2024. szeptember 7., szombat

Spílerek: Csizi Gábor - 1967. 07. 02.

Csizi Gábor
Csízi Gábor

Született: 1967. július 2., Sátoraljaújhely.
Elhunyt: 2015. szeptember 7.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 54.
Góljainak száma: 1.

Érkezett: Diósgyőri FC (1993. július).

Az Olefin SC és a Diósgyőri FC meze után húzta magára a PMSC dresszét Csizi Gábor, a Pécsre igazolásakor 26 éves védőjátékos. Előző klubjaiban többnyire hátul játszott, középhátvédként, beállósként, esetleg védekező középpályásként szerepelt.

Diósgyőrben stabil kezdőember volt, az 1992/93-as bajnokságban csak három mérkőzésről hiányzott, akkor is sárga lapok miatt. Ott egyébként csapatkapitány volt. Amikor a PMSC-Fordan megkereste, nem sokáig gondolkodott, főleg azok után, hogy szóba került: elcserélik Bogyayval (a kapus végül nem kapott szerződést Borsodban, Pécsett maradt). 

- Még új számomra a csapat, némi idő kell a beilleszkedéshez. Az ukrajnai túrán végig kezdőember voltam, jólesett a bizalom. Szeretnék Pécsett állandó csapattag lenni - mondta bemutatkozásként a megyei napilapnak (Dunántúli Napló, 1993. augusztus 3.).

A spíler Pécsett sem okozott csalódást, sőt, az együttes jobb teljesítményt nyújtó, értékesebb játékosai között tartották számon. 23 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, amelyet két kupamérkőzés egészített ki. Ezeken egyetlen alkalommal volt eredményes - de egy hátvédtől nem is a gólszerzést várjuk elsősorban. Gólját a siófoki szurkolók bánták a bajnokság 18. fordulójában. A találkozó 34. percében kilenc méterről, fejjel vette be az ellenfél kapuját.

Csizi gólja a Siófok ellen
Néhány nappal az 1994. június 30-án lejáró szerződése előtt a spíler kezét egy  Miskolc környéki vadászat során meglőtték. Amikor lefújták a hajtást, egy vadásztársával a megbeszélt gyülekezőhely felé indult. Ekkor csattantak el a - majdnem végzetes - lövések, az egyik vadász ugyanis zsákmánynak nézte a bokrok között mozgó Csíziéket. Barátját csupán horzsolta egy golyó, de a pécsi játékos rosszabbul járt: a sérült végtag oly nagy mértékben roncsolódott, hogy a futballista több műtétet követően is csak hónapok múltán tudott újra edzésre jelentkezni. 

A baleset következtében spíler elesett a szerződéstől. A pályára 1995. telén tért vissza. Eich László vezetőedző 13 edzőmérkőzésen adott lehetőséget a játékosnak,  ám a Dr. Tüske Csaba által az élvonal egyik legjobb védőjének tartott védőjátékos már nem tudott felnőni az NB I. követelményeihez.

A spíler az ekkor másodosztályban szereplő Diósgyőri FC-hez igazolt.

Távozott: Diósgyőri FC (1995. március).

2015. őszén szűkszavú hír járta be a honi sportsajtót. Csízi Gábor, a Diósgyőr és a Pécs korábbi NB I-es futballistája, hosszas betegség után 49. életévében elhunyt.

Nyugodjék békében!

Első mérkőzése a PMSC-ben:
1993. július 17. Mohácsi FC - Pécsi MSC-Fordan 1-2 (0-1) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMSC-ben:
1995. február 24. Pécsi MSC-Fordan - MTK 2-1 (0-0) - edzőmérkőzés.

Csizi Gábor statisztikája a PMSC-ben:
NB I.: 23 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 27 mérkőzés, 0 gól.

Összesen: 54 mérkőzést játszott a PMSC-ben, egy gólt szerzett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése