2024. március 8., péntek

Spílerek: Ulrich Roland - 1976. 03. 08.

Ulrich Roland
Ulrich Roland

Született: Mohács, 1976. március 8.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 224.
Góljainak száma: 30.

Érkezett: Saját nevelés. 

A korábbi ifiválogatott középpályás 1994. januárjában kapott szekrényt a nagycsapat öltözőjében, bár már korábban bemutatkozhatott a felnőttek között. 1993. őszén egy Patapoklosi elleni pályaavató mérkőzésen szerepelt először az "egyben", bár a korabeli tudósítások szerint inkább a tartalékcsapat szerepelt akkor. Néhány héttel később azonban a DDGáz SC ellen már minden kétséget kizáróan a vezetőedző, Koller Nándor által irányított tizenegyben lépett pályára.

1994. februárjában további három mérkőzésre újra helyet kapott az akkor már Róth Antal által trenírozott csapatban, ám a felkészülési szezon után nem benne látta a középpálya megerősítésének zálogát. 

Rocsót Eich László váltotta a kispadon, s a legnagyobb erősítés a kasszában jelentkezett. A Tóth Béla nevével fémjelzett fővárosi befektetőcsoport talicskával tolta a pénzt a csapatba, s a fiatal spíler nem igazén fért a labda közelébe Márton Gábor, Warzycha vagy Niederbacher mellett. Az NB I-ben azonban még így is bemutatkozhatott, 1994. októberében a Ferencváros otthonában elveszített mérkőzés (0-3) 81. percében, Tököli Attila helyén léphetett pályára. Az első bajnoki szezonjában összesen hat bajnoki találkozón léphetett pályára, mindannyiszor a kispadon kezdve a mérkőzést. A pontvadászat mellett egyetlen Magyar Kupa-mérkőzésen is pályára léphetett, amely elégséges ahhoz, hogy az elődöntős csapat tagjának tekintsük.

A befektetőcsoporttal együtt Eich mester is távozott. Helyét a pécsi legenda, idősebb Dárdai Pál vette át, aki a BVSC elleni idénynyitón (0-2) a kezdőcsapatba nevezte Ulrichot. S bár a fordulók előrehaladtával egyre inkább a kispadra szorult - jellemző, hogy a Magyar Kupában is csak csereként jutott játékhoz a Vasas ellen (0-2) - tavasszal teljesen más idők jöttek el számára.

Dárdai mester emlékezetes körülmények között távozott, s helyét Herke Imre vette át. Az a tréner, aki Ulrich ifista éveit is végigkísérte, így tehát jól ismerte a játékost. Míg Ulrich Dárdai idejében tízszer lépett pályára a bajnokságban s ebből kétszer volt a kezdő tizenegy tagja, addig Herke regnálása alatt ugyanez a mutató 13/9. Sőt, 1996. júniusában az első bajnoki gólját is megszerezte a Stadler FC ellen (3-1). S tegyük hozzá: a Tiszakécske elleni osztályozó-mérkőzéseken is pályán volt. Persze, ehhez az is kellett, hogy édesapja menesztése után az ifjabbik Dárdai Pál se legyen felvenni a Munkás-mezt.

Ulrich Roland a spíler
A folytatásban számított a középpályásra az egyetlen mérkőzésen megbízott vezetőedzőként irányító Dunai János (Dunaszekcső, Magyar Kupa, 0-2), majd a bajnokságra kinevezett Gelei József, aki 12 NB I-es mérkőzésen küldte csatába Ulrichot. Számított rá a Geleit váltó Kiss László is, aki - a spíler sérülése miatt csak - tizenegy első osztályú találkozón szavazott bizalmat számára. Igaz, az utolsó fordulókban már stabilan a kezdő csapatban.

A sportoló a kieséssel végződött 1996/97-es szezon után is Pécsett maradt. A kispadra Róth Antal került. S bár döcögósen indult a szezon, a tél felé közeledve kiegyenesedni látszott a csapat játéka.  kezdeti vereséget győzelmek váltották fel, Ulrich pedig egyre többször talált az ellenfelek kapujába. Az Érd ellen (

2-1) például duplázott
, de fontos és pontos gólokat szerzett a Hajdúszoboszló (1-0) , a III. kerület (1-1) és a MATÁV SC Sopron (1-1) ellen is. Sajnos a Nyíregyháza elleni mérkőzésen (0-2) elszenvedett sérülés ismét megtörte a lendületet. 

A költségvetés menetrendszerű karcsúsítása elsöpörte Róthot, helyére Glázer Róbert került. Ulrich pedig vissza a kezdők közé. Tizennyolc bajnoki mérkőzésen szerepelt a tavasszal, s tizennégyszer a kezdő tizenegy tagjaként futott ki a zöld gyepre. Az utolsó három mérkőzésen már Herke Imre irányított, s a Csepel ellen (4-0) gólt is szerzett, hozzájárulva a másodosztályú tagság meghosszabbításához. 

Sajnos, 1998. nyara elhozta a spíler első klubváltását, s a bajnoki rivális viharsarki csapathoz igazolt.

Távozott: Békéscsabai Előre FC (1998. július).

Békéscsabai és újpesti évek után a spíler érett középpályásként tért vissza Pécsre. Ekkor már 26 éves, ereje teljében lévő, de sérülékeny játékosként gondolt rá a közönség.

Érkezett: Újpest FC (2002. július).

Visszatérése után Marcaliban, egy edzőmérkőzésen (1-3) viselte először a PMFC mezét, ahol Márton Gábor cseréjeként lépett pályára. Ugyanúgy, ahogy Eszéken (0-5 az NK Osijek ellen) is. A félév során egyetlen bajnoki mérkőzésen lépett pályára az egyre markánsabb arcot mutató csapatban: Pápán (4-2), ahol az utolsó fél órára állt be a csapatba az újra csak sérülésből lábadozó spíler.

Szerencsére a tavaszi szezonban magára talált a játékos: további 12 mérkőzésen 3 gólt szerezve segítette bajnoki aranyhoz a Nagy Tamás által edzett együttest.

2003. őszén az élvonalban öt bajnoki és egy Magyar Kupa-mérkőzésen segítette az együttest. 2004. tavaszán még megkezdte a felkészülést a pécsi csapatban, ám még a versenyidőszak kezdete előtt Dunaújvárosba igazolt.

Távozott: Dunaújváros FC (2004. február, kölcsönszerződéssel).

A dunaújvárosi kölcsönszerződésből úgy került Kecskemétre a spíler, hogy a kettő között még pályára lépett a PMFC-ben egy Komlói Bányász ellen vívott edzőmérkőzésen (6-0), amelyen gólt is szerzett. Kecskemétről 2005. nyarán tért vissza Pécsre.

Érkezett: Kecskeméti TE (2005. július).

A 2005/06-os jelzetű szezonnak Ott Józseffel vágott neki a csapat. Ulrichra kiegészítő emberként számított a mester, ahogy a szezon közben kispadra kerülő Keszei Ferenc is. A fél év alatt összesen 15 mérkőzésen jutott lehetőséghez a spíler, amelyben már az edzőmérkőzéseket is figyelembe vettük. Igaz, négy gólt így is szerzett.

Nem volt meglepetés a váltás: az átigazolási szezonban Ausztriába szerződött.

Távozott: Steinakirchen ÖTSU (osztrák, 2006. január),

Első mérkőzése a PMFC-ben:
1993. augusztus 22. Patapoklosi SE - Pécsi MSC-Fordan 1-10 (1-5) - pályaavató mérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:

Ulrich Roland statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 59 mérkőzés, 1 gól.
NB I/B.: 43 mérkőzés, 9 gól.
Osztályozó mérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 18 mérkőzés, 1 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 13 mérkőzés, 3 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 9 mérkőzés, 4 gól.
Edzőmérkőzés: 80 mérkőzés, 12 gól.

Összesen: 224 mérkőzést játszott a PMFC-ben, s ezeken 30 gólt szerzett. 

Dicsőségtabló:
NB I/B bajnoka (2002/03),
Magyar Kupa elődöntős (1994/95)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése