2024. február 22., csütörtök

Mesterek: Eich László (1945. 02. 22.)

Eich László
Eich László 

Született: 1945. február 22.
Mérkőzéseinek száma: 65.
Győzelmeinek száma: 35.

Sokan felkapták a fejüket akkor, amikor meghallották, hogy 1994. nyarán ki lett a PMSC-Fordan NB I-es labdarúgó csapatának vezetőedzője. Eich László neve ugyanis nem volt annyira ismert, főleg nem Baranyában. Az újsütetű vezetőedző játékos korában 1957-63 között az FTC-ben, később, 1963-tól 1972-ig a Lángban, 1972-1976-ig pedig az Építőkben futballozott. Edzőként sorrendben az Építőknél, a Lángnál, az Oroszlánynál, az Esztergomnál, a III. kér. TTVE-nél dolgozott, utoljára pedig a Pénzügyőrnél volt szaktanácsadó. A legutolsó évben munka- nélküli segélyből élt. 

S hogyan került Pécsre? A pécsi klubot támogató szponzori csoport vezetőjével, Tóth Bélával jó kapcsolatot ápolt. A főszponzor benne megbízik, hiszen régről ismerik egymást. A III. kér. TTVE-ben játszott Tóth, ott volt edző Eich (de utóbbi nem volt az előbbi szakvezetője). A piros-feketék menedzseréhez, Esterházy Mártonhoz is régi ismeretség fűzte Eichet, ő is ajánlotta az edző Pécsre kerülését. 

Eich mester a teljes 1994/95-ös szezonban irányíthatta a Munkást. Minden mérkőzést figyelembe véve 65 mérkőzésen ült a kispad fő helyén. Az NB I-ben a hetedik helyen végzett a csapat, a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutott a gárda. A fanyalgóknak érdemes a figyelmükbe ajánlani, hogy azóta egyetlen bajnoki évben sem teljesített hasonlóan a csapat. Bár a hetedik helyet azóta háromszor is elcsípte a PMFC (1999/2000., 2003/04., és 2013/14.), de a Kupában egyszer sem jutott a négy közé.

Eich mester munkában
Igaz, az Eich-féle PMSC-ben sokkal több volt a hetedik helynél. Az a csapat, amelyben Márton Gábor, Niederbacher, Gelei Károly és Eszenyi Dénes, továbbá a lengyel válogatott Warzycha mellett a fiatal Dárdai Pál és Fehér Csaba tereli a labdát, s amelybe nem fért be Tököli Attila, sokkal többre hivatott. E sorok jegyzője már akkor is azon a véleményen volt, hogy az együttes leggyengébb tagja épp a kispadon ül. Egy nagyobb tekintéllyel, szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező tréner többet is ki tudott volna hozni a csapatból.

Eichnek egy év után megköszönték a munkát Pécsett, bár még egy évre szóló szerződése volt, s a csapat teljesítette az elnökség által kitűzött célt is: az első nyolc csapat között végzett a bajnokságban, a Magyar Kupában pedig bejutott az elődöntőbe. 

A Dunántúli Naplóban megjelent szavaiból érződött némi keserűség. Monológja önmagáért beszélt:

- Kár tagadni, meglepett egy kicsit a döntés. Szerződésem egyoldalú felmondását hétfőn közölte velem a PMSC elnöke. Nyilván, minden klubnak szuverén joga, hogy olyan emberekkel dolgozzon, akiket kiválaszt magának. 

- Ne értse félre, nem haragszom senkire a döntés miatt. De nem esett jól, annyi bizonyos. Ha belegondolok, az utolsó fordulók közben, amikor láttam az ellentéteket az elnökségben, gondolhattam volna arra, hogy mennem kell. 

Szúrós tekintete sem segített
- Amikor Pécsre jöttem, örültem. Olyan volt, mint ahogy az ember egy gyerek születése miatt boldog, most ezzel a felmondással meghalt ez a gyerek. Lehet, hogy még nem dolgoztam fel magamban igazán a történteket, úgyhogy nyugodt vagyok. Ha ideges leszek, azt sem fogom érzékeltetni, hiszen olyan vonat után, amelyik nem akar felvenni... Jól éreztem magam Pécsett, szívesen kitöltöttem volna még a hátralévő időt, mert úgy éreztem, elfogadtak sokan. Májusi és júniusi béremet még nem fizették ki, gondolom a szerződés felbontása miatti pénzről is beszélünk majd. Addig is elköltözöm. Mivel későn ért ez a válasz, még nem tájékozódtam, nem is kerestek. (Dunántúli Napló 1995. 07. 05.)

Eich utódja a kispadon idősebb Dárdai Pál lett, az ősz hajú mester pedig a Kabai Cukor FC-Hajdúszoboszló kispadjára ült le.

Első mérkőzése a PMSC kispadján:
1994. július 16. Pécsi MSC-Fordan - Pécsi VSK 9-0 (2-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMSC kispadján:

Eich László statisztikája a PMSC-vel:

NB I.                 30   12 6 12  38-43
Magyar Kupa    13   10 1 2   39-10
Egyéb díjmérk.  1    1 0 0     9-0
Edzőmérkőzés  21   12 6 3   51-24

Összesen:          65   35 13 17    137-77.

Dicsőségtabló:
Magyar Kupa elődöntős (1994/95)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése