Született: 2000. 10. 03.
Posztja: kapus.
Mérkőzéseinek száma: 55.
Góljainak száma: 0.
Érkezett: Kozármisleny FC (2014. augusztus).
Serdülő korú labdarúgóként igazolt a szomszéd kisváros csapatától a PMFC-hez. Leküzdve a korosztályos lépcsőfokokat, bőven tizennyolcadik születésnapja előtt kopogtatott a felnőtt csapat öltözőjének ajtaján. Már 2017. őszén kispadozott az NB III-ban, de pályára lépésére 2018. nyaráig várnia kellett. A forrásaitól megfosztott PMFC kapujában kapott helyet, s bemutatkozásként húsz percet játszhatott.
![]() |
| Kovács Benedek |
Annak ellenére véltük, hogy egy évtizedre megoldódtak a PMFC kapusgondjai, hogy rutintalanságából adódóan olykor rossz döntést hozott. Ki is kezdte a lelátó nyelve, ám az ifjú portás válaszul még keményebben edzett, s a 2019. nyarán érkező Helesfayval szemben is megküzdött a csapatba kerülésért.
Hogy a csonka szezon legtöbb bajnoki mérkőzésén is Kovács védte többször a pécsi kaput, egy szerencsétlen sérülésnek köszönhető: az első számú kapusnak szerződtetett, s NB I-es tapasztalattal is rendelkező Helesfay harcképtelensége miatt állhatott gólvonalra az ifjú spíler.
Hogy mennyi lehetőséget kapott volna a riválisa felépülése után bajnokság további részében, azt nem tudjuk. Tény, hogy a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság utolsó meccsein már ismét Helesfay védte a Munkás összeállítását.
![]() |
| Kovács Benedek munkában |
Távozott: Rákosmente KSK (2020. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2018. július 28. Kozármisleny FC - Pécsi MFC 5-0 (3-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2020. július 8. BFC Siófok - Pécsi MFC 2-2 - Siófoki felkészülési torna.
Kovács Benedek statisztikája a PMFC-ben:
NB III.: 30 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 3 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 19 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 55 mérkőzés, 0 gól.
Dicsőségtabló:
NB III. Középcsoport bajnoka (2019/20).



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése