2018. május 19. Szekszárdi UFC - Pécsi MFC 0-1 (0-1)

Szekszárdi UFC - Pécsi MFC 0-1 (0-1)

2018. május 19. Szekszárd, NB III., Középcsoport, 28. forduló. 300 néző.

Wittrédi gólja kellett a sikerhez
(forrás: pmfc.hu)

Vezette: Móri Tamás (Pápai Zoltán, Rigó Martin).

Góllövő: Wittrédi Dávid, 60'.

Sárga lap: Hegedűs (36.), Budai (51.), Juhász (86.), Kozics (89.)

Szekszárdi UFC: Lékai – Márton (Károly V., 80.), Arena, Nagyváradi, Dallos – Budai (Kvanduk J., 76.), Lékó (Csigi, 79.), Kozics, Juhász, Hegedűs – Fejes. Vezetőedző: Kvanduk János.

PMFC: Somogyi – Kónya K., Gajág, Puskás, Erdős – Horváth, Nagy – Kónya D. (Beke, 90.), Koller, Károly B. (Bata, 83.) – Mojzer (Wittrédi, 54.). Vezetőedző: Márton Gábor. 

Elfogadod?

- Ha egy-nullra nyer a Pécs, elfogadod? - kérdezte tőlem régi barátom, miközben az autóban ültünk Szekszárd felé menet. Igen, így, "nullra", mert mi még a rádiós körkapcsolásokon nőttünk föl, ahol nem azt mondták, hogy "nulla", mint a tévében, hanem azt, hogy "null". Bár, ha jól emlékszem, Szekszárdról nemigen adtak labdarúgó-mérkőzést a körkapcsolásos műsorba.

- Persze, hogy elfogadom. Hol írjam alá? 

Mert bármilyen arányú is a győzelem, az ugyanúgy három pontot ér. Persze, szeretjük a góllövőlista-cibáló hatgólos győzelmet is, talán egy picivel jobban is, mint a szerényebb kisöccsét.

Mit ne mondjak, túl sok Szekszárd-Pécs bajnokit nem jegyzett föl a krónika, ennek az az oka, hogy elég kevés olyan idény volt, amikor egy osztályban szerepelt a két szomszédvár. A magunk részéről nem is használnánk erre a párosításra a rangadó szót. Szóval, ha rangadóra nem is, de egy jó meccsre reális esély mutatkozott. Merthogy fogadkoztak a hazaiak rendesen, hogy visszavágnak az őszi hét-nullért.

Ennek megfelelő nagy elánnal kezdett a hazai együttes, a mieink ezúttal nem szorították a kapuja elé az ellenfelet, persze, az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem is nagyon tudták volna. A SZUFC - ahogy errefelé becézik a kedvenceiket a szurkolók - ugyanis tényleg komoly erőket mozgatott meg, s harcosságuk a vikingekét idézte. Mintegy negyed óra telt el a mérkőzésből, amikor kezdte átvenni a játék irányítását a bajnokesélyes csapatunk, s Károly Bálint előtt rögtön két lehetőség is adódott. Kár, hogy azok is maradtak.

Fél óra után már a piros-fekete dresszben játszó vendégek egyre lendületesebb támadásokat vezettek, kár, hogy gól egyikből sem született. Lelátóról nézve azonban nem volt kérdéses, melyik csapat a jobb.

A szünetet követően is támadásban maradt a vendégek csapata: jobbal és ballal, közelről és távolról is próbálkoztak a fiúk, de vagy egy szekszárdi láb, vagy a kapufa, ha pedig egyik sem, akkor a hazai kapus, Lékai Soma mentett. (Igen, nekünk is ismerős ez a név. A szünetben kicsit kutakodtunk a neten, Soma bátyja nem más, mint Lékai Máté, a veszprémi kézilabdacsapat kiválósága.)

Tipikus egygólos meccs kerekedett a találkozóból. Mivel a SZUFC sem adta fel a három pont reményét, szórvány-támadásokkal riogatták a védelmünket, azonban Gajágékat nem lehetett zavarba hozni. - Igen, még mindig elfogadom az egy-nullt, s egyre inkább! - mondtam a mellettem álló barátomnak.

Az a bizonyos egyetlen gól a hatvanadik percben esett: Koller Krisztián balról adta a labdát Wittrédinek, akinek a kapu torkából ezúttal nehezebb lett volna kihagynia a helyzetet, mint a hálóba találni. - Góól! - csaptunk egymás tenyerébe a szurkolókkal. 

A folytatásban mindkét oldalon akadtak helyzetek, de mondtuk: egygólos a meccs, s az az egy gól a szekszárdi kapuba esett.

Szép volt fiúk! Csak a Munkás!

PS: még kettő ilyen egygólost kérünk.