PMFC: Sólyom (Baronek) - Győri, Tomka, Brindas (Schneider), Szaszovszky - Hofecker, Ulrich, Túri (Kocsis) - Pest R. (Szokolai), Azoitei (Szabó Cs.), Romanek. Edző: Kiss László.
A meglehetősen cúgos kovácstelepi pályán a kapushibák mérkőzését láthatta a rossz időjárás miatt mindenre elszánt - és ezért minden dicséretet megérdemlő - közönség. De legalább a kapuvédők az orkánszerű szélre ráfoghatják a mellényúlásaikat.
A PMFC-ben csereként játszott a volt ferencvárosi csatár, Szokolai 21 éves, Roland nevű fia (képünkön), aki próbajátékon van Pécsett.
Rabi Csaba klubigazgatótól a partvonal mellett hallottuk, hogy Nagy Zs. (FTC) nem jön Pécsre, mert állítólag tegnap keresztszalag-műtéten esett át. Mitring még jöhet, mert megállapodtak vele, bár nem lesz olyan egyszerű a megszerzése a Siófoktól, illetve a Videotontól. Van új történés is a piros-feketéknél: a román Nagybánya csapata vitatja Brindas játékjogosultságát. Ügy nincs belőle, ám még lehet.
Az új játékosok utáni szaladgálás a jövő hétre várható. A puhatolózó tárgyalások már ma, csütörtökön elkezdődnek az NB I-es liga értekezletén, amelyen Rabi Csaba is részt vesz.
(Dunántúli Napló, 1997. február 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése