Koller Nándor portréja |
Koller Nándor
Született: Alsómocsolád, 1942. 03. 25.
Mérkőzéseinek száma: 78.
Győzelmeinek száma: 32.
Garami József leköszönése egyúttal a nevével jelzett sikerkorszaknak is véget vetett. A sikerkovács helyére lépő Koller Nándor tizenegy év másodedzőség után vette át a csapat irányítását. Ez idő alatt segédkezett Kovács Imrének, Dr. Dunai Jánosnak, Rónai Istvánnak és legutóbb Garaminak.
1963 óta volt a PMSC-nél, illetve annak jogelődjénél, a Pécsi Dózsánál. Előbb ott futballozott, később 1974-től edzőként dolgozott, mindössze néhány évig (1978-80) maradt hűtlen a klubhoz, amikor az NB II-es Sellyét irányította.
Amikor Garamit nem marasztalták tovább, a klubvezetők először Kollerre gondoltak az utódláskor. De nem mondott rögtön igent, kikötötte: akkor vállalja, ha két-három jó csatárt igazol a PMSC. Miután erre garanciát kapott az egyesület vezetésétől, rábólintott a felkérésre.
- A hazai közönség kiszolgálását nagyon lényegesnek tartom - mondta a megyei napilapnak a tréner -, ezért itthon támadóbb szellemben játszunk majd. Látványosabb, gólokban gazdagabb játékkal próbáljuk meg a közönséget visszahódítani a lelátóra. Persze, ez függ attól is, hogy kiket tudunk igazolni. Idegenben a taktikánk természetesen a biztonságra épül. (Dunántúli Napló 1992.07.18.)
A csapattól távozó Belansky, Czéh, Lőrincz triót a Lengyel, Rózsa, Masik hármas pótolta. A pontvadászat kezdeti botladozásait szépen feledtette az a győzelmi sorozat, amelynek részeként a Ferencvárost a saját pályáján 2-0-ra győzte le a csapat, majd egy héttel később az Újpest is fejet hajtott Újmecsekalján (1-0). Bajnokesélyes ettől még nem lett a csapat, különösen azért, mert a hullámhegyet völgy követte: vereség Kispesten (1-3), Siófokon (0-1) és hazai pályán a Diósgyőrtől (1-2). Közben hiába diadalmaskodott a gyengélkedő Győr ellen (3-1), a csapat közelebb került a kiesőjelöltekhez, mint a dobogóhoz.
Koller a kispadon |
Télen érkezett a csapatba Tolocsko, Azoitei és Csaban, velük mindenképpen erősödött a PMSC. A tavaszi szezont pompásan is kezdte a Munkás: győzelem a Videoton ellen itthon (2-0) és Nyíregyházán (2-0), majd egy nem várt ellenféllel kezdett megküzdeni, a visszatért télle. Hetekig csak edzőmérkőzéseken lépett pályára a csapat, s bár a Csepel ellen (2-1) újra bajnoki mérkőzést játszottak a fiúk és nyertek is (2-1), a lendület megtört, s a Ferencváros kettős győzelemmel lépett tovább a PMSC-n a kupában. 1993. májusában hét nyeretlenül megvívott mérkőzés után a Veszprém ellen tudott ismét győzni a Koller-legénység (1-0). A csapat végül a 11. helyen fejezte be a bajnokságot, a Kupában pedig a legjobb nyolc közé jutott.
Egy szezonnal később csupán kilenc forduló jutott a bajszos mesternek. A csapat, amely már csak nyomokban emlékeztetett a Garami-féle sikercsapatra, a kiesőjelöltek közé csúszott. Kilenc forduló alatt egyetlen győzelmet tudott felmutatni a Koller-legénység, amely az egykori remek hátvéd állásába került.
Koller gyötrődve, elkeseredett hangulatban beszélt a menesztéséről.
Menesztve |
„Nem volt indok a leváltásomra, hiszen a terv szerinti pontmennyiséget teljesítettük. Nyolc mérkőzésből 6 pont volt a terv, és az azt követő hét őszi meccsen további nyolc pont. Ez teljesíthető. A nehezén túl van a csapat, nincs lemaradva a középmezőnytől, de sajnos, a további lehetőség nekem nem adatott meg. Azonban nem én vagyok az első és az utolsó sem, akivel ez megtörténik. Tejesen egyetértek a szakosztályigazgató október 7-én, a Nemzeti Sportban megjelent nyilatkozatával. A felsorolt négy tétel közül egyikben sem érzem hibásnak magam. A címe ez volt: „Ha romlik a helyzet, váltanak” A helyzet javult, mégis váltottak. Meggyőződésem, hogy ha több pontunk lett volna, akkor is leváltanak. Nincs lelkiismeret-furdalásom, a munkámat becsületesen, lelkiismeretesen végeztem. Sokszor nehéz körülmények között is. Hiszen volt olyan időszak, amikor nem volt 11 egészséges játékosom. Szép emlékként marad meg bennem az utolsó mérkőzés, ahol a közönség vastapsa kíséretében vonulhattunk le a pályáról. Nem haragszom senkire, ezután is a legjobb tudásom szerint szolgálom a PMSC-t.”
Leváltása után az ifi A-csapatot vette át. A szerződése szerint 1996. június 30-ig kötelezte el magát a PMSC-Fordan ifikhez. Megegyezett a piros-fekete vezetőkkel: ha menet közben kapna NB Il-es vagy netán NB I-es ajánlatot, akkor a klub nem gördítene akadályt a távozása elé. (Dunántúli Napló, 1993.10.15.)
A felnőtt csapat kispadján korábbi pályaedzője, Róth Antal követte.
Első mérkőzése a PMSC kispadján:
1992. július 21. Mohácsi FC - Pécsi MSC 1-2 (1-2) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMSC kispadján:
1993. október 9. Pécsi MSC-Fordan - Ferencvárosi TC 0-0 - NB I.
Koller Nándor statisztikája a PMSC vezetőedzőjeként:
NB I. 39 11 11 17 43-57
Magyar Kupa 9 7 0 2 21-11
Egyéb díjmérkőzés 10 5 1 4 23-15
Edzőmérkőzés 20 9 5 6 31-23
Összesen: 78 32 17 29 118-106
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése