Farkas Norbert
Farkas Norbert 1997-ben a ZTE ellen |
Született: 1977. január 2. Pécs.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 117.
Góljainak száma: 7.
Érkezett: saját nevelés.
Az ifjúsági válogatottnál is jegyzett labdarúgót Herke Imre állította először a felnőtt csapatba egy Decs ellen vívott edzőmérkőzésen. Mindez 1996. tavaszán történt. Ezt követően egyre többször került feljegyzésre a spíler neve a mérkőzések jegyzőkönyveiben, annyira, hogy a következő bajnoki évben már az NB I-ben is bemutatkozhatott. A debütálásra 1996. augusztusában került sor, amikor a Gelei József által vezetett PMFC 2-0-ra győzte le a Siófoki Bányászt. A spíler a középpálya jobb oldalán játszotta végig a találkozót.
Az első NB I-es szezonjában húsz fellépés jutott a labdarúgónak - fájdalom, hogy a csapat vele is, nélküle is kiesett az élvonalból. Farkas azonban nem hagyta el a Stadion utcát, a másodosztályban is maradt a PMFC-nél. A Róth Antal keze alatt formálódó gárda stabil tagja volt., igaz, gyakran a cseresorból előrelépve próbált új lendületet adni a csapat játékának. Róthot Glázer váltotta 1997/98. telén. Látszott, hogy az egykori szövetségi kapitány komolyan számítana Farkas játékára, ám kétszer is sérülés akadályozta meg terveiben: a fiatal futballista előbb a téli felkészülés során, majd a tavaszi bajnoki hajrá idején került a maródiak közé. Minden bizonnyal ez az oka, hogy mindössze 19 bajnoki mérkőzés került a neve mellé. Ugyanakkor középpályás-játéka egyre meghatározóbbá vált, s a nyári felkészülést újra a PMFC pályáján kezdte el.
S 1998. ősze végre elhozta a gólörömöt is a spílernek. A Demecser elleni mérkőzés (1-2) 84. percében Gera passzából lőtt jobb külsővel az ellenfél kapujába. Szépségdíjas gól volt. Ez volt a játékos egyetlen bajnoki gólja PMFC-színekben. Még egy Magyar Kupa-találatot jegyeztünk fel 1999. májusában. A Kupa megyei selejtezőjében a Kislippó hálóját zörgette meg a gólesőt hozó találkozón (8-1).
A spíler és a klub útjai azonban 1999. nyarán elváltak. A középpályás Marcaliba került - a hivatalos kommüniké szerint kölcsönbe -, ám többet nem öltötte magára a PMFC gyönyörű dresszét.
Távozott: Marcali VSE (1999. július).
A spíler később visszatért az élvonalba: a Kaposvár és a Diósgyőr labdarúgójaként játszott újra az NB I-ben.
Első mérkőzése a PMFC-ben:
1996. május 1. Decsi Községi SK - Pécsi MFC 0-3 (0-3) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1999. június 12. 1. Nagykanizsai Olajbányász FC - Pécsi MFC 1-2 (0-2) - NB I/B.
Farkas Norbert statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 20 mérkőzés, 0 gól.
NB I. és NB I/B. (másodosztály): 43 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 4 mérkőzés, 1 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 15 mérkőzés, 2 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 34 mérkőzés, 3 gól.
Összesen: 117 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 7 gólt szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése