2018. november 27., kedd

2018. november 25. Pécsi MFC - Dunaújváros Pálhalma ASE 0-0

Pécsi MFC - Dunaújváros Pálhalma ASE 0-0
2018. november 25. Pécs, PMFC-stadion, NB III. Középcsoport, 16. forduló.
300 néző.

Szezonzáró döntetlen
(foto: PMFC Facebook)
Vezette: Berényi Tamás (Sinkovicz Dániel, Kovács Brankó).
Sárga lap: Fujsz (33.), Koller (68.), Juhász (70.), ill. Farkas (91.)

PMFC: Kovács – Valkovszki (Széles, 46.), Romic, Erdős, Hanol – Fujsz, Juhász, Koller, Varga – Gellén (Csernik, 60.), Péter (Kesztyűs, 68.). Vezetőedző: Vas László.

Dunaújváros: Pokorni – Kis, Farkas, Zvara, Puskás, Mundi, Dorogi, Tóth, Sándor, Hompót (Tapiska, 65.), Horváth (Szepessy, 80.). Vezetőedző: Lőrincz Emil.

(A pmfc.hu tudósítása alapján)

A PMFC nagyobb helyzetei ellenére 0-0-ra végzett a Dunaújváros elleni utolsó hazai bajnoki mérkőzésén.

Az NB III Közép-csoport tavaszról előrehozott 16. fordulójában a PMFC a Dunaújváros gárdáját fogadta évadbeli utolsó hazai bajnoki mérkőzése alkalmával. A jó iramban kezdődő vasárnapi összecsapáson az első lehetőség a házigazdák előtt adódott: Fujsz Richárd balról, távolról elvégzett szabadrúgását Gellén Dávid kapunak némileg háttal állva csúsztatta meg, a labda viszont háló tetején landolt. Nem sokkal később Fujsz Richárd passzolt be remek ütemérzékkel a vendégvédők között előretörő Koller Krisztiánnak, akit azonban a tizenhatosnál szabályosan megállítottak.

Negyed óra után még közelebb kerültek a gólszerzéshez a piros-feketék. A 15. percben Fujsz Richárd életerős átlövése alig ment el valamivel az újvárosi kapu előtt, amihez Pokorni Péter óriási bravúrja is kellett. Válaszként a túloldalon Puskás Gábor játszotta tisztára magát a tizenhatos jobb sarkánál, a védők között kibújva már csak Kovács Benedek állt vele szemben, de a védő ziccere ellenére csúnyán fölé vágta a labdát. A 26. minutumban a mérkőzés legnagyobb helyzete Varga Tamás előtt adódott, aki szemből érkezve kereste a pillanatot, végül lövésébe lábbal belevetődött Pokorni Péter.

A gól nélküli első játékrész után következő második félidőben is a pécsiek szerezhettek volna előnyt. Az 54. percben egy szép összjáték után Péter Bence vezette ziccerben Pokorni Péterre a labdát, de egy újvárosi védő az utolsó pillanatban segíteni tudott kapustársának. Négy minutummal később a hazai védők kerültek a figyelem középpontjában, akik nagyot mentve Mundi Roland és Puskás Gábor lövését is bevetődve hárították. Ezt követően az újvárosiak uralták némileg a játékot, de a baranyaiak igyekeztek visszavenni az irányítást és eredményes játékkal dominálni.

A 64. percben egy előrevágott labdát Fujsz Richárd szerzett meg harciasan, majd balról élesen kapu elé passzolt, de az érkező csapattársak elől Pokorni Péter begyűjtötte a játékszert. A találkozó végéhez közeledve a pécsiek jobbára rögzített szituációkból próbálkoztak, ám a pontrúgásokat sikeresen kivédekezték a vendég Fejér megyeiek. A PMFC végül 0-0-s döntetlenre végzett Dunaújváros elleni hazai szezonzárója, Vas László tanítványai egyúttal egy hét meccses veretlenségi szériával búcsúztak az évtől, valamint a hazai publikumtól. Az NB III Közép-csoport tavaszi pontvadászata 2019. március elején kezdődik.

MESTERMÉRLEG:

Vas László: Köszönöm a vezetőknek ezt a hat meccset, köszönet jár a stábnak is és a játékosoknak is a megfelelő hozzáállásért. Úgy gondolom, hogy a csapat mindent megpróbált ezen a mérkőzésen is, tudásunk, döntéseink most erre voltak elegendőek.

Lőrincz Emil: Nagyon jó érzés volt Pécsre visszatérni, az már kevésbé volt jó érzés, amit a mérkőzésen láttunk. Azért jöttünk ide, hogy nyerjünk. Ha van idény eleji forma, akkor ez most idény végi forma volt.

2018. november 19., hétfő

2018. november 17. Pécsi MFC - Kozármislenyi FC 1-0 (1-0)

Pécsi MFC - Kozármisleny FC 1-0 (1-0)
2018. november 17. Pécs, PMFC-stadion. NB III. Középcsoport, 15. forduló. 1.000 néző.

Vezette: Szommer Attila (Szvetnyik Bence, Varga Gábor).
Góllövő: Romic, 84'.
Sárga lap: Szellák 11', Kálmán Sz. 52', Gelén 63', Varga T. 76' ill. Kocsis A. 39'.

Danijel Romic
(forrás: bama.hu)
PMFC: Kovács – Hanol, Romic, Erdős, Varga – Kálmán (Széles, 89.), Szellák (Csernik, 46.), Juhász, Fujsz – Gellén (Keresztes B., 67.), Koller. Vezetőedző: Vas László.

Kozármisleny FC: Molnár – Rácz (Horvát, 69.), Tóth M., Wittrédi (Grabarics, 89.), Márkvárt, Beke, Kocsis, Racskó, Tóth M., Turi, Lantos. Edző: Németh Zsolt.

Győzelem hazai pályán!

Bizony, helye van a kalaplengetésnek és a hangos vivátozásnak, hiszen, nagyjából fél év után sikerült hazai pályán bajnoki mérkőzést nyerni. S nem is akármilyen meccsen: soros ellenfelünk az utóbbi időszak legnagyobb riválisa, a Kozármisleny FC. S megint sóhajtunk egy nagyot, hát igen... az utóbbi évek legnagyobb riválisa nem a Fradi vagy az Újpest, még csak nem is a fénykorát élő Komlói Bányász, hanem a Kozármisleny. S nehogy, valaki úgy érezze, hogy lenézzük az ellenfelünket. Nem. Nem vagyunk abban a helyzetben. Csak éppen zongorázni lehet a különbséget a ... hm... a korszakok között.

Legutóbb a nyáron, edzőmérkőzésen találkoztunk a szomszéd kisváros futballcsapatával, s akkor méretes zakót kaptunk: az egykori PMFC-s játékosokkal felálló Kozármisleny 5-0-ra győzte le a Munkást. Bizony, akkor annak is örültünk, hogy egyáltalán meccs volt...

Reményeink azonban ezúttal túlnőttek a meccs puszta megrendezésénél és annak megtekintésénél. Az utóbbi hetek javuló formája és eredményessége optimistább kicsengést ígért.

Bár csapatunk felforgatott összeállításban lépett pályára, mindez nem jelentette azt, hogy ne léphetne fel támadólag. Ahogy azt a Vas László vezette csapattól már többször is láthattuk, egy távolról megítélt szabadrúgást Kálmán Szilárd szúrt kapura, ám a vendégek kapusa, Molnár Péter hárította a veszélyt. Aki, mellesleg egykor a PMFC igazolt játékosa volt.

A mieink maradtak aktívak, hiába játszott Wittrédi, Beke, Márkvárt Patrik a másik oldalon, mégis a hazai csapat tűnt kezdeményezőbbnek. Feljegyezhettük még Gellén Dávid helyzetét is, s bár a mislenyiek is próbálkoztak, nem éreztük úgy, hogy a levegőben lógna az első gól.

Nyugodtan szotyizgattunk a lelátón, pulzusunk és vérnyomásunk teljesen normális volt, s mindez azért volt így, mert különösebb izgalomra nem volt okunk. 

A második félidőben előbb Koller Krisztián, majd Fujsz Ricsi veszélyeztetett, exkapusunk azonban hárított. Nem sokkal később a vendégek is próbálkoztak, s Kovács Benedeknek kellett játékba avatkoznia.

Tipikusan olyan meccs volt, amelyre képzett szpíkerek azt mondják: egyetlen gól eldöntheti a találkozót. S így is lett. A 84. percben Kálmán Szilárd végzett el egy szabadrúgást, amelyet Danijel Romic lőtt a hálóba. (1-0).

S mivel a képzett szpíkereknek ezúttal is igazuk lett volna, a PMFC megszerezte első hazai győzelmét hazai pályán.

S ami még fontosabb: féltávnál, tizenöt forduló után a középmezőny tagjaként áll a PMFC.

Csak a Munkás!

MESTERMÉRLEG:
Vas László: - Egy kiélezett mérkőzésen sikerült egy értékes győzelmet szereznünk, amely a szív diadala és a taktikai fegyelem győzelme volt.
Németh Zsolt: Nehéz beszélni egy vereséggel véget ért baranyai rangadó után. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de sajnos nem voltunk elég higgadtak. 

2018. november 12., hétfő

2018. november 11. Hódmezővásárhelyi FC - Pécsi MFC 1-2 (0-0)


Hódmezővásárhelyi FC - Pécsi MFC 1-2 (0-0)

2018. november 11. Hódmezővásárhely, NB III. Középcsoport, 14. forduló.
150 néző.

Vezette: Kovács Tamás (Varga Gábor, Belicza Bence Péter).
Góllövők: Geiger (61.), ill. Kálmán (46.), Erdős (70.)
Sárga lap: Hanol 57', Varga T. 65'.

HFC: Varga – Geiger, Komáromi, Szabó Cs., Szabó M., Hrabovszki (Gyüre, 35.), Mezei, Katona (Kecskeméti, 84.), Vass (Győrfi, 64.), Jankelic, Bódai. Vezetőedző: Szűcs Róbert

PMFC: Kovács – Hanol, Romic, Erdős, Varga – Fujsz, Juhász, Szellák (Széles, 89.), Kálmán – Gellén (Katona, 69.), Péter (Pataki, 84.). Vezetőedző: Vas László.

Értékes győzelem

Minden győzelem értékes, ám egy közvetlen rivális ellen begyűjtött három pontnak különösen nagy értéke van. Nem, még nem dőlhet hátra senki sem, sem játékos, sem edző, sem szakmai igazgató - különösen nem a szurkoló. A szurkoló már csak azért sem, mert a hazai csapat mindössze negyven jegyet biztosított a vendégek drukkereinek, így aztán leülni sem tudott, nemhogy hátradőlni.

No, de ennyit a hazaiakról. Természetesen a dicsőítő ének ezúttal a látogatóknak szól. Pontosabban, szólna, hiszen a mérkőzést mi sem láttuk. Így csak gratulálni tudunk a csapatnak, különösen gólszerzőinknek Kálmán Szilárdnak és Erdős Gábornak, s örvendezni a begyűjtött bajnoki pontok felett.

S persze világgá kiáltjuk, hogy: Csak a Munkás!

MESTERMÉRLEG:
Szűcs Róbert: Két hasonló képességű csapat találkozott, jobban akarta a győzelmet a Pécs. Ezen a mérkőzésen nem tettünk annyit, hogy megnyerjük, de egy döntetlen benne lehetett volna.
Vas László: Ez a mérkőzés nem a szép játékról, nem a futballról szólt, hanem arról, hogy melyik csapat erőlteti rá akaratát a másikra. Azt gondolom, hogy ezen a mérkőzésen a fiúk mindent megtettek, hogy hazavigyük a három pontot.

2018. november 6., kedd

2018. november 4. Pécsi MFC - Kecskeméti TE 2-2 (1-0)

Pécsi MFC - Kecskeméti TE 2-2 (1-0)
2018. november 4. Pécs, PMFC-st., NB III. Középcsoport, 13. ford., 500 néző.

Vezette: Bana Gergely (Kiss Balázs, Perák András),
Góllövők: Koller 28' Romic 79' (mindkettő 11-es) ill. Vladul Stefan 70' és 73'.
Sárga lap: Hanol (45.) , Koller (58.) ill. Takács 46.), Nádudvari (67.), Szabó (71.), Kitl (88.).
Koller Krisztián

PMFC: Somogyi – Hanol, Romic, Erdős, Varga – Fujsz, Koller (Katona, 64.), Szellák, Kálmán (Széles, 69.) – Gellén (Biscoff, 81.), Péter. Vezetőedző: Vas László.

KTE: Ladányi – Zámbó, Urbán, Farkas, Zámbori – Szabó D., Markó, Nádudvari (67.) – Selyem (Tóth, 86.), Vladul, Takács (Nemesvári, 46.). Vezetőedző: Szabó Tibor.

Nem és nem

Nem, és újra csak nem jön össze a győzelem a pécsi csapatnak. Persze, minden csak nézőpont kérdése, hiszen írhatjuk: Vas Lászlóval továbbra is veretlen a PMFC, s írhatjuk azt is: Vas Lászlóval továbbra is nyeretlen a PMFC. S mindkét állítás igaz, hiszen a beugró trénerrel eddig csupa döntetlent ért el a csapat.

Hogy ez jó, vagy nem? Ki tudja... Majd talán nyáron, a végelszámoláskor kapunk erre a kérdésre csak választ. Mi továbbra is aggodalmunkat fejezzük ki, hiszen a hárompontos rendszerben egy győzelem és egy vereség többet ér, mint két döntetlen. Szerencsénkre, riválisaink sem győznek sűrűn, így közvetlen ellenlábasainkkal szemben nem szakadtunk le - annyira, de ha kicsit feljebb szemlélődünk a tabellán, akkor már érezhető némi lemaradás. 

Döntetlenekkel márpedig nehéz lesz kivívni a bentmaradást, az előre lépéshez tehát győzni kell. Szerencsére tudja ezt Vas mester is, és támadó szellemű csapatot küldött pályára. Védőink rendre feltűntek a támadó harmadban, s egy ilyen előretörés után ítélt jogos büntetőt a javunkra Bana spori. Koller be is vágta, ahogy kell. (1-0). Nagy kár, hogy a hirtelen jött lélektani fölényt nem használta ki a Pamacs, s a helyett, hogy kapuja elé préselte volna az ellenfelet, belement egy kis mezőnybeli birkózásba. Pozitívum, hogy legalább az előnyét tartotta. 

A második félidőben aztán hiába kezdett aktívabban a hazai csapat, Kálmán Szilárd háromszor is helyzetbe került, gólt mégis a hírös város együttese ért el, s rögtön kettőt is: Vladul Stefán előbb egyenlített, majd megfordította az eredményt. Hüledezni is alig maradt időnk, annyira gyorsan, két perc leforgása alatt történt mindez. (1-2)

A közönséggel ellentétben a játékosok nem kaptak sokkot: felvették a kesztyűt, s Danijel Romic tizenegyeséből egyenlítettek. (2-2)

Őrült hajrá következett, mindkét csapat meg akarta szerezni a győzelmet, s az egyenlő erők küzdelme újabb döntetlent hozott a konyhára.

Kár, hogy ez a döntetlen is csak egy pontot ér, s ezúttal sem sikerült legyőzni vasárnapi ellenfelünket.

Csak a Munkás!

MESTERMÉRLEG:
Vas László: Megint mindent megtettek a fiúk, úgy mentek bele a meccsbe, ahogy kell, levegőt nem engedtek venni az ellenfélnek és a vezetést is megszerezték. A folytatásban azonban sajnos nem tudtuk belőni a másodikat, majd volt egy néhány perces rövidzárlatunk, amely alatt az ellenfél fordított. Pozitívum, hogy innen fel tudtunk állni, egyenlítettünk, sőt, volt egy meccslabdánk is. (bama.hu)
Szabó Tibor:  Vegyes érzésekkel tudok értékelni, érzelemdús volt számunkra a heti felkészülés is. Ez a meccs is végződhetett volna bárhogy. Kicsit elégedetlenek vagyunk, a második félidei játékkal, illetve 2-1 után megnyerhettük volna ezt a mérkőzést. A Pécs kihasználta és élvezte is a hazai pálya előnyét, két büntetőt kaptak, a sárga lapokat is jobbára nekünk adták. Küzdöttünk, hajtottunk, próbálunk ebből a döntetlenből is építkezni. (kecskemetite.hu)