Háromból hármat!
Kettőből kettő, mondanánk, ahogy kölyökkorunkban, amikor azt számoltuk, hogy két meccs során hányszor nyert a csapatunk. Persze, Alfonzó óta tudjuk, hogy a "Tegnap sikereiből ma már nem lehet megélni", s ez az igazság fokozottan igaz a PMFC-re. Hiába nyert a PMFC kettőből kettőt a Rákosmente ellen, az idei eredmények alapján közel sem biztos, hogy háromból három lesz.
A két csapat a mögöttünk hagyott idényben találkozott egymással először. Valamivel több mint egy évvel ezelőtt Budapesten mérkőztek a felek, s 3-0 különbségű pécsi győzelem született. A gólokon Károly Bálint, Fellai József és Kónya Dávid osztozott egymással.
A visszavágóra ez év tavaszán került sor, március 31-én 1-0 lett a találkozó végeredménye, győztes gólunkat Károly Bálint szerezte.
Mint látható, Károly Bálint ezeken a mérkőzéseken két gólt lőtt, a Rákosmente egyet sem...A közös múltról sokkal többet elmondani nem lehet.
Ami a jelent illeti, a most folyó bajnokságban mindkét csapat bukdácsol. A mieink a 13., a fővárosiak pedig a 15. helyen szerénykednek, így valódi kiesési rangadó következik.
A két csapat között egy pont a különbség. Egyetlen döntetlen. Míg a vendégek sorozatban öt vereségnél járnak a bajnokságban, a pécsiek "csak" kettőnél. Keserédes vicc, hogy ezek szerint jobb formában van a Munkás... :)
A szerzett gólok számában nincs különbség a két gárda között, ez is, az is hatot lőtt. A vendégek hálója azonban többször rezdült meg, tizenhárom gólt kaptak eddig, míg a pécsiek csak tízet.
Talán ez, a védelmek sebezhetősége lesz az, ami miatt esélyesebbnek véljük a pécsieket. Persze, nagy kérdés, hogy ki fog gólt lőni, mert Károly Bálint már nem játszik Pécsett.
Bárhogy is, a vasárnapi találkozón nincs más választása a PMFC-nek, mint az, hogy a közvetlen riválisa ellen begyűjteni a három pontot.
Bizony, furcsa ilyet leírni. Furcsa, hogy hétről hétre arról cikkezünk, nehogy kiessünk a harmadosztályból. Az a csapat, mely egykor a Ferencváros vagy a Honvéd ellen játszott az NB I-ben, most az NB III-ban küzd... Persze, sopánkodással semmire sem megyünk - annál többet érhet három pont, ezúttal a Rákosmente ellen.
Csak a Munkás!
Tippünk: PMFC - Rákosmente 2-0.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése