról, hogy nélküle is elképzelhető a Pamacs védelme.

Fiáth a 2017/18-as szezont a Kozármisleny FC játékosaként kezdte el.

Egyetlen mérkőzése a PMFC-ben:

Fiáth Péter János statisztikája:
Edzőmérkőzések száma: 1. Gólok: 0.

Összesen:
Fiáth összesen egyetlen mérkőzésen játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: December 23.

Ezen a napon született:

2023. december 22., péntek

Spílerek: Kósa Sándor - 1967. 12. 22.

Kósa Sándor  
Kósa Sándor

Született: 1967. 12. 22.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 23.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: Pécs '96 FC (1997. július).

Kósa PMFC-hez szerződéséhez az is kellett, hogy a PVSK fúzióra lépjen a Pécs '96 FC-vel, a szabaddá váló játékosok sora pedig Újmecsekaljára igazolt. 

Mindössze fél évet játszott a PMFC-nél a középpályás, aki 29 évesen került a Stadion utcába. Bár a tehetséges játékosok közé számlálták, gólt nem szerzett piros-fekete mezben. 

Távozásának első számú oka nem is a góltalanság, hanem a klub költségvetésének karcsúsítása volt. Az idősebb, magasabb keresettel rendelkező játékosok 1997. decemberében átadólistára kerültek.

Távozott: Paksi Atomerőmű SE (1997. december).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1997. július 5. PMFC - Tiszakécske FC-Eurobus 0-0 (Tizenegyesekkel: 0-2) - Tamási Futball Juniális.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1997. november 22. Pécsi MFC - Csepel SC 2-0 (0-0) - NB I/B.

Kósa Sándor statisztikája a PMFC-ben:
NB I/B.: 13 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 7 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 23 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Munkásnapló: December 22.

Ezen a napon született:

1967. Kósa Sándor

2023. december 20., szerda

Spílerek: Laki Zoltán - 1985. 12. 20.

Laki Zoltán

Laki Zoltán

Született: 1985. december 20.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 28.
Góljainak száma: 9.

Érkezett: Szentlőrinc SE (2006. július).

A 2006/07-es szezont töltötte Pécsett a csatár. Azt az évadot, amelynek végén kiesést szenvedett el a csapat. Hogy ez mennyire múlott a támadón, nem tudjuk megítélni.

Tény, hogy a bajnoki pontokért folyó versenyfutásban alig-alig lépett pályára: csupán kilenc élvonalbeli mérkőzést jutott neki, és csak két ízben történt ez a kezdőcsapat tagjaként.

Egyetlen bajnoki gólját a versenysorozat nyolcadik fordulójában a Rákospalotai EAC csapatának lőtte: a döntetlenül végződött találkozó 79. percében talált be a vendégek kapujába.

A csatár pályára lépett még a Felcsút elleni kupameccsen (2-0), s több edzőmérkőzésen is. A tavaszi szezonban azonban már csak egyetlen egyszer játszhatott: az FC Fehérvár elleni mérkőzésen a kispadról szállt be a csapatba.

2007. nyarán még egy edzőmérkőzésen pályára lépett a második vonalra készülő csapatban: utolsó találkozóján gólt szerzett a Misleny ellen, így góllal búcsúzott Újmecsekaljától.

Távozott: Kozármisleny SE (2007. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2006. július 8. Bp. Honvéd FC - Pécsi MFC 0-2 (0-2) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2007. július 7. PMFC-Pécs Pláza - Kozármislenyi SE 9-0 (3-0) - edzőmérkőzés.

Laki Zoltán statisztikája a PMFC-ben:
NB I.. 9 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 16 mérkőzés, 8 gól.

Összesen: 28 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 9 gólt szerzett.

Munkásnapló: December 20.

Ezen a napon született:

1985. Laki Zoltán

Ezen a napon hunyt el:

2021. Bencsik Vilmos

2023. december 19., kedd

Spílerek: Hegedüs Lajos - 1987. 12. 19.

Ligakupa-ezüstérmes kapusunk

Hegedüs Lajos

Született: 1987.12.19.
Posztja: kapus.
Mérkőzéseinek száma: 54.
Góljainak száma: 0.

Érkezett: BFC Siófok (2009. január).

Mintegy másfél esztendőn át védte csapatunk kapuját Hegedüs Lajos. Róth Antal edzősége idején került Pécsre a labdarúgó, akit akkor a legígéretesebb magyar hálóőrök között tartott számon a szakma. 

Eleinte második számú portásnak számított Hegedüs a sokkal nagyobb rutinnal bíró Herbert Roland mögött, így - régi pécsi szokás szerint - a kupasorozatban kapott lehetőséget a védésre.
S mivel 2009-ben országos meglepetésre Ligakupa-döntőt játszott a PMFC, így az FC Fehérvár ellen elveszített fináléban is ő védte a Munkás kapuját.

Még egy teljes bajnoki idényen át szolgálta az újmecsekaljai klubot, s a 2009/10-es idényben már első számú kapusként tette ezt. Nagy szerepe volt, hogy a PMFC bajnoki bronzérmet nyert az NB II. Nyugati csoportjában.

2010. nyarán elhagyta a várost, s az MTK Hungária csapatához igazolt.

Távozott: MTK Hungária FC (2010. július).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2009. január 28. Pécsi MFC - Pécsi VSK 7-0 (2-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2010. június 6. Szigetszentmiklósi TK-Erima - PMFC 2-4 (2-2) - NB II.

Hegedüs Lajos statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 30 mérkőzés, 0 gól.
Ligakupa: 7 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 17 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 54 mérkőzésen védett a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

Dicsőségtabló:
NB II. Nyugati csoport bronzérmese (2008/09, 2009/10).
Ligakupa ezüstérmese (2008/09).

Munkásnapló: December 19.

Ezen a napon született:

1987. Hegedűs Lajos

2023. december 17., vasárnap

Spílerek: Tihanyi Olivér László - 1996. 12. 17.

Tihanyi Olivér
(forrás: pmfc.hu)
Tihanyi Olivér László

Született: 1996. december 17.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 103.
Góljainak száma: 18.

Érkezett: Szentlőrinc SE (2019. július).

A szombathelyi születésű spíler Szentlőrincről szerződött a Stadion sztrítre. A bemutatásakor úgy méltatta a pmfc.hu, mint aki 40 mérkőzésen 9 gólt lőtt. 

- Sovány! - mondtuk erre a lelátón, de az NB III-ban talán elég lehet. 

Nos, nagyjából ezt az átlagot hozta a harmadik vonalban is: 16 mérkőzésen négy gólt jegyzett, s eképpen járult hozzá a bajnoki címhez, s a feljutáshoz. (Zárójelben jegyezzük meg: az MLSZ nem tekinti bajnoknak a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság feljutó csapatát, ellenben blogunk nem fosztja meg ettől a dicsőségtől a PMFC-t és annak labdarúgóit.)

Aztán a második vonalban még tovább romlott a gólátlag: 47 mérkőzésen lőtt három gól akkor is kevés, ha látjuk és tudjuk, hogy ritkán játszott végig kilencven percet. Legyünk azért tisztességesek: a három gólból egyet a Szolnok kapujába helyezett, s ez a találat három pontot ért.

- A gólom számomra óriási örömöt okoz, az utóbbi időben nem találtam a góllövő cipőmet. Remélem, hogy megvan és rajtam is marad - nyilatkozta a klubhonlapnak a támadó.

Ha a lábán is maradt a góllövő csuka, az nem lehetett a legkényelmesebb a számára. Csak így lehet, hogy a csatár 96 mérkőzésen csak 18 gólt lőtt 2022. nyaráig, a szezon zárásáig.

Szinte biztosra vettük a nyári távozását, amikor 2022. júliusában mégis szerződésének hosszabbításáról számolt be a klubhonlap. A meglepetésünket felülírták a reményeink, hogy az új vezetőedző tanácsaival hatékonyabb lesz az ellenfél kapuja előtt. Az új szezonban hétszer lépett pályára (öt edző- és két bajnoki mérkőzésen), de gólt ezeken sem szerzett.

Nem lepődtünk meg, hogy a meghosszabbított szerződést csakhamar felbontották a felek.

Távozott: klub nélkül (2022. augusztus).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2019. július 6. Paksi FC - Pécsi MFC 2-0 (1-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2022. augusztus 17. HR Rent-Kozármislenyi FC - Pécsi MFC 0-0 - NB II.

Tihanyi Olivér statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 47 mérkőzés, 3 gól.
NB III.: 16 mérkőzés, 4 gól.
Magyar Kupa: 6 mérkőzés, 1 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 31 mérkőzés, 10 gól.

Összesen: 103 mérkőzést játszott a PMFC-ben és 18 gólt szerzett.

Dicsőségtabló:
NB III. Középcsoport bajnoka (2019/20.)

Munkásnapló: December 17.

Ezen a napon született:

1996. Tihanyi Olivér László

2023. december 14., csütörtök

Ellenfelünk: CREDOBUS Mosonmagyaróvári TE 1904

CREDOBUS Mosonmagyaróvári TE 1904

Alapítva: 1904.
Színe: kék-fehér.

Korábbi elnevezések: (forrás: magyarfutball.hu)

- Magyaróvári Torna Egylet (1904 - 1930)
- Magyaróvári Torna Club (1930 - 1931)
- Magyaróvári Torna Egylet (1931 - 1934)
- Magyaróvári Sport Egylet (1934 - 1936)
- Műselyemgyári Önképző Kör (1941 - 1942)
- Mosonmagyaróvári Levente Egyesület (1942 - 1945)
- Műselyemgyári Torna Egylet (1946 - 1949)
- Ipartelepi Munkás Torna Egylet (1949 - 1950)
- Mosonmagyaróvári Szakmaközi Műselyemgyári/Munkás Torna Egylet (1950 - 1951)
- Mosonmagyaróvári Timföldgyári Vasas (1951 - 1953)
- Mosonmagyaróvári Timföldgyári Szikra (1953 - 1956)
- Mosonmagyaróvári Timföld és Műkorundgyári Torna Egylet (1957 - 1969)
- Mosonmagyaróvári Timföldgyári TE (1969 - 1998)
- MTE MOTIM Labdarúgó Klub (1998 - 2003)
- Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet 1904 (2003 - 2012)
- Futura Mosonmagyaróvári Torna Egylet 1904 (2012 - 2016)
- CREDOBUS Mosonmagyaróvár (2016-tól)

Mérkőzéseink:

2007. szeptember 9. PMFC-Pécs Pláza - MTE 1904 1-3 (1-2) - NB II.
2008. március 30. MTE 1904 - PMFC-Pécs Pláza 0-2 (0-0) - NB II.
2023. december 10. CREDOBUS Mosonmagyaróvár - Pécsi MFC 0-1 (0-0) - NB II.

Mérleg:  6   5 0 1   9-5

Pécsi góllövők:

2 gólos: Kulcsár Árpád, Harsányi István, Gera Zalán, 
1 gólos: Horváth Zsolt, Tóth-Gábor Kristóf, öngól.

Összesen: 9 gól.

2023. december 10., vasárnap

2023. december 10. CREDOBUS Mosonmagyaróvár - Pécsi MFC 0-1 (0-0)

CREDOBUS Mosonmagyaróvár - Pécsi MFC 0-1 (0-0)
2023. december 10. Mosonmagyaróvár, MTE-pálya, NB II., 18. forduló. 200 néző.

Vezette: Jakab Árpád (Szalai Dániel, Vörös Dániel - Molnár Attila).
Góllövő: Gera Z. 82'.
Sárga lap: Tullner 44', Horváth K. 93' illetve Tóth-Gábor 30', Krausz 53', Bukovics 63'.

MTE 1904: Slakta – Simita, Tullner, Czingráber, Horváth K. – Végső, Szabó B. – Vukaszovics, Illés D. (Papp L., 83.), Szalka (Takács T., 65.) – Puhtyejev (Korbély, 76.). Megbízott vezetőedző: Király József.

PMFC: Helesfay – Terbe, Rácz L., Pejovics, Majnovics (Hadaró V., 84.) – Krausz, Szeles T. (Gera Z., 79.) – Harsányi, Gyurkits (Szabó M., 69.), Bukovics (Bachesz, 79.) – Tóth-Gábor (Takács Zs., 79.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád.

Egy gól, három pont

Statisztikáink szerint hatodszor mérte össze erejét a két csapat, a mérleg nyomasztó pécsi fölényt mutat. Az eddig lejátszott öt találkozón négyszer a PMFC győzött, s csak egy óvári sikert jegyeztünk fel. A tavalyi szezonban oda-vissza legyőztük az északnyugati csapatot, idén is megvan már az "oda", s talán joggal reménykedtünk, hogy a visszavágón is piros-fekete siker születik.

A mérkőzés képe - a tudósítások szerint, mert a jeges utakon nem vállaltuk az autózást - a megszokott formát mutatta. Kulcsár Árpád tanítványai támadtak, de még az ígéretes labdavezetések is elhaltak a hazai tizenhatos környékén. A hazaiak csak a második félidőben próbálkoztak erősebben, de Helesfaynak így sem akadt sok dolga. A meccs helyzetét Harsányi hagyta ki, aki a hetvenedik percben a kapu torkából sem tudott eredményesnek lenni. Ha láttuk volna a meccset, bizonyár a fejünket fogtuk volna.

A mindent eldöntő gól a nyolcvankettedik percben esett. Az NSO tudósítása szerint "Harsányi kapu elé ívelt szabadrúgására rosszul mozdult ki Slakta, az érkező Gera Zalán lábáról pedig a bal alsó sarokba vágódott a labda". (0-1)

Gera másodszor volt eredményes a Mosonmagyaróvár ellen, ezzel utolérte edzőjét, Kulcsár Árpádot és a gólpasszt jegyző Harsányi Istvánt - ami az MTE ellen jegyzett találatokat illeti.

Hét gól, 25 pont. De legyünk őszinték: az Ajka ellen elért második gól olyan öngól volt, amelyhez semmi köze nem volt a pécsi csapatnak, és a Budafok elleni győztes találat is minimum kétséges. A támadójáték ezen az őszön elégtelen érdemjegyet érdemel, a védelem - Helesfayval az élen - szerencsére derekasan állta a sarat.

Reméljük, tavaszra megtalálja Kulcsár gólok receptjét.

Csak a Munkás!

Mestermérleg (NS Online):
Király József: – Mindkét csapat nagyon küzdött, bár az egy pontra rászolgáltunk volna, és ehhez megvoltak a helyzeteink is, de ezeket, ugye, be is kell rúgni...
Kulcsár Árpád: – Irreális talajon játszottunk, ám mentálisan erősek voltunk, ennek is köszönhetjük a győzelmünket.

Spílerek: Bor Dávid Ferenc - 1994. 12. 10.

Bor Dávid Ferenc
(forrás: transfermarkt.com)
Bor Dávid Ferenc

Született: 1994. december 10.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 2.
Góljainak száma: 0.

A Békéscsabától elköszönt védő 2023. januárjában vett részt próbajátékon a Dárdai-edzőközpontban. Két mérkőzésen is bizonyíthatta rátermettségét, ám egyik lehetőséggel sem élt. A tavaszi szezont végül a Kozármisleny csapatában játszotta végig.

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2023. január 11. Pécsi MFC - Majosi SE 6-0 (3-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2023. január 14. Pécsi MFC - Szentlőrinc SE 0-1 (0-1) - edzőmérkőzés.

Bor Dávid Ferenc statisztikája a PMFC-ben:
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 2 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.

2023. december 4., hétfő

2023. december 3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Pécsi MFC 1-0 (1-0)

Főszerepben
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - Pécsi MFC 1-0 (1-0)
2023. december 3., Szeged, Szent Gellért Fórum. NB II., 17. forduló. 812 néző.

Vezette: Kovács Imre (Csatári Tibor, Nagy Viktor Takécs Tamás).
Gólszerző: Gajdos (10. – 11-esből).
Sárga lap: Gajdos 38', Papp 56', Gera N. 81' illetve Hudák 40', Majnovics 44', Krausz 82'.

Szeged: Molnár-Farkas – Gera N., Szilágyi Z., Nagy Zs., Kővári – Haris, Márkvárt – Papp Á. (Tóth B., 80.), Gajdos (Nyári, 90+2.), Palincsár (Könczey, 88.) – Borvető (Radics, a szünetben). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.

PMFC: Helesfay – Terbe, Takács Zs., Pejovics, Majnovics (Hadaró, a szünetben) – Krausz, Hudák M. – Harsányi (Gyurkits, 78.), Bachesz (Szabó M., a szünetben), Bukovics (Vas B., 63.) – Gera Z. (Tóth-Gábor, 63.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád.

Szokásos

Kilencedszer találkozott egymással a két egylet bajnoki mérkőzésen (az edzőmérkőzéseket is számítva a tizenegyedik erőfelmérőről beszélhetünk), s a mérleg a szegediek felé billen: háromszor nyertek a csanádiak, s csak egyszer a baranyaiak. Volna tehát miért felkötni a gatyát. Látva azonban az elmúlt hetek és hónapok kilátástalan játékát, valamint tudva, hogy Rácz László eltiltás miatt nem játszhat a védelem tengelyében, inkább a nagy ruhától féltettük jobban a csapatot. 

Ha Rácz nem is, de a hét második felében szerződést hosszabbító Helesfay a szakmai stáb rendelkezésére állt. S ha már a nevével kezdődött a PMFC összeállítása, hát előlépett főszereplővé. A meccs tizedik percében a büntetőterületen belül tizenegyest érően ütötte el a kiugró Borvetőt. Még Kulcsár Árpád, a pécsiek vezetőedzője is elismerte az ítélet jogosságát. A büntetőt Gajdos kíméletlenül lőtte a léc alá (1-0).

A 17. és a 24, percben is Helesfay nevét emlegettük, ezúttal azonban pozitív értelemben. Előbb a gólszerző Gajdos, majd Haris labdáját hatástalanította egy-egy szép védéssel. Nem csak a védésnek, hanem azt is örömmel fogadtuk, hogy a korábbi hibája nem nyomta rá a bélyegét a kapus játékára.

Az az érdekes, hogy innentől kezdve semmi érdemit nem jegyeztünk fel. Sárga itt, sárga ott, brusztolás, küzdelem. Persze, lassan az is említésre méltó, ha a mieink az ellenfél tizenhatosáig eljuttatják a labdát valahogyan. Hihetetlen, mennyire impotens a támadójáték. Márt nem is arról van szó, hogy kimaradnak a helyzetek, hanem arról, hogy már a helyzetig sem jutnak el. Itt sokkal mélyebb gondok vannak annál, mint hogy a támadók nem találják el a kaput. Már a támadó harmadot sem találják a pécsi játékosok. 

Ha például Márkvárt, az egykori pécsi, jelenleg szegedi középpályás piros-feketében játszana. Ha például nem lenne fél évente kicserélve a keret nagy része. Ha például nem a megye egynek, jobb esetben az NB III-nak nevelne játékosokat az utánpótlásképzés. S az utánpótlásképzés eddigi vezetője ül most a nagyok kispadján. Ha, ha, ha... 

Aztán jött a második félidő, amely még az első félidőt is alulmúlta. A második negyvenöt percben nem volt tizenegyes, Helesfaynak sem volt szüksége bravúrra, az ellenfeleink pedig lassan tudják már, hogy akár kapus nélkül is kiállhatnának ellenünk, ha engedné a szabályzat. 

Ez már nem a gyenge formáról szól. Ez már kompetenciákról szól, szervezeti hiányosságokról szól. Érdemes lenne elgondolkodni, hogy az a Harsányi, aki az utolsó szentlőrinci idényében tizenegy gólt lőtt, és a tavalyi szezonban is hatot, miért nem találja most el a kaput sem? Szabó Máté 2022. őszén szintén lőrinci színekben hat gólt szerzett, télen Pécsre igazolt, s a tavaszi szezonban egyszer volt csak eredményes. Tóth-Gábor formán kívüli játéka csak a játékos hibája? Esetleg a szakvezetésnek is van felelőssége abban, hogy a tavalyi 13 találat után idén még egyetlen egyszer sem talált az ellenfelek kapujába? Ez a történet már arról szól, van-e helye, jövője a csapatnak a profik között, van-e tulajdonosi akarat legalább a másodosztályra.

Csak a Munkás!

MESTERMÉRLEG (NS Online):
Alekszandar Sztevanovics: – Nagyon fontos mérkőzés volt amiatt, hogy tartani tudjuk a lépést az élmezőnnyel. Szerencsére megszereztük a vezetést, és le is zárhattuk volna egy második góllal a mérkőzést, de nem tettük, így a végéig izgulnunk kellett. Tudtuk, hogy jól kontrázik a Pécs, de az átmenetekben agresszívek voltunk. Kontrolláltuk a meccset, és a végén örülhetünk ennek a lényeges sikernek.
Kulcsár Árpád: – Helyzet nélküli mérkőzésen kikaptunk egy tizenegyesgóllal, amely előtt a büntető jogos volt. A téli időszakban látjuk már, melyik szekcióban kell erősítenünk. Ebben a hidegben nem volt nézőcsalogató a találkozó, és sehol semmilyen körülmények között sem elegendő ez a játék.