2024. július 19., péntek

Spílerek: Király Péter - 1977. 07. 19.

Király Péter

Király Péter 

Született: 1977. 07. 19., Székesfehérvár.
Posztja: csatár.
Mérkőzéseinek száma: 80.
Góljainak száma: 25.

Érkezett: Gázszer FC (2000. február).

A fehérvári labdarúgó a Gázszerrel együtt költözött Pécsre, s lett a baranyai csapat játékosa. Mintegy másfél éven át viselte a PMFC piros-fekete mezét, többnyire csatárként rohamozva az ellenfél kapuját, de olykor a középpályára is visszahúzódott.

Összesen 27 élvonalbeli (PNB., NB I.) mérkőzésen erősítette a Munkást, s ezeken 10 gólt szerzett. Leginkább a 2000. áprilisában, a Nyíregyháza ellen játszott meccs lehet számára emlékezetes, amikor kétszer is betalált a piros-kék csapat hálójába. Különösen a második találata lett emlékezetes, amikor Détári-szögből, az alapvonaltól két méterre letett labdát szabadrúgásból csavarta az ellenfél kapujába. Szépségdíjas gól volt!

Érdekességképp jegyezzük meg, hogy az ezt követő három bajnoki találkozó mindegyikén eredményes tudott lenni, zsinórban a Diósgyőr, a Debrecen és az Újpest kapuját is bevette.

A Videoton ellen, 2000, augusztusában
(Király sárga mezben)
Igazi Újpest-specialistává nőtte ki magát, hiszen a 2000. őszi (kvalifikációs) bajnokságban mindkét, a lila-fehérek ellen vívott meccsen hintett egy-egy gólt. Ez mellett még eredményes tudott lenni a Nagykanizsa ellen kétszer és a Videoton ellen egyszer. Sajnos, a muníció nem voltelég ahhoz, hogy a csapat az NB I-ben maradjon. 

A kiesés után mintha elvesztette volna a góllövő csukáját: írd és mondd, egyetlen NB I/B-s találkozón tudott csak eredményes lenni, igaz, Horváth Gyula és Sitku Illés mögött a középpályáról próbált lendíteni a csapat játékán.

Szerencséjére a Magyar Kupa megyei selejtezősorozata némi vigasszal szolgált számára, hiszen nyolcszor felírták nevét a góllövők közé.

Ez azonban kevésnek bizonyult a szerződés meghosszabbításához, s 2001. nyarán elhagyta a mediterrán hangulatok városát.

Távozott: 2001. július.

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2000. február 8. Pécsi MFC - Beremendi Építők SK 1-0 (0-0) - DN Kupa.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2001. június 24. Pápai ELC - Pécsi MFC 2-0 (0-0) - NB I/B.

Király Péter statisztikája a PMFC-ben:
PNB., NB I.: 27 mérkőzés, 10 gól.
NB I/B.: 18 mérkőzés, 1 gól.
Magyar Kupa: 10 mérkőzés, 8 gól.
DN Kupa: 8 mérkőzés, 2 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 16 mérkőzés, 4 gól.

Összesen: 80 mérkőzést játszott a PMFC-ben, 25 gólt szerezve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése