2011. augusztus 7. Budapest, Üllői út, Albert-st. NB I. 4. forduló, 4000 néző.
Vezette: Fábián Mihály (Demeter János, Tóth István – Erdős József)
Gól: Nagy Olivér 83’.
Sárga lap: Grúz, Morales, Jovanovic, Felix Felipe ill. Gyánó, Simonfalvi, Nagy O., Scepanovic.
Nagy Olivér káprázatos teljesítményt nyújtott |
FTC: Ranilovic – Csizmadia Csaba, Mark Otten, Grúz Tamás (Lisztes Krisztián 67’), Júnior (Balog Z. 32’) – Maróti Béla, Aleksandar Jovanovic, Tóth Bence (Hector Morales 70’) – Felipe Felix, Oláh Lóránt, Liban Abdi. Vez.edző: Prukner László.
PMFC: Dibusz – Simonfalvi, Todorovic, Causic, Törtei – Horváth Zs., Lantos, Pintér A., Frőhlich R. (Bajzát 81’), Nagy O. (Wittrédi 85’) – Gyánó Sz (Scepanovic 67’). Vez.edző: Mészáros Ferenc.
"Ki hitte volna! A PMFC vasárnap délután azt a Ferencvárost verte meg 1-0-ra saját otthonában, vagyis az Albert Flórián Stadionban, amelynek három fordulót követően még nem volt győzelme. Vagyis úgy kellett volna neki a siker, mint a falat kenyér. Arra a falatra még legalább egy hetet várnia kell.
Prukner László együttese az első félidő elején ugyan nekirontott a PMFC-nek, nyolc perc alatt négy szögletig jutott, és Oláh Lóránt is majdnem bevette fejjel Dibusz Dénes kapuját, de ahogy az ilyen rohamoknál lenni szokott, idővel kipukkadt a nagy nekibuzdulás. A piros-feketék pedig elkezdték azt a bátor, gyors, dinamikus, ötletes játékukat, ami eddig három sikert eredményezett az élvonalban (és ezt megelőzően zsinórban kilencet az NB II-ben!).
Bár a szünetig gól nem született, mindkét csapatnak voltak lehetőségei, a fordulás után pedig hiába számított rá mindenki, csak nem jött a mindent elsöprő Fradi-henger. Helyette volt erőlködés, brusztolás, néhány veszélyes pontrúgás, és persze két kapufa – míg az ellenkező oldalon gyors kontrák, Bajzát nagy lehetősége, majd Nagy Olivér csodálatos gólja. A pécsi középpályás úgy hagyta faképnél a teszetosza Csizmadiát és Marótit, hogy azok éjszaka biztosan nem tudnak aludni (ha mégis, az nagyon nagy baj), majd 17 méterről a kapuba vágta a labdát.
– Scsepanovicstól kaptam egy jó labdát, vártam a többieket, de miután nem találtam senkit, kapura törtem, a lövésemet pedig Ranilovics már nem tudta hárítani – mesélt góljáról Nagy Olivér, akinek a játékát édesapja is a helyszínen nézhette végig. Amikor megkérdeztük tőle, mit szólt az „öreg” a győztes gólhoz, így válaszolt: – Gratulált. Nem egy bőszavú ember. Elvárja tőlem a jó teljesítményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése