1992. augusztus 9., vasárnap

1992. augusztus 8. FK Banska Bystrica - Pécsi MSC 3-1 (0-1)

FK Banska Bystrica (szlovák) - Pécsi MSC 3-1 (0-1)
1992. augusztus 8. Nyitra. Nemzetközi barátságos mérkőzés.1000 néző. 

Lengyel Ferenc
Vezette: Galo. 
Góllövők: Pauk, Medvegy, Faktor, ill. Lengyel.
 
PMSC: Regős (Bogyay) - Kónya, Balog, Dienes, Vókó (Magyar) - Rózsa, Medgyes, Túri (Dárdai), Kocsis - Másik, Lengyel (Szabó). Vezetőedző: Koller Nándor.


Új edző, félig új csapat a PMSC-nél 

Új az edző, némiképp új lesz a csapat is a PMSC-nél. Belansky, Czéh, Lőrincz és Jenei távozása után utódok után kellett nézni. Mivel ez saját erőből, a már meglévő játékosok közül nem ment, más klubokból igazolt labdarúgókat a piros-fekete csapat. Lengyel és Rózsa időben megérkezett, több átigazolási ügy azonban eléggé elhúzódott. A szlovák Másik már javában Pécsett edzett, de még hetekig nem lehetett tudni, hogy meg lehet-e szerezni, vagy sem? Sokáig nyitva maradt a kérdés: Lehota vagy Magyar, vagyis, hogy létrejön-e a „szőrért szőr” csere a Veszprém és a PMSC között. Szóval, Koller Nándornak, az új szakvezetőnek voltak gondjai. 

Csak reménykedhetett abban, hogy Masikot - aki jó benyomást keltett az előkészületi mérkőzéseken - szerződtetni tudják, még ha csak egy évre kölcsönbe is. Bízott abban, hogy Palaczky sérülése rendbe 
jön. Nem jött. Braun és Ulveczki sem épült fel, úgyhogy, nem állt össze az a kezdőcsapat, amit a vezető edző a rajtra magának elképzelt. 

- Ha Palaczky és Braun meggyógyult volna, nem lennék gondban. így viszont eleve tartalékosok leszünk a rajtnál. Ráadásul a védekezésünkben sok hiba akad. Azt a munkát, amit korábban elterveztem, a csapat zöme az alapozás során elvégezte. Az új igazolások mind ügyesek, értékes emberei lehetnek az együttesnek - mondotta az új szakvezető. 

Aki szerint a Dunaszerdahely elleni pécsi előkészületi mérkőzés első félidejében látott olyan játékot a csapatától, amit máskor is szívesen venne. Következetesen véghez akarja vinni, amit korábban ígért: támadóbb jellegű, látványosabb, gólokban gazdagabb játékot fog hazai pályán játszani a PMSC az irányítása alatt. Ez pedig a közönség jobb kiszolgálását jelenti majd. 

Koller Nándor
Koller Nándor szerint a körülményeket figyelembe véve ez lenne a legjobb kezdőcsapat a Videoton-Waltham elleni szombati idénynyitóra: Kovácsevics - Kónya, Balog, Dienes, Vókó - Túri, Rózsa, Bódog, Medgyes - Másik, Lengyel. 

A PMSC egyébként a legelején, az első négy fordulóban háromszor az újoncokkal játszik, ekkor kerül sorra a Nyíregyháza (otthon), a Csepel (i) és a Békéscsaba (o). Koller Nándor szerint a második négy találkozó - FTC (i), UTE (o), Kispest HFC (i), Siófok (i) - nagyon rázósnak ígérkezik. Hogy az is lesz-e, az szeptember végére kiderül. 

A PMSC-nek egyébként az 5-9. hely megszerzése a célja. Amit a mai magyar NB I. erőviszonyainak ismeretében e sorok írója túl szerénynek tart. Úgy nekiindulni a bajnokságnak, hogy elég a középmezőny, eleve kishitűségre vall. 
(Dunántúli Napló, 1992. aug. 9.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése