Egyed Balázs (forrás: pmfc.hu) |
Egyed Balázs
Született: 1996. 01. 12.
Posztja: kapus.
Mérkőzéseinek száma: 7.
Góljainak száma: 0.
Érkezett: Putnok FC (2019. augusztus).
Amikor a csapat első számú kapusa, Helesfay Donát, porckorongsérv-műtét miatt hosszabb időre kidőlt a csatasorból, szükségessé vált egy NB III-as tapasztalattal rendelkező hálóőr átigazolása. A klubvezetők egészen Putnokig szaladtak, hogy megtalálják a megoldást Egyed Balázs személyében.
A miskolci születésű portás végigvédte a DVTK korosztályos csapatait, majd fiatalon bemutatkozott a felnőttek között a Magyar Kupában és a Ligakupában. Szerepelt a diósgyőriek második számú NB III-as gárdájában, és 18 évesen a kispadon foglalt helyet a Krasznodar elleni Európa Liga párharc visszavágóján. Ezt követően védett az NB II-es Cigánd SE és az NB III Keleti-csoportjában szerepelő Putnok FC színeiben.
Pécsre igazolásakor az alábbiakat nyilatkozta:
– Egy edzés után kaptam a telefonhívást, egykori kapuedzőm, Szalma Pál keresett és mondta, hogy érdeklődnek utánam a PMFC-től – kezdte Egyed Balázs. – Elkezdtem részletesebben olvasgatni a klubról és láttam, hogy nem csak az eredmények vannak rendben. Múlt héten két edzésen vettem részt, pénteken egy kapus specifikus, szombaton pedig egy átmozgató tréning szerepelt a programban, a Rákosmente meccset pedig már a kispadról figyeltem végig. Azt kell, mondjam, remek öltözőbe kerültem. Kívülről könnyűnek tűnhet a csapat eredményes szereplése, de ezalatt a rövid idő alatt megtapasztaltam, hogy mennyi munkát tesz bele mindenki. (pmfc.hu, 2019. szeptember 2.)
Valódi bemutatkozására azonban várni kellett. Erre Egerszalókon, egy Magyar Kupa-mérkőzésen került sor. Egyed nem lett első számú kapus, hiába tűnt magabiztosabbnak és képzettebbnek posztbeli riválisánál, Kovács Benedeknél.
A koronavírus-járvány miatt idő előtt félbeszakadt bajnokságban kétszer védte a csapat kapuját, még a téli szünet előtti fordulókban .A sérült Helesfay tavaszra felépült, s visszavette helyét a gólvonalon.
A bár hivatalosan nem hirdetett bajnokot a szövetség, a PMFC-hez hasonlóan őt is, mint a csapat valamennyi tagját, bajnoknak tekintjük.
Távozott: Sajóbábonyi Vegyész SE (2020. június).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2019. szeptember 22. Egerszalók SE - PMFC 1-6 (0-1) - Magyar Kupa.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2020. február 22. PMFC - NK Marsonia Sl. Brod 3-1 (1-1) - edzőmérkőzés.
Egyed Balázs statisztikája a PMFC-ben:
NB III.: 2 mérkőzés, 0 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 7 mérkőzést játszott a PMFC-ben, gólt nem szerzett.
Dicsőségtabló:
NB III. Középcsoport bajnoka (2019/20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése