2014. november 30., vasárnap

2014. november 29. MTK Budapest - Pécsi MFC-Matias 3-2 (1-2)

Robert Jarni - forrás: Nemzeti Sport
MTK Budapest – Pécsi MFC-Matias 3-2 (1-2)

2014. november 29. NB I. 16. f. Budapest, Bozsik Stadion. 150 néző. Vezette: Pintér Csaba (Király K., Kepe A. – Radványi Á., Karakó F. – Huszár B.)

Gsz.: Torghelle (4.), Csiki (65., 87.), ill. Frank (24.), Nagy (44.)
Sárga lap: Vukmir (85.), ill. James (39.).

MTK Budapest: Hegedüs – Poór, Kálnoki Kis, Vukmir, Hidvégi – Vass Á., Pölöskei (Thian, 46.), Kanta – Vass P. (Csiki, 61.), Torghelle, Horváth Zs. (Bese, 78.). Vezetőedző: Garami József.

PMFC-Matias: Gőcze – Nagy, Horváth, Causic, Uzoma – James – Rácz (Heffler, 83.), Szatmári, Márkvárt (Pölöskey, 77.), Frank (Kővári, 57.) – Fröhlich. Vezetőedző: Robert Jarni.

"Nincs irigylésre méltó helyzetben Robert Jarni, a PMFC-MATIAS frissen kinevezett vezetőedzője. Az még hagyján, hogy egy pocsék formában lévő csapatot vett át, és bemutatkozó mérkőzésére éppen az MTK ellen került sor, az éllovas Videoton mögött mindössze öt ponttal álló fővárosaik ellen jó pár hiányzót kellett valahogyan pótolnia. Balogh Béla és Danijel Romics a védelem közepéből esett kis sérülés miatt, míg Mohl Dávid ötödik sárga lapja miatt nem léphetett pályára szombat délután.
Ennek ellenére persze minden PMFC-szurkoló abban bízott, hogy Jarnival a padon végre elindul a csapat szekere. Nos, az első percek után sokan azt gondolhatták, hogy lehet itt bárki az edző, csodát nem tudna tenni. Még öt perc sem telt el a találkozóból, máris vezetett az MTK. Félő volt, hogy a rossz kezdés miatt folytatódni fog a lejtmenet, de szerencsére nem így történt. A gól után egyre többet volt a labda a pécsieknél, aminek a félidő derekán meg is lett az eredménye. A talán meglepetésre a kezdőbe kerülő Frank Richárd góljával egyenlített a PMFC, majd az első negyvenöt perc végéhez érve már a vezetés is megvolt. Szatmári mesteri indítása után Nagy József használta ki a ziccert.
Úgy tűnt ekkor, hogy ha mást nem is, a győzelmekhez szükséges mentalitást már át tudta adni Robert Jarni a rendelkezésére álló pár nap alatt játékosainak. A szünetet követően sokáig nem is kellett attól tartani, hogy megtörik a Pécs. Bár többet volt a labda a kék-fehéreknél, komoly veszélyt nem jelentettek Gőcze kapujára. Aztán a hatvanegyedik percben fordulópontjához érkezett a találkozó, bár ezt akkor még nem lehetett sejteni. Beállt ugyanis Csiki Norbert a hazaiakhoz. Alig pár perc után pedig már be is talált a pécsi kapuba. Garami Józsefet dicsérve, így kell cserélni. Ez azonban nem volt elég a fiatal futballistának, ugyanis három perccel a rendes játékidő lejárta előtt újabb gólt szerzett, ráadásul jó húsz méterről.
Innen pedig már nem volt visszaút. A PMFC vereség-szériája immár hét mérkőzésre nyúlt, a Dunaújváros pénteki döntetlenjével pedig már három pont a hátránya Szatmáriéknak a még bentmaradást jelentő tizennegyedeik helyhez képest." (bama.hu)

A mérkőzés:

4. perc: Az első valamire való lehetőségéből vezetést szerzett a hazai csapat. Vass Patrik vett le egy labdát a tizenhatos előtt, majd tizenkilenc méterről laposan lőtte ki a jobb alsót (1-0).
24. perc: Szatmári lövését védte az MTK kapusa, a kipattanóra azonban Uzoma érkezett a leggyorsabban. A nigériai védő remekül tálalt a másik oldalon érkező Frank elé, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia (1-1).
44. perc: Az első félidő végén jött a pécsi csattanó! Szatmári negyven méteres átadással ugratta Nagyot a jobb oldalon, aki lefutotta védőjét, majd Hegedüs lábai között a kapuba gurított (1-2).
65. perc: Szép támadás végén Torghelle került nagy helyzetbe a pécsi kapu előtt, a támadó azonban önzetlenül Csiki elé gurított, aki néhány perccel becserélését követően kiegyenlített (2-2).
87. perc: Csiki kapott egy jó labdát a bal oldalon, felnézett, majd húsz méterről óriási gólt lőtt (3-2).
(bama.hu)

Nyilatkozatok:

forrás: Nemzeti Sport, 2014. november 30.

2014. november 23., vasárnap

2014. november 22. Nyíregyháza Spartacus FC - Pécsi MFC-Matias 4-0 (1-0)

forrás: Nemzeti Sport 2014. november 23.
Nyíregyháza Spartacus FC - Pécsi MFC-Matias 4-0 (1-0)

2014. november 22. NB I. 15. f. Nyíregyháza, Városi Stadion. 1559 néző, Vezette: Bognár Tamás (Erős G., Lémon O. – Fábián M., Nagy R. – Varga Zs.)

Gól: Szokol (26.), Pekár (67., 11-esből), Koller (88.), Pákolicz (93.)
Sárga lap: Bajzát (57.), Szokol 69.) illetve Mohl (25.), Márkvárt (71.)

Nyíregyháza Spartacus FC: Balogh - Rubus, Szokol, Fodor, Jánvári - Abdouraman, Koller (Huszák 89.), - Kostic, Pákolicz, Pekár (Spitzmüller 90.) - Bajzát (Sándor 61.). Vezetőedző: Mátyus János.

PMFC-Matias:  Gőcze - Nagy, Balogh (Lantos 27.), Causic, Mohl - Szatmári, Horváth (Pölöskey 61.), James, Uzoma - Márkvárt, Fröhlich (Kővári 73.). Megbízott edző: Kulcsár Árpád.

"Az alsóházi rangadót a vendégek kezdték jobban, ennek ellenére a vezetést egy szöglet után a Nyíregyháza szerezte meg. A Pécs tovább támadott, a hazaiaknak is voltak lehetőségeik, de a szünetig már nem esett több gól. 
A második félidőben a Pécs beszorította ellenfelét, viszont újra a Nyíregyháza talált be, a nyírségiek büntetőből növelték előnyüket. A második gól után felélénkült az addig inkább küzdelmes mérkőzés, s a hazai csapat végül az utolsó öt percben szerzett két találattal biztosította be megérdemelt győzelmét." (bama.hu)

Nyilatkozatok:

forrás: Nemzeti Sport, 2014. november 23.

2014. november 19., szerda

2014. november 18. Pécsi MFC-Matias - Szigetszentmiklósi TK-Erima 1-1 (1-1)

Pécsi MFC-Matias – Szigetszentmiklósi TK-ERIMA 1-1 (1-1)

2014. november 18. Ligakupa, H-csoport, 6. forduló Pécs, PMFC-MATIAS Stadion 50 néző. V.: Barna Gábor (Viszokai L., Kiss B. – Kovács G. P.)

Gól: Mohl (5.), ill. Szini (42.)
Sárgalap: Molnár S 19’, Wittrédi 56’ ill. Osváth 3’.
Kiállítva: Kállai (75.), ill. Rácz (85.).

PMFC-MATIAS: Helesfay – Molnár S., Horvát G., Lantos, Uzoma (Pejakovic 46.) – Mohl (Turi 78.), James (Rácz 46.) – Kővári, Wittrédi (Márkvárt P. 62.), Heffler – Pölöskey (Frank 46.). Megbízott edző: Kulcsár Árpád.

SZTK-ERIMA: Baranyi – Osváth, Vágó, Kállai, Benkő-Bíró – Mészáros, Sipos, Jasarevic, Zsivóczky (Hammer 70.), Szini – Földi (Szmila 89.). Vezetőedző: Székely Tibor.

"Nem szívbajos a PMFC megbízott edzője, hiszen Kulcsár Árpád olyan játékosoknak is lehetőséget adott a Szigetszentmiklós elleni Ligakupa-találkozón, akik eddig még soha nem léptek pályára a nagycsapatban. Az U21-es csapatból ketten rögtön a kezdőcsapatban kaptak helyett, ráadásul a jobb oldali védő pozíciójában lehetőséget kapó Molnár Soma, és a védelem közepén szereplő Horváth Gábor nem is nyújtott rossz teljesítményt. Előbbi azonnal kapott is egy csinos kis becenevet a lelátó népétől, Molnárt ugyanis következetesen Kicsinek szólították. Nos, Kicsi valóban jól játszott, a csapat egészéről viszont ez nem volt elmondható. Rácz a meccs végén még ki is állítatta magát, két perc alatt kapott két sárga lapot.
Az 1-1-es eredménnyel a Pécs második helyen jutott a Ligakupa legjobb tizenhat csapata közé." (bama.hu)


forrás: Nemzeti Sport 2014. november 19.


2014. november 11., kedd

2014. november 11. Soroksár SC - Pécsi MFC-Matias 0-2 (0-2)

Soroksár SC - Pécsi MFC-Matias 0-2 (0-2)

2014. november 11. Ligakupa H-csoport, 5. forduló Soroksár, Haraszti úti Sporttelep, 40 néző. Vezette: Oláh Gábor (Farkas B., Becséri G. – Dolnegó B.)

Gól: Rácz (16.), Fröhlich (38.).
Forrás: hir.ma
Sárga lap: Erdei (60.) ill., Rácz (19.), Lantos (55.).

Soroksár SC: Kurucz - Vass, Gyurácz, Urbán, Pintér - Balaskó (Dzielszky 77.), Erdei (Csendes 81.) - Kincses, Hodgyai, Kovács (Dombai 61.) - Kocsis (Tokodi 46.). Edző: Varga Attila.

PMFC-MATIAS: Gőcze – Horváth (Pejakovic 75.), Romic, Lantos, Heffler - Frank, James, Márkvárt (Causic 61.), Rácz (Uzoma 46.) - Fröhlich (Gránicz 46.), Pölöskey (Szatmári 61.) Megbízott edző: Kulcsár Árpád.

2014. november 9., vasárnap

2014. november 8. Pécsi MFC-Matias - Győri ETO FC 0-3 (0-2)


forrás: Nemzeti Sport, 2014. november 8.
 Pécsi MFC-Matias - Győri ETO FC 0-3 (0-2)

2014. november 8. NB I. 13. f. Pécs, PMFC Stadion, 642 néző.
Vezette: Szabó Zsolt (Erős G., Szalai D. – Farkas Á., Radványi Á. – Varga Zs.)

Gól: Martinez (13., 19.), Priskin (67.).
Sárga lap: Causic (18.), Horváth (51.), ill. Rudolf (76.), Pátkai (82.).

PMFC-MATIAS: Poleksic – Nagy, Romic, Balogh, Mohl (James, 46.) – Horváth, Causic – Wittrédi (Kővári, 46.), Márkvárt, Szatmári – Pölöskey (Fröhlich, 63.). Megbízott edző: Kulcsár Árpád.

Győri ETO FC: Kocic – Wolfe, Lipták, Lang, Dinjar – Windecker – Martínez (Trajkovics, 63.), Pátkai, Koltai, Rudolf (Andric, 82.) – Priskin. Megbízott edző: Fórián Zsolt.

forrás: Nemzeti Sport, 2014. november 8.
"Nagyon kellett volna már egy győzelem a PMFC-nek. Persze, a Győrnek is, de a pécsi szurkolók azért bíztak a kedvencekben, hittek benne, hogy ha a maximumot nyújtják Szatmáriék, akkor képesek lehetnek legyőzni a jobb játékoskerettel rendelkező, ám szintén elég rossz passzban lévő vendégeket.
Éppen ezért óriási csalódás volt az, amit az első félidőben a piros-feketék produkáltak. Gyakorlatilag húsz perc alatt elveszítették a mérkőzést, miután a győriek argentin légiósa, Leandro Martínez a 13. és a 19. percben is betalált Vukasin Polekszics kapujába.
Katasztrofális negyvenöt perc volt ez pécsi részről.
Az ember sokkal többet vár egy olyan csapattól, olyan sportemberektől, akik az életükért küzdenek, akik azért harcolnak, hogy a PMFC az élvonalban maradjon. Illetve, a látottak alapján máshogy kell fogalmaznunk: életükért küzdenének, harcolnának. Úgy tűnik ugyanis, hogy nem mindenki érzi át, miről van szó, nem mindenki ad bele apait-anyait, nem mindenki csatázik foggal-körömmel a győzelemért. Vannak, akik mismásolnak, alibiznek, lötyögnek – s ennek meg is volt az eredménye.
A szünetben Kulcsár Árpád kettős cserét hajtott végre, a gyengén játszó Mohl helyett Manjrekar, Wittrédi helyett pedig Kővári került pályára. De a legjobb talán az lett volna, ha saját magát teszi be: biztosan sokkal több tűz és vagányság lett volna benne, mint néhány játékosában.
A PMFC-ben sajnos a második félidőben sem volt annyi, hogy megszorongassa ellenfelét, ráijesszen a Győrre. Sőt, még az ág is húzta Kulcsár Árpád együttesét, a megbízott edző ugyanis a 63. percig kihasználta mindhárom cseréjét, hátha a pályára lépők tudnak lendíteni csapata játékán, ám a 67. percben, a harmadik győri gólnál megsérült Vukasin Polekszics. A kapus a jobb vállát fájlalta, nem is tudta folytatni, így Márkvárt Dávidnak kellett kesztyűt húznia, a fiatal középpályás állt a kapuba. Egy apró pozitívum a végére: a korosztályos válogatott Márkvárt nem kapott gólt." (bama.hu)

A mérkőzés (bama.hu):
13. perc: Dinjar bal oldali beadása után Priskin csúsztatta tovább a labdát, amely így az érkező Martínezhez került, aki kapásból, 10 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (0-1).
19. perc: Rudolf Gergely bal oldali szabadrúgása után Wolfe a hosszú saroknál álló Martínezhez továbbított, aki 2 méterről a bal alsóba fejelte a labdát (0-2).
42. perc: Szatmári lőtt 19 méterről, az egyik győri játékoson megpattanó labda fél méterrel a felső léc fölött szállt el.
67. perc: Rudolf Gergely lőtte be jobbról a labdát, ami Polekszicsről kipattant, Priskin pedig 3 méterről a léc alá vágta (0-3).

Nyilatkozatok:
forrás: Nemzeti Sport 2014. november 9.

2014. november 2., vasárnap

2014. november 1. Dunaújvárosi Pálhalma ASE - Pécsi MFC-Matias 3-2 (0-1)

Dunaújvárosi Pálhalma ASE – Pécsi MFC-Matias 3-2 (0-1)

2014. november 1. NB I. 13. f. Dunaújváros, Dunaújváros Stadion, 1411 néző.
Vezette: Solymosi Péter (Berettyán P., Horváth Z. – Karakó F., Gaál Gyöngyi – Horváth R.).

Gól: Petneházi (55.), Böőr (79.), Godslove (82.) ill. Balogh (29.), Márkvárt (64.).
Sárga lap: Godslove (83.) ill. Causic (40.), Fröhlich (93.).

Dunaújváros PASE: Nagy G. – Villám, Lázár, Farkas, Csehi – Böőr (Muscat 87.), Petneházi (Godslove 75.) – Zsótér (Ribeiro 65.), Nikházi, Orosz – Sárközi. Vezetőedző: Dobos Barna.

PMFC-MATIAS: Poleksic – Nagy, Balogh, Romic, Mohl – Horváth, Causic (James 75.) – Wittrédi (Fröhlich 56.), Márkvárt, Szatmári – Kővári (Pölöskey 72.). Megbízott edző: Kulcsár Árpád.

"Nem, nem és megint csak nem. A bajnokságban úgy látszik semmi sem akar összejönni a PMFC-nek. Legutóbb, a Pápától elszenvedett hazai vereség Véber György állásába került, aztán – már Kulcsár Árpáddal a kispadon – a csapat kiejtette DVSC-t a Magyar Kupából. Sokan azt hitték, talán majd most elindulhat a szekér.
Nos, a szekér továbbra is csak zötykölődik, igaz még ezt is csak a jóindulat mondatja az emberrel. Tegnap délután a tabella utolsó helyén álló Dunaújváros látta vendégül a Pécset, és az első félidő alapján bizakodhattak is a piros-fekete szimpatizánsok. Igaz, hogy a hazaiaknak is akadt pár helyzete, de a vezetést mégis Balogh Béla szerezte meg egy szögletet követően. A szünet után aztán felgyorsultak az események. Petneházi révén egyenlítettek a hazaiak, de tíz percre sem volt szüksége Kulcsár Árpád csapatának, hogy visszavegye az előnyt, ezúttal Márkvárt révén. Aztán az utolsó tíz percben minden összeomlott, amit addig felépített a Pécs.
A vereséget még akár meg is lehet magyarázni, talán bocsánat is van rá. Arra már kevésbé, hogy tizenhárom forduló után csak tíz pontja van az együttesnek, és a kieső helyeket jelző képzeletbeli vonal, éppen ott húzódik Wittrédiék alatt." (bama.hu)

Nyilatkozatok:
forrás: Nemzeti Sport, 2014. november 2.