Fellai József |
Fellai József
Született: 1989.06.24.
Posztja: hátvéd.
Mérkőzéseinek száma: 62.
Góljainak száma: 9.
Érkezett: Kozármisleny FC (2016. július).
Bár 2016. nyarán szerződött a PMFC-hez az egyébként pécsi nevelésű labdarúgó, már korábban is szerepelt a felnőttek között. 2013. nyarán próbajátékon járt a Márton Gábor edzette csapatnál, ám két mérkőzést követően nem volt maradása a piros-fekete csapat öltözőjében.
Három év múlva a Kozármisleny csapatából érkezett az NB III-as bajnokságra készülő pécsi csapathoz. Márton nem vett zsákbamacskát, hiszen már a korábbi években is jól dolgoztak együtt. Nem volt véletlen hát, hogy a védelem tengelyében leggyakrabban Fellai játékára számított a szakvezető, aki nem is volt hálátlan: másfél év alatt 45 bajnoki találkozón játszott, s nyolc góllal terhelte meg az ellenfél kapuját. A Paks elleni bajnokin 2017. májusában védő létére két gólt lőtt.
Gólöröm a Paks II. ellen |
Igen, csak másfél év... a védő ugyanis 2017. novemberében az Iváncsa elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, s a továbbiakban már nem állhatott a szakvezetés rendelkezésére.
2018. nyarán nem újította meg lejáró szerződését, s távozott a PMFC-től.
Távozott: Dombóvári FC (2018. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2013. június 26. NK Osijek - PMFC-Matias 1-0 (0-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2017. november 18. Pécsi MFC - Iváncsa KSE 2-2 (0-0) - NB III.
Fellai József statisztikája:
NB III. 45 mérkőzés, 8 gól.
Magyar Kupa: 2 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 15 mérkőzés, 1 gól.
Összesen: 62 mérkőzés, 9 gól.
Dicsőségtábla:
NB III. Középcsoport ezüstérmese (2016/17, 2017/18).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése