Alapítva: 1899. Vagy mégsem?
Olyan meccs következik, amilyen még sohasem volt. Bár utánpótlás-szinten már többször összemérte erejét a két csapat, de a felnőttek között először találkozik egymással a baranyai és a csongrádi együttes.
Persze, tudjuk, hogy az 1899 óta íródó szegedi, és az 1900-tól létező pécsi labdarúgósport számtalanszor hozta el a két város csapatainak vetélkedését. A PMFC történelmével így-úgy, de tisztában vagyunk (úgy tudjuk, blogunk az egyetlen olyan fórum, amely nem 1950-től, hanem 1900-tól, a Pécsi Athletikai Club első mérkőzésétől kezdve tartja jogfolytonosnak a klubtörténelmet), a szegedi ágas-bogas históriában azonban nehezebb eligazodni.
A Tisza partján 1899 óta ismerik és szeretik a labdarúgást, azóta, hogy a legendás Szegedi AK játékosa labdába ért. Ekkor alakult meg a SzAK, amely 1902-ben játszotta első mérkőzését, s amely egészen 1951-ig az élvonalban szerepelt. 1951-től azonban a klub egyre alacsonyabb osztályokban játszott, az 1975/76-os idényt a megyei I. osztályban kezdte meg a Szegedi AK. Egészen 1976-ig (jól követhető fúziókkal és a kommunista névváltoztatásokkal együtt) szerepelt ezen a néven a csapat.
Időközben fejlődésnek indult az 1921-ben alapított SZEOL, annyira, hogy egy-egy rövid megszakítástól eltekintve 1954-től az 1975/76-os szezonig folyamatosan az NB I-ben szerepelt.
A két történet 1976-ban találkozik, amikor a csapatok SZEOL AK néven egyesültek, s a SZEOL jogán az NB I-ben szerepelt tovább. Az új formáció tehát a SZEOL jogait örökölte, vagyis ennek a klubnak a jogutódja. Ezt követően ismét jól követhető a történet: fúziók és névváltoztatások során ismerjük meg a SZEOL-Délép SC, a Szeged SC, a Szeged FC illetve végül a SZEAC csapatát, mikor 1998. decemberében ez a formáció csődbe megy és megszűnik.
Sok szegedi drukker mondja, hogy a régi SzEOL 1998-ban megszűnt, és van is némi igazuk. Csakhogy... Ugyanebben az évben, még nyáron a Szeged-Dorozsma csapatából Szeged LC lett, a Szegedi AK-t ismerve el jogelődnek (vagyis azt a csapatot, amely szerintünk az 1976-os fúzióval megszűnt), s egészen 2000-ig versenyzett ezen a néven a csapat, amikor anyagi nehézségek miatt kimúlt. (Ez tehát a dorozsmai vonal volt, s nevezzük SzAK 2.0 -nak...)
Remélem, mindenki tudja követni a szálakat, mert még tudjuk fokozni. 2000-ben a Tisza Volán focisuli (amely a jelenlegi NB III-as ellenfelünk, a SZEOL SC jogelődje) FC Szeged néven indított csapatot a bajnokságban, mely szintén a Szegedi AK-t ismerte el jogelődnek (SzAK 3.0), s működött egészen 2005-ig. Hogy a történelem ezúttal is ismétli önmagát, az teljesen igaz, hiszen a csapat anyagilag csődbe jutott... és megszűnt. (Jegyezzük meg: ekkor alakult meg az FK 1899 Szeged, melynek később még lesz jelentősége.)
2010. nyarán, az addig megyei bajnokságban szereplő Kisteleki TE kiharcolta az NB III-as indulást. A klub egyesült egy kft-vel, majd átadta indulási jogát a kft csapatának, mely a KITE-Szeged névre hallgatott. Egy év múlva ugyanez a klub már Szeged 2011 néven versenyzett, amely voltaképpen a szombati ellenfelünket jelenti. A szép a történetben, hogy a Szeged 2011 szintén a SzAK kék-fekete hagyományait követi, ez tehát a SzAK 4.0... Reméljük, nem megy csődbe egyhamar.
Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy a jelenleg Szeged-Grosics Akadémia néven futó csapat melyik együttesnek a jogutódja. Ha a jogfolytonosságot nézzük, akkor sem a SZEOL, sem a SzAK nem lehet dicső jogelőd, ám amióta ismerjük a "szakmai jogelőd és jogutód" fogalmát, amióta a magyar futballt különféle telephelycserék, névváltoztatások (lásd: Gázszer FC Pécsre költözése...) színesítik, senki nincs abban a helyzetben, hogy Cégbíróságon jegyzett és nyilvántartott jogfolytonosságokat kérjen számon egyik vagy másik frissen alakult egyesületen.
Ugyanakkor az is tény, hogy szinte valamennyi szegedi egyesület a SzAK kék-fekete hagyományaira épül, még a fenti jegyzetben szereplő FK 1899 Szeged csapata is - amely egyébként 2005-ben alakult, de birtokolja a jól ismert diszkoszvetős címer használatának jogát.
Nos, mi magunk nem szeretnénk igazságot és múltat osztani egyik vagy másik egyesület javára, így a jelenlegi Szeged-Grosics Akadémia együttesét olyan csapatnak tekintjük, amellyel még soha nem találkozott a PMFC, s amelynek története 2010-ben kezdődött.
Írom ezt úgy, hogy fiatal koromban sok-sok időt töltöttem Szegeden egy kék szemű lány vonzásában, s szívem egy darabja ma is szegedinek érzi magát.
Tippünk: 0-0.
Tippünk: 0-0.
Csak a Munkás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése