Pinczés Ákos |
Pinczés Ákos Tamás
Született: 1999. 02. 20.
Posztja: középpályás.
Mérkőzéseinek száma: 11.
Góljainak száma: 0.
Érkezett: Paksi FC (2018. augusztus).
A középpályás 2018. őszén szerepelt a PMFC-ben. Érkezésekor tudott volt, hogy a labdarúgás mellett a tanulás is fontos szempont nála. A pmfc.hu így írt a sportolóról:
"A paksi fiatalember a helyi utánpótlásban kezdett futballozni, végigjárta a ranglétrát, behívták az U15-ös válogatottba, s 16 évesen már bemutatkozhatott az NB III.-as felnőtt csapatban. Jól ment neki a pályán, de nem csak itt akart bizonyítani: sikeresen felvételizett a pécsi jogi egyetemre. S ekkor került képbe a PMFC.
– Egy ideig nem döntöttük el, hogy nappalira vagy levelezőre járjak, de aztán beszéltünk az egyetemmel, s ott inkább előbbit ajánlották, mondván, többet ér majd, jobban el tudok helyezkedni egy nappalis diplomával – mesélte Pinczés Ákos, akit 431 ponttal vettek fel, ami paksi középiskolájában a második legmagasabb felvételi pontszám volt. – Miután ez rendeződött, a PMFC-nél pedig kiderült, hogy lesz csapat, eljöttem próbajátékra.
Nem kellett sokáig győzködnie a szakmai stábot, egy-két edzés alatt bizonyította, hogy itt a helye. Be is hívták, hogy beszéljenek a szerződtetéséről.
– Megmondom őszintén, sosem tárgyaltam még életemben. Megkérdezték, van-e valami elképzelésem, majd elmondták, hogy elég szűkösek a lehetőségek. Végül ötvenezer forint költségtérítést ajánlottak, amire én rögtön rábólintottam – emlékezett vissza.
Hozzátehetjük: néhány év múlva biztosan jókat fog ezen a történeten és ezen az összegen nevetni. Ugyanakkor igenis nagyon jó érzés ilyesmit hallani, miszerint valakinek nem a pénz a fontos az NB III.-ban, nem az ebben az amatőr osztályban kapott keresetéből akar megélni.
– Nekem tényleg nem ez volt a fontos, nem a pénz miatt jöttem ide. Sokat szeretnék játszani, minél többet szeretnék a PMFC kezdőcsapatában szerepelni! Elárulom, libabőrös lettem az edzőmeccseken, az pedig óriási élmény volt számomra, hogy Iváncsán, ahol végre kezdő voltam, a meccs után lepacsiztunk a pécsi szurkolókkal, s minket éltettek a drukkerek. Pakson ilyesmit sosem élhettem át.
Bízunk benne, hogy a szezon során még sok örömben lesz része a PMFC színeiben – megérdemelné. Pinczés egyébként hozzátette, óriási megtiszteltetés számára, hogy ebben a klubban futballozhat, s tényleg az a legjobb az egészben, hogy emellett még egyetemre is járhat. – Az álmom ugyanis nem más, mint hogy sikeres focista legyek és jó ügyvéd váljon belőlem."
Nos, a sikeres focistakarrierre még várni kell, hiszen fél év után távozott a Stadion utcából, s az egyetemi csapathoz igazolt.
Távozott: Pécsi Egyetemi AC (2019. január).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2018. július 28. Kozármisleny FC - Pécsi MFC 5-0 (3-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2018. október 28. Paksi FC II. - Pécsi MFC 0-0 - NB III.
Pinczés Ákos statisztikája a PMFC-ben:
NB III.: 8 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 11 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése