Békéscsabai 1912 Előre FC - Pécsi MFC 1-1 (1-1)
2021. február 14. Békéscsaba, NB II., 24. forduló. Zárt kapuk mögött.
Góllövők: Szabó P. 10' illetve Grabant B. 28'.
Sárga lap: Kitl 41', Styecz 59' illetve Katona 62', Rácz L. 72', Tihanyi 77'.
Kiállítva: Paudits 63'.
Békéscsaba: Uram – Nagy, Farkas, Bora, Horváth – Babinyecz, Kitl, Szabó (Kasik, 91.) – Kovács (Máris, 55.), Paudits, Styecz (Pap, 80.). Vezetőedző: Preisinger Sándor.
PMFC: Helesfay – Króner, Rácz, Preklet, Katona – Bartha (Geiger, 73.), Futó, Kónya – Grabant (Hegedűs, 63.), Adamcsek (Tihanyi, 73.), Óvári (Keresztes, 89.). Vezetőedző: Vas László.
Ponttal térünk haza
Viharsarki döntetlenével megőrizte harmadik helyét csapatunk a tabellán. Bár gyorsan vezetést szerzett a hazai csapat, még az első félórában sikerült az egyenlítés.
A PMFC letámadással, így támadólag fellépve kezdte a mérkőzést. Ahogy azt már megszoktuk Vas mester regnálása során. Vezetést mégis az ellenfél szerzett: egy jobbról érkező beadást Szabó 12 méterről lőtt a kapunkba úgy, hogy a labdába Helesfay csak beleütni tudott (1-0).
Gyorsan egyenlíthettünk volna, hiszen Adamcsek labdájával Óvári került helyzetbe, ám a lövését hárítani tudta a hazaiak kapusa, Uram János. S ha már a csabai hálóőrnél tartunk: egy igazán ígéretes pályafutás elején álló sportolóról beszélünk, akit néhány év múlva szívesen látnánk a PMFC egyes számú mezében.
A 28. percben Óvári indította Grabant Bencét, aki jobbról helyezett a kapu közepébe (1-1). Gólhelyzetek folytán mindkét kapu is többször veszélybe került - különösen Óvári remek labdái tűntek fel -, ám az eredmény nem változott.
A szünetben abban reménykedtünk, hogy csapatunk visszatalál a győzelem útjára. Bár - zárt kapus meccsek lévén - nem látjuk a mérkőzéseket, az internetes és televíziós közvetítések segítségével valós időkben követhetőek a találkozók. Úgy tűnik, az ellenfelek már készülnek a pécsi játékvariációkra. Futó óriási bedobásaira, a presszingre, így kevésbé eredményes a játékunk. Ezt tetézi, hogy helyzetek sokaságát hagyja ki a támadószekció.
A térfélcsere után akár két góllal is vezethettünk volna, ám sem Katona buktatását nem látta bűntetőnek a játékvezető, ahogy Preklet gólját sem szabályosnak - ez utóbbit les címén érvénytelenítette a sípmester.
A Paudits kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott hazaiak ellen is sorra vezették támadásaikat a pécsiek, ám nem sáfárkodtak jól a helyzetekkel. A a 68. percben Bartha passzolta a labdát Futónak, akinek lövése nem sokkal suhant el a felső léc felett.
Az utolsó negyedórában a lila-fehér alakulat mindent megtett az egy pont megmentéséért, ám a baranyaiak mezőnyfölénye meddőnek bizonyult. A három pont még így is Pécsre kerülhetett volna, ám az utolsó percekben Preklet, majd Hegedűs lövését is hárította a roppant tehetséges hazai portás.
Győzelmet szalasztottunk el. Nem csak, hogy jobb csapat a PMFC, hanem emberelőnyben is játszott bő húsz percig. De a ziccerek, azok a fránya ziccerek ismét kihasználatlanul maradtak.
Szép volt, fiúk! Csak a Munkás!
Mestermérleg (NS Online):
Preisinger Sándor: – Az első félidőt jól kezdtük, vezettünk is, de utána kaptunk egy olyan gólt, amire egész héten készültünk. Mentálisan és harciasságban teljesen rendben volt a csapat, azokat a dolgokat, amiket akartunk, meg tudtuk játszani az első félidőben, a másodikban viszont fegyelmezetlenség miatt kaptunk egy kiállítást. A folytatásban tisztességgel küzdött a csapat.
Vas László: – Jól kezdtük a mérkőzést. A Békéscsaba az első adandó lehetőségnél egy védelmi hiba miatt megszerezte a vezetést. Ettől függetlenül a srácokra nem lehet egy rossz szavam sem, mert felálltak és csinálták, amit kellett. Volt több lehetőségünk is, hogy megszerezzük a vezetést, ezekkel sajnos nem tudtunk élni. Az összképet tekintve csalódott vagyok, mert ebben a találkozóban szerintem több volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése