Született: 2004. január 3., Mohács.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 23.
Góljainak száma: 0.
Érkezett: HR-Rent Kozármisleny FC (2017. augusztus).
A spíler serdülő labdarúgóként igazolt Újmecsekaljára, hogy végig járva a korosztályos csapatokat a felnőtt együttes öltözőjébe kerüljön. Bár még ekkor is inkább utánpótlás-korú labdarúgónak számított, hiszen mindössze 17 évesen mutatkozott be az első csapatban egy nyári edzőmérkőzésen a balhátvéd posztján.
Edzői rendre elismeréssel nyilatkoztak róla. Szorgalmának és edzésmunkájának köszönhetően a bajnokságban is szóhoz jutott, igaz, mindössze hat percet tölthetett a pályán 2021. novemberében a Szeged-Csanád elleni mérkőzésen (1-1).
2022. januárjában részt vett a felnőttek törökországi edzőtáborában ahol mindkét edzőmérkőzésen labdába rúghatott. Sajnos, a tehetséges védőjátékos nevét ebben az évben már nem olvashattuk a felnőttek összeállításában. Bár a bajnokság tavaszi szakaszában a kispadra még leülhetett, de pályára már nem lépett.
2022. tavaszán a PMFC megyebajnokságban szereplő második csapatában játszott, nyáron pedig a harmadosztályba jutó egyetemi csapathoz igazolt.
Távozott: PTE-PEAC (2022. július).
2023. januárjában újra felhúzhatta a PMFC mezét. A balhátvédet kereső csapatban egyetlen edzőmérkőzés jutott a fiatal spílernek, de sajnos, nem felelt meg a tesztelésen. Az idényt a PEAC csapatában játszotta végig.
Szerkesztői hiba lenne most azt írni, hogy a spíler 2023. júliusában visszatért a Stadion utcába, hiszen az egyetemi csapat ugyanabban a stadionban játsza a hazai meccseit, mint a Munkás. Így aztán stadiont nem, csak mezt váltott a spíler.
A klubhonlap külön cikkben foglalkozott a saját nevelésű fiatallal, aki profi szerződést kapott.
– Nagyon megtisztelő, hogy aláírhattam életem első profi szerződését a PMFC-nél. Hatalmas motivációt és örömöt jelent nekem, hogy számítanak rám – így Varga Botond. – Pécsi nevelésként igyekeztem mindig a legjobb teljesítményemet nyújtani, s úgy látszik, a befektettet munka és kitartás meghozta gyümölcsét. Az előttünk álló szezon során szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni, mindamellett, hogy teljesítményemmel segítsem a csapatot az eredményes szereplés érdekében. (pmfc.hu, 2023. július 26.)
Tisztességgel végig is dolgozta a nyári, majd a téli alapozóidőszakot, egyetlen edzőmérkőzést sem mulasztva. Négy alkalommal a bajnokságban is pályára léphetett, és további 27 alkalommal ült a kispadon bevetésre készen.
Aczél Zoltán érkeztével megváltozott a helyzete. Bár két felkészülési találkozón magára húzhatta a PMFC mezét, egy ideig biztosan ezek voltak az utolsó fellépései piros-feketében. "Búcsúmérkőzésén" mindössze nyolc percet kapott a Mestertől.
Távozott: PTE-PEAC (2024. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2021. június 26. Mohácsi TE 1888 - Pécsi MFC 0-4 (0-3) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2024. július 13. Kaposvári Rákóczi FC - Pécsi MFC 1-0 (1-0) - edzőmérkőzés.
Varga Botond statisztikája a PMFC-ben:
NB II.: 5 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 18 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 23 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése