Farkas Szilárd
Született: 1973. december 28.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 10.
Góljainak száma: 0.
Érkezett: saját nevelés.
Az ígéretes pályafutás előtt álló védő a Garami-féle PMSC-ben mutatkozott be 1991. nyarán. Azon a szekszárdi edzőmérkőzésen a védelem tengelyében futballozó Czérna Sándor helyén lépett pályára a második félidőben. Az 1991/92-es szezonban több lehetőség nem jutott a spílernek, de ez csak a felnőtt csapatra igaz, mert 1992. nyarán bemutatkozhatott az utánpótlás-válogatottban. Címeres mezben két találkozó jutott számára.
Egy szezonnal később - immár Koller Nándor irányítása mellett - már több leves jutott a tányérba, hiszen hivatalos mérkőzésen is bemutatkozhatott. Igaz, nem z NB I-ben, hanem a Magyar Kupában lépett pályára, 1992. decemberében, Rakamazon (2-1). Mindössze egy perc jutott a fiatal labdarúgónak ezen a mérkőzésen.
A spíler 1993. nyarán még Pécsett kezdte meg a felkészülést. sőt, Koller mester elvitte őt a csapat ukrán túrájára is, majd eltűnt a szemünk elől.
Nevét nem láttuk többet a csapat összeállításában.
Távozott: ?
Első mérkőzése a PMSC-ben:
1991. augusztus 3. Szekszárdi Dózsa SE - Pécsi MSC 2-1 (1-1) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMSC-ben:
1993. július 24. Ternopol Niva - Pécsi MSC-Fordan 2-0 (0-0) - Nemzetközi Torna, Lvov.
Farkas Szilárd statisztikája a PMSC-ben:
Magyar Kupa: 1 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 4 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 5 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 10 mérkőzést játszott a PMSC-ben, gólt nem szerzett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése