Romanek János |
Született: 1966. 03. 28.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 95.
Góljainak száma: 13.
Érkezett: Vác FC-Samsung (1996. július).
A spíler a Bp. Honvéd tagjaként lett ismert labdarúgó, de Vácott, a Csank-féle sikercsapat tagjaként teljesedett ki pályafutása. Már túl volt a harmadik ikszen amikor Pécsre szerződött, ahol Gelei József a csapat fazonszabászaként számított játékára.
Romanek már a második edzőmérkőzésén gólt lőtt a horvát Donji Miholjac kapujába, s Gelei mester a bajnokság nyitányán a kezdőcsapatba nevezte a játékost. A villogás azonban nem tartott sokáig, mert a s labdarúgó egy súlyos sérülés következményeként fél év kihagyásra kényszerült. Mindössze három bajnoki meccset játszott addig.
A téli alapozás kezdetére felépült, s Gelei mester, majd az új tréner, Kiss László is számított a játékára. Egyetlen pécsi, első osztályú bajnoki gólját is ebben az időszakban lőtte: gólörömét az Újpest szurkolói bánták. Romanek 17 méterről lőtt hatalmas gólt a lila-fehérek kapujába.
Romanek a fazonszabász |
A Róthot váltó Glázer Róbert, majd a hajrára kispadra kerülő Herke Imre sem változtatta meg a Romanekkel kapcsolatos elképzelést: az egymást váltó mesterek mindegyike számított a csapatkapitány játékára. Osztályrészt vállalt abból, hogy a csapat végül nem zuhant a harmadosztályba.
A középpályás két évet húzott le Pécsett, majd visszatért Vácra.
Távozott: Vác FC (1998. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
1996. július 31. Donji Miholjac - Pécsi MFC 0-2 (0-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
1998. június 6. Pécsi MFC - Kecskeméti FC 0-0 - NB I/B.
Romanek János statisztikája a PMFC-ben:
NB I.: 18 mérkőzés, 1 gól.
NB I/B.: 36 mérkőzés, 3 gól.
Magyar Kupa: 3 mérkőzés, 0 gól.
Dunántúli Napló Kupa: 12 mérkőzés, 3 gól.
Edzőmérkőzés: 24 mérkőzés, 6 gól.
Összesen: 95 mérkőzést játszott a PMFC-ben és 13 gólt szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése