Munkás-csapatok találkozója
A válogatott meccsek után ismét vasárnap lép pályára együttesünk, ellenfelünk ezúttal a Dunaharaszti Munkás TK együttese lesz, idegenben.
2016-ban kétszer már összemértük erőnket a derék Pest megyei csapattal. A megyebajnokság megnyerése után, újoncként az első NB III-as találkozónkat épp a kék-fehérek ellen vívtuk, s három évvel ezelőtt Bodor Márkó góljával nyertünk.
A decemberi visszavágón is pécsi siker született: Koller Krisztián és Károly Bálint találataira Szanku válaszolt, kialakítva a 2-1-es végeredményt.
Nagyot változott azóta a világ mifelénk, hiszen azokból a csapatokból már csak Kónya Dávid, és Koller Krisztián rúgja Pécsett a lasztit, bár még ide lehet sorolni Sólyom Csabát is, aki olykor-olykor még leül a kispadra cserekapusként is.
A múltban tehát kétszer találkoztunk a Duna-parti egylettel, s mindkét összecsapás után a mieink örülhettek a megszerzett pontoknak.
De mi várható most?
Ha a tabellára nézünk, könnyed pécsi sikert jósolhatnánk, hiszen a veretlen listavezető látogat a nyeretlen sereghajtóhoz. Ám ne intézzük el kézlegyintéssel az ellent, hiszen ehhez hasonló meccsek szoktak a legnehezebbek lenni.
Vélhetően a mieink rögtön támadólag lépnek majd fel, kapujuk elé szorítva a vendéglátókat, s igyekeznek gyorsan vezetést szerezni, majd az előnyt tovább növelni.
Hogy ez a szándék mennyire valósul majd meg, nem kis mértékben egykori játékosunkon, Varga Tamáson fog múlni, aki a nyáron a PMFC mezét cserélte le a DMTK szerelésére. A védő 41 harmadosztályú bajnokin lépett pályára a baranyai egyesület színeiben, s további két alkalommal kupameccsen bizonyíthatott.
Kíváncsian várjuk, mekkorát fejlődött a még mindig csak 19 éves sportoló azóta, amióta elhagyta Újmecsekalját, s hogy tudása elégnek bizonyul-e Kónya Dávid vagy Máté János semlegesítésére.
Szerintünk nem, s ez az egész meccsre is hatással lesz. A két Munkás-csapat találkozóján magabiztos vendégsikert várunk.
Csak a Munkás! S ezúttal hozzá tesszük: a pécsi!
Tippünk: Dunaharaszti MTK - PMFC 0-4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése