Andrej Causic megbízható védőnk volt |
Causic, Andrej
Született: 1990. 02. 19.
Posztja: hátvéd.
Nemzetisége: horvát.
Mérkőzéseinek száma: 102.
Góljainak száma: 3.
Érkezett: NK Osijek (2011. július).
A frissen NB I-be jutott PMFC igazolta le a horvát védőjátékost 2011. nyarán. Érdekesség, hogy átigazolása előtt néhány nappal még az NK Osijek csapatában lépett pályára, épp a PMFC ellen.
Nem volt zökkenőmentes a csapatba kerülése, hiszen 2011. októberében egy tüszős mandulagyulladás miatt kórházba került, de gyógyulása alatt gyógyszerallergia lépett fel. Orvosi kezelésre Eszékre, szülővárosába került, s abban a naptári évben már nem is léphetett pályára. Legközelebb csak 2012. telén, a felkészülési időszakban húzhatta magára a PMFC mezét, majd a bajnokság tavaszi folytatásában az őszi 3 szereplés mellé újabb 8 bajnoki találkozót jegyezhetett fel magának. A pontvadászat hajrájában a Diósgyőr ellen első bajnoki gólját is megszerezte.
Egy szezonnal később már nagyobb szerencséje volt, ezúttal semmilyen mandulabetegség nem hátráltatta a játékát. A bajnokság harminc találkozójából húsz mérkőzésen kapott lehetőséget, ami elég jónak mondható. Gólt is szerzett, melyet a Szombathelyi Haladás és a Lombard Pápa drukkerei bántak igazán.
Causic Torghellével is megküzdött |
2013. nyarán azonban elhagyta a klubot, s Szlovákiába, a Dunaszerdahely csapatához igazolt. Egy évet töltött a felvidéki magyar városban, s visszatért Pécsre, ahol ekkor már Véber György volt a vezetőedző. A szókimondásáról híres trénes hébe-hóba számított rá, a horvát játékos közel sem került olyan gyakran a kezdőcsapatba, mint korábbi pécsi időszakában.
A helyzet az egykori újpesti kedvenc távozásával megváltozott, Kulcsár Árpád stabilan számított a középső védőre, és honfitársa, Robert Jarni is nehezen képzelte el nélküle a védelmet.
Az, hogy mégis muszáj volt a horvát mesternek fantáziadúsnak lennie, az azért volt, mert a Honvéd ellen 2015. áprilisában megsérült a védő, s a szezon végéig már nem is térhetett vissza. 102 fellépés a PMFC mezében azért így is elismerésre méltó.
A PMFC kizárása után egy évig csapat nélkül volt, majd a szomszéd kisváros csapatához igazolt.
Távozott: Kozármisleny FC (2016. július).
Első mérkőzése a PMFC-ben:
2011. június 30. HIT Gorica - Pécsi MFC 0-1 (0-0) - edzőmérkőzés.
Utolsó mérkőzése a PMFC-ben:
2015. április 18. PMFC-Matias - Bp. Honvéd FC 2-1 (0-0) - NB I.
Andrej Causic statisztikája:
NB I.: 49 mérkőzés, 3 gól.
Magyar Kupa: 5 mérkőzés, 0 gól.
Ligakupa: 12 mérkőzés, 0 gól.
Egyéb díjmérkőzés: 1 mérkőzés, 0 gól.
Edzőmérkőzés: 35 mérkőzés, 0 gól.
Összesen: 102 mérkőzés a PMFC-ben, melyeken 3 gólt szerzett.
Dicsőségtabló:
Ligakupa elődöntős (2012/13).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése