2003. június 25., szerda

2002/03 bajnoki szezon mérkőzései

2002/03 bajnoki szezon mérkőzései - NB I/B., 1. helyezés

Volt néhány furcsaság ebben a szezonban. Mivel Nagy Tamás edző a szezon kezdetekor nem rendelkezett A-liszensszel, ezért hivatalosan Rónai István szakmai igazgató vezette a csapatot. Mivel ez csak formális, blogunk Nagy Tamást tekinti vezetőedzőnek - ebben az időszakban is.
Az NB I/b osztályú bajnokságot 20 csapat kezdte meg, ám csak 18 fejezte be, mivel a téli szünetben a Demecser visszalépett, a Vasast pedig kizárták, eredményeiket szezon közben törölték. Mivel az őszi szezonban mindkét csapat ellen pályára léptünk, a klub- és egyéni statisztikákban figyelembe vettük a találkozót.
Dilemmát okozott a Dunántúli Napló-kupa is, amely felkészülési céllal került megrendezésre. A kupában a felnőtt és az ifjúsági csapat is szerepelt, a felnőtt csapat eredményeit a klub- és egyéni statisztikában figyelembe vettük, ide értve a Barcsi SC ellen vereséggel igazolt találkozót, amelyre - külföldi edzőtábor miatt - el sem utazott a csapat. 
A lényeg azonban a szezon végén zúgott a lelátón: bajnokcsapat, bajnokcsapat!

Siófok FC - Pécsi MFC 5-1 (2-1)
2002. július 2. Siófok, edzőmérkőzés, 200 néző.

Pécsi MFC - FK Mladost Backi Jarak 11-3 (3-0)
2002. július 6. Pécs, PMFC-stadion, edzőmérkőzés. 100 néző.

Pécsi MFC - Szekszárdi UFC 7-2 (1-1)
2002. július 8. Pécs, PMFC-stadion, edzőmérkőzés. 100 néző.

Marcali IFC - Pécsi MFC 3-1 (2-1)
2002. július 10. Marcali, edzőmérkőzés, 150 néző.

Szekszárdi UFC - Pécsi MFC 2-1 (1-0)
2002. július 13. Szekszárd, edzőmérkőzés. 100 néző.

NK Osijek - Pécsi MFC 5-0 (3-0)
2002. július 17. Eszék, nemzetközi edzőmérkőzés. 400 néző.

Pécsi MFC - Pécsi Vasutas SK 3-1 (1-1)
2002. július 20. Pécs, PMFC-stadion, edzőmérkőzés. 200 néző.

Pécsi MFC - Szentlőrinci SE 3-2 (0-1)
2002. július 24. Pécs, PMFC-stadion, edzőmérkőzés. 50 néző.

Pécsi MFC - Szolnoki MÁV-Neusiedler FC 3-1 (1-0)
2002. július 27. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B. 1. forduló, 700 néző.

Százhalombattai LK - Pécsi MFC 0-0
2002. augusztus 2. Százhalombatta, NB I/B., 2. forduló. 300 néző.

Pécsi MFC - FK Mladost Apatin 2-2 (1-0)
2002. augusztus 6. Pécs, PMFC-stadion, edzőmérkőzés. 50 néző.

Pécsi MFC - Kaposvári Rákóczi FC 0-0
2002. augusztus 10. Pécs, PMFC-stadion, NB I/B., 3. forduló. 600 néző.

Barcsi SC - Pécsi MFC 1-3 (1-1)
2002. augusztus 14. Barcs, Magyar Kupa, országos tábla, 1. forduló. 200 néző.

FC Tatabánya-Auto Trader - Pécsi MFC 0-0
2002. augusztus 17. Tatabánya, NB I/B., 4. forduló. 800 néző.

Pécsi MFC - Monori SE 2-1 (1-1)
2002. augusztus 24. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 5. forduló. 500 néző.

Demecseri FC - Pécsi MFC 3-1 (2-1)
2002. szeptember 1. Demecser, NB I/B., 6. forduló. 600 néző.
(A téli szünetben visszalépett a Demecser a bajnokságtól, eredményeit törölték, de a klubstatisztikában továbbra is figyelembe vesszük a találkozót)

Pécsi MFC - Büki TK-Bükfürdő 1-0 (0-0)
2002. szeptember 6. Pécs, PMFC-stadion, NB I/B., 7. forduló. 500 néző.

Nagyatád FC - Pécsi MFC 2-5 (1-1)
2002. szeptember 11. Nagyatád, Magyar Kupa a 32 közé jutásért. 500 néző.

Celldömölki VSE - Pécsi MFC 0-0
2002. szeptember 14. Celldömölk, NB I/B. 8. forduló, 800 néző.

Pécsi MFC - Újpest FC-Fót 4-0 (1-0)
2002. szeptember 21. Pécs, PMFC-stadion, NB I/B., 9. forduló.

Pécsi MFC - BKV Előre SC 3-0 (1-0)
2002. szeptember 28. Pécs, PMFC-stadion, NB I/B., 10. forduló.

Nyírség Spartacus FC - Pécsi MFC 2-3 (0-2)
2002. október 5. Nyíregyháza, NB I/B., 11. forduló. 3.000 néző.

Pécsi MFC - Békéscsabai Előre FC 1-2 (0-1, 1-1, 1-2)
2002. október 9. Pécs, PMFC-stadion. Magyar Kupa, a 16 közé jutásért. 400 néző.

Pécsi MFC - Hévíz FC 4-0 (1-0)
2002. október 12. Pécs, PMFC-stadion, NB I/B., 12. forduló. 700 néző.

Rákospalotai EAC - Pécsi MFC 1-2 (1-1)
2002. október 20. Budapest, Budai II. László-stadion. NB I/B., 13. forduló. 1.500 néző.

Pécsi MFC - Vasas SC 3-1 (1-0)
2002. október 26. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 14. forduló. 3.500 néző.
(A téli szünetben a Vasast kizárták a bajnokságból, eredményeit törölték, azonban a klubstatisztikában továbbra is figyelembe vesszük a találkozót.)

Balassagyarmati SE - Pécsi MFC 0-0
2002. november 2. Balassagyarmat, NB I/B., 15. forduló. 1.500 néző.

Pécsi MFC - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
2002. november 9. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 16. forduló. 2.500 néző.

Pápai ELC - Pécsi MFC 2-4 (2-2)
2002. november 17. Pápa, NB I/B., 17. forduló. 1.500 néző.

Pécsi MFC - Kecskeméti FC 3-0 (2-0)
2002. november 23. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 18. forduló. 2.000 néző.

Nemzeti Sport, 2002. december 2.
Lombard FC Haladás - Pécsi MFC 1-1 (0-0)
2002. november 30., Szombathely. NB I/B., 19. forduló. 1.500 néző.

Pécsi MFC - Beremendi Építők SK 6-0 (3-0)
2003. január 22. Pécs, Kovácstelep, Dunántúli Napló-kupa, B-csoport, 1. forduló. 100 néző.

Videoton FC - Pécsi MFC 1-2 (0-2)
2003. január 25. Budapest, Láng Vasas műfüves pálya, 100 néző.

Pécsi MFC - Szentlőrinci SE 0-0
2003. január 30. Pécs, Kovácstelep, Dunántúli Napló-kupa, B-csoport, 2. forduló. 100 néző.

Barcsi SC - Pécsi MFC 3-0
2003. február 8. Barcs, Dunántúli Napló-kupa, B-csoport, 4. forduló.
(A PMFC el sem utazott a mérkőzésre, a versenybizottság 3-0 eredménnyel igazolta a mérkőzést a barcsiak javára.)

NK Osijek - Pécsi MFC 3-1 (0-1)
2003. február 8. Eszék, edzőmérkőzés. 200 néző.

Pécsi MFC - FC Vitkovice 1-0 (1-0)
2003. február 10. Medulin, edzőmérkőzés. 100 néző.

Pécsi MFC - SAK Klagenfurt 3-1 (2-0)
2003. február 11. Medulin, edzőmérkőzés.

Pécsi MFC - FC Mosenergo Moszkva 2-0 (1-0)
2003. február 12. Medulin, edzőmérkőzés.

FC Bihac - Pécsi MFC 1-2 (0-1) 
2003. február 13. Medulin, edzőmérkőzés. 100 néző.

Pécsi EAC - Pécsi MFC-ifi 3-1 (2-1)
2003. február 14. Pécs, Várkői-stadion. Dunántúli Napló-kupa, B-csoport, 5. forduló.
(A mérkőzésen az ifjúsági csapat játszott, így a találkozót a klubstatisztikában nem vesszük figyelemeb, ám a DN-kupa eredményébe beszámít.)

Szigetvári ZM SE - Pécsi MFC-ifi 2-3 (1-1)
2003. február 15. Szigetvár, Dunántúli Napló-kupa, B-csoport, 6. forduló.
(A mérkőzésen az ifjúsági csapat játszott, így a találkozót a klubstatisztikában nem vesszük figyelemeb, ám a DN-kupa eredményébe beszámít.)

Pécsi VSK - Pécsi MFC 1-3 (0-0)
2003. február 20. Pécs, Verseny utca, Dunántúli Napló-kupa, B-csoport, 3. forduló.

Videoton FC - Pécsi MFC 1-1 (1-0)
2003. február 22. Székesfehérvár, edzőmérkőzés. 500 néző.

Pécsi MFC - Pécsi Egyetemi AC 5-0 (2-0)
2003. február 25. Pécs, Várkői-stadion, edzőmérkőzés. 100 néző.

Dunaferr SE - Pécsi MFC 2-1 (1-1)
2003. február 28. Dunaújváros, edzőmérkőzés. 100 néző.

Szolnoki MÁV-Neusiedler FC - Pécsi MFC 1-1 (1-0)
2003. március 8. Szolnok, NB I/B., 20. forduló. 800 néző.

Pécsi MFC - Százhalombattai LK 1-1 (0-0)
2003. március 15. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 21. forduló. 800 néző.

Kaposvári Rákóczi FC - Pécsi MFC 2-0 (1-0)
2003. március 22. Kaposvár, NB I/B., 22. forduló. 1.500 néző.

Pécsi MFC - FC Tatabánya-Auto Trader 3-0 (2-0)
2003. március 29. Pécs, PMFC-stadion, NB I/B., 23. forduló. 1.300 néző.

Monori SE - Pécsi MFC 0-3 (0-2)
2003. április 5. Monor, 300 néző. NB I/B., 24. forduló. 300 néző.

(A 25. fordulóban szabadnapos volt a PMFC.)

Dombóvári FC-Rutin - Pécsi MFC 2-3 (1-0)
2003. április 11. Dombóvár, felkészülési mérkőzés. 100 néző.

Büki TK-Bükfürdő - Pécsi MFC 4-0 (0-0)
2003. április 19. Bük, NB I/B., 26. forduló. 600 néző.

Pécsi MFC - Celldömölki VSE 2-1 (1-0)
2003. április 23. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 27. forduló. 600 néző.

Újpest FC-Fót - Pécsi MFC 1-1 (0-1)
2003. április 27. Fót, NB I/B., 28. forduló. 400 néző.

BKV Előre SC - Pécsi MFC 1-3 (1-1)
2003. május 4. Budapest, Sport utca. NB I/B., 29. forduló. 300 néző.

Kökény FC - Pécsi MFC 0-8 (0-4)
2003. május 7. Kökény, Magyar Kupa, megyei selejtező a 16 közé jutásért. 150 néző.

Pécsi MFC - Nyírség-Spartacus FC 3-2 (1-1)
2003. május 10. Pécs, PMFC-stadion, NB I/B., 30. forduló. 900 néző.

Nagyárpádi SK - Pécsi MFC 0-5 (0-2)
2003. május 14. Pécs, Nagyárpád, Magyar Kupa megyei selejtező a legjobb 8 közé jutásért. 200 néző.

Hévíz FC - Pécsi MFC 2-3 (2-1)
2003. május 18. Hévíz, NB I/B., 31. forduló. 700 néző.

Bükkösdi Községi SE - Pécsi MFC 0-15 (0-6)
2003. május 21. Bükkösd, Magyar Kupa megyei selejtező, negyeddöntő. 200 néző.

Pécsi MFC - Rákospalotai EAC 6-1 (4-0)
2003. május 24. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 32. forduló. 1.000 néző.

Bólyi SE - PMFC 0-1 (0-0)
2003. május 28. Bóly, Magyar Kupa megyei selejtező, elődöntő.

(A 33. fordulóban szabadnapos a PMFC.)

Pécsi MFC - Balassagyarmati SE 5-1 (1-1)
2013. június 4. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 34. forduló. 2.700 néző.

Diósgyőri VTK - Pécsi MFC 1-3 (1-1)
2003. június 7. Diósgyőr, NB I/B., 35. forduló. 1.500 néző.

Pécsi MFC - Pápai ELC 2-1 (0-0)
2003. június 14. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 36. forduló. 1.300 néző.

Kecskeméti FC - Pécsi MFC 5-2 (2-2)
2003. június 18. Kecskemét, NB I/B. 37. forduló. 100 néző.

Pécsi MFC - Lombard FC Haladás 2-2 (0-0)
2003. június 21. Pécs, PMFC-stadion. NB I/B., 38. forduló. 3.000 néző.

forrás: Nemzeti Sport

NB I/B.               36   22 10  4   75-38
Magyar Kupa        7    6   0  1    38-5
DN-kupa               4    2   1  1      9-4
Edzőmérkőzés:   19  11   2  6   50-36

Összesen             66  41 13  12    172-83

Gólszerzők:
29 gólos: Horváth Gyula.
25 gólos: Nikola Jokisics,
22 gólos: Pest Krisztián,
20 gólos: Márton Gábor,
15 gólos: Kulcsár Árpád
9 gólos: Berdó Balázs,
6 gólos: Závoda Gábor,
5 gólos: Sibalin Dániel, Halász Gábor, Horváth Sándor,  Hergenrőder Tamás, 
4 gólos: Ulrich Roland, Sipos János,
3 gólos: Máté Szilárd, Lantos Levente, 
2 gólos: Szekeres Zsolt, Veit Péter,
1 gólos: Dárdai Balázs,  Aurel Revenco, Notheisz Zoltán, Gaál Miklós, Kutas Gábor, Dávid Ervin, Varga Balázs, öngól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése