Pécsi MSC - FC Nitra 0-2 (0-2)
1992. augusztus 2. Pécs, Újmecsekalja. PMSC Nemzetközi Tornája, 2. mérkőzés. 200 néző.
Góllövők: Barborik, Dekis.
PMSC: Bogyay (Regős) - Dienes, Balog, Bódog (Bences) - Kónya, Túri, Medgyes (Tallósi), Rózsa (Dárdai), Kocsis (Vókó) - Másik (Szabó), Lengyel. Vezetőedző: Koller Nándor.
Szlovák tornagyőzelem
Tegnap befejeződött a PMSC nemzetközi labdarúgó tornája. Ez teljes szlovák sikert hozott, mivel a Nyitra együttese nyerte a kupát a Dunaszerdahely, a PMSC és a ZTE előtt. A vasárnap délutáni két találkozó közül az elsőn a Dunaszerdahely 1-0-ra verte a ZTE-t, aztán lépett pályára a PMSC a Nyitra ellen. A piros-feketék fáradtan játszottak, a védelmük pedig elég sokat kapkodott. Lengyel lőtt ugyan egy óriási kapufát, de később már helyzetük sem nagyon akadt a pécsieknek. A vendégvédők gondoskodtak róla, hogy ne unatkozzon az új csatár, kétszer is fejbe rúgták. Először a szemöldöke felett felrepedt a homloka, később a szája dagadt meg - szóval van emléke a mérkőzésről.
A PMSC-nél a legfrissebb hír: szóba került a Magyar - Lehota csere. Aminek bizonyára van alapja, hiszen a hírek szerint Magyar már Veszprémben edz. Lehota viszont még nincs itt. Függőben van még a Masik-ügy is.
Dunaszerdahely - ZTE 1-0 (1-0).
Újmecsekalja, 200 néző. V.: Czakó.
ZTE: Tóth (Vincze) - Zugor, Szabó I., Halápi, Rut- kai - Varga R. (Gáspár), Kovács L., Peresztegi (Lendvai). Horváth J. - Gyurkity (Onucsin), Németh T. (Preisinger). Góllövő: Siago.
Nem volt kasszasiker
Nem volt kimondottan kasszasiker a PMSC hétvégi nemzetközi labdarúgó tornája. Hőség tombolt, ilyen időben nem lottófőnyeremény kint ülni-állni a lelátón, inkább víz közelében a jó, meg aztán az olimpiai is sokakat elcsábított és a képernyő elé vonzott.
De hát a tornát a most már eléggé zsúfolt program miatt máskor nem lehetett megrendezni, a külföldi csapatok is csak ekkor értek rá. Mivel a szlovák Nyitrával és a Dunaszerdahellyel régi és kitűnő a kapcsolat, kölcsönös a meghívás, más ellenfél nem jött szóba. Ha meg nem jött, akkor alkalmazkodni kellett hozzájuk is.
A végeredmény végül is hűen tükrözte az erőviszonyokat. A Nyitra a legjobb csapat volt a mezőnyben, a Dunaszerdahely is látványosabb, célratörőbb futballt játszik. A PMSC még nem állt össze, ráadásul eddig volt védelme, most már az sincs. A ZTE tele van fiatalokkal, akik az NB Il-re jók, de másra már nem annyira.
Nem egész két hét van még vissza a bajnoki nyitányig, ami már nem sok idő. Tudja ezt Koller Nándor, a pécsiek vezetőedzője, húzta is a szája szélét emiatt. Vannak még gondjai, nem tagadta. Hogy jövő vasárnapig meg tudja-e őket oldani, az kérdéses. Csak reménykedni lehet benne, hogy igen.
(Dunántúli Napló, 1992. augusztus 3. és 4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése