Vas László |
Vas László
Született: 1971. 10. 05.
Mérkőzéseinek száma: 168.
Győzelmeinek száma: 80.
Elődje: Kulcsár Árpád.
Vas mester 2018. őszén, szezon közben ült le a PMFC kispadjára. Sárai Györgyöt egy mérkőzés erejéig váltó Kulcsár Árpád helyét foglalta el a Stadion utca legkényelmetlenebb ülőhelyén.
Az élvonalbeli tapasztalatokkal is rendelkező pécsi születésű szakember megbízatása első lépésben az őszi bajnoki szezonból hátralévő hat mérkőzésre szólt. Székfoglalójában az alábbiakat említette:
- Megtisztelő, hogy a PMFC edzője lehetek, próbálok a felelősség alól nem kibújva egy eredményes csapatot kovácsolni. Célom emellett, hogy az eddig is megtépázott, kedvüket és hitüket vesztett pécsi futballbarátokat visszacsalogassuk a lelátóra. Ezt nyilvánvalóan kellő önbizalommal, megfelelő hozzáállással és szándékkal, így ebből fakadóan eredményesebb játékkal képesek lehetünk elérni – fogalmazott a klubhonlapnak 2018. októberében.
Nos, három döntetlen után győzelemre vezette a csapatot a Hódmezővásárhely és a Kozármisleny ellen. A dunaújvárosi iksz pedig azt jelentette, hogy a beugró trénert véglegesítették a posztján, s leadva az utánpótláscsapatot, főállású edzőként készíthette fel az együttest a tavaszi küzdelmekre.
A téli felkészülési időszakban is sorra jöttek a nagy gólkülönbségű győzelmek: a Majos ellen 6-0, az NK Borac ellen 9-0, s a városi rivális PVSK ellen újra 6-0 lett a találkozó végeredménye. Mindez igazolni látszott a mester székfoglalójában említett közönségszórakoztató játékát. Csak a Pécsvárad ellenében maradt alul az egylet (1-3), egyszersmind ez volt a tréner első veresége a Munkás kispadján. Tétmérkőzésen pedig a Szeged-Grosics Akadémia tudta elsőként felülmúlni a Vas-marokkal irányított pécsi focistákat 2019. szezonnyitó bajnoki mérkőzésén. Vas az első NB III-as idényében 20 meccsen irányította a pécsi labdarúgókat, s ezeken 7 alkalommal győzött. A pozitív gólkülönbség azt mutatja, hogy a Sárai-időszakra jellemző mélypontról elmozdult a csapat, s biztató jövő előtt áll.
Bajnokcsapat edzője |
A második - és mint később kiderült - feljutást hozó szezonban egész imponáló mutatót ért el a csapattal. A koronavírus-járvány miatt a 19. forduló után félbeszakadt bajnokságban 15 győzelmet ért el, s mindössze egyetlen alkalommal szenvedett vereséget. Egészen parádés gólkülönbséget realizált: 65-9. Néhány eredmény a szezonból: Taksony ellen 8-1. a Rákosmente ellen 6-0, a Dunaharaszti ellen 7-0. Említést érdemel a fiúk menetelése a Magyar Kupában: az Egerszalók, a Rákosmente és az NB I-es Kisvárda legyőzése után a legjobb tizenhat közé jutott, ahol a Paks ellen viszont kettős vereséggel esett ki.
Ahogy a csapat tagjait, annak edzőjét is bajnoknak tekintjük, függetlenül attól, hogy az MLSZ nem osztja a véleményünket.
Nem volt meglepetés, hogy a másodosztályban is Vas László irányította a a PMFC-t. Bíztak benne a játékosok, a szakvezetés, s mi több, a szurkolók is. Olyan játékosok tértek vissza, vagy maradtak a csapatnál, mint Helesfay Donát, Sági Milán, Rácz László, Adamcsek Máté, Futó Zsombor vagy Kónya Dávid. S az eredmények nem is okoztak csalódást. Bár a várt menetelés a Kupában elmaradt, a bajnokságban elért negyedik hely - sőt, sokáig reális esély volt a feljutásra is - mindenkit kárpótolt. Bár Vas mester és Kulcsár Árpád szakmai igazgató nem győzte hangsúlyozni, hogy a realitásokon felül szerepelt a csapat, a közvélemény hasonló, vagy még jobb szereplést várt a fiúktól.
Nem sikerült. A második, 2021/22-es jelzetű szezon teljes egészében formán kívül játszott a gárda, úgy tűnt, Vas mester elveszítette a csapatát. Az indokolatlan rotációt csak tetézte az elhúzódó COVID-járvány okozta bizonytalanság, így gyakran az összeszokottság hiányát véltük felfedezni az együttes játékán. Az egyszerű taktikai sablon kiismerhetővé tette a támadásvezetést, s az ellenfelek könnyűszerrel húzták ki a gárda méregfogát. Személyes ellentétekről is suttogott a lelátó népe: a hírek szerint Bartha László és Bajner Bálint is szakmai nézeteltérések miatt távozott időnek előtt Újmecsekaljáról.
Vas mester gondban |
Leszámítva az utolsó évet Vas mester igen szimpatikus eredményeket és játékot produkált a PMFC-vel. Az utolsó időszak relatív eredménytelenségét pedig tudjuk be a járványnak. S végül egy érdekesség a Vas-féle PMFC statisztikájából: a csapat az NB III-ben és az NB II-ben is 89 gólt ért el. Míg a harmadosztályban ehhez 39, addig egy ligával feljebb 76 mérkőzésre volt szükség. Csak ekkora különbség van a két osztály között, s azt még rosszindulattal sem lehet mondani, hogy a Vas-marokkal tartott csapat ne állt volna helyt mindkét szinten.
Köszönjük, Mester!
Utódja: Weitner Ádám.
Vas László első mérkőzése a PMFC kispadján:
2018. október 21. Pécsi MFC - FC Dabas 1-1 (1-0) - NB III.
Utolsó mérkőzése a PMFC kispadján:
2022. május 22. Pécsi MFC - Tiszakécskei LC 1-1 (1-0) - NB II.
Vas László statisztikája a PMFC kispadján:
NB II.: 76 29 25 22 89-72
NB III.: 39 22 11 6 89-29
Magyar Kupa 10 6 0 4 17-9
Egyéb díjmérk.: 6 2 2 2 5-6
Edzőmérkőzés 37 21 4 12 107-51
Összesen: 168 80 42 46 307-167
Dicsőségtabló:
NB III. Középcsoport bajnoka (2019/20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése