2024. június 20., csütörtök

Spílerek: Kónya Dávid - 1993. 06. 20

Kónya Dávid

Kónya Dávid

Született: 1993. 06. 20.
Posztja: támadó.
Mérkőzéseinek száma: 251.
Góljainak száma: 69.

Érkezett: Pécsi EAC (2015. július).

A klub történetének egyik legnehezebb időszakában került a PMFC-hez a gólerős csatár, akkor, amikor a megyebajnokságban indulva kellett újjá építeni a gazdag tradíciókkal rendelkező klubot. Dávid nem egyedül képviselte a Kónya-nevet az együttesben, hiszen öccse, Kornél is ugyanebben az időszakban volt a csapat tagja.

Már édesapjuk, Kónya Mihály is az egyesület egyik emblematikus alakja volt, így ereikben nem piros, hanem piros-fekete vér folyik. A korábbi jobbhátvéd szülő így vallott az érzéseiről: 

- Szeretném kiemelni, hogy három gyermekem van. A legidősebb közülük Adrienn lányom, aki közgazdász és jelenleg Budapesten él. Ő korábban versenyszerűen sportaerobikozott. A fiúkra visszatérve, szerettem volna, ha választanak maguknak egy sportágat, külön öröm, hogy végül a labdarúgás mellett döntöttek. Már kiskorukban keresték a labdát. A példát persze láthatták tőlem, hiszen később újra elkezdtem futballozni hat év szünet után, játszottam öregfiúk-szinten is. Dávid és Kornél már fiatalon is ügyesek voltak. Hévízen kezdtek el komolyabban focizni. Mehettek volna akadémiára is, de nem akartuk elengedni őket, mert az a tanulás rovására mehetett volna. Ráadásul Dávid már 18 évesen az NB III-ban játszott, ami szerintem többet ér, mint az utánpótlás-bajnokság, ahonnan nem biztos, hogy valaki fel tud kerülni a nagyok közé. Kornél pedig egy szentlőrinci kitérővel érkezett Újmecsekaljára. (pmfc.hu, 2017. október 7.)

Dávid olyan riválisokat kapott a támadószekcióban, mint Hadobás Gergő vagy Schmidt Zsolt, mégis alapemberré tudott válni Márton Gábor csapatában. Ennek oka, hogy több poszton is bevethető játékos, aki többféle játékrendszerben is otthonosan mozog. 

Kónya Mihály a fiaival
2017. márciusában játszott először középcsatárt. Márton a Dunaújvárosi PASE elleni bajnokin állította e számára szokatlan pozícióba, s igen jól teljesített, hiszen háromszor is bevette az ellenfél kapuját. Erről így írt a bama.hu megyei hírportál:

"Az edzői húzás pedig bejött. A nem éppen szálfatermetű, ámde annál gyorsabb Kónya Dávidot Márton Gábor vezetőedző ezúttal a kapu elé rendelte, s a nagydarab, lassú dunaújvárosi védők bizony csak kapkodták a fejüket, még szemmel sem nagyon tudták követni a pécsi játékost. Aki így szabadon fickándozhatott (a szélen azért sokkal kötöttebbek a lehetőségei, s miután rendszerint már figyelnek rá, biztosan nem lett volna ilyen hatékony), s ennek meglett az eredménye: rúgott három gólt, köztük a 32. percben egy nagyon szépet is – a 16-os vonalán jobbra megtolta a labdát, majd váratlanul visszalőtte a jobb felsőbe." (bama.hu, 2017.03.12).

Érthető volt a szakvezető ragaszkodása a csatárhoz, aki meghálálta a bizalmat, igazi gólvadászként jeleskedett: az NB III-ban két idény alatt 22, a megyei bajnokságban pedig 16 gólt szerzett.

Kónya-fivérek a PMFC-ben
2017. szeptember 23-a bizonyára emlékezetes nap marad a Kónya-fivérek számára: a Vecsés elleni bajnokin mindketten a kapuba találtak. 

Időközben azt is megtudtuk csatárunkról, hogy nem csak a labdarúgópályán, hanem az egyetemen is jól érzi magát, s fogorvosnak tanul a PTE-n.

Három szezonon keresztül volt alapember a PMFC-ben, majd elhagyta a csapatot és a PEAC-hoz igazolt.

Távozott: Pécsi Egyetemi AC (2018. augusztus).

Bár az MLSZ Adatbankja szerint csak 2019. januárjában igazolt át az egyetemi csapathoz, valójában már 2018. nyarától nem tartozott a PMFC első csapatának keretéhez. Fél évet a pályán kívül töltött, majd elszegődött az egyetemisták csapatához. 2019. nyarán tért vissza a Stadion utcába.

Érkezett: Pécsi Egyetemi AC (2019. július)

A villámléptű támadó 2019. nyarán tért vissza a PMFC-hez. Az NB III-ban 19 mérkőzésen 7 gólt szerzett, jelentős mértékben hozzájárulva ahhoz, hogy a csapat feljutott a másodosztályba. Bár a koronavírus-járvány miatt félbe szakadt bajnokságban hivatalosan nem hirdettek bajnokot, blogunk őt is, mint a csapatot és annak valamennyi tagját, annak tekinti.

Sajnos, az NB II-ben már nem tudott meghatározó játékossá válni. Be-bekerült, ki-kimaradt, s a sorozatos sérülések sem segítették a spílert. Három másodosztályú szezonban hetven bajnoki mérkőzést számoltunk össze, amelyeken két gólt lőtt. (Összehasonlításul: az NB III-ban 80/29-es mutatót produkált.) 

A klubhonlap egyetlen szót sem szólt a spíler távozásáról.

Távozott: klub nélkül (2023. január).

Első mérkőzése a PMFC-ben:
2015. július 29. Pécsi MFC - Geresdlaki Dózsa SE 7-0 (0-0) - edzőmérkőzés.

Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2023. január 11. Pécsi MFC - Majosi SE 6-0 (3-0) - edzőmérkőzés.

Kónya Dávid statisztikája:
NB II: 70 mérkőzés, 2 gól.
NB III: 80 mérkőzés, 29 gól.
Baranya m. I. o: 27 mérkőzés, 16 gól.
Magyar Kupa: 9 mérkőzés, 1 gól.
Baranya kupa: 3 mérkőzés, 1 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 3 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 59 mérkőzés, 20 gól.

Összesen: 251 mérkőzés, 69 gól.

Dicsőségtábla:
NB III. Középcsoport bajnoka (2019/20).
NB III. Középcsoport 2. helyezett (2016/17, 2017/18.)
Baranya megye bajnoka (2015/16.)
Baranya Kupa győztese (2015/16.)

(képek forrása: pmfc.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése