Pécsi MFC - Hódmezővásárhelyi FC 2-4 (1-3)
2019. május 26. Pécs, PMFC-stadion. NB III. Középcsoport, 29. forduló. 800 néző.
forrás: pmfc.hu |
Vezette: Leél-Őssy Ádám (Kovács Gábor, Pipicz Norbert).
Góllövők: Kálmán 7', Geiger 67', ill. Bódai 17' és 34', Vass 22', Katona 72'.
Sárga lap: Geiger 79', Juhász L. 88'.
PMFC: Somogyi – Valkovszki, Romic, Erdős, Varga (Hanol, 26.) – Kálmán, Futó (Juhász, 46.), Oliveira, Kesztyűs (Kiss, 58.) – Koller, Geiger. Vezetőedző: Vas László.
Hódmezővásárhelyi FC: Krnács – Jankelic, Tóth, Huszár, Szabó, Bódai, Hrabovszki (Besztercei, 91.), Mezei, Katona, Vass (Szabó, 46.), Povázsai (Rau, 90.). Edző: Szűcs Róbert.
Megalázó vereség
Megalázó vereséget szenvedett a PMFC a bajnokság utolsó hazai mérkőzésén, amelyen a már kiesett Hódmezővásárhely volt a Stadion utca vendége. Bár a meccs jól indult a hazaiak számára hiszen Kálmán Szilárd révén már a hetedik percben vezetést szereztek. Sajnos, az öröm nem tartott sokáig, hiszen a vendégek tíz perc múltán egyenlítettek, sőt a szünetig még kétszer bevették Somogyi kapuját, ezzel két gólos vezetéssel mehettek szünetre.
A folytatásban aztán azt játszották, amit kellett: tartották az előnyt, és szórványos ellentámadásokat vezettek. A baj inkább az volt, hogy nem láttuk a pécsieken, hogy szeretnék elérni az egyenlítést, esetleg a meccs megfordítását.
Szépítésig azért eljutott a Munkás, a 67. percben Geiger talált a vendégek hálójába, ám a hajrában aztán mindent eldöntött Csongrád megyei csapat, amikor Katona ért el találatot.
Hát, ez nem volt szép, fiúk! De akkor is: Csak a Munkás!
Mestermérleg:
Vas László: Abszolút csalódottak vagyunk, saját magunkat vertük meg. Meggyőződésem, hogy adtunk egy szikrát az ellenfélnek, ami belobbant. Nagyon sok olyan ki nem kényszerített hibánk volt, amely alapvetően nem jellemző ránk, s így előidéztünk egy folyamatot, amit végig görgettünk magunk előtt.
Szűcs Róbert: A fociban szerencsére is szükség van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése