1992. február 4. Dunaszerdahely, nemzetközi edzőmérkőzés.
PMSC: Bogyay - Kónya, Balog, Bódog, Vókó - Jenei, Ulveczki (Szabó), Túri, Kocsis (Bojás) - Czéh (Magyar), Belansky (Lőrincz). Edző: Garami József.
A PMSC túraprogramja
Összeállt a PMSC labdarúgó csapatának téli túraprogramja. A piros-feketék február elejétől Szlovákiában lesznek, 4-én Dunaszerdahelyen, 6-án Pozsonyban, 8-án Nyitrán játszanak, mindannyiszor ottani NB I-es klubokkal.. Onnan egyből Németországba autóbuszoznak, ahol 11-én az Union Berlin (Bodnár új egyesülete), 12-én és 14-én pedig most még nem ismert csapatok ellen (kint mondják majd meg a szervezők nekik az ellenfeleket) lépnek pályára.
A PMSC-nek 10 nap alatt hat mérkőzése lesz külföldön, ami nem kevés. Tizennyolc játékost vittek. Az utazó keret: Bogyay, Kovácsevics, Kónya, Balog, Bódog, Braun, Vókó, Ulveczki, Túri, Jenei, Kocsis, Czéh, Belansky, Magyar, Bojás, Lőrincz, Szabó, Hánzs. Itthon maradt a sérült Palaczky, Medgyes és Czérna. Újság még a pirios-feketéknél, hogy a belorusz Baranszkij a próbajátékán nem tett olyan jó benyomást, hogy szerződtessék, ezért lemondtak róla. Már vissza is tért Minszkbe.
A PMSC sima veresége
Sima vereséggel kezdett Szlovákiában a PMSC labdarúgó csapata. A pécsiek 3-0 (3-0)-ra kikaptak Dunaszerdahelyen. Dr. Tüske Csaba technikai vezető telefontudósítása szerint gyorsaságban messze felülmúlták a PMSC-t a szlovákok. Ráadásul a pécsiek sok helyzetet kihagytak. (Dunántúli Napló, 1992. februári lapszámok)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése