Magyar Athlétikai
Club – Pécsi AC 2:1 (0:0)
1910. november 13. Budapest, Margitsziget. barátságos mérkőzés.
Vezette:
Lévay Jenő (UTE).
Gól: ?, Jagg (öngól) ill. Dombóvári.
Margitszigeti labdarúgópálya forrás: internet |
PAC: Győry Nagy László - Rapos Béla, Szántó Kálmán - Jagg Ede, Pump Károly, Kolozsváry Dénes - Stark Dezső, Dombóváry Ödön, Radnyánszky Endre, Kálmán Gyula, Károly Gyula.
"A Magyar Athletikai Club kombinált csapata, melyben Sárközy, Kunst a BTC, Rauch a 33FC, és Gütle, a MAC első csapatának kitűnő játékosai részt vettek, 2:1 arányban a PAC-ot legyőzték. Dacára, hogy a MAC amint előrelátható volt, győzött, mégis, tekintetbe véve a budapestiek kiváló csapatát és a pécsiek ezzel szemben egész éjjel utazva 2 tartalékkal vették fel a küzdelmet, az eredmény a pécsi csapatra rendkívül kedvező és igazolja kitűnő kvalitásokat, mert eddig még nem volt eset arra, hogy vidéki csapat Budapesten ilyen sikeresen szerepelt volna. A PAC szereplése sportszempontból eddigi összes győzelmeinél is értékesebb, mert amely csapat Budapesten ilyen becsülettel tudja helyét megállani, attól biztosan reméljük, hogy tavasszal a dunántúli bajnokság vezetője lesz.
A verseny vasárnap délután, Lévay (UTE) kitűnő bíráskodása mellett folyt le. Az első félidőben a pécsiek szél ellen játszottak, és többnyire a MAC támad, azonban a pécsi védelem Rapos, Szántó, Kolozsváry, Pump és a kitűnő kapus Győry minden támadást leszerelnek. Lassanként a pécsiek csatársora is lendületbe jön, és Radnyánszky Dombóváryt szökteti, ki a félpályáról az ellenfél védelmét lefutja, lövése azonban célt téveszt. Az első félidőben egyik fél sem tud pozitív eredményt elérni és a félidő 0:0 eredménnyel zárul.
A második félidőben élénkül a játék és a MAC a pécsiek jobb fedezetének saját kapujába rúgott labdájával vezetéshez jut. A pécsieket ezen balszerencséből származó eredmény lehangolja, azonban újból összeszedik magukat és Rudnyánszkynak előreadott labdája Dombóváryhoz kerül, aki a kapu bal sarkába helyezett lövéssel a pécsieket goalhoz juttatva az eredményt kiegyenlíti. Pécs tovább is támad, azonban a pécsi csatársor ahelyett, hogy a középen vinné a labdát, mindig a balszélsőre játszik, ki lámpalázzal küzdve minden eredményes akciót meghiúsít. Egy alkalommal Kálmán lövése hajszálnyira kerüli el a budapestiek kapuját, míg Dombóváry két kiszökését a kapus bravúrosan menti. A játék vége előtt éri el a MAC a pécsi védelem hibájából a döntő goalját. Bár Pécs döntő fölénybe kerül, az eredményen mégsem képes változtatni, és a mérkőzés a 3000-nyi közönség tapsa közepette ér véget. A szépen szereplő Pécsi AC a következő játékosokkal szerepelt:
Kapus Győry Nagy László. Hátvédek Rapos Béla, Szántó Kálmán. Fedezetek: Jagg Ede, Pump Károly és Kolozsváry Dénes. Csatárok Stark Dezső, Dombóváry Ödön, Radnyánszky Endre, Kálmán Gyula, Károly Gyula." (Pécsi Napló, 1910. november 15.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése